Köztelek – 1902. 52-102. szám

1902-10-18 / 83. szám

83. SZÁM 12-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1902. OKTÓBER HÓ 18. hozatot sem. Mert ha igaz az, amint hogy igaz és szükséges, hogy a közép- és kisgazdát az apró háziállat tenyésztésének fokozása érde­kében támogatni kell, annál inkább támoga­tásra, segélyre van szüksége az ezeregy nehéz­séggel küzdő kertgazda és gyümölcstermesztő­nek. S amint nemzetgazdasági és szoc­iális politikai országos érdek az állattenyésztés dédelgetése, épen olyan sőt hatványozottabban szükséges fenti okok miatt a gyümölcstermesz­tésnek legmesszebb menő ösztökélése. No de erről majd a jövő országos mező­gazdasági kiállítás előkészítése idején szólok bővebben; most áttérek a gyümölcskiállítás részletes ismertetésére. A gyümölcskiállítás fénypontját a budapesti m. kir. kertészeti tanintézet kiállítása képezte. Ez volt a kiállítás központja, magva. Azok a szép edényes gyümölcsfácskák, alma, körte, szilva, őszibaraczk, mandola, mogyoró és szőlő­gyűjtemény nemcsak gazdagságával és töme­gével emelkedett ki magasan, hanem különö­sen a gyümölcsfajtáknak helyes megnevezésé­vel, csinos, ügyes, ízléses és könnyen áttekint­hető csoportosításával vált ki valamennyi közül. Ez a kiállítás élvezetesen szép, tanulságos és követésre méltó mintacsoport volt. Gyümölcs­fajtái közül különösen megemlítésre méltók: a 40 almafajta közül­ a Téli fehér kalvit, Téli arany parmen, Canadai, Landsbergi és Orleansi renetek, az óriási gyümölcsűek közül a Gloria mundi, Bedforshirei, St.­Sauveuri kalvit, Sándor czár és a bőtermő Bismarck-almák. 50 körtefajtája közül: Károly Württem­bergi király, Pitmastoni herczegnő, Lepin jegyző, Clairgean-Tongrei, vaskörte, nemes Cratan, Uj Poiteau, Van Marum és Bosc kobakja, Diel és Arenberg vaskörtéje, Dr. Lucius miniszter, Idaho, Congresszus emléke stb. Őszi baraczkjai közül különösen szépek voltak a Mezőkomá­romi duránczi, Gyümölcskertek királynéja, Lindley és az amerikai eredetű Champion. Gazdag kiállítása volt a nagy­ kőrösi ker­tészeti egyletnek, körte, alma, szilva és szőlő­fajtákban s a megnevezések is elég helyesek voltak. 129 körtefajtát, közülük igen szép Merode esperes, Jodoigne diadala, Angevinei szép, Totleben tábornok, Diel vaskörte stb. állított ki, Széll Kálmán miniszterelnök rátóti kerté­szete, továbbá szép alma, körte és cserépben nevelt szőlőkollekcziói Dr. Darányi Ignácz föld­mivelésügyi miniszter dunaörsi uradalma. Tömegére leggazdagabb és igen csinosan csoportosított, nagyrészt jól fejlett kiállítása volt a kistapolcsányi főherczegi uradalomnak, azért a szép őszi napokon felbuzdult benne a vágyakozás és híres kopóinak egyik ükunoká­jával, a sánta Bokrászszal, amely maga is fogat­lan legény volt: kijárogatott az erdőre, nem is annyira vadászni, mint inkább azért, hogy újra elbúcsúzzék „utoljára" a kedves fáitól. Most is így volt s Bokrász már jó ideje maszatolt a cserjésben, anélkül, hogy hangot adott volna. Rafay bácsi ráért, hogy tűnődjék, gondolkozzék, csöndes busongással töltse az időt. Ott volt előtte az út mentén az a bar­langos szikla, amelyben egyszer, rossz időben, meghúzódott, s uramfia, egy gombaszedő oláh menyecskét is oda kergetett be a nagy eső ! Már annak vagy huszonöt esztendeje, de azért most is felcsillámszik az öreg vadász szeme a barlang láttára. A bolond barlang nyílása még sohasem tetszett előtte ilyen furcsa formájúnak. Mintha egy nagy száj hangosan kacsagna. Rafay bácsi még a hangot is hallja képzeleté­ben s ijedten fordul másfelé. Szerencsére tör­ténik valami. — Nyif-nyaf-nyaf! nyaf-nyaf! . . . hajt a kutya, — még pedig szemre. Hallani nagy igyekvéséből, mivel csakhamar alább hagy. Mire Rafay bácsi lekapkodja a puskát a nyaká­ból, a nagy mennykő hegyi nyúl már át is vált előtte a keskeny erdei úton. „Szented ne le­gyen!" — sóhajt az öreg ur s visszaereszti a fajtát azonban — sajnos — részben helytelenül­­ voltak megnevezve, amin segíteni nagyon kí­vánatos. , Kevés, de igen szép és helyesen meg­nevezett gyümölcsöt hozott fel Bács-Almásról Teleki József grófné és Forster Géza Újvidék­ről, ki mint jury-tag versenyen kivül állott, a­kiknél a legszebb Ananász zenei, Téli fehér­kalvil, Londoni pepin, Parker pepin és Sikulai almák, Vienne diadala, Napoleon és Sterckman vaskörték, Lord Palmerston és Elberta őszi­baraczkok voltak gyönyörű példányokban be­mutatva. Szép alma-, körte- és szilva-kiállítása volt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye gazdasági egye­sületének. Csárics Adolf Győrből szép, váloga­tott gyümölcsöt, köztük igen szép Erdei vaj­körte, Le Lectier és dr. Lucius minister körtét, Batul, szabadkai nagy szercsika, Sárga Belle­fleur, Ananász és Coulon renet, Téli arany és Ádám parmen almát, Szép Sándor czár, Jersey király, Bismarck, Langton páratlana, Canadai Jenet, Arany­par­men és Pontowisi szép almát hozott Polgár József Bács-Almásról, szépen fejlett gyümölcsöt Vári Szabó István Kiskun-Halasról. Nagy gyűj­teménye volt még Czullik Ágost oroszvári ker­tészetének is, de sok volt a fejletlen és még több a hibás megnevezésű gyümölcse; faisko­lánál ez erős hiba. Szép gyümölcsöt hozott még fel Szilassy Zoltánné Kis-Marosról, gróf Zichy Meskó Jakab kertészete Fülesről, Póka Kálmán Nagy-Kőrösről, Gyérey Richard Tolna-Ozoráról, Halas város kertészete, Ádor Sándor, Vass Elek, Zseny István szép Egressy duránczi őszibaraczkot, szép körtéket és szilvát, Karay János halasi birtokosok, Filep Jánosné, Pozsony­ból a pozsonyi áll. tanitónő-képző érdekes és szépen fejlett teljes kis kollekcziót mutattak. Kitüntetve lettek: Díszoklevéllel. József főherczeg ő cs. és kir. fenségének kertészete Kistapolcsány. Széll Kálmán minisz­terelnök ur rátóti kertészete. A nagy-kőrösi kertészeti egyesület. Elismerő oklevéllel. Pest-Pilis-Solt-Kis­kunmegye gazd. egye­sülete. Csárics Adolf Győr: Aranyéremmel. Gelsei Polgár József Bácsalmás, Czullik Ágost Oroszvár, Vári Szabó István Kis-Kun-Halas­ puskát a nyakába. Jól tudja, hogy Bokrász még egy óra múlva sem " fordít" az ő biczegő futásával, lassú hajtásával. De legalább hajt. Szép csengő szóval hajt. S ez éppen elég, hogy újult erővel tá­madjanak fel a múlt emlékei, hogy elterelőd­jék a mélázó öreg­ csont este attól a menyecskés barlangtól, amely az imént kikaczagta. A sánta kopó csaholása végig csendül a csöndes, hallgatag erdőn. Úgy tetszik, mintha egyformán, ütemesen harangoznának valahol. Rafay bácsi valamikor neki indult volna erre a hangra az erdőnek s ugy elállotta volna a vad útját, amit annyiszor kitapasztalt, hogy a szegény tapsifüles bátran megcsinálhatta volna a végrendeletét. Hajh, most más világ van. Most meg kell várni, amig a vadnak megint arra tetszik fordulnia, ahol az aránylag kényel­mes erdei úton sétálgat az álmodozó vadász. E mellett a szép kopóhang mellett, őszi verőfény idején, a sárguló lombokat nézde­gélve, olyan igazi nagy gyönyörűség az ilyesmi. Az égbolt tiszta kék, alig van rajta egy-két felhőlebbencs, de azért el nem oszlatható szomorúság van a levegőben. Nem olyan, hogy szenvedés volna, de mégis fájdalmas, lelket sajgató. Minden él még és mégis minden azt juttatja eszünkbe, hogy meg kell egyszer halni.­­ Talán nem is sokára. Az öreg ember hogyne gondolna eféléket ? S ettől Rafay bácsi is fázik egy kicsit, mint mindenki, aki az életet szereti. Ha legalább itt lehetne pihenni, a jó öreg barátok közt, az évezredes fák alatt, ahol olyan sok édes pihenője volt valaha! ... De mi lesz akkor, ha kivágják a fákat? ha egy­szerre csak alacsony, árnyéktalan, bozótos vágás lesz itt? Ohó, mégsem lenne jó itt mindörökre. Vagy tán mégis igen. Hisz' annak aki az utolsó ítéletig pihen, nagyon mindegy. S a vén vadász észre se veszi, hogy bús gondolatai sorakozása közben a sánta kopó csengő csaholása megint közeledik, hogy a nagy szürke nyúl megint átszökik előtte az úton. Jön a nyomán Bokrász is nemsokára. Meglátja, hogy ott ácsorog az öreg vadász s még csak a puskát sem vette le a nyakáról, ugy elmerengett. No, ha így van, gondolja ma­gában a vén kutya, én sem töröm magamat tovább , ugy is nehezemre esik. Abban hagyja a hajtást s odakullog a gazdájához, aki csak akkor veszi észre, amikor a sánta kopó nyelvét lecsüngő kezén érzi. — Hazamenjünk, öreg ? kérdi a hizeh­kedő kutyát. Hát jól van, gyerünk haza. S mennek. Ezüstéremmel. Szilassy Zoltánné Kis-Maros, gr. Teleki Józsefné Bács­ Almás, gróf Zichy Meskó Jakab kertészete Füles, Póka Kálmán Nagy-Kőrös, Gyérei Richard Tolna-Ozora, Halas város ker­tészete Halas, Ádor Sándor Halas, Vass Elek Halas, Zseny István Halas, Karay János Halas, Fülöp Jánosné Pozsony, a pozsonyi állami tanitónő-képző intézet. Bronzéremmel: Michl István Tata-Tóváros, Heidler Károly Tarkócz, Tallián Béla Török-Kanizsa, Bednárz Károly Ó-Kanizsa, Schleiffer Károly Kisérd, Kiss László Halas, Fagygyas Sándor Halas, Adamszky József Nagy-Láng, Bravics Vilmos Halas, Sors Károly Marosvásárhely. Jegyzőkönyvi köszönet és elismeréssel. A budapesti m. kir. kertészeti tanintézet­nek, Forster Géza városi tanácsosnak Uj-Vidék. Végül Krupitska József főkertész Kistapolcsány, utóbbi közreműködésért. L'huillier István. 1635 TAKARMÁNYOZÁS. Rovatvezető: Cselkó latván. A melasszeetetés jövője. A czukoripar válságos helyzete kívánatossá teszi azt, hogy a gazdák minél több nyers czuk­rot s melasszet etessenek. A nyersczukor azon­ban még nem elég olcsó s a répatermesztőknek nincs is érdekükben, hogy annyira lemenjen az ára, hogy általánosan etethető legyen. Ellenben a melassze jelenleg kétségtelenül a legolcsóbb kereskedelmi takarmány, mert táphatása oly előnyösnek bizonyult, hogy nemcsak a czukor-és szeszipar, de a gazdák is sokat nyernénk azzal, ha az összes melasszét az istállókba lehetne juttatni. Sajnos azonban, hogy mi még nagyon messze vagyunk ettől, s Németország­ban is,­­ ahol pedig a melasszeetetés a leg­mélyebb gyökereket verte — messze vannak tőle, mert Németországban csak mintegy negyedrész kerül a körülbelül 400 czukorgyár által évenként termelt 4 millió g. melasszéből etetésre. Hogy a melassze ily nehezen vívja ki magának azt az előkelő helyet, melyet táphatása s­oránál fogva az állattartás körül méltán megérdemel, annak egyedüli oka abban rejlik, hogy a melassze­etetés sok kényelmetlenséggel jár akkor, ha abban a ragadós természetű formában vásár

Next