Köztársaság, 1993. április-május (2. évfolyam, 13-19. szám)

1993-04-30 / 17. szám

LIBERALIZMUS ES HAZAFISÁG Szögletes kocka A liberalizmus és a hazafiság egymáshoz való viszonyáról rendez­tek vitaestet a napokban a Liberátor Klubban. Előadónak meghív­ták Elek Istvánt (MDF), Molnár Pétert (Fidesz), Jánosi Györgyöt (MSZP) és Kőszeg Ferencet (SZDSZ). A közönség soraiból részt vett és hozzászólt a vitához Eörsi István író és Száj­er József fide­­szes országgyűlési képviselő. A fiatal demokratáknak feltették a kérdést: ugyan mi az, hogy nemzeti liberális? Liberalizmus egyenlő kozmopolitizmus - emlékeztetett a közismert vádra Molnár Pé­ter, majd azzal folytatta, hogy az efféle meg­közelítés, amelyben a kozmopolitizmus mint szitokszó szerepel, lényegét tekintve nem más, mint a modernizációellenesség megnyil­vánulása. Márpedig ha valaki „nemzeti színű féltéglával döngeti a mellét”, bizonyosan nem a magyarság javára cselekszik. A nem­zeti retorikában való versengés különben is óriási károkat okozhat­­ a szomszédban és itthon egyaránt. A hazafiságot a gyakorlatban kell keresni, nem pedig a hovatartozás állan­dó hangoztatásában. Molnár Péter Elek Istvántól érdeklődött az MDF-es Debreczeni József gondolatai iránt. Nevezetesen, hogy Debreczeni miért hangoz­tatja: a hazai liberális, szabadelvű eszmevilág hagyományosan érzéketlen a nemzeti problé­ma iránt. Elek nem érezte illeté­kesnek magát a kérdés megvála­szolására (tegyük hozzá: joggal). Ugyanakkor elmondta, hogy Debreczeni nem áll egyedül a nézeteivel, hiszen többek között Kende Péter is hasonlóan véle­kedik. Nagyjából arról van szó, hogy amíg például a kossuthi li­beralizmus úgy volt liberális, hogy közben mindenki számára nyilvánvalóan nemzeti is volt, meg keresztény is, addig a mai szabadelvűek legalábbis kevéssé tudják érzékeltetni és elhitetni, hogy a nemzeti értéket is magu­kénak vallják. Jánosi György szerint „a nem­zetet, a nemzeti érzést mint in­­tegratív erőt nem lehet feladni”, hiszen általános értékválság van, amely a társadalmi dezintegráció irányába hat. „A magyar történe­lemben a nemzeti érzés mindig tragédiát hozott, ha nem kapcso­lódott össze a modernizáció­val... Sokszor ilyen érzelmekkel kompenzálták a modernizáció elmaradását.” Az állampolgári lojalitás és a nemzethez való tartozás kérdését feszegette Kőszeg, amikor kijelentette: „Ha nem érez valaki, hát nem érez”. Mármint a hazája iránt. Szerinte ugyanis ma már nem lehet, nem érdemes a jellem és a nemzeti érzés között közvetlen összefüggést keresni. Jókai korában más volt a helyzet. Az író például evidenciának vette, hogy aki nem szereti a hazáját, az jellemte­­len, hitvány alak. De hát mit jelentett például a Ceausescu-korban szeretni a hazát az erdé­lyi magyar számára? Mert ugyebár a haza Románia volt. A patriotizmus, a hazafiság leginkább belső, érzelmi kérdésként fogható fel, valahogy úgy, mint a vallásosság. Ilye­ténképpen átélhető az emigrációban is és a határon túlra került magyarok számára is. A hallgatóság soraiból arra kérték a fiatal demokraták képviselőjét, magyarázza meg, hogyan kell érteni a párt új önmeghatározá­sát, mit jelent az, hogy nemzeti elkötelezett­ségű liberális középpárt. Merthogy gyanítják, ez nem más, mint porhintés a közelgő válasz­tások előtt. Eörsi István is céltáblának tekintette a ne­vezett öndefiníciót. „Egy kocka hetven kocka közt nem jelenti be, hogy ő kocka” - mondta az író, és további ironikus megjegyzéseket tett. Válaszában Szájer József közölte: a kocka nem azt jelentette be magáról, hogy ő kocka, hanem hogy szögletes. Hiszen ezt vonták két­ségbe. Másfelől semelyik párt sem vindikál­hatja magának a jogot, hogy kizárólag ő a ha­za haladásának letéteményese, hogy kizáró­lag ő képviseli a hazafias szellemet. A Fidesz önmeghatározásának „helyi értéke van”, ám ebben semmi „immorális, a nép szájízéhez való igazodás” nincs. Eörsi tovább firtatta, ugyan miben áll a Fi­desz nemzeti elkötelezettsége, hiszen „ez egy elvont általánosság, a kutyát sem győzi meg”. Egyébként is az, hogy nemzeti liberalizmus - így, jelzővel - tökéletes képtelenség, csakúgy, mint a „középpárt” kifejezés. Szájer szerint, ha a „nemzeti” jelzővel és a definícióval ennyi baj van, ő ugyanolyan jog­gal feltehetné a kérdést: mi az, hogy liberális? A nemzeti retorikával, illetve bizonyos kérdések túlhangsúlyozásával a kormány és az MDF annyit ártott a határokon túli ma­gyaroknak, mint még soha senki - állította Jánosi, ám ehhez a gondolatához senki sem csatlakozott. Elek így reagált rá: „szégyellem magam, ha te ezt komolyan gondolod”. Az egyik felszólaló azt fejtegette, hogy szerinte az MDF számára a nemzethez tarto­zás nem állapot, hanem program. Ugyanak­kor szemére vetette a pártnak az etatista ele­meket. Nem igazán értette Elek, hogy a felszólaló miféle etatista elemekről beszél. Meg kell nézni a pártprogramot, mondta, abban benne van egy liberális minimum. Megfogalmazták benne, hogy az állami tulajdont le kell építe­ni - ezt például nehéz lenne etatista mozza­natnak beállítani. Mások és a másság értékei­nek befogadását is célul tűzték ki... Persze más kérdés a gyakorlat... Természetes, hogy a patriotizmus mint nevelési cél fontos a párt számára. Az utóbbi megjegyzéshez kapcsolódva Eörsi annak a véleményének adott hangot, miszerint „a magyar történelmet úgy kell tanítani, mint a szerencsétlen döntések te­repét”. Kőszeg ezt másképp látja. „Ne csak a bu­kásokra hegyezzük ki a történelmet”, hiszen létezik a nacionalizmusnak egyfajta kifordí­tása is, amikor úgy tűnhetünk fel önmagunk előtt, hogy mi vagyunk a legszerencsétle­nebb, legbecstelenebb nép. Ez mindenképp elkerülendő. ■ Porondon a liberálisok: Jókai korában más volt a helyzet 13 KÖZTÁRSASÁG 1993/17

Next