Köztelek – 1920. 27-51. szám
1920-09-18 / 38. szám
37. SZÁM 30-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1920. SZEPTEMBER HÓ 11. szávabban kitérni, hiszen az most már alighanem rövidesen a nemzetgyűlés elé kerül. Mégis jelenlegi témámmal kapcsolatban legyen szabad néhány megjegyzést erre is tennem. Nem állítom, hogy a nagybirtokoknak kisbirtokokká való eldarabolása szükségképpen a mezőgazdasági termelés csökkenését idézi elő. Hiszen sokszor és jogosan hivatkoznak ebben a tekintetben Dániára, Belgiumra, a holland, svéd meg német parasztokra. De Magyarországon ma, a földművelő lakosság nagy tömegének mai gazdasági és szellemi felkészültsége mellett egy túlhajtott földbirtokeldarabolás nem Dániához vagy Hollandiához, hanem Szerbiához vagy Bulgáriához hasonló állapotot idézne elő és ezt a mai magyar társadalom ki nem bírná, ennek kedvező átalakulását a mai magyar társadalom kivárni, a szó szoros értelmében: kiböjtölni, képes nem lenne. Tudnia kell ezt nálunk mindenkinek, aki a dologgal foglalkozni akar és tudni fogja ezt bizonyára a nemzetgyűlés is, amely most már nemsokára dönteni fog benne. De tudnia kell és tudni fogja az a birtokrendező bíróság is, amely a törvényhozás szándékát megvalósítani lesz hivatott. A szétvetés itt is csak vihararatást hozhat. És a vihararatásból éppen eléggé kijutott már ennek az országnak. De legyen bár radikális a földbirtokreform — és most megint fölveszem a tulajdonképpeni tárgyam fonalát , a mérséklettel célja felé haladó, mezőgazdasági termelésnek mai színvonalát, az okszerű és belterjes gazdálkodás fenntartásának lehetőségét, a mai termelés fokozását biztosítania kell, hacsak nem akarja a társadalmi rendet az élelmezés veszélyeztetésével felborítani és nem akarja a gazdasági konszolidáció lehetőségét föladni. Hiszen még a Buza Barna törvénye is bizonyos mentességet adott a belterjesen kezelt és belterjes gazdálkodásra berendezkedő gazdaságoknak. Még a kommunista földreform is kénytelen volt ezt valami védelemfélében részesíteni. A május hót iki ankét elé került javaslat okosan és szerencsésen hatásos rendelkezéseket vett föl a gazdálkodás okszerűségének és belterjességének megoltalmazására és fenntartására és ez a tendencia csak akkor enyészhetne el a törvényalkotásnál, ha egyoldalú szempontok érvényesülnének az egyetemes érdekkel szemben. Azt hiszem tehát, hogy az okszerű és belterjes gazdálkodás nem juthat veszedelembe és mindazok a beruházások, amelyek a belterjességet fokozzák, bizonyos mértékig erősítik azt a védőövet, amelyet a belátásnak és okosságnak az ilyen birtokok közé kell vonnia. Sőt azt hiszem, hogy a belterjességgel megtermékenyített, a belterjességre most átmenő, azt most előkészítő gazdaságok oltalomban részesülnek majd, amint ahogy oltalomban részesülnek a fészkükön keltő vadak. Bármilyen lesz is a reform, bizonyos, hogy lesz egy birtokterület, amely nem lesz érinthető. Akár 1000, akár 500 hold lesz ez a terület, az ilyen nagyságú birtokokon az okszerű gazdálkodásnak és belterjes üzemnek folytatására, fokozására és bevezetésére nincs ma akadály, sőt annak fenntartására, fokozására és bevezetésére ma meg van minden ok és kedvez a konjunktúra. De a valóban nagybirtokon, a latifundiumon is meg vannak azért ma az intenzív gazdálkodás fenntartásának, vagy ahol az ma nincs meg, bevezetésének lehetőségei. Hiszen még egy egészen radikális törvény sem tud majd minden nagybirtokot egészen felosztani. Lesznek nagybirtokok — és ezt azok birtokosai már most is tudhatják — amelyekre, vagy amelyeknek egy részére nem is lesz igénylő. A nagybirtoknak a kisajátítás, vagy megváltás után is marad egy része — és ezt is lehet már sok helyen tudni — amely mint nagybirtok megmarad továbbra is. Azt hiszem, minél okosabb és belterjesebb lesz a reform megindulásának és végrehajtásának idejében valamely nagybirtok gazdálkodása, annál több kilátás lehet állagának megtartására, vagy ennek az állagnak kisebb mértékű csökkentésére- Mert, véleményem szerint, azt a törvénynek ki kell mondania és az országos földbirtokrendező tanácsnak követelnie kell, hogy a felosztás sorrendjében a rosszabbul kezelt birtoknak meg kell előznie a jobban kezelt birtokot. A gazdaságok kellő fölszerelésének, céltudatos és nagyobb befektetések eszközlésének leküzdhetetlen nehézségei nincsenek tehát ma sem és még a földbirtokreform is kedvező, ösztönző lehet egy igen tevékenységre. Az ország termelésére és egész gazdaságára súlyos károkat okozna tehát az, ha a földbirtokreformban egy olyan amerikai párbajfelét látna és félne a birtokososztály, amely elvenné életkedvét és megbénítaná termékenységét. Azt hiszem, hogy a megválás fölött való fájdalomnak és keserűségnek nem szabad úrrá válnia a birtokososztályon, sőt annak leküzdése után új tevékenységre kell azt serkentenie. Azokkal a szellemi és anyagi erőkkel, amelyek a birtok egy részének önkéntes, vagy kényszerült leadása folytán felszabadulnak és előállnak, a megmaradó részen sokkal okszerűbb és jelentékenyen belterjesebb gazdálkodást lehet és kell majd űzni, mint a mai területen. A megmaradó részen a mezőgazdasági ipar meghonosításával, állandó telkesítések végzésével, termelő- és tenyésztőtelepek beállításával, kisvasutak létesítésével és új gazdasági épületek emelésével, az élő- és holtleltárnak lehető tökéletesítésével szebb eredményeket, nagyobb jövedelmet lehet majd elérni, mint amennyit eddig a csorbítatlan birtok hozott, mert berendezése, fölszerelése nem volt oly teljes, ha sok-sok birtokost a jobb instruálástól és építkezéstől visszatart a költségek ijesztő nagysága, melyet előteremteni nem tud, vagy megszerezni nem mert a birtokos. De ha egy négyezer holdas birtokból lekapcsolnak majd kétezer holdat és a ma négyezer holdra jutó kevésbé hiánytalan fundus instructus majd kétezer holdon sűrűsödhetik össze és ha ezenkívül a kétezer hold leadandó földvételára, vagy megváltási ára a megmaradó kétezer holdat termékenyítheti meg milliókkal, akkor egész más munka, egész más gazdasági jövő perspektívája nyithatik meg a ma aggodalommal eltelt birtokososztály és az ország előtt. Az az idő, amely most lesz elkövetkezendő, óriási feladatok elé állítja a magyar birtokososztályt. Olyan feladatok elé, amilyeneket talán a jobbágyság fölszabadulása óta egy kor sem helyezett eléjük és a birtokososztály most talán nagyobb előrelátással és tökéletesebb felkészültséggel fog a feladatok megoldásához, mint a negyvennyolcadik forradalom után. A mostani időknek azonban a birtokososztály különleges szervezeteit is létre kell majd hozniuk, hogy a földbirtokreform előtt, annak végrehajtása alatt és utána az ő érdekeik is és pedig nemcsak agrárpolitikaiig, hanem magánjogilag és technikailag is, teljes védelmet találjanak. Én úgy látom, hogy a vidéki gazdasági egyesületek alkatuknál fogva, heterogén összetételüknél fogva, közérdekű céljaiknál fogva ma erre alkalmasak nem lesznek és attól tartok, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet törvényes megalkotása után a birtokosság speciális érdekei a kamarákban sem találhatnak kellő érvényesülésre, a gazdasági egyesületekben pedig még kevésbé, hacsak a gazdasági egyesületek át nem alakulnak. Talán egész új alapokon, az eddigiektől teljesen eltérő szervezettel fognak a birtokosság érdekképviseleti szervezetei megalakulni és működni. Kénytelen lesz a birtokososztály megkeresni és felkutatni azt a legjobb módot, azt a legalkalmasabb formát, amely képviseletét keresztül tudja vinni a birtokreform végrehajtását megelőzőleg, a reform végrehajtása alatt és abban az új helyzetben, amelytől nem kell félni, de amelyre fel kell készülni minden tekintetben. (Sopron.) Éber Ernő dr. REAGNAGYKERESKEDÉSE BUDAPEST, ROTTENBILLER UTCA 33. SffiSvrfSS gazdasági magvakat különösen: lóherét, lucernát és egyéb heremagvakat, fűmagot stb. Mintákat a mennyiség közlésével kér. 697 NÖVÉNYNEMESÍTÉS ÉS VETŐMAGTERMESZTÉS. Rovatvezető: Gráber Emil. Telepítsünk mezőgazdasági szeszgyárakat alföldi homokjainkra. Homoktalajainknak a békekötés óta nagyobb jelentőségük van, mint azelőtt, mert homokvidékeink nagyobb része birtokunkban maradt és termőterületünk jelentékenyebb százaléka homok. Ezért nagyon lényegbe vágó az, hogy mennyit teremnek a homoktalajaink és ha azok eddigi gyenge rozs-, valamint burgonyaterméseivel kapcsolatosan azt is figyelembe vesszük, hogy megcsonkított országunkhoz viszonyítva, nagy kiterjedésű területek ezek, nagy horderejűként kell felismernünk a homokalajaink termőképességének fokozását. Műtrágyával kapcsolatos zöldtrágyázással, a pillangós virágú homoki takarmánynövények szálas termelésének általános beállításával sokat segíthetünk e bajokon, de bárha műtrágyánk egyelőre nincs, ami van, az méregdrága, és ha tesz is bőségesen, megfelelő áron műtrágyánk, sajnos, akkor is csak fokozatosan haladhatunk e téren, mert végsőkig kizsarolt homoktalajainkon a zöldtrágyanövények csak ismételt termelés esetén adnak kielégítő eredményeket. Lényegbevágóan csak akkor segíthetünk a homok silány termőképességén, ha ott az itallétrágyatermelést hatékonyan fokozzuk és erre a homoki pillangós takarmánynövényeken kívül, a mezőgazdasági szeszgyáraik hatékony eszközök lehetnek. Ha a nyírségi homoki gazdaságok termésátlagait az alföldi homoktalajokéival összehasonlítjuk, szembeötlően nagy a különbség amazok javára. Kétségtelen, hogy Szabolcsban és Szatmárban a műtrágyákat is behatóbb mértékben használták, az ottani művelés is sok esetben jobb, azonban a műtrágyázás, különösen a nitrogénműtrágyákkal kapcsolatosan, csak akkor jövedelmező, ha arra alkalmas növény alá adjuk azokat és a rozson kívül a burgonya az, amely a jövedelmezőségében azt legjobbanhasznosítja. Az alföldi homokokon a műtrágyákat a burgonya alá éppen úgy haszonnal alkalmazhatjuk, mint a Nyírségen, de azzal még nem élnénk