Köztelek – 1919. 1-22. szám

1919-11-08 / 16. szám

286 KÖZTELEK, 1919. SZEPTEMBER HÓ 23. 11. SZÁM 29-IK ÉVFOLYAM. továbbképzésére. A Köztelek hasábjain e dol­gozatok egy részét a kutatók népszerűen ismer­tetik, ezenkívül egy-egy szakember vizsgálatai­nak eredményeiről élőszóval is beszámol a gazdaközönség alkalmi összejövetelekor. Ez minden­esetre elismerést igénylő kultúrtevé­kenység, azonban nem öleli fel mindazt, amit tenni lehet és tenni kell. Meg kell teremtenünk a kapcsolatot a kísérletügy és a mezőgazdasági gyakorlat között és be kell vinnünk a tudást a többtermelés érdekében a gazdaközönség leg­távolibb rétegeibe. Ennek a feladatnak a módo­zataira nézve lenne egy szerény javaslatom. Az egyes kísérletügyi intézmények eddigi működésétől függetlenül a vegykísérleti állo­másokat kellene intenzívebb módon a mező­gazdasági termelés szolgálatába állítani. Vegy­kísérleti állomásaink eddig kizárólag az 1895. évi XLVI. törvénycikkel kapcsolatos vizsgála­tokat, továbbá agrikulturkémiai és technológiai vizsgálatokat végeztek a nagyközönség részére. A jövőben ezt a munkakört oly módon kellene kibővíteni, hogy a vegykisérleti állomások mint mezőgazdasági kisérletügyi intézetek résztvenné­nek az egyes különleges kisérletügyi intézmé­nyek munkájában. A vegykisérleti állomások eddigi működési terek megtartása mellett segítőszervei lehetné­nek az egyes különleges kisérletügyi intézmé­nyeknek. Nem lehet kívánni és nem is lehet keresztülvinni, hogy például a tejkísérleti vagy növénykórtani állomás figyelmét a legnagyobb részletességgel az ország egész területére kiter­jessze. De ezeknek és más intézeteknek műkö­déséből a gyakorlatra sokkal több haszon szár­maznék, ha az anyaintézetek velük kapcsolatban álló szervekkel bírnak az egyes vegykísérleti állomásokon, jobban mondva mezőgazdasági intézetekben, hol megfelelő tudással bíró szak­tisztviselők az anyaintézet utasítása szerint vinnék át a gyakorlatba azokat a tapasztala­tokat, melyeknek terjesztésére szükség van és ápolnák a kapcsolatot a kutató tudomány és gyakorlat között. Ezeknek a szerveknek tevé­keny szakmájukat szenvedélyesen szerető szak­embereket kell biztosítaniok működésükhöz, kik nem várják hivatalnoki kényelemmel, míg egy gazda hozzájuk betéved, hanem az élő szó és nyomtatott betű útján terjesztett propagandával dolgoznak körzetük gazdáinak továbbképzésén. A növénytermelésbe tartozó intézetek képviselői, gazdák vagy botanikusok, az agrikulturkémia, tejgazdaság, takarmányozás képviselői kémikusok lehetnének, kiket e célra a mostani létszámból kellene kiválogatni. E rövid sorokban nem lehet feladatom az említett kérdés keresztülvitelére részletes programmot adni. Ez a földművelés­ügyi minisztérium illetékes ügyosztályának és a fennhatósága alá tartozó szakembereknek fel­adata. Szeretném azonban egy példával bemutatni, milyen módon lehetne egy speciális kérdésnél a jelzett cél felé közeledni. Lássuk például a a hazai tejgazdasági viszonyok fellendítésére vonatkozó mozgalmat. Kétségtelen, hogy meg­felelően szervezett tejelést ellenőrző egyesüle­tekkel, melyek feladata a tejgazdaság minden ágában a gazda segítségére lenni, igen sokat lehet elérni. E kérdés igen egyszerűen oldható meg valamely körzet vegykísérleti állomásának bevonása által. Az ellenőrző egyesület hivatalos helye a vegykisérleti állomás. Itt székel a földmű­velésügyi minisztérium illetékes ügyosztálya által kirendelt állattenyésztési szakember, ki a vegyki­sérleti állomás vezetőjével együtt katasztert vesz f­el a körzet tehénállományáról és ezek után megkezdik rendszeresen azt a tevékenységet, melyet az u. n. tejelést ellenőrző egyesületek végezni szoktak. Az e helyen közelebb nem részletezendő tevékenységben igénybe veszik a tejgazdasági állomás közreműködését az összes tejfeldolgozó kérdésekben, az állatélettani állo­másét takarmányozási kérdésekben stb. Mini­mális költséggel és a rendelkezésre álló szak­erők felhasználásával sikerül ilyen módon a gyakorlat és a kutató tudomány között kap­csolatot teremteni, aminek kölcsönös megter­mékenyítés lesz a következménye. Szükséges azonban, hogy szakembereink a jelzett felada­tokra megfelelően ki is képeztessenek. Ez egy­részt megfelelő tanfolyamok segítségével történ­hetik, másrészt az erre alkalmas szakembereket bizonyos időre a különleges ismeretek megszer­zése céljából kellene beosztani az egyes kísér­leti állomásokhoz. E sorokban csak nagyjában akartam rámu­tatni, miként lehetne kísérletügyünket a több­termelés érdekében a gyakorlattal szorosabb kapcsolatba hozni. A kísérletügyi szakemberek bevonásával a föld­művelésügyi minisztérium illetékes osztálya könnyen dolgozhat ki egy programmot, amelynek megvalósítása mező­gazdaságunk további fejlődését eredményesen befolyásolná. Weiser István dr. Sertéstenyésztésünk jövő irányai. Amint a Köztelek 13. számában már kifej­tettem, Magyarország sertésállományára a közel­jövőben valamennyi állatnemnél fontosabb fel­adat hárul: az országnak zsírral és hússal való ellátása. Egyetlen állatfaj sem képes olyan rövid idő alatt olyan nagymennyiségű húst termelni, mint a sertés és így egyikkel sem tudnánk rövi­desen oly számottevően enyhíteni a húshiányt, mint a sertéssel. Hogy a sertés milyen nagy mérvben képes valamely ország hússzükségletét fedezni, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint Németország példája. Ott a sertéshússzükséglet a háború előtti években csaknem kétszerte olyan nagy volt, mint a marhahússzükséglet, nem kevesebb mint 2.157.800 tonna s mégis 1­2 millió darabnál alig nagyobb kocaállománya ezt a rengeteg hús­szükségletet csaknem teljesen fedezte, amennyi­ben a birodalom csak 6­ 7u/o sertéshús behozata­lára volt utalva. Ellenben felényi, azaz 1.142.000 tonna marhahússzükségletét kocaállományánál hétszerte nagyobb, 10.967.000 darab tehén­állományának szaporulata még olyan mértékben sem fedezte s 10'6°/o marhahús behozatalára volt utalva. Elfogyasztott 1912-ben minden 1000 lakos. Legnagyobb sertéshúsfogyasztása tehát Német­országnak volt. 114 darabbal többet fogyasztott 1000 lakosonként, mint Magyarország s bár lakosságának száma háromszorta nagyobb, mint Magyarországé, mégis alig 100,000 darabbal tartott nagyobb számu kocát mint mi, ami eléggé bizonyítja, hogy mennyivel nemesebb, szaporább, gyorsabban fejlődő sertéseket tar­tott és hogy mennyivel magasabb szín­vonalon állott seréstenyésztése, mint a miénk. Igaz ugyan, hogy Magyarország nemcsak a maga hússzükségletét fedezte, de Ausztriának is kiadott annyi zsírt, húst és élő sertést, amennyi körülbelül 800,000 db. hizott sertésnek felelt meg, ellenben Németország 6, 7% sertésáru beho­zatalára volt utalva, végeredményben mégis csak az a megdönthetetlen tény áll előttünk, hogy míg Magyarország 1.400.000 db.-ból álló kocaállományának csak 4.600.000 darab volt az évi szaporulata, vagyis db.-ként 3"3, addig Németországban a kocák birodalmi átlagszapo­rulata 12­47 db. volt Ha ezen szégyenteljes magyarországi eredmények felett eddig el is siklottunk, lehetetlenség, hogy most is napi­rendre térjünk felette. Mindent meg kell tennünk sertéstenyésztésünk megjavítására és pedig a lehető legrövidebb idő alatt, mert a sertés egy harmad annyi idő alatt válik tenyészéretté, mint a szarvasmarha; vemhessége fél annyi ideig sem tart; az egy fészekből származó malacok súlya egyéves korban legalább kétszerte nagyobb, mint az anyadisznóé, holott az egyéves borjú anyja súlyának csak 257%-át adja. A sertés testében van legkevesebb csont, nem több 8°/o-nál, a szarvasmarháéban 15%, a borjúéban 22%, a juhéban 14%, húsában kevesebb a víz, legtöbb a fehérje és zsir. Valamennyi házi állat közül tehát a legtöbb húst és zsírt a legrövidebb idő alatt a sertés termeli, húsa pedig a legtáp­lálóbb, legértékesebb. A húshiányon tehát a sertés segélyével lehet a leggyorsabban és legkönnyebben segíteni. Hogy Magyarország sertésállománya annyira mögötte marad a németországi, sőt az ausztriainak is, annak az az oka, hogy a magyar gazda­közönség nemcsak hogy görcsösen ragaszkodik a mangolica sertéshez, de megszokottságból, kényelemszeretetből, és sokszor hiányos isme­reteiből kifolyólag sem akart azon javítani. Igaz, hogy a magyar mangolica páratlanul kitűnő zsírsertés, hogy zsírtermelés tekintetében egyetlen más sertésfajta sem versenyezhet vele, hogy legelő- és tűrőképessége is páratlanul áll, ezzel azonban ki is van merítve minden jó tulajdon­sága. Szaporasága nagyon rossz, fejlődése nagyon lassú, s éppen ezen két rossz tulajdonságának — amelyek pedig a sertés legértékesebb tulajdon­ságai — megjavításával senki sem foglalkozott. Pedig érdemes lett volna, hiszen éppen a háború kitörésének évében kezdtem egy nagy uradalom mangalica-állományát kiválogatni és 800 koca között 76 darabot találtam, amelyek 7-8—9, sőt 11 darab malacot szültek. Lehetett volna tehát, s lehetne a mangalica szaporaságát fo­kozni, csak tudás és erős akarat kell hozzá. A kétszeri malacoztatást is hiába ajánlottam jóformán évtizedeken keresztül, meg sem kísé­relték, avagy balul ütött az ki az állatok kop­laltatása miatt. Azt, hogy eddig jóformán kizárólag a man­galica sertés tenyésztésével foglalkoztunk, magya­rázza az is, hogy a magyar zsírral főző nemzet, tehát a zsírtermelő sertés mindig jó piacra talál, de még kitűnően legel is, s a mi külterjes viszonyainkhoz leginkább hozzászokott. Az év leg­nagyobb részében legelőn szerezte be táplálékát és így tartása kevésbe került. Amikor vizeink nem voltak még lecsapolva, amikor még renge­teg árterekkel rendelkeztünk, amikor erdőink még nem apadtak meg, s bőségesen állottak rendelkezésünkre makkos erdők, amikor szántó­földeink 30%-a még ugar volt, akkor élte a mongalica virágzása korszakát. Most azonban, mikor makkos erdő alig van, mikor az árterek megszűkültek, s alig vannak már nádasok, mocsarak, amikor az ugar 8%-ra apadt, amikor a kisgazdák is nagyrészt tagosított földön szabad gazdálkodást folytatnak, s a községi legelőnek is egy része szántóvá alakíttatott át, akkor a mangalica tenyésztésének lehetősége különösen a kisgazdák kezében napról-napra csökken. Ma már a kisgazdák is hova­tovább rá vannak utalva, hogy sertéseiket egész éven át vagy az év nagy részében otthon vagy az udvaron tart­sák, mikor tehát a megdrágult tartás mellett csakugyan nem lehetnek megelégedve azzal a 3­3 darab szaporulattal, melyet a mongalica országos átlagban felmutat. Ma azonban, amikor nemcsak zsírra, de igen nagymennyiségű húsra is szükség van, nemcsak a kisgazda nem lehet megelégedve ezzel az eredménynyel, de az ország közönsége sem. Vagy fokozni kell okvetlenül a mangolica szaporodási képességét és fejlődésének gyorsaságát, vagy más sertés tenyésztésére kell áttérnünk. A zsírtermelő mangolica annyival is inkább veszít a jövőben jelentőségéből, mert a sertés­zsírnak hova­tovább komoly versenytársaként fognak szerepelni a növényi zsírok. Eddig azért nem játszottak ezek, különösen pedig az olajok fontosabb szerepet az emberek táplálkozásában, mert nagy részüknek alacsonyabb volt az olva­dási pontja, hogysem eredetük ne lett volna könnyen felismerhető, de még folyékony voltuk miatt forgalomba hozataluk is nehézkes volt. Németországban Ausztriában Magyarországon 2 -d­ £ 13 -3 JS 57-5 51-69 5114 OH­^ a * :: a J-a .­­ 1—1­­0 —• £ « a PQ o t/5 O o 3-« darab 70-5 43-39 80-25 287-7 34-3 211-86 24-51 173-83 163-38

Next