Köztelek – 1918. 1-26. szám

1918-03-30 / 13. szám

13. szÁM 28-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1918. MÁRCIUS HÓ 30. 475 hitványozza, hogy a gyűlés jegyzőkönyvéből­ adjon a választmány részvétének kifejezést. Egyhangúlag elfogadta­tik. ..• Serényi Béla gróf földm­űvelésü­gyi minisz­terré történt kinevezését közlő leirata. Mutschenbacher Em­il dr. ügyv.-titkár felolvassa Serényi Béla grófnak földművelésügyi miniszterré történt kinevezését tudató leiratát s indítvá­nyozza, hogy az elnökség és tisztikar az OMGE nevében küldöttségileg üdvözölje a földművelés­ügyi minisztert és kérje fel, hogy a mezőgazda­sági érdekképviselet törvényhozási úton való rendezését minél előbb valósítsa meg. Egyhangúlag el­fogad­tatik. K. K­ujanovics Sándor néhai egyesületi elnök elhunyta alkalmaitól az egyesülethez intézett részzétiratok és Bujanovics Gyula köszönő levelének bemutatása. Mutschenbacher Emil dr. ügyv.-titkár bemutatja a Bujanovics Sándor néhai elnök elhunyta alkal­mából az egyesülethez intézett részvétiratokat. Indítványozza, h­­ogy az egyesület igazgató-választ­mánya fejezze ki köszönetét a részvétért. (Helyes­lés.) Bejelenti, hogy Bujanovics Gyula, az elhunyt fia, köszönőlevelet intézett az egyesülethez azért, hogy édesapja temetésére a nagytermet át­engedte és kegyeletesen vett részt a gyászban. Jelenti, hogy Bujanovics Gyulát újabb gyász érte a napokban, egy fia hősi halált halt. Indít­ványozza, hogy őszinte jegyzőkönyvi részvétét fejezze ki a választmány ez újabb sorscsapásra. Egyhangúlag elfogadtatik. 7. Tagsági ügyek. Mutschenbacher Emil dr. ügyvezető­ titkár örömmel jelenti, hogy december hóban az egylet néhai elnöke által megindított taggyűjtési moz­galom örvendetes eredménnyel jár. A február hóban felvett 303 tag óta megint mintegy 200 tag jelentkezett. Az igazgató-választmány újból felhívja az egyesület tagjait, hogy a mozgalom­ban minél buzgóbban résztvegyenek, mert ezzel az egyesület anyagi és erkölcsi megerősödésé­nek legbiztosabb alapját teremtik meg. Az új jelentkezők névsora a következő:­­'Az 1918. február hó 4-én tartott igazgató­választmányi gyűlés óta jelentkezett új tagok. a) Alapítók: Gsiky Ferenc dr. (1000), Biro­dalmi lovag Floch Reyhersberg Alfréd dr. (500), Kiskunfélegyházi gazd. egyes. (500), csiktaplócai Lázár László (1000), Kiskunhalas város (600), virtsológi Rupprecht Olivér (1000). b) Évdijasok: Abaujszántó község, özvegy Almássy Kálmánné, Ant község, Arló község, Árpád község, Atány község, Balaton község, Beck .1. Dezső, Békéscsabai kisgazdák egylete, Békéssámson község, Bélapátfalva község, Beret­vás István, Bessenyey Zénó dr., Borsodmegyei Parcellázó és Házépítő r.-t., Borsodnádasd község, Bóta község, Both Tamás dr., Burger Ferenc, Büdszentmihály község, Bükkmogyorósd község, Bürkelhuber Rudolf, Czigán László, Csanádapácai Gazdálkodók Köre, Csermely köz­ség, Csömör község, Dékány Béla, Depner János, Disznósd község, Bleyer Andor, Blumenthal Benő, Bogács község, Bolyok község, Borús Ferenc, Domaháza község, Erk község, Érsek­újvári kender- és lengyár, Ertsey Zoltán, Fehér Péter, Felsődobsza község, Fényes Dezső dr., Fleiszig Sámuel, Fodor István, Fodor Zsigmond, Fülöpszállás község, Furta község, Füzesabony község, Gádor község, Gally Kálmán dr., Galga­mácsa község, Gara község, Gencsy Elemér, Gold­stein Henrik, Gönc nagyközség, Gyöngyöshalász község, Hajdudorog község, Halmos Izsó, Hanák Kolozs, Hartyáni Zoltán, Hoffmann Miksa, Hed­­esheimer Henrik, Heves község, Hidegh László, Hódoscsépány község, Holl­ner Jakab, Horváth György, Iby Ferenc, Járdánháza község, Jász­alsószentgyörgy község, Jászárokszállás község, Jászkisér község, Jászszentandrás község köz­birtokossága, Jóna István, ifj. .Jóna János, Jusztusz Zsigmond dr., Káplán Károly, Karátsonyi Elemér, Kelemen Imre dr., Kerényi Jenő, Kerepes község, Kisgyörgy Áron, Kisköre köz­ség, Karcimáros Imre, Kissikátor község, Klár Jenő, Konyári Gyula, Koós András, Kömlő község, Kötegyán község, Kunhegyes község Kunmadaras község, Küllőd község, Laborcse község, Lénárddaróc község, Lenhart Tibold, Lesslauer Adolf, Leuschner György, Liszkay Lajos, Machmer Fülöp, Magyarnemegyei hitel­szövetkezet, Major László, Makádi hitelszö­vetkezete, Máriaradna és vidéke „Hangya" fogyasztási szövetkezet, Mészáros Tivadar, Meszlény György, Mezőkeresztes község, Mező­baj község, Mezőkövesd község, Miklós­halmai községi gazdasági népiskola, Mikófalva község Mocker Gyula, Molnár Ernő, Montag Pál, Nagyiván község, Nagy Kardos János, Nagykörű község, Nagymélykuti Ferenc, Nagy Sándor, Nagytálya község, Medecky Béla, Nemesmilitics község, Némethy Sándor, Niemetz V. Ferenc, Nussbächer Hermann, ifj., Ottlyk Iván, Örvénd község, Paksi Béla, Pál János, Papp Endre dr., Pelsőc község, Pátkai Béla dr. Pély község, Petrocsek Béla, Pöhl Henrik, Pribil Sándor, Rényi Andor dr., Rohling Frigyes, Roósz Jakab, Roszner Ervin báró, Rössler Károly, Rusznyák­ Lajos, Sajókeresztur község, Sajómercse község, Sajóvelezd község, Sándor Mihály Béla,Schulz La­jos, Serbán Pál, Serényi László gr., Somogyi Géza, Somogyi István, Speiser Ferenc, Steyer József, Strizl Frigyes dr., Suly László, Szabad­szállási úri kaszinó, Székely Sándor, Szekrényesi Géza, Szentgyörgyi Gerő, Szigethy István, Tarján Géza, Tarnaörs község, Tibolddaróci szőlőtelep r.-t., Tiszabura község, Tiszalök község, Tóth Pál, Tögl Dezső, Trummer Jenő, Truskovszky András, Turi Ádám és Társai, Újkécskei gazd. hitelszövet­kezet,Vagh F. Adolf,Unger Sándor, Unger Márton, Uppony község, Vécs község, Verpelét község, Visznek község, Veresegyháza község, Weisz Lajos, Weisz Samu, Wertheimer Miksa, Zaránk község, Zubkovics György dr., Zsulán Miklós. Az igazgató-választmány a tanács által fel­vételre ajánlott jelentkezőket az alapító, illetve évdíjas tagok sorába felveszi. b) Kilépő és elhunyt tagok törlése. Mutschenbacher Emil dr. ügyv.-titkár bejelenti, hogy a legutóbbi gyűlés óta elhaltak az alapító Egyébiránt a többi asszony is jobbára igen­f­ormán járt. Volt már köztük olyan is egynéhány, akinek az uráról megjött a szomorú hír, hogy itt meg itt elesett. Az ilyenek a sirató napok után valahogy megnyugodtak, mert hisz a nap sem áll meg, ha nem halad a maga utján; ha itthon halt volna meg szegény, akkor is csak folynék tovább az élők élete. A hadiözvegyek közül ilyformán, gyászosan bár, de tisztulhatott a helyzet, azok már senkinek sem tartoztak számolni magukról. Egy kicsit több gondjuk­lehetett azoknak, akiknek az uruk hadifogságba került. Azok kaptak is néha valami hírt messzi­ről; még az is­ megtörtént, hogy Bokornénak azt írta az ura, hogy az új bekecsét kiporol­hatni el ne felejtse. De pedig azt a bekecset már­ Vaszili nyüvögette, a szőke ukrán, aki a Bokor gazdáram minden dolgát végezte immár a ház körül. Hogy mit gondolt magában B­ok­éme az ilyen levélbeli figyelmeztetésre, azt ő tudja. Kifelé hallgatott, de azért a levélről tudtak a faluban, m­ert nyílt lap volt az és a postásné olvashatta, tehát olvasta is, ennélfogva azután beszélt róla. Elmondta fűnek-fának, hogy milyen baj lesz a békec­csel, ha Bokor majd egyszer hazakerül. A magyar dolmányokban feszítő hadifoglyok minderről édes-keveset tudtak, ők csak össze­verődtek vasárnaponként és együtt énekeltek mélabús orosz dalokat; közülök kibugott a Pavel mély orgonahangja. Egyszer csak nagy híre támadt a községben, hogy vége a háborúnak, maholnap meglesz az orosz béke; jönnek haza Szibériából is, az orosz harctérről is a mieink és mi is visszaadjuk orosz hadifoglyainkat a maguk hazájának. Az asszonyok örültek, de volt, aki megijedt e­gy kicsit. Bokornénak első gondolata a bekecs veit. Hamarosan leszedte a Vaszili hátáról, minthogy éppen vasárnap volt és kiporolta, eltette. A szőke ukrán busán bajt kapott gúnyájába és morgott valamit ukránul. Neheztelte az esetet, de Pável, aki már megtanult egy kicsit magyarul, megértette a Bokorné baját és megvigasztalta Vaszilit: azért ne busulj, mert egyébiránt marad minden a régiben, amíg a gazda meg nem jön. Az az egypár szerb, aki a pásztorságot látta el a faluban (a szerbek tudniillik mind igen hasznavehetők az állat körül), irigyen nézte a muszkákat, akik nemsokára felkerekednek, men­nek­ haza. Pedig volt ám köztük, akinek sehogy­sem akaródzott volna, aki már nagyon meg­szokott itt mindent . Hanem hát őket erről igazán senki sem kérdezte. Az asszonyok azonban összebújtak, tanács­koztak, hogy hogyan is lesz csak, ha megjönnek az embereik, az isten hozza őket. Mert az nem lesz jó, ha nagyon otthonosnak látják az itt ragadt muszkákat a portásokon. Lehet ugyan, hogy akkorra a muszkák már itt sem lesznek, de hátha! A magyar mindig frissebb volt, mint a nehézkes muszka; a mieink, ha egyszer moz­dulhatnak, még az Óperenciás tengert is átugorják. Kádárnénak került végre az az ötlete, hogy legjobb lenne megint elcsereberélni a muszká­kat, hogy mindegyik idegen helyre kerüljön, ahol azután igazán megbecsülje magát. Igaz, hogy neki annak idején olyan muszka jutott, akit szíves-örömest elcserélt volna az első napon is. De a magukba szállott és kissé megriadt asz­szonyok erre most nem gondoltak. Tetszett ne­kik a mentőgondolat, amely ellen csak Vasasné ágált, aki sehogy sem akart megválni az ő Pável­jától. Pedig a hálátlan Pável már célozgatott rá, hogy­­ szívesen dolgoznék valamit a szom­széd portán is, ahol Csik Erzsék hadiözvegyke siratta nemrég elesett édes urát. Minthogy cserélni nem volt muszáj, hagyták a többiek, csináljon Vasasné amit akar, de ők maguk közt szépen kieszelték, hogy nagy igaza lévén Kádárnénak, követni kell a tanácsát. Nyomban el is határozták, hogy deputációra­ mennek a jegyző úrhoz, hadd ossza­m szét újra­ a muszkákat, úgy, hogy mindegyik máshova jusson, mint ahol eddig volt, hadd legyen új rend és pedig mindenekelőtt igazi rend. A jegyző úr meg is hallgatta, meg is értette őket, teljesítette is a kívánságukat. Úgy össze­keverte egy-kettőre a muszkákat meg az asszo­nyokat, hogy aki a falu er külső végén lakott volt a muszkák közül, az mind a túlsó végre került. Éppen csak Vasasné maradt együtt Pá­vellel, még Bokorné is átadta Vaszilit másnak, úgyis sokat dörmögött a visszavett bekecs miatt. Az új rend ilyenformán megnyugvást hozott volna. Éppen csak ott volt a baj, hogy mindennek ami új, az a sorsa, hogy egyszer régivé vál­tozzék. Az asszonyok is, a muszkák is addig várták a békét, az igazit és a véglegeset, hogy most, amikorra meglett, már megint a régi rendbe zökkentek vissza. Akárcsak ne is csereberéljék volna el a hadi­foglyaikat. Kisült, hogy Vasasnénak volt igaza, aki nem engedte el Pávelt. (Az a gazember, csak a sövényen át bujkálh­­atott a szomszédba, a rab­tartó asszonya tudta nélkül.) A minap betoppant Kádárné a jegyzőhöz egymaga. — Mondanék valamit, tekintetes ur. — Csak ki a szóval Julis. — Amondó vónék tekintetes uram, hogy legyen már egyszer béke, mert ha még sokáig nem jönnek haza az embereink, akkor megint új rendet kell majd csinálni a faluban. Isten tetszik tudni. Hogy azután a jegyző mit szólott ehhez a változó új rendhez, arról hallgat a krónika.

Next