Köztelek – 1920. 27-51. szám

1920-09-18 / 38. szám

37. SZÁM 30-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1920. SZEPTEMBER HÓ 11. szávabban kitérni, hiszen az most már aligha­­nem rövidesen a nemzetgyűlés elé kerül. Mégis jelenlegi témámmal kapcsolatban legyen szabad néhány megjegyzést erre is tennem. Nem állítom, hogy a nagybirtokoknak kisbir­tokokká való eldarabolása szükségképpen a mezőgazdasági termelés csökkenését idézi elő. Hiszen sokszor és jogosan hivatkoznak ebben a tekintetben Dániára, Belgiumra, a holland, svéd meg német parasztokra. De Magyarorszá­gon ma, a földművelő lakosság nagy tömegének mai gazdasági és szellemi felkészültsége mellett egy túlhajtott földbirtokeldarabolás nem Dániá­hoz vagy Hollandiához, hanem­ Szerbiához vagy Bulgáriához hasonló állapotot idézne elő és ezt a mai magyar társadalom ki nem bírná, ennek kedvező átalakulását a mai magyar társadalom kivárni, a szó szoros értelmében: kiböjtölni, képes nem lenne. Tudnia kell ezt nálunk mindenkinek, aki a dologgal foglalkozni akar és tudni fogja ezt bizonyára a nemzetgyűlés is, amely most már nemsokára dönteni fog benne. De tudnia kell és tudni fogja az a birtokrendező bíróság is, amely a törvényhozás szándékát megvalósítani lesz hivatott. A szétvetés itt is csak vihararatást hozhat. És a vihararatásból éppen eléggé ki­jutott már ennek az országnak. De legyen bár radikális a földbirtokreform — és most megint fölveszem a tulajdonképpeni tárgyam fonalát , a mérséklettel célja felé haladó, mezőgazdasági termelésnek mai szín­vonalát, az okszerű és belterjes gazdálkodás fenntartásának lehetőségét, a mai termelés fokozását biztosítania kell, hacsak nem akarja a társadalmi rendet az élelmezés veszélyezte­tésével felborítani és nem akarja a gazdasági konszolidáció lehetőségét föladni. Hiszen még a Buza Barna törvénye is bizonyos mentessé­get adott a belterjesen kezelt és belterjes gaz­dálkodásra berendezkedő gazdaságoknak. Még a kommunista földreform is kénytelen volt ezt valami védelemfélében részesíteni. A május hó­t iki ankét elé került javaslat okosan és sze­rencsésen hatásos rendelkezéseket vett föl a gazdálkodás okszerűségének és belterjességének megoltalmazására és fenntartására és ez a tendencia csak akkor enyészhetne el a törvény­alkotásnál, ha egyoldalú szempontok érvénye­sülnének az egyetemes érdekkel szemben. Azt hiszem tehát, hogy az okszerű és bel­terjes gazdálkodás nem juthat veszedelembe és mindazok a beruházások, amelyek a belterjes­séget fokozzák, bizonyos mértékig erősítik azt a védőövet, amelyet a belátásnak és okosság­nak az ilyen birtokok közé kell vonnia. Sőt azt hiszem, hogy a belterjességgel megtermékenyí­tett, a belterjességre most átmenő, azt most előkészítő gazdaságok oltalomban részesülnek majd, amint ahogy oltalomban részesülnek a fészkükön keltő vadak. Bármilyen lesz is a reform, bizonyos, hogy lesz egy birtokterület, amely nem lesz­­ érint­hető. Akár 1000, akár 500 hold lesz ez a terü­let, az ilyen nagyságú birtokokon az okszerű gazdálkodásnak és belterjes üzemnek folytatá­sára, fokozására és bevezetésére nincs ma aka­dály, sőt annak fenntartására, fokozására és bevezetésére ma meg van minden ok és kedvez a konjunktúra. De a valóban nagybirtokon, a latifundiumon is meg vannak azért ma az inten­zív gazdálkodás fenntartásának, vagy ahol az ma nincs meg, bevezetésének lehetőségei. Hiszen még egy egészen radikális törvény sem tud majd minden nagybirtokot egészen felosztani. Lesznek nagybirtokok — és ezt azok birtokosai már most is tudhatják — amelyekre, vagy amelyeknek egy részére nem is lesz igénylő. A nagybirtoknak a kisajátítás, vagy m­egváltás után is marad egy része — és ezt is lehet már sok helyen tudni — amely mint nagybirtok megmarad továbbra is. Azt hiszem, minél okosabb és belterjesebb lesz a reform megindulásának és végrehajtásának idejében valamely nagybirtok gazdálkodása, annál több kilátás lehet állagának megtartására, vagy ennek az állagnak kisebb mértékű csökkenté­sére- Mert, véleményem szerint, azt a törvény­nek ki kell mondania és az országos földbirtok­rendező tanácsnak követelnie kell, hogy a fel­osztás sorrendjében a rosszabbul kezelt birtok­nak meg kell előznie a jobban kezelt birtokot. A gazdaságok kellő fölszerelésének, céltudatos és nagyobb befektetések eszközlésének leküzd­hetetlen nehézségei nincsenek tehát ma sem és még a földbirtokreform is kedvező, ösztönző lehet egy i­gen tevékenységre. Az ország ter­melésére és egész gazdaságára súlyos károkat okozna tehát az, ha a földbirtokreformban egy olyan amerikai párbajfelét látna és félne a birtokososztály, amely elvenné életkedvét és megbénítaná termékenységét. Azt hiszem, hogy a megválás fölött való fájdalomnak és keserűségnek nem szabad úrrá válnia a birtokososztályon, sőt annak leküzdése után új tevékenységre kell azt serkentenie. Azokkal a szellemi és anyagi erőkkel, amelyek a birtok egy részének önkéntes, vagy kény­szerült leadása folytán felszabadulnak és elő­állnak, a megmaradó részen sokkal okszerűbb és jelentékenyen belterjesebb gazdálkodást lehet és kell majd űzni, mint a mai területen. A meg­maradó részen a mezőgazdasági ipar meghono­sításával, állandó telkesítések végzésével, ter­melő- és tenyésztőtelepek beállításával, kisvasutak létesítésével és új gazdasági épületek emelésével, az élő- és holtleltárnak lehető tökéletesítésével szebb eredményeket, nagyobb jövedelmet lehet majd elérni, mint amennyit eddig a csorbítat­lan birtok hozott, mert berendezése, fölszere­lése nem volt oly teljes, ha sok-sok birtokost a jobb instruálástól és építkezéstől visszatart a költségek ijesztő nagy­sága, melyet előteremteni nem tud, vagy meg­szerezni nem mert a birtokos. De ha egy négy­ezer holdas birtokból lekapcsolnak majd kétezer holdat és a ma négyezer holdra jutó kevésbé hiánytalan fundus instructus majd kétezer hol­don sűrűsödhetik össze és ha ezenkívül a kétezer hold leadandó földvételára, vagy megváltási ára a megmaradó kétezer holdat termékenyít­heti meg milliókkal, akkor egész más munka, egész más gazdasági jövő perspektívája nyit­hatik meg a ma aggodalommal eltelt birtokos­osztály és az ország előtt. Az az idő, amely most lesz elkövetkezendő, óriási feladatok elé állítja a magyar birtokososztályt. Olyan feladatok elé, amilyeneket talán a jobbágy­ság fölszabadulása óta egy kor sem helyezett elé­jük és a birtokososztály most talán nagyobb előre­látással és tökéletesebb felkészültséggel fog a feladatok megoldásához, mint a negyvennyolca­dik forradalom után. A mostani időknek azon­ban a birtokososztály különleges szervezeteit is létre kell majd hozniuk, hogy a földbirtok­reform előtt, annak végrehajtása alatt és utána az ő érdekeik is és pedig nemcsak agrárpoliti­kaiig, hanem magánjogilag és technikailag is, teljes védelmet találjanak. Én úgy látom, hogy a vidéki gazdasági egyesületek alkatuknál fogva, heterogén összetételüknél fogva, közérdekű cél­jaiknál fogva ma erre alkalmasak nem lesznek és attól tartok, hogy a mezőgazdasági érdek­képviselet törvényes megalkotása után a bir­tokosság speciális érdekei a kamarákban sem találhatnak kellő érvényesülésre, a gazdasági egyesületekben pedig még kevésbé, hacsak a gazdasági egyesületek át nem alakulnak. Talán egész új alapokon, az eddigiektől teljesen eltérő szervezettel fognak a birtokosság érdekképvise­leti szervezetei megalakulni és működni. Kény­telen lesz a birtokososztály megkeresni és felkutatni azt a legjobb módot, azt a legalkal­masabb formát, amely képviseletét keresztül tudja vinni a birtokreform végrehajtását meg­­­előzőleg, a reform végrehajtása alatt és abban­­ az új helyzetben, amelytől nem kell félni, de­­ amelyre fel kell készülni minden tekintetben. (Sopron.) Éber Ernő dr. R­EAGNAGYKERESKEDÉSE BUDAPEST, ROTTENBILLER­ UTCA 33. SffiSv­rf­SS gazdasági magvakat különösen: lóherét, lucernát és egyéb here­magvakat, fűmagot stb. Mintákat a mennyiség közlésével kér. 697 NÖVÉNYNEMESÍTÉS ÉS VETŐMAGTERMESZTÉS. Rovatvezető: Gráber Emil. Telepítsünk mezőgazdasági szesz­gyárakat alföldi homokjainkra. Homoktalajainknak a békekötés óta nagyobb jelentőségük van, mint azelőtt, mert homok­vidékeink nagyobb része birtokunkban maradt és termőterületünk jelentékenyebb százaléka homok. Ezért nagyon lényegbe vágó az, hogy mennyit teremnek a homoktalajaink és ha azok eddigi gyenge rozs-, valamint burgonyaterméseivel kap­csolatosan azt is figyelembe vesszük, hogy meg­csonkított országunkhoz viszonyítva, nagy kiter­jedésű területek ezek, nagy horderejűként kell felismernünk a homokalajaink termőképességének fokozását. Műtrágyával kapcsolatos zöldtrágyázással, a pil­langós virágú homoki takarmánynövények szálas termelésének általános beállításával sokat segíthe­tünk e bajokon, de bárha műtrágyánk egyelőre nincs, ami van, az méregdrága, és ha tesz is bőségesen, megfelelő áron műtrágyánk, sajnos, akkor is csak fokozatosan haladhatunk e téren, mert végsőkig kizsarolt homoktalajainkon a zöldtrágyanövények csak ismételt termelés ese­tén adnak kielégítő eredményeket. Lényegbevágóan csak akkor segíthetünk a homok silány termőképességén, ha ott az itallé­trágyatermelést hatékonyan fokozzuk és erre a homoki pillangós takarmánynövényeken kívül, a mezőgazdasági szeszgyáraik hatékony eszközök lehetnek. Ha a nyírségi homoki gazdaságok termés­átlagait az alföldi homoktalajokéival összehason­lítjuk, szembeötlően nagy a különbség amazok javára. Kétségtelen, hogy Szabolcsban és Szat­márban a műtrágyákat is behatóbb mértékben használták, az ottani művelés is sok esetben jobb, azonban a műtrágyázás, különösen a nitro­génműtrágyákkal kapcsolatosan, csak akkor jöve­delmező, ha arra alkalmas növény alá adjuk azokat és a rozson kívül a burgonya az, amely a jövedelmezőségében azt legjobban­­haszno­sítja. Az alföldi homokokon a műtrágyákat a burgonya alá éppen úgy haszonnal alkalmazhat­juk, mint a Nyírségen, de azzal még nem élnénk

Next