Köztelek – 1920. 1-26. szám
1920-02-21 / 08. szám
8 SZÁM 30-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1919. FEBRUÁR HÓ 21 vádat, hogy ő a földreform kérdésében bizonyos osztályérdeknek az exponense. Azt hisszük azonban, Rubinek Gyula más fából van faragva, semhogy közkérdések intézésénél a maga egyéni szempontjait akarná kiszolgálni és olcsó dicsőség szerzésének vágyától, vagy a bírálattól való félelem által irányíttatná magát. Kétségtelen, hogy tisztán lelkiismeretére fog hallgatni. Mégis azt ajánlanánk, ne méltóztassanak incselkedni a földművelésügyi miniszterrel, ne méltóztassanak provokálni a radikalizmusát legalább felülről, mert alulról és hátulról úgyis eléggé provokálják. A sajtó nagyobb része eleitől fogva gúnyos kétkedéssel néz a Rubinek birtokreformjavaslata elé s a tollerdőn át csak ugy zug a radikalizmus szele. A nagy tömeg biztatás nélkül is inkább a szélsőség felé hajlik. Kifejlőben van bizonyos veszedelmes politikai verseny is abban az irányban, hogy melyik párt áll közelebb a nép szívéhez. Ilyen körülmények között nem tanácsos a főúri nagybirtokosoknak is beállani forgószélnek és hajtani a minisztert és vele együtt a birtokreformot olyan útra, amelynek a vége már eléggé ismeretes. Annyi bizonyos: a világon amiatt van a legkevesebb oka Pallavicini őrgrófnak az aggodalomra, hogy a hangulat nincs eléggé előkészítve arra, hogy a nagybirtokokkal alaposan végezzenek. E tekintetben inkább mérséklésre, semmint versenyre hívásra volna szükség. A tavaszi vetőmag problémája. A tavaszi vetőmagellátás kérdésének sohasem volt nehezebb a megoldása, mint éppen ma. Az újabbkori tatárjárás eredményeit mindenki tudja. Nyílt titok, hogy a meg nem szállott Magyarország ama részein, amelyeken a vendégekként bejött keleti csapatok tartózkodtak és átvonultak, „tabula rasa"-t csináltak és bizony a gabonarekvirálásnál nem voltak tekintettel arra, hogy marad-e vetőmag vagy sem. Így történt azután, hogy az ősziekkel bevetni szándékolt területek jelentékeny része nem vettetett be a Duna-Tisza közén és még kevésbbé a Tiszántúl. Az elmaradt vetést pótolni most tavaszszal kellene. Tavaszi búzára számítani nem lehet, mert ebből rendes viszonyok közt is csak jelentéktelen vetőmagmennyiség állott rendelkezésre, annál kevesebb most. A tavasziak vetésénél tehát csakis az árpa, zab és tengeri jöhet tekintetbe. Hogyan áll a helyzet e tekintetben? Errevonatkozólag illetékes helyről szerzett értesüléseink egyáltalán nem megnyugtatók. A vetőmagbeszerzés szempontjából a dunántúli gazdaságok jöhetnek csupán számításba és itt is elsősorban Somogy megye, amely a meg nem szállott Magyarországnak ma a Bácskája. Azonban egyedül innen a szükséges vetőmagmennyiség nem biztosítható. Hiszen a magas kulcs szerint megállapított konvenció jelentékeny magkészletet köt le, a konvenciórészhez nyúlni pedig több okból nem lehet. Az újabban meginduló erélyesebb gabonafeltárás talán bizonyos eredménynyel fog járni, de a szükséges mennyiség nem lesz előteremthető. Szóba jöhetne az árpavetőmagnak a megszállott Tótföldről való beszerzése, esetleg tengeri rekompenzációért, ismerve azonban a cseh politikai helyzetet, erre a tervre építeni nem lehet. A tavaszi vetőmagszükséglet biztosításának problémája tehát még mindig nincsen megoldva és ha soká tart ez a helyzet, a tavaszi vetés ideje is elmúlik, anélkül, hogy vetőmagunk lenne. Ma minden más gazdasági kérdést jelentőségénél fogva háttérbe kell szorítani a vetőmagellátás kérdésének, mert ettől függ nagyrészt az idei termés. Ezért még a legfontosabb bel- és külpolitikai feladatok megoldása közben is kellő időt és erélyt kell erre fordítani minden olyan tényezőnek, amely a válságos helyzet orvoslásához csak egy lépéssel is hozzá tud járulni. Ezt a gazdaközönség méltán elvárhatja. Sajnos, ha ma, néhány héttel a vetés előtt, a vetőmagellátás szervezése még csak a csírájában van, számottevő segítség az állami tevékenységtől aligha várható s ezért minden gazda igyekezzék a lehetőség szerint saját hatáskörében megoldani ezt a nehéz feladatot. Dohánytermelésünk válsága. Irta: Székács Elemér. II. Minden monopóliumnak az a célja, hogy abból az államnak jövedelme legyen. Ha a monopólium kellő hasznot nem hoz s rendszere a monopólium létalapját képező termelést megbénítja, ugy nyilvánvaló dolog, hogy nagy bajok vannak a jövedéki gazdálkodás körül s elsőrendű feladat az államra nézve az, hogy egészségesebb s biztosabb alapokra helyezze ezt az állami vállalkozást s keressen módot arra, hogy a monopólium révén előirányzott államjövedelmet megfelelőbb rendszer alapján hajtsa be a fogyasztó közönségen. A dohányegyedáruság jövedelmére nagy szüksége van az országnak s az, nézetem szerint, még az eddiginél fokozottabb mértékben biztosítható az államháztartás részére akkor is, ha maga az intézmény a mai termelő alakjából kivetkőzve, tisztán államjövedelem-behajtó szervezetté változik át. A dohánygyártásnál, az állam szempontjából, sokkal nagyobb jelentősége volt és van a had-seregfelszerelési cikkek, fegyver és muníció gyártásának s ha utóbbiakat az állam mégis a magánvállalkozásoknak utalta át, erre nézve meg voltak az okai, jóllehet, egyenlő termelési költségeket felvéve, úgy a magánipar, mint az állami gyártás esetén, az államnak ez esetben még tetemes megtakarítást, vagyis hasznot jelentett volna a vállalkozás. Hogy a dohánygyártást az állam nem engedte ki a kezéből, ennek egyedüli oka az, hogy a nyersanyag, vagyis a beváltás alá került dohány árát maga az állam határozta meg s az egyedáruság rendszere mellett a dohánygyártmányok megbízták azt az előállítási költségtöbbletet, mely az állami gyártás és a magánipari vállalkozás önköltsége között, előbbi hátrányára, minden bizonnyal fennáll s a jövedéki gazdálkodás megállhatta a helyét mindaddig, amíg a jelzett önköltség különbözetével a termelő gazdát terhelhette meg az alacsony beváltási árak útján. Ma már a gazdák nem hajlandók továbbra viselni az alacsony dohánybeváltási árak terhét, az államnak azonban az eddiginél még fokozottabb mértékben szüksége van a dohányegyedáruság jövedelmére, így, ha csak a jövedék teljes mértékben nem honorálja a termelők kívánságait s a legnagyobb gyorsasággal nem igyekszik kiküszöbölni azokat a hibákat, melyekről előbb szóltunk s amelyek csaknem kizárólag okozói a mai válságnak, alig látszik más megoldási mód, épp az államjövedelem szempontjából, mintha a dohánytermelést, gyártást és kereskedelmet szabaddá tesszük. Lássuk tehát, mily előnyöket remélhetünk ez esetben ? Elsősorban is érvényesül a szabad verseny úgy a termelés, mint a gyártás és értékesítés terén. A szabad verseny nyomában kifejlődhetik a minőségi termelés teljes valójában, ami a jövedéki rendszer idején csak a papíron maradt. Ott fogunk ez esetben dohányt termelni, ahol a talaj és éghajlat erre a legalkalmasabb. Hasznosíthatjuk a dohánytermelés részére azokat a csekélyebb kiterjedésű területeket is, melyeken eddig nem termeltek dohányt, pedig erre egyébként kiválóan alkalmasak. Képesek leszünk a legrövidebb idő alatt külföldi import nélkül is megszüntetni a dohányínséget. Érdemessé és hasznothajtóvá válik a dohánytermelés úgy a termelőre, mint a dohánnyal foglalkozó munkásokra (feles kertészek) nézve is, az átvevő gyárak jobban honorálván a minőségi termelést. A dohány kiképzése, fermentálása is hovatovább a termelő munkakörébe jut s igy az állandó dohánymunkások keresete is állandóbbá, maga a foglalkozás pedig szakszerűbbé válik s a dohánytermelő gazdaságok nyersanyag helyett már kész gyártási anyagot adnak majd át annak a vevőnek, gyárnak, amelyiknek az árajánlata a legkedvezőbb s igy a munkások keresménye is jelentékenyen emelkedik, mert a gyár többet fizet az áruért, mint a csempész vagy azelőtt a jövedék s így a csempészet, lopás, ami miatt a mai viszonyok között már magában véve sem érdemes a jövedék részére dohányt termelni, mindinkább megszűnik. Új fajták kipróbálása, honosítása, a dohánynemesítés országosan fellendülhet, olyan fajták keletkeznek, melyek a hazai viszonyok között mennyiség és minőség tekintetében a legnagyobb s legmegfelelőbb termést adják s egyben a mindenkori ízléshez és divathoz idomulva állanak a dohányzó közönség rendelkezésére. Fellendül a dohány, de legfőképp s ez is a kívánatos: a dohánygyártmányok kivitele, valutánk javulását elősegítve. A dohánygyártási vállalatok idegen tőkét is csábítanak be hozzánk, érdekeltségek keletkeznek, kompenzációs forgalom indulhat meg dohánygyártmányaink kivitele révén. A dohánygyártás és a gyártmányok kivitele nyomán nagy gazdasági fellendülés várható, mert míg eddig dohányunk fele részét feldolgozatlan állapotban az osztrák jövedéknek adtuk át s ezzel az osztrák iparnak hoztunk áldozatot, a jövőben egész termésünket a belföldön dolgozhatjuk fel, minek közvetlen eredménye lesz többek között az is, hogy nagyban hozzájárulunk a munkanélküliség megszüntetéséhez s a dohánygyártás keretében igen jól elhelyezhetjük — tisztességes kenyérhez juttatva — hadirokkantjaink tekintélyes részét. A jövedéki rendszer hívei méltán kérdezhetik ezek után, hogy miképpen képzeljük a szabad termelés mellett az állam kártalanításának kérdését a jövedék által előállott haszonnal szemben? Mi történik a jövedék épületeivel, berendezéseivel, tisztviselőivel és munkásaival? A jövedék által hajtott tiszta haszon holdankénti termelési adó, valamint a gyártmányoknak állami zárjeggyel való kötelező ellátása útján hajtható be legegyszerűbben, mire nézve min- 117 LEGÚJABB f2fl7IT|f ITIf FT mftTflSlCM Cfti ITT SOZ és mot°r°* SZERKEZETŰ 1* UfcbltLUb I J IUW I UllCll.PlC 1 J cséplőkészleteket, Sack-ekeket, boronákat, vetőgépeket,, fűkaszálókat, aratógépeket és egyéb gazdasági eszközöket legelőnyösebben szállít az „ UraTHO" MŰSZAKI ÉS GÉPFORGALMI R.T. Iroda: BUDAPEST, V., Vilmos-császár-ut 72. * Raktár: BUDAPEST,VI., Vilmos-császár-ut 45. Telefonszám: 143—63. 7971 Sürgönyeim: UNIOGÉP Budapest.