Köztelek – 1892. 1-52. szám

1892-06-08 / 46. szám

minden irányban jelentkező tényt szóló bizony­ságául kell tekinteni annak, hogy a­mint a szö­vetkezetek fejlődnek és izmosodnak, a vezetők és a tagok is megelégesznek egy-egy üzletrész jegyzésével. Különösen érdekesnek látjuk ebben a tekintetben kiemelni a Mácsa községi hitelszö­vetkezetet, mely elsőnek alakult meg. Az első kimutatás szerint volt 28 (?) tagja 141 üzlet­részszel, a második szerint 133 tagja 143 üzlet­részszel és a harmadik szerint 146 tagja 156 üzletrészszel. Ezen első szövetkezetnek saját tő­kéje volt 1889-ben 1537 frt, ezzel szemben volt élvezett betét és központi hitele 8971 frt, vagyis saját tőkéjének nem egészen 6-szoros összege. Ellenben 1891-ben volt saját tőkéje 2379 forint, élvezett hitele pedig 14,008 frt, tehát saját tő­kéjének valamivel több mint 6-szoros összege. Hitelének tehát általában nem ártott, hogy a vi­szonyok oda fejlődtek, hogy a tagok túlnyomó többségének csak egy-egy üzletrésze volt. Végül különösen kiemelni akarnók azt a tényt, hogy a községi szövetkezeteknél az álta­luk nyújtott hitel alakjára nézve lényegesen egész­ségesebb viszonyok kezdenek fejlődni. Az adott kölcsönök közt sokkal nagyobb arányban kezde­nek szerepelni a kötvénykölcsönök. Midőn a váltó felett előnyt adunk a kötvénynek, nem az egyé­neket, hanem a mezőgazdasági üzemet tartjuk szem előtt. A váltót a meghosszabbítások miatt nem szeretjük, melyekre a gazda feltétlenül utalva van már azért, mert azt rendszerint 3, de leg­fölebb 6 havi lejárattal szokták kiállítani s a le­járat többnyire oly időre esik, midőn a gazda még nem értékesítette termését, midőn tehát fize­tés teljesítésére képtelen. A prolongáczió nem­csak azzal a káros eredménynyel jár, hogy a gazda megfeledkezik, hogy adósságai vannak s hajlandó a hitelbe vett tőkét is a sajátjának te­kinteni, de azt a visszásságot is szüli, hogy a fizetésben való pontatlansághoz szoktatja. A köt­vénykölcsönök lejáratát oly időre lehet tenni, midőn a gazda tényleg fizethet s ezen a napon azután a kölcsönt kérlelhetlenül be is kell köve­telni, hacsak az adóst különös általa el nem há­ríthatott bajok nem érték, a­mely esetben kérel­mére fizetési halasztást lehet és kell is engedé­lyezni. A helyes gazdálkodás szempontjából a leg­megfelelőbb hitelnek egyébként a folyó­számla­hitelt tartjuk, mely a gazdát abba a helyzetbe hozza, hogy mindig éppen csakis annyi hitelt vegyen igénybe, a­mennyire pillanatnyilag szük­sége van. A saját és az idegen betéttőke gyara­podásával fokozatosan erre a hitelalakra kel­lene áttérni, hogy ebben az irányban is a kis­gazdák hozzászokjanak az okszerű gazdálkodás­hoz. Megszokják különösen azt, hogy egy fölös­leges fillért is tartsanak otthon, de egy fillért se fizessenek el haszontalanul kamatra. Dr. Pólya Jakab: Luczerna pusztító rovar és álczás. (Phytodecta formicata vagy Goniod­ena sepunctata.) Ez idén több oldalról, különösen vidékünk­beli (Bácsm.) gazdák között általános a panasz, hogy a luczernát egy rovarféle pusztítja, sok helyen pedig teljesen tönkretette. Kártékonysága abban nyilvánul, hogy a luczerna leveleit, majd gyen­gébb hajtásait egész a földig lerágja, úgy, hogy nem marad egyéb utána a teljesen lekoppasztott szárnál. A rovar maga is lerágja a leveleket, de kártékonysága főleg az álczakorban nyilvánul május és június hónapokban. Minthogy a rovar álczája tényleg hasonlít némileg a Katicza (Coccinella) bogáréhoz, sokan összetévesztik ez ártatlan sőt hasznos bogárral s az általa okozott tetemes károkat az ő rovására irják. Legyen szabad tehát e kártékony rovarról néhány sorban megemlékeznem, irtása és az ellene való védekezés körül tett tapasztalataimat közzétennem, mert bár e rovar szórványosan minden évben található luczernásainkban és ekkor tetemesebb kárt nem okoz, de ha ily tömegesen lép fel, mint az idén is, bizony érzékeny veszte­séget szerez a gazdának, különösen azért, mert rendesen az első, tehát mondhatni legértékesebb kaszálást semmisíti meg. A lucterna rovar ellenségei nem nagy szám­mal vannak s legföljebb az ormányos bogarak, mint a szürke és hegyes ormányos (Sitones line­atus és Apion apricans) tesz észrevehető kárt és a Goniod­ena sepunctata egy Chrysomela (fény­bogár) féle, melyről jelenleg fog szólni az ének, okoz nagyobb gondot a gazdáknak. A Goniod­ena sepunctata mintegy 5—6 mm. hosszú rovar, testének felső része, röptyüi és tora egészen vörös, rajta néhány (6) fekete pont látható. Álcrái szintén mintegy 4 — 5 mm. hosszúak, szürkés fehérek, szennyes sárga fuvallattal, testök apró ritka szőrrel fedett; 3 pár lábuk van. Az álcrák rendesen ápril végén, május hóban jelent­keznek s pusztításukat azonnal meg is kezdik a luczernán, lerágván levélzetét s a fiatalabb haj­tásokat. Némely évben, mint már fönnebb említem, csak szórványosan jelentkeznek s ekkor nem is okoznak számbavehető károkat, de ha tömegesen lépnek fel, akkor rendesen foltonként támadják meg a luczernatáb­át s ha idejekorán nem intéz­kedünk, akkor igen rövid idő alatt az egész termést tönkre teszik, sőt van rá eset, hogy különösen fiatalabb luczernások egészen ki is pusztulnak, mert a megújuló fiatal sarj­hajtásokat is folyton lerágván, a luczernának nincs ideje megerősödni, így lassan kimerül, végre elpusztul. Védekezni meglehetős bajos ellenük. Ajánl­ják a bogarak összeszedését. Ez természetesen a legradikálisabb módszer volna, csakhogy a gya­korlatban igen nehezen, vagy egyáltalán nem kivihető, még leghamarabb czért érünk, ha barom­fiakkal szedetjük fel őket. Több ízben volt alkal­mam e rovarokat észlelni, de magának a rovar­nak nagyobb kártékonyságát nem tapasztaltam. Az álczák ellen a következő védekezési mó­dokat kísérlettem meg elég jó sikerrel. Ha az álczák tömegesebb fellépését észleljük, ajánlatos a luczernát azonnal lekaszálni, hogy legalább ami még megmenthető belőle, azt mentsük meg. Az ekként lekaszált luczernát azután a kö­rülményekhez képest használjuk fel; nem taná­csos ugyanis az álcráktól nagyon ellepett luczernát zölden feltakarmányozni, mert egyrészt az állatok nem szívesen eszik, másrészt pedig, ha meg is eszik, mint több ízben tapasztaltam, erős nyál­folyás kíséretében kólikaszerü tünetek közt meg­betegedtek. A Földön való takarmányozást tehát ez esetben lehetőleg kerüljük s csakis a kevésbbé megtámadott területről lekaszált luczernát etessük fel ekként. Nem marad tehát egyéb hátra, mint a széna -készítés; itt azonban ismét több körülményt kell figyelembe vennünk. Az álcrák ugyanis a luczerna levelét és gyönge hajtásait, tehát épen a legér­tékesebb részét rágják le, úgy, hogy gyakran nem marad más hátra a csupasz kórónál, ezzel ter­mészetesen nem érdemes vesződni, hanem egy­szerűen elégetjük a netalán rajta levő álcrákkal együtt, vagy pedig alomnak használjuk fel. De ha nincs is egészen levágva a luczerna, nem tanácsos sokáig renden vagy petrenczében szá­rítani, még­pedig azért, mert iparkodnunk kell azt mielőbb lehordani a megtámadott területről, hogy a további irtási eljárást foganatosíthassuk, mert a táplálék nélkül maradt álcrák a luczerna új hajtásait rágják le. Azért tehát legczélszerűbb az ilyen luczernát besavanyítani, akár veremben, akár föld fölött, a zsombolyai mód szerint. Már most az ekként lekaszált területet, ha az időjárás és talajviszonyok engedik, jó nehéz hengerrel meghengerezzük, a henger után pedig erősen megterhelt, uj, sűrü és éles tövissel jól megboronáljuk. Ugy a henger, mint a tövisborona, ha nem is mind, de igen sokat megöl ez álcrák közül és igy meglehetős gátat vetünk további pusztításuknak. C­élszerű még, ha tehetjük, ba­romfiakat a luczernatarlóra hajtani, a­melyek igen szívesen felszedegetik a még élő álcrákat. Végül még egy kísérlet eredményéről szá­molok be, melyet iskolánkban (a mai m. k. föld­mivesiskola) az idén meglehetős sikerrel végeztünk. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy ez álcrák a luczernában foltonkint jelentkeznek s csak ha bizonyos területet letaroltak, vándorolnak tovább. Sőt egyik tábláról a másikra is átmennek, a mint ezt egy idei vetésű luczernatáblánkon ta­pasztaltuk, a mely közvetlen a régi, a gonio­cenától megtámadott tábla mellett van. Ezt megakadályozandó, úgy a régi táblának az álcráktól még el nem lepett részét, valamint az új vetésű tábla széleit 2—3 öl szélességben oltatlan mészporral behintettük. Az eredmény kielégítő volt, mert a mész­porral körülhintett luczernában e rovar pusztí­tását többé nem észleltük. Probatum est. Ifj. Rottler József: A répa őszi vetése. Nemrégen egyik hely­beli birtokos vetéseit vizsgálva, egy parczellát láttam, melyen a répa feltűnő fejlődési stádiumot mutatott, a mennyiben nemcsak a közelben levő répavetéseket, hanem az egész határban leg­jobban kifejlődötteket is jelentékeny mértékben túlhaladta. Nem kis mértékben keltette figyel­memet fel e répaparc­ella , mert míg a többit csak akkor kapálták, ez már régen túl esett e proc­edurán. Megkérdezvén a tulajdonostól e jelenség okát, eddigi észrevételeit következőkben adom: Az 1890 ik év őszén kertjének egyik parczellájába salátát vettetett el és ugyancsak egy másik parczellába oberndorfi takarmányrépa magot, szintén a nélkül, hogy azt letakartatta volna a legkisebb földréteggel is. A répamag már kora tavaszszal a legszebben kelt ki, mit sem szenvedvén egész télen át. Múlt év tavaszán ugyanily területű parczellába a szokásos módon vetett szintén ily fajta takarmányrépát az össze­hasonlítás kedvéért. Mindkét parczella szép ter­mést adott, min nem is csodálkozhatunk, mert tavai répára az idő felette kedvező volt.­­ A termelési eredmény ez volt : 20 négyszög­ölön őszszel vetetten 9 q, 20 k­ölön tavaszszal vetetten 8­ 5 q. A különbség ily kis számok mellett, természetesen csekély, de átszámítva az ered­ményt egy kat. holdra, a többlet már 20 q és ez nem éppen megvetendő mennyiség. Taval október végén lett elvetve a takarmányrépa és ez nyújtja azon szép perspektívát, melyet már rövidke czikkem első soraiban írtam le. Ha mult éven, midőn az időjárás általánosan kedvező volt a répákra, többet adott az őszszel elvetett; mennyivel van most nagyobb remény többletre, midőn az őszszel elvetett oly szép és erős; míg a tavaszszal elültetett gyenge és kicsi. Nem lehet ezek után még, a répa őszi vetését általános­ságban ajánlani, de mindenesetre kísérleteket tenni érdemes és érdekes lesz, mert lehet, hogy e dolog sok gazda előtt nem újság, arról azonban nincs tudomásom, hogy az őszi vetéssel valaki rendszeres experimentumokat végzett volna, kö­zölve az eredményt is, de meg sikerül a kísérlet, vagy nem, abból kárunk nem lehet, míg nem egy esetben hasznunkra válhatik. Zalkod. Csapó Lajos. Miért van az egyik évben sok és a másik évben kevés cserebogár? Dr. Kienitz a «Forst und Jagdwezen» czímű folyóiratban érdekes ta­nulmányt közöl a cserebogarakról, mi megfelelő világításba helyezi azt a még meg nem magya­rázott körülményt, hogy miért lép föl annyira különböző mennyiségekben az egymást követő esztendőkben a cserebogár. E feltűnő jelenség magyarázata szerinte nem a külső hatásokban, hanem ez állat életszokásaiban keresendő és föl is található abban a körülményben, hogy a nagy (idősebb) csimasz megeszi a kisebbiket (fiatalabbat). Dr. Kienitznek tényleg sikerült kísérletileg bebizo­nyítani, hogy a nagy csimazok ugy a kisebb rovarok lárváit, mint a kisebb és gyengébb csi­mazokat is előszeretettel megeszik. A csimasz nemcsak szükségből húsevő, hanem ha növényi köztelek, 1892. június 18. 939

Next