Köztelek – 1912. 1-49. szám

1912-03-30 / 25. szám

90 e mesztésnek, akkor a betegségek elhárítási mód­jait is megközelítettük. Már három évvel ezelőtt (1909. ápr. 26-án) az OMGE. növénytermesztési szakosztályában tartott előadásomon (megjelent a Köztelek ugyanazon évi 34. és 36. számában) reámutattam a burgonyabetegségek leküzdheté­sének egyedüli észszerű és elfogadható eljárá­saira és már akkor hangoztattam az ellenálló­képesség csökkenése és a degenerác­ió elkerülése szempontjából a burgonyanemesítés szükséges­ségét. Minthogy azóta tett kísérleteimnek ered­ményei akkori állításaimnak helyességét ismé­telten bebizonyították, a betegségek leküzdése és a többtermesztés szempontjából már akkor ajánlott eljárásokat most is fenntartom. A burgonyavész leküzdésére irányuló külön­böző módok oda vezetnek, hogy eddigi burgonya­termesztési módjainkat megváltoztassuk és pedig okvetlenül külön kell termesztenünk a feldolgo­zásra és fogyasztásra szánt és külön a vetőmag­burgonyát. Mert hogy a gazda száz holdakra menő burgonyatermesztéshez a vetőgumót pihen­tetéssel, előcsíráztatással, csávázással készítse elő, most még éppen oly kivihetetlen, mint a kézzel való vetés, kapálás, töltögetés és szedés, válo­gatás, eltartás stb. Ellenben nem kivihetetlen az évről-évre szükséges vetőmagmennyiséget külön a legalkalmasabb, legkedvezőbb helyen a lehető leggondosabb miveléssel termeszteni. És ha ezt évről-évre következetesen megteszszük, akkor a burgonya veszedelmét nemcsak leküz­deni, de előnyös tulajdonságait is sikerül fokozni. Szerintem éppen a vetőmagkiválasztás, a telel­tetés és a gumónak a vetés alá való előkészí­tése körül történik a legtöbb hiba. A vetőmag­kiválasztást úgy, amint azt némelyek a tenyész­időben végzendőknek ajánlják, kivihetetlennek, sőt czéltalannak tartom. A vetőgumókiválasztás­nak ideje, helye és módja a beéredés utáni általános kiszedés, illetve a letakarítás alkal­mával fészken kint kell történnie, külön szedve a legtöbb és legszebb fészkek termését. Az eddigi álm­­os prizmában vagy halomban való teleltetés hal­át pedig a gödörben vagy verem­ben való telelte­­st ajánlom, mint olyan helyet és módot, ahol a burgonya gumója úgyszólván minden hőváltozás nélkül nyugodt utóéredést élvezhet. E kérdésnél döntő fontosságú a gumó főrügyeinek megőrzése úgy, hogy az mindaddig ki ne csírázzon, amíg vetés alá nem kerül. A burgonyagumó vetés alá való előkészítésénél ajánlom a kertészek némelyike részéről rég­időktől fogva szokásos erős és minél erősebb szikkasztást és az ezzel kapcsolatos előcsíráz­tatást, amit éppen a legértékesebb gazdasági késői fajták tenyészidejének meghosszabbítása s így a jobb, tökéletesebb kifejlődés és beére­dés czéljából tartok igen fontosnak. A betegségeket két csoportra oszthatjuk, olyanokra, amelyeket feltétlen bizonyossággal baktériumok idéznek elő és olyanokra, amelyek­nél a baktériumok még eddig kimutathatók nem voltak. Ebbe az utóbbi csoportba sorolom a gyűrűs, levélsodró és fodros betegséget s az ezekhez hasonló szár- és tőfeketedést, rothadást és gumóüvegesedést. Mindezeket a nem bakté­riumok okozta betegségeket a helytelen telel­tetésnek és a továbbiakban is oktalan kezelés­nek és mivelési eljárásoknak tulajdonítom s ezek ellen a helyes termesztési és eltartási eljárások követése esetén védekezni tudunk. Az előbbi csoportba pedig azok a betegségek tartoznak, amelyeket teljes bizonyossággal baktériumok, a szőlő peronoszpórájához hasonló gombák okoz­nak, ilyen pl. a fitoftóra (Phytophtorus infestans) vagy Fusarium solani. Ezek ellen azonban meg­van a biztos szerünk: a meszes rézgaliczoldat­­bordós lé), Pályazáró és kénpor, avagy a konyhasó oldott alakjában, amelyekkel rendszeresen perme­tezve, porozva, a gumót csávázva, e bajok le­küzdhetők és távoltarthatók. Az egészséges vetőmagbehozatal és kiosztás eredményes csak úgy lehet, ha a kiosztással együtt kioktatást és követésre érdemes példát is adunk és pedig olyant, amely szerint a bur­gonya rohamos degenerálása és elbetegedése megakadályozható. Ez alkalommal főleg a vetőgumó külön és fokozott gonddal való termesztésének a fontos­ságára akartam rámutatni, a helyes burgonya­termesztési eljárás többi kérdéseit alkalmilag részletesebben is meg fogom világítani. L'huillier István: KÖZTELEK, 1912 MÁRCZIUS HÓ 30 25 SZÁM 22-IK ÉVFOLYAM. SZŐLÉSZET, KERTÉSZET. Rovatvezető: Pettenkoffer Sándor. A gyümölcsfák helyes ültetési módja. A faültetésnél kevés ember igazodik szak­véleményekhez. Mindenki hajlandó azt hinni, hogy fát ültetni csak tud. A faültetés nem is nagy mesterség, de az átültetett fa egészséges továbbfejlődése biztos csak akkor lesz, ha már az átültetésnél figyelembe veszszük a növény­élet kívánalmait. Akik a faültetésről írtak és imák, beszélnek is sokat a fa természetének legmegfelelőbb ültetési időről, a fának és a gödörnek az elkészítéséről stb., de még ezek sem követik a hirdetett leghelyesebb módokat és szabályokat. Avagy ki nem tudja, hogy az ülte­tendő fák gödreit legjobb volna pár hónappal előbb kiásni? És melyik gazdaember teszi ezt meg? Még a kertészek is legtöbbnyire elmulaszt­ják. Hiszen pár hónappal előbb még azt se igen tudjuk, hogy fogunk-e fát ültetni; azt még kevésbbé, hogy hova ültetjük azt ? Bizony csak ötletszerűen kezeljük mi a gyümölcsfaültetést. Azt is tudjuk, hogy az ültetésre szánt fát a gyökérzet kiszáradásának megakadályozása végett szerves anyagoktól mentes agyagpépbe kellene mártani. De vájjon hányan teszik meg ezt a csekélynek látszó, de annál fontosabb dolgot? Magam láttam, hogy még egyik híres kertészünk is, aki pedig ezrével veti piaczra a gyümölcsfát, elmulasztja ezt s fái ott szikkadnak napról-napra a piaczon, kitéve a szélnek és nap hevének. A térszükségletre, de még inkább a gyökér- és koronametszésre vonatkozó utasításokat várjon hányan fogadjuk meg? Hiszen a legtöbb gazda napszámosra, cselédre bízza fáinak az ültetését, akik aztán csak azon vannak, hogy a fa a föld­ben legyen. Eme nemtörődömségek miatt származik aztán nagyon sok olyan baja, betegsége fáinknak, amelyeknek az okát ráfogjuk a talajra, fára, idő­járásra, kártevő rovarokra stb., csak azt nem hiszszük el, hogy magunk volnánk a sikertelen faültetésnek az okai. Közrejátszhat ugyan sok mellékkörülmény is, de bizony nagyon sokszor magunk vagyunk fáink kipusztulásának az oka, mert azt a megsebzett, vagy jól-rosszul meg­metszett gyökérzetü fát beleszorítottuk egy szűk gödörbe, amelynek az alját azzal a gondolattal lazítottuk fel, hogy benne a fa gyökérzete jobban érezhesse magát s minél hamarabb fejlődhesse­nek új tápszivó gyökerecskéi; tényleg azonban azzal a fellazítással azt érjük el, hogy a fa mélyre süpped a talajba. A süppedés következté­ben pedig a fa gyökerei természetellenes hely­zetbe kerülnek (113. ábra), amennyiben leg­mélyebbre süpped a gödör közepén a főgyökér, az ebből kiágazó oldalgyökerek pedig, ha nem is megtörve, de hullámosan meggörbült hely­zetbe kerülnek, ami azután a táplálkozásra zavarólag hat úgyannyira, hogy az a fa az át­ültetés kritikus stádiumán nehezen tud átver­gődni, vagy pusztulásnak indul. Az ültetés alapvető munka s az itt elköve­tett hibát nem igen lehet később helyrehoz­nunk. A gyümölcsfaültetésre egy minden eset­ben alkalmazható szabályt felállítani nem lehet. Feltétlenül figyelembe veendő a talajnak lazább vagy kötöttebb összetétele. Természetesen kö­töttebb talajon — különösen ha az alacsony fekvésű is — sohasem szabad oly mélyre ültetni a fát, mint lazább talajon. Az elterjedt gyakor­lat pedig az, hogy a fát új helyén mélyebbre ültetik, mint ahogy előzőleg volt, bár határozot­tan sekélyebbre kellene. Sekélyebbre azért, mert a kötöttebb talaj nem eléggé légáteresztő s a mélyre ültetett gyökérzethez nem kerülhet levegő, pedig erre feltétlenül szüksége van minden növénynek. A legtöbb sikertelen faültetés okát abban látom, hogy a fát vagy szándékosan mélyre ül­tették, vagy pedig a fellazított fenekű gödörbe mélyre süppedt és ez az oka azután annak is, hogy a fa erőre kapni nem tud, soványan t ——— * i — 11­3. ábra. A fellazított talajban a süppedés folytán ilyen helyzetbe kerülnek a gyökerek. ... . ...- ‹••... -r­• «› -i,. ' Tények és tapasztalatok igazolták a GASE járvaszántó gőzekék HM praktikus, gazdaságos és üzembiztos mű­lesét. Munkabírás óránként 2—3 hold. • Előkelő magyarországi refe-­ rencziák mindenféle talajra. vezérképviselet: Ha hn Arthur és Társai­m»!^

Next