Köztelek – 1892. 1-52. szám
1892-06-08 / 46. szám
minden irányban jelentkező tényt szóló bizonyságául kell tekinteni annak, hogy amint a szövetkezetek fejlődnek és izmosodnak, a vezetők és a tagok is megelégesznek egy-egy üzletrész jegyzésével. Különösen érdekesnek látjuk ebben a tekintetben kiemelni a Mácsa községi hitelszövetkezetet, mely elsőnek alakult meg. Az első kimutatás szerint volt 28 (?) tagja 141 üzletrészszel, a második szerint 133 tagja 143 üzletrészszel és a harmadik szerint 146 tagja 156 üzletrészszel. Ezen első szövetkezetnek saját tőkéje volt 1889-ben 1537 frt, ezzel szemben volt élvezett betét és központi hitele 8971 frt, vagyis saját tőkéjének nem egészen 6-szoros összege. Ellenben 1891-ben volt saját tőkéje 2379 forint, élvezett hitele pedig 14,008 frt, tehát saját tőkéjének valamivel több mint 6-szoros összege. Hitelének tehát általában nem ártott, hogy a viszonyok oda fejlődtek, hogy a tagok túlnyomó többségének csak egy-egy üzletrésze volt. Végül különösen kiemelni akarnók azt a tényt, hogy a községi szövetkezeteknél az általuk nyújtott hitel alakjára nézve lényegesen egészségesebb viszonyok kezdenek fejlődni. Az adott kölcsönök közt sokkal nagyobb arányban kezdenek szerepelni a kötvénykölcsönök. Midőn a váltó felett előnyt adunk a kötvénynek, nem az egyéneket, hanem a mezőgazdasági üzemet tartjuk szem előtt. A váltót a meghosszabbítások miatt nem szeretjük, melyekre a gazda feltétlenül utalva van már azért, mert azt rendszerint 3, de legfölebb 6 havi lejárattal szokták kiállítani s a lejárat többnyire oly időre esik, midőn a gazda még nem értékesítette termését, midőn tehát fizetés teljesítésére képtelen. A prolongáczió nemcsak azzal a káros eredménynyel jár, hogy a gazda megfeledkezik, hogy adósságai vannak s hajlandó a hitelbe vett tőkét is a sajátjának tekinteni, de azt a visszásságot is szüli, hogy a fizetésben való pontatlansághoz szoktatja. A kötvénykölcsönök lejáratát oly időre lehet tenni, midőn a gazda tényleg fizethet s ezen a napon azután a kölcsönt kérlelhetlenül be is kell követelni, hacsak az adóst különös általa el nem háríthatott bajok nem érték, amely esetben kérelmére fizetési halasztást lehet és kell is engedélyezni. A helyes gazdálkodás szempontjából a legmegfelelőbb hitelnek egyébként a folyószámlahitelt tartjuk, mely a gazdát abba a helyzetbe hozza, hogy mindig éppen csakis annyi hitelt vegyen igénybe, amennyire pillanatnyilag szüksége van. A saját és az idegen betéttőke gyarapodásával fokozatosan erre a hitelalakra kellene áttérni, hogy ebben az irányban is a kisgazdák hozzászokjanak az okszerű gazdálkodáshoz. Megszokják különösen azt, hogy egy fölösleges fillért is tartsanak otthon, de egy fillért se fizessenek el haszontalanul kamatra. Dr. Pólya Jakab: Luczerna pusztító rovar és álczás. (Phytodecta formicata vagy Goniodena sepunctata.) Ez idén több oldalról, különösen vidékünkbeli (Bácsm.) gazdák között általános a panasz, hogy a luczernát egy rovarféle pusztítja, sok helyen pedig teljesen tönkretette. Kártékonysága abban nyilvánul, hogy a luczerna leveleit, majd gyengébb hajtásait egész a földig lerágja, úgy, hogy nem marad egyéb utána a teljesen lekoppasztott szárnál. A rovar maga is lerágja a leveleket, de kártékonysága főleg az álczakorban nyilvánul május és június hónapokban. Minthogy a rovar álczája tényleg hasonlít némileg a Katicza (Coccinella) bogáréhoz, sokan összetévesztik ez ártatlan sőt hasznos bogárral s az általa okozott tetemes károkat az ő rovására irják. Legyen szabad tehát e kártékony rovarról néhány sorban megemlékeznem, irtása és az ellene való védekezés körül tett tapasztalataimat közzétennem, mert bár e rovar szórványosan minden évben található luczernásainkban és ekkor tetemesebb kárt nem okoz, de ha ily tömegesen lép fel, mint az idén is, bizony érzékeny veszteséget szerez a gazdának, különösen azért, mert rendesen az első, tehát mondhatni legértékesebb kaszálást semmisíti meg. A lucterna rovar ellenségei nem nagy számmal vannak s legföljebb az ormányos bogarak, mint a szürke és hegyes ormányos (Sitones lineatus és Apion apricans) tesz észrevehető kárt és a Goniodena sepunctata egy Chrysomela (fénybogár) féle, melyről jelenleg fog szólni az ének, okoz nagyobb gondot a gazdáknak. A Goniodena sepunctata mintegy 5—6 mm. hosszú rovar, testének felső része, röptyüi és tora egészen vörös, rajta néhány (6) fekete pont látható. Álcrái szintén mintegy 4 — 5 mm. hosszúak, szürkés fehérek, szennyes sárga fuvallattal, testök apró ritka szőrrel fedett; 3 pár lábuk van. Az álcrák rendesen ápril végén, május hóban jelentkeznek s pusztításukat azonnal meg is kezdik a luczernán, lerágván levélzetét s a fiatalabb hajtásokat. Némely évben, mint már fönnebb említem, csak szórványosan jelentkeznek s ekkor nem is okoznak számbavehető károkat, de ha tömegesen lépnek fel, akkor rendesen foltonként támadják meg a luczernatábát s ha idejekorán nem intézkedünk, akkor igen rövid idő alatt az egész termést tönkre teszik, sőt van rá eset, hogy különösen fiatalabb luczernások egészen ki is pusztulnak, mert a megújuló fiatal sarjhajtásokat is folyton lerágván, a luczernának nincs ideje megerősödni, így lassan kimerül, végre elpusztul. Védekezni meglehetős bajos ellenük. Ajánlják a bogarak összeszedését. Ez természetesen a legradikálisabb módszer volna, csakhogy a gyakorlatban igen nehezen, vagy egyáltalán nem kivihető, még leghamarabb czért érünk, ha baromfiakkal szedetjük fel őket. Több ízben volt alkalmam e rovarokat észlelni, de magának a rovarnak nagyobb kártékonyságát nem tapasztaltam. Az álczák ellen a következő védekezési módokat kísérlettem meg elég jó sikerrel. Ha az álczák tömegesebb fellépését észleljük, ajánlatos a luczernát azonnal lekaszálni, hogy legalább ami még megmenthető belőle, azt mentsük meg. Az ekként lekaszált luczernát azután a körülményekhez képest használjuk fel; nem tanácsos ugyanis az álcráktól nagyon ellepett luczernát zölden feltakarmányozni, mert egyrészt az állatok nem szívesen eszik, másrészt pedig, ha meg is eszik, mint több ízben tapasztaltam, erős nyálfolyás kíséretében kólikaszerü tünetek közt megbetegedtek. A Földön való takarmányozást tehát ez esetben lehetőleg kerüljük s csakis a kevésbbé megtámadott területről lekaszált luczernát etessük fel ekként. Nem marad tehát egyéb hátra, mint a széna -készítés; itt azonban ismét több körülményt kell figyelembe vennünk. Az álcrák ugyanis a luczerna levelét és gyönge hajtásait, tehát épen a legértékesebb részét rágják le, úgy, hogy gyakran nem marad más hátra a csupasz kórónál, ezzel természetesen nem érdemes vesződni, hanem egyszerűen elégetjük a netalán rajta levő álcrákkal együtt, vagy pedig alomnak használjuk fel. De ha nincs is egészen levágva a luczerna, nem tanácsos sokáig renden vagy petrenczében szárítani, mégpedig azért, mert iparkodnunk kell azt mielőbb lehordani a megtámadott területről, hogy a további irtási eljárást foganatosíthassuk, mert a táplálék nélkül maradt álcrák a luczerna új hajtásait rágják le. Azért tehát legczélszerűbb az ilyen luczernát besavanyítani, akár veremben, akár föld fölött, a zsombolyai mód szerint. Már most az ekként lekaszált területet, ha az időjárás és talajviszonyok engedik, jó nehéz hengerrel meghengerezzük, a henger után pedig erősen megterhelt, uj, sűrü és éles tövissel jól megboronáljuk. Ugy a henger, mint a tövisborona, ha nem is mind, de igen sokat megöl ez álcrák közül és igy meglehetős gátat vetünk további pusztításuknak. Célszerű még, ha tehetjük, baromfiakat a luczernatarlóra hajtani, amelyek igen szívesen felszedegetik a még élő álcrákat. Végül még egy kísérlet eredményéről számolok be, melyet iskolánkban (a mai m. k. földmivesiskola) az idén meglehetős sikerrel végeztünk. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy ez álcrák a luczernában foltonkint jelentkeznek s csak ha bizonyos területet letaroltak, vándorolnak tovább. Sőt egyik tábláról a másikra is átmennek, a mint ezt egy idei vetésű luczernatáblánkon tapasztaltuk, a mely közvetlen a régi, a goniocenától megtámadott tábla mellett van. Ezt megakadályozandó, úgy a régi táblának az álcráktól még el nem lepett részét, valamint az új vetésű tábla széleit 2—3 öl szélességben oltatlan mészporral behintettük. Az eredmény kielégítő volt, mert a mészporral körülhintett luczernában e rovar pusztítását többé nem észleltük. Probatum est. Ifj. Rottler József: A répa őszi vetése. Nemrégen egyik helybeli birtokos vetéseit vizsgálva, egy parczellát láttam, melyen a répa feltűnő fejlődési stádiumot mutatott, a mennyiben nemcsak a közelben levő répavetéseket, hanem az egész határban legjobban kifejlődötteket is jelentékeny mértékben túlhaladta. Nem kis mértékben keltette figyelmemet fel e répaparcella , mert míg a többit csak akkor kapálták, ez már régen túl esett e procedurán. Megkérdezvén a tulajdonostól e jelenség okát, eddigi észrevételeit következőkben adom: Az 1890 ik év őszén kertjének egyik parczellájába salátát vettetett el és ugyancsak egy másik parczellába oberndorfi takarmányrépa magot, szintén a nélkül, hogy azt letakartatta volna a legkisebb földréteggel is. A répamag már kora tavaszszal a legszebben kelt ki, mit sem szenvedvén egész télen át. Múlt év tavaszán ugyanily területű parczellába a szokásos módon vetett szintén ily fajta takarmányrépát az összehasonlítás kedvéért. Mindkét parczella szép termést adott, min nem is csodálkozhatunk, mert tavai répára az idő felette kedvező volt. A termelési eredmény ez volt : 20 négyszögölön őszszel vetetten 9 q, 20 kölön tavaszszal vetetten 8 5 q. A különbség ily kis számok mellett, természetesen csekély, de átszámítva az eredményt egy kat. holdra, a többlet már 20 q és ez nem éppen megvetendő mennyiség. Taval október végén lett elvetve a takarmányrépa és ez nyújtja azon szép perspektívát, melyet már rövidke czikkem első soraiban írtam le. Ha mult éven, midőn az időjárás általánosan kedvező volt a répákra, többet adott az őszszel elvetett; mennyivel van most nagyobb remény többletre, midőn az őszszel elvetett oly szép és erős; míg a tavaszszal elültetett gyenge és kicsi. Nem lehet ezek után még, a répa őszi vetését általánosságban ajánlani, de mindenesetre kísérleteket tenni érdemes és érdekes lesz, mert lehet, hogy e dolog sok gazda előtt nem újság, arról azonban nincs tudomásom, hogy az őszi vetéssel valaki rendszeres experimentumokat végzett volna, közölve az eredményt is, de meg sikerül a kísérlet, vagy nem, abból kárunk nem lehet, míg nem egy esetben hasznunkra válhatik. Zalkod. Csapó Lajos. Miért van az egyik évben sok és a másik évben kevés cserebogár? Dr. Kienitz a «Forst und Jagdwezen» czímű folyóiratban érdekes tanulmányt közöl a cserebogarakról, mi megfelelő világításba helyezi azt a még meg nem magyarázott körülményt, hogy miért lép föl annyira különböző mennyiségekben az egymást követő esztendőkben a cserebogár. E feltűnő jelenség magyarázata szerinte nem a külső hatásokban, hanem ez állat életszokásaiban keresendő és föl is található abban a körülményben, hogy a nagy (idősebb) csimasz megeszi a kisebbiket (fiatalabbat). Dr. Kienitznek tényleg sikerült kísérletileg bebizonyítani, hogy a nagy csimazok ugy a kisebb rovarok lárváit, mint a kisebb és gyengébb csimazokat is előszeretettel megeszik. A csimasz nemcsak szükségből húsevő, hanem ha növényi köztelek, 1892. június 18. 939