Köztelek – 1918. 1-26. szám
1918-01-26 / 3-4. szám
SZÁM 28-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1918. JANUÁR HÓ 26. Kedvező viszonyok között a gyökértövekről túlepitelt csalánt már az első évben, ellenkező esetben a második évben lehet vágni. A csalánkúró levágásának legmegfelelőbb ideje a virágzás után következik be. A csalánt a földhöz közel kell levágni, földre fektetve, majd sátrakba felállogatva szárítani. A csalán friss állapotban csip, megfonnyadva vagy megszáradva ezt a sajátságát elveszíti. K. K. tajoránatermesztés. 10. kérdés. Részletes leírását szeretném a majorána, kömény és ánizs termesztésének. J. Feli.et a 10. sz. kérdésre. A ma furána termesztésével minálunk alig foglalkoznak, pedig némely főzelék és sültjeinkhez szinte nélkülözhetetlen fűszer. Magva, amely két évig csiraképes, kapható volt rendes időkben minden jobb magkereskedésben. Ma már aligha, mivel magvát úgyszólván utolsó szemig délibb tájakról, Olaszországból hozatták s most ez a forrás előttünk bedugult. A majorána tulajdonképpen évelő növény, de mi mint egy tenyészidőt élő növényt kezeljük. Vetése márciusban melegágyba vagy később április-májusban jó védett helyen szabadföldi ágyásba történik. Palántáit kellő megerősödés és a fagyos szentekkel beállani szokott hidegek elvonulása után 25—30 cm. sor-és 15—20 cm. növénytávolságra kiültetjük és pedig már jóval előbb és alaposan elkészített ágyba vagy táblába, lehetőleg verőfényes meleg helyre. Talaja legyen jó erőben lévő és televényes, de nem friss trágyával trágyázott, mivel a frissen trágyázott földben, bár buján fejlődik, hosszú, kövér szárat és levelet nevel, de későre virágzik, sőt annyira megkéshetik, hogy le sem tarolhatjuk. Holott, ha jó korai márciusi melegágyi palántáink voltak s megfelelő helyre ültettük és jól kezeltük, kapálgattuk, öntöztük, kétszer is letarolható. Letarolásának ideje akkor érkezik el, amidőn a bimbók teljesen kifejlődtek, felfedezni nyílni kezdenének. A kinyílást azonban okvetlenül meg kell előzni, mivel a kinyílott virág szirmai hamar elhullanak s ezzel fűszernövényünk értékéből sokat veszít. A virágbimbós hajtásokat (szárakat) a föld színétől mintegy 2—3-4 ujjnyi (f1—8 cm.) magasan levágjuk, csomócskákba rakjuk, majd kiteregetjük, szikkasztjuk, óvatosan forgatva, hogy bimbóit le ne pergessük, szárogatjuk, majd kévécskékbe, csomócskákba kötjük, utószáradásra szellős, száraz fedélalji helyen felaggatjuk s végre onnan értékesítjük. Magtermesztése ritkán sikerül. Maghozama minálunk kevés és rosszul érik. E célból töveit vagy még inkább külön anyatöveknek nevelt nyári palántáit télire fel kell szedni, fagymentes veremszerü helyen, homokba ágyazva áttelelni s így tavaszszal ágyásokba kiültetni. Megfelelő helyrajzi állapotú helylyel, jó védett meleg fekvéssel, középkötött vérmes televényes talajjal öntözési alkalmatossággal rendelkező és kertészkedni szerető gazda kezén a majorána termesztése mindamellett igen sikeres és jövedelmező vállalkozás lehet. Köménytermesztéséről lapunk ez évi 1. számában írtunk kimerítően,, az ánizs termesztését lapunk előző (2.) számában ismertetjük. A bazdaközönségi köréből. Csudák idója Köztudomásu dolog, hogy a szalma ára métermázsánként átlag 2 korona, a széna és száraz takarmányé pedig 6—8 korona volt békében. Az 1917. évi aszályos évben, különösen Nyugat-Magyarországon, rendkívül rossz takarmánytermés volt, melyet fokozott a tavaszi gabona elfagyása és kiszáradása, úgy, hogy a szálastakarmányt pótló tavaszi szalmában is rendkívül gyenge termés volt. A nagy takarmányhiány következtében az árak rohamosan felszöktek s augusztus szeptemberben elérte a széna a 80—100 koronás, a szalma 30—41 koronás árat. A földmikelósügyi miniszter felhívta a vármegyei gazdasági egyesületeket: adjanak véleményt a takarmányra és szalmára megállapítandó határárakra nézve. A legtöbb egyesület a szénára 50—60 korona, a szalmára 20—30 korona árat javasolt megállapítani, tetemesen alászállitván a forgalmi árakat. Az árszabás sokáig húzódott s ez idő alatt a gazdák egy részének sikerült 80—100 koronás szénát és 20—30 koronás szalmát vásárolnia állatállományuk eltarthatására. Természetes dolog, hogy a gazda csak azt a takarmányt vette meg, amire igazán égető szüksége volt, mert szeretném azt a józan gazdát látni, aki amikor 100 koronát kell a szénáért fizetnie, az árpaszalmáért pedig 30—40 koronát, az árpájáért pedig csak 42 koronát kap, hogy akkor szükségen felüli mennyiségben vásárolna szénát és szalmát! A földművelésügyi miniszteri első rendelet az egy darab nagy marha részére visszatartható széna mennyiségét napi 8 kilogrammban, a szalma mennyiségét 10 kilogrammban szabta meg. Akinek ekkora mennyisége nem volt meg, bátran beszerezte a hiányt a magas forgalmi árakon. Később jelent meg a takarmány- és szalmarekvirálásra vonatkozó kormányrendelet, mely a katonai rekvirálást beszünteti és helyébe a Takarmányforgalmi „altruista" részvénytársaságot helyezte hatalomba. A rendelet a rekvirált őszi szalma árát 12 K.-ban, tavasziét 18 K.-ban és a szálastakarmányt 30 koronában szabta meg, préseletlen állapotban, a gazda által a vasúti állomásra szállítva, tekintet nélkül az állomás távolságára. A visszatartható szalma- és takarmánymennyiséget pedig lényegesen alább szállította az első megállapításnál. A bizományosnak a préselésért métermázsánként 6 koronát engedélyezett, jutalékul pedig 2 kor. 50 fillért szabott meg. Ha már most valamely gazda az első kulcs alapján 80 — 100 koronás áron vásárolt magának takarmányt és a második alacsonyabb kulcs szerint feleslege mutatkozott, úgy azt a rekviráláskor 30—50 koronával olcsóbban elvették a gazdától. Az ínséges vármegyék kérték, hogy a törvényhatóság a hatósági rekvirálás során maga láthassa el a területén lakó gazdák szükségletét, de kérésük eredménytelen maradt. Egy ínséges megye legínségesebb járása kért a vármegyei takarmányozást intéző bizottságtól 40 vagon szalmát és néhány vagon szénát, hogy a járás gazdái legszükségesebb tenyész-és igásállatjukat átteleltethessék. A minisztérium a takarmányforgalmi r.t. útján kiutalta a kért mennyiséget és a „társaság" értesítette a bizottság utján a kérvényezőket, hogy a szalma árát ,kint préselve a feladó állomásán 32 K., harminckettő korona, a szénáé 50 K., ötven kor., vagyis métermázsánként 14—20 koronával drágább, mint az az összeg, amit a termelő érte kap. A kért szalma és széna ára egészben előre befizetendő és csak azután intézkedik annak leszállítása iránt. Hát ebben az országban Csáky szalmája már a gazdának minden vagyona és fáradságának gyümölcse ? Mi jogon követnek el 66—77%-os hivatalos árdrágítást azzal a szegény ínséges gazdával szemben, akinek az aszály következtében annyi takarmánya sem termett (tehát másból is gyenge termése volt), hogy legszükségesebb tenyész- és igásállatját átteleltethesse ? Miért kell egy vagyonos bizományosnak a szalmarekviráláson két hónap alatt hetvenezer koronát nyernie? Miért kell a központokban-ként 4'50—10'50 K.-t, vagyis milliókat befizetni és ebből tapasztalatlan s minden felsőbb képzettséget nélkülöző fiatal urfiaknak 12—15.000 K.-ás fizetéseket adni, mikor törvényszéki birák 6— 7000 K. fizetésből kénytelenek nyomorogni?! Itt az egész rendszer a hibás, de nem menthető a gazda sem, akinek nem bánomsága és szervezetlensége az ilyen egyoldalú és különleges, a háborús korszak dézsma-rendszerére emlékeztető megadóztatásokat, amelyeknek persze még fokozása következik, lehetővé teszi. (Nyitra.) , S. L. Bezerédj Pál. (1840- 1918.) Országos nagy férfiú, a Sopron, Vas, Veszprém és Tolna vármegyékben kiterjedt, ősi Bezerédj család jeles tagja hunyta le szemeit 1918. évi január hó 21-én Hidján, Tolna vármegyében. Bezerédj Pál földbirtokos, az OMGE tiszteletbeli tagja, belső titkos tanácsos, kinevezett örökös főrendiházi tag, selyeitenyésztési miniszteri meghatalmazott, életének 78-ik évében meghalt. A tudással párosult akaraterő és a szívósan kitartó munka egy életen át a kitűzött cél felé: ez jellemzi Bezerédj Pált. Célja: a félben maradt magyar selyemtenyésztés felvirágoztatása és ezáltal egy magyar termelési ág szebb jövőjének megalapozása volt. Tudás-szomja volt az első ösvény, melyen elindult a kitűzött cél felé Mikor megismerte a selyemtenyésztés itthoni állapotát, külföldre sietett tanulmányai folytatására. Hat évig lakott Párisban és beutazta Francia-, Olasz- és Németország nagy részét. Utazásait folytatta Anglia, Spanyol- és Oroszországban. Tudásából merítette a meggyőződést terveihez, a nagy Széchenyi ős, kuruc ivadék, aki félesztendeig munkászubbonyban élt a lyoni szocialista munkások között. Hidjai birtokát 1888. évben vette át, nagynénje Bezerédj Istvánné halála után. Életcéljától nem rettentette vissza a csüggedők intelme és a példálózás, melylyel a félbenmaradt magyar selyemtenyésztés akkori siralmas állapotára mutattak. Ismerte az ügyet, tudta az orvoslás módját, erős akarattal, tisztán látva és erejében bízva, kezdett a nagy munkához. Tapintatos volt működésében, összhang volt a munkájában s különösen az ügykör fejlődésének sorrendje, amit betartott, csodálatraméltókká tették Bezerédj Pált. Szervezőképessége kiváló és bámulatos, nem újat hozott, miként Széchenyi István, Bezerédj István és nagy kortársai a múlt század közepén, hanem a már megkísérelt és a kivitelében csalódott, félbenhagyott magyar selyemtenyésztést kellett romjaiból új életre kelteni, egy kivihetetlennek nyilvánított mezőgazdasági termelési ágat újra felvirágoztatni. A magyar selyemtenyésztés új életrekeltéséhez még a Bezerédj Pál kiváló képességei sem lettek volna célravezetők, ha a szent ügy érdekében meg nem toldja tudását, szorgalmát a tehetségén is majdnem felülmenő anyagi áldozatokkal a nemes ügyért. És mindezek fölé helyezé az önzetlenséget, kerülte a feltűnést, tartózkodott a túlzó külsőségektől. Hasznos Bezerédj Pál.