Köztelek – 1919. 1-22. szám

1919-11-08 / 16. szám

250 természetes haladás lehetőségeit szem előtt tartó magyar földműves nép is ugyanezen a nézeten van. Meggyőzően bizonyítja ezt sokorópátkai Szabó Istvánnak, a kisgazdák miniszterének legutóbb az „Új Barázda" című napilapban ebben a tárgy­ban megjelent cikke is. Ez a közlemény a nagy­birtokos osztályhoz megszívlelendő felhívást is tartalmaz, amikor arra kéri az ország nagybirto­kosait, nagybérlőit, hogy a szükséges nemzeti birtokre­orm megvalósítását a maguk részéről is mozdítsák elő azzal, hogy az arra alkalmas birtokrészleteket önként bocsássák megfelelő térítési ár mellett a birtokreform céljaira. A magyar birtokos osztály mindenkor meg­értette a kor követelményeit, megértette most is és sokorópátkai Szabó István felhívása nem lesz a pusztában kiáltó szava. Kezességünk erre Somogy megye nagybirtokosainak október hó 13-án — tehát az említett felhívást megelőző­leg — Somssich László gróf, az OMGE elnökének vezetése mellett Kaposvárott tartott értekezletén hozott határozata. Az értekekezlet által több pártoló felszólalás után egyhangúlag elfogadott határozat meg­hozatalában résztvett Somogy megye nagybirto­kos osztályának jóformán kivétel nélkül minden tagja; érdemesnek tartjuk a gyűlésen megjelen­tek névsorát emlékezet okáért ehelyütt a kö­vetkezőkben közölni. Jelen voltak: Somssich László gróf, Széchenyi Bertalan gróf, Széchenyi Géza gróf, Pallavicini György őrgróf, Márffy Emil, Somssich Gyula gróf, Maár Gyula, Gaál Gaszton, Inkey Pál báró, Sárközy Jenő, Festetics Vilmos gróf, Somssich Miklós, Somssich Andor, Hoyos Miksa gróf, Márffy Béla, Berger József, Bing Lipót, Bing Samu, Kovács Gyula, Böhm Ernő, Petracsik Vilmos, Pollacsik Géza, Igmándy Aladár, Tallián Andor, Hertelendy Miklós, Sárközy Imre, Kunfy Lajos, Ember József. Megbízott által képviseltették magukat: Esterházy Miklós herceg, Montenuovo Alfréd herceg, Kacskovits Zoltán, Ráday Gedeon gróf, Esztergomi főkáptalan, Hohenlohe Öringen Gottfrid herceg, Mernyei kegyes tanítórend, Festetits Tassziló herceg, Mezőgazd. Ipar részv.­társ., Hunyady Károly és Ferenc grófok, Jan­kovich Bésán Endre gróf, Biedermann Rezső báró, Festetits Kálmán gróf, Jankovich Bésán József gróf és Kund Gusztáv. Somogy megyében, amelyben a Dunántúl arány­lag legtöbb a nagybirtok, a nagybirtokosok érte­kezlete a következő határozatot hozta: Somogy megyének mai napon egybegyűlt nagybirtokosai kijelentik, hogy megértve a kor szellemét, a föld arányosabb elosztását célzó földbirtokreformot szükségesnek tartják és oly birtokreformnak, mely a magántulajdon tiszteletben tart­sával minden közgazdasági szempontot figyelembe vesz, törvényes úton való megalkotását teljes erejükből támogatni készek. Az értekezleten egybegyűlt nagybir­tokosok feltétlenül ragaszkodnak ahhoz, hogy a készítendő törvényjavaslat az összes érde­kelt gazdasági szakértő tényezők meghall­gatásával, nem pedig szobatudósok közre­működésével alkottassék meg. Tiltakoznak az értekezleten egybegyűlt nagybirtokosok min­den olyan gyanúsítás vagy beállítás ellen, mintha a nagybirtokosok állanák útját, vagy ők odáznák el a birtokreform mielőbbi tör­vényhozási úton való megvalósítását. Ellen­kezőleg, kijelentik, hogy a nagybirtokosok ezen kérdés mielőbbi rendezését kívánják, hogy ezáltal ezen méreganyag a magyar politikai életből mielőbb kivonassék. Egyúttal elhatározták azt is, hogy köziratilag felhívják az összes vármegyék nagybirtokosait eme határozathoz való hozzájárulásra, illetve hasonló határozat hozatalára. A nagybirtokos osztály tehát nem ellensége, sőt lehetőség szerint előmozdítója a szükséges nemzeti birtokpolitikai reformnak. Ezt bizonyítja a somogy megyei határozat és meggyőződésünk szerint az egész birtokos osztály ezen az állás­ponton van. És ma, amidőn a nemzeti szükség­leteket és a lehetőségeket mérlegelő szakértő kormányférfiaink vannak, akik a birtokreformot nem kortesérdekből és nem felforgató szándé­kokkal kívánják kézbevenni, minden reményünk meg­van arra, hogy ezt a kérdést mielőbb közmegnyugvásra rendezik és ezzel szociális és gazdasági viszonyaink a kívánt irányban fog­nak megváltozni. Sz. Z. KÖZTELEK, 1919- OKTÓBER HÓ 18 13 SZÁM 29-IK ÉVFOLYAM. Egyről-másról. (A gabonaellátás válsága. — A mezőgazdaság iparosí­tása. — A megfékezhetlen mezőgazdaság.) A gabonaellátást válsága. A napilapok nagy részének megvan az a régi jó szokása, hogy kikeres egy nehéz gazdasági kérdést és azzal — sokszor sok jóakarattal, de kevesebb hozzáértéssel — addig foglalkozik pro és kontra, míg a kérdést egészen összebonyo­lítja és elmérgesíti s a megoldást nehezebbé teszi. Az elmúlt héten a gabonaellátás kérdése volt a kedvenc vesszőparipa és egyszersmind az áldozat. Elkezdték sajnálkozással a főváros hiányos lisztellátása miatt; folytatták a Hadi­termény, szövetkezetek, gazdák, kereskedők, közélelmezési minisztérium stb. bírálatával, amiben a politikai pártállásnak és az egyoldalú irányításnak is része volt, a végén pedig támad­ták ezeket külön külön és együttvéve és egy­másra uszították a szereplő tényezőket. És a sok bába között szinte elhomályosult az a saj­nálatos és erélyes intézkedést parancsoló tény, hogy Budapest és általában a nem termelők gabonaellátása válságos helyzetben van, amin sürgősen segíteni kell és ennek érdekében össze kell fogni minden tényezőnek. Éppen ezért szük­ségesnek tartjuk, hogy ezt a fontos kérdést tisz­tázzuk és helyesen megvilágítva mutassuk be a gazdaközönségnek. Az idei gabonatermésből a nem termelők el­látásának céljaira eddig számottevő mennyiség még nem került a közélelmezési minisztérium rendelkezésére, ami elsősorban a legnagyobb fogyasztó, Budapest főváros lisztellátását teszi kérdésessé. Késő őszig a még tavaly megmaradt készletekből futotta a kenyér, ezeknek elfogy­tával azonban a város napról-napra él. Ma már a kenyérjegyek beváltása sincsen biztosítva és a lakosság a lánckereskedelem útján, uzsora­áron beszerzett liszttel igyekszik a hatósági el­látást pótolni, ameddig bírja. És közben kívül­ről, idegen országokból várja a segítséget. A közvélemény a kötött forgalomban és a Haditerményben keresi a szomorú helyzet bűn­bakját, mivel ez a népszerűtlenné vált intéz­mény és kivált annak vidéki bizományosai nem tudják a szükséges gabonát összegyűjteni. A másik oldalról pedig a keresztény irányú és a szövetkezeteket támogató politikát gáncsol­ják és szemére vetik, hogy felekezeti izgatással lehetetlenné tette a bizományosok működését és hogy ezen a címen a gabonakereskedők munkakörét a szövetkezetek kezére akarja játszani. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy a Hadi­terménynek és bizományosainak működését a gazdaközönség minden felekezeti izgatás nélkül is megelégelte. Hogy mennyire okkal vagy ok nélkül, nem firtatjuk most, de a valóságban a H. T. nem tud gabonát gyűjteni. Ezért a szol­gálatukat felmondó szerveknek helyettesítéséről igenis gondoskodni kellett és csak természetes, hogy e tekintetben a már meglevő és jelentő-­­ ségében egyre növekedő szövetkezeti hálózat jött elsősorban figyelembe. A szövetkezeti köz­pontok által létesített Áruforgalmi r­­t.-nak részben az a hivatása, hogy a szövetkezeteket ilyen irányú munkára szervezze, abban vezesse és támogassa. A szövetkezetek részéről ez a vállalkozás áldozatot is jelent, mert a gabona­átvétel nem népszerű dolog és ha erre mégis vállalkoznak, az ország érdekeit tartják szem előtt. De a lisztellátás terén nemcsak az átvevő szervekkel van nehézség. Közrejátszanak a malmoknál a szénhiány, a szállítási nehézségek és általában a mostani rendkívüli viszonyok. A legfontosabb körülménynek azonban azt tart­juk, hogy a termelők keveslik a 200 koronás maximális árakat, melyek sem a termelési költ­ségekkel, sem a többi szükségleti cikkekkel nem állanak arányban. És ehhez hozzájárul még az a sajnálatos háborús tapasztalat, hogy mindig az járt a legjobban, aki az előírt rendszabályok alól kibújni igyekezett. Ezeket a­ bajokat csak a gazdasági élet teljes szabadságának visszaadása orvosol­hatná. A kommunizmus bukása óta ebben az irányban sok lépést tett már a kormány, amely — miként Rubinek Gyula földművelésügyi minisz­ter is kijelentette minap egyik nyilatkozatá­ban — a szabad kereskedelem felé gravitál és ezért fel fogja oszlatni a Haditerményt és a többi háborús központot is, mihelyt rendes viszonyok lesznek az országban. A gabonafor­galmat azonban még ez a kormány sem meri már most felszabadítani, mert az ország kenyér­ellátását nem teheti egy pillanatra sem kérdé­sessé. Nemcsak a tisztviselők és fontos ipari, üzemek munkásainak kenyérszükségletéről van szó, hanem a nemzeti hadsereg gabonaellátásá­ról és a tiszántúli részek vetőmag- és élelem­hiányának pótlásáról is. A gabona beváltási árát pedig nem emelheti fel, mert a mai liszt­árak is már meghaladják az ellátandó rétegek teherbíró képességét, amely a szabadkereske­delmi árakat sem bírná el. Külföldről pedig elegendő gabonát még ha tudna, sem szerez­hetne be, mert amúgy is rossz valutánkat nem ronthatja még gabona vásárlásával is. Így valóban nem kínálkozik más megoldás, mint a hazai meglevő készletek sürgős feltá­rása és összegyűjtése. Ennek érdekében erélyes mozgalmat indít a kormány és annak vezeté­sével egy külön kormánybiztost fog megbízni. Ennek irányítása mellett a már meglevő és alakítandó szervezetek nem egymás ellen, hanem egymás mellett fognak működni. Minden vár­megyére egy aránylag alacsonyan megállapított kontingenst fognak kivetni, jelentékenyen kiseb­bet, mint a múlt évben, úgy, hogy egy holdra egy métermázsa gabona sem esik. A kontin­gens további kivetése és biztosítása a vármegyei közigazgatás legjobb belátása szerint fog történni, míg az átvétellel az esetenként és vidékenként legjobban megfelelő szervet vagy egyént fogják megbízni. Az egységes és céltudatos irányítás minden­esetre csak előnyös lesz, megfelelő eredményt azonban így is csak az esetben lehet majd elérni, ha a gabonagyűjtési akciót kellő támo­gatásban részesíti a gazdaközönség is, ami pedig megint a mezőgazdaság áldozatkészségét feltételezi. Az egész háború alatt a gazdák voltak a fejőstehenek, így nagyon nehéz még ma is tőlük áldozatot kérni és várni. De most valóban megint az egész országnak és így a mezőgazdaságnak is életbe vágó érdekeiről van szó. Ha nem lesz kenyér Budapesten, ez a vidékre is kiható anarchiát jelent. Ha külföld­ről hozunk be gabonát, valutánkat rontjuk még jobban. Ha a gabona árát emeljük, a fizetések és bérek újabb emelkedését idézzük elő. Ha a gazdaságok egy része vetőmag nélkül marad, siralmas lesz megint a jövő évi termés. Ha pedig mindezeket elkerüljük, talán nem is lesz olyan nagy az az áldozat, ami egy-egy gazdát terhel a gabonatermés egy töredékének

Next