Köztelek – 1925. 1-51. szám

1925-02-08 / 10-11. szám

10—11. SZÁM 35-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1925. FEBRUÁR 8. történik meg, úgy egyrészről a kiállítók fognak az eladhatás bizonytalansága miatt elmaradni, de még inkább a venni szándékozók maradnak meg csupán a szándék mellett anélkül, hogy ezt a szándékukat megvalósíthatnák. Ehelyütt felesleges bizonyítanom a tenyészállat­vásár sikerének fontosságát a mezőgazdaság szem­pontjából. Annyi frázist hallunk több termelésről, íme itt az alkalom, midőn célszerű intézkedésekkel a kormány a több és jobb termelésnek a gyakorlat­ban is nagy szolgálatot tehet. A vásárral kapcsolatban a hitelkérdést a követke­zőkben vélem megoldhatónak: A kormány hasson oda, hogy akár közvetlenül a fegyintézet, akár a Pénzintézeti Központ külön e célra 5—6 miliárd koronát, mint exkontingenst bocsásson valamely, a gazdatársadalomhoz közel­álló hitelintézet, pl. Magyar Mezőgazdák Szövet­kezete, OKH stb. rendelkezésére. A kölcsönt köz­vetítő szerv a vásárirodában expozitúrát állítana fel, a hiteligénylők bonitásának megbírálására pedig különböző vidékekről való, tekintélyes gazdákból álló cenzor­bizottságot kérne fel az OMGE útján. Ezeknek a cenzoroknak kellene elbírálni, hogy a venni szándékozók inyen összeg erejéig hitelképesek. A venni szándékozók pedig a „Köztelek" útján még jóval a vásár megtartása előtt felhivatnának, hogy ezen szándékukat kötelezettség nélkül jelentsék be, miáltal a hitelkeretük még a vásár előtt meg­állapíttatván, a vevők a vásáron nyugodtan vásárol­hatnak, ismervén az összeget, amely hitel útján rendelkezésükre áll. Természetesen ez a cenzor­bizottság a vásár tartama alatt is permanenciában lenne a vásár tartama alatt felmerülő újabb hitel­igények elbírálására. Az igénybevett összegről ter­mészetesen az adós váltót ad, melyet esetleg az eladó, annak hiányában a bank is aláír, melyért méltányos del crederet számíthat. A kamatláb lenne a jegyintézeti kamat , a köz­vetítő bank méltányos jutaléka és esetleg egy bizo­nyos díj, amelynek ellenében az egész váltóanyag valamelyik biztosító intézetnél bebiztosítandó lenne, ami bizonyára olcsó díjtétellel lenne köthető. A vál­tók három hónapra szólnának és egyszer meg­hosszabbíthatók lennének. Lényegében nincs nagy eltérés javaslatom és a „gazdaváltó" elnevezésű váltóhitel között. A fő eltérés, hogy utóbbival szemben az gyorsabb, gazdatársa­dalmi és nem bürokratikus szerv bírálja el a bonitást és a hiteligény szükséges voltát, hogy kizáróan tenyészanyag vételére fordítható, senkinek kontin­gensét nem terheli és kizárja azt, hogy a gazdák bár­minő cimen kamat tekintetében megzsaroltassanak.*) D. L. dr. A kanadai földbirtokosok odisszeája. A „Köztelek" 1925. évi január hó 11-iki számában „Kanadai levél" cimen dr. Gedeon Aladár tollából tárcacikk jelent meg, amelynek hatása alatt a gazdaközönség köréből többen tudakozódtak a kanadai kivándorlás lehetőségei felől. Hogy az érdeklődőket helyes irányba terepük, illetékes helyről szerzett információink alapján következő megjegyzéseket fűzzük a Gedeon tudósításához : A cikkében foglaltak általában véve megfelelnek a kanadai viszonyoknak, de a cikkíró kedvező szín­ben látván a dolgokat, egyáltalán nem számol éppen olyan jelentős körülményekkel, amelyek nagy be­folyást gyakorolnak a gazdálkodásra s amelyek igen könnyen a farmernek vagyoni romlását vonhatják maguk után, mint az már eddig is tapasztalat szerint számtalan esetben megtörtént. Így teljesen figyelmen kívül hagyja a cikkíró a gazdálkodás szempontjából a kanadai éghajlati viszo­nyokat. Az aránylag rövid ideig tartó szép idők alatt ugyanis nagyon igyekezni kell a kanadai gazdák­nak arra, hogy az egyes mezőgazdasági munkákat még idejében elvégezhessék, mert a mulasztás nagy kárt okozhat nekik. A jó időknek kellő kihasználása különösen a nagyobb birtokoknál játszik nagy szerepet. A kisebb birtokoknál ugyanis a farmer saját maga, a családtagjai, esetleg mezőgazdasági gépek segít­ségével nagy erőfeszítés és szorgalom mellett képes a szükséges összes gazdasági munkálatokat még idejében úgy, ahogy elvégezni. Nem így áll ez azonban a nagybirtokoknál, ahol erre a birtokos maga teljesen képtelen, még az esetben is, ha külön­féle gazdasági gépekkel rendelkezik s ezért feltét­lenül szükséges emberi munkaerőket is alkalmaznia. Ilyen munkaerők hiányában, illetve ha azok nem megfelelőek, a nagybirtokok jórésze a rendelkezésre álló túl rövid idő miatt megműveletlenül marad, vagy pedig megművelés esetén a kellő idő elmulasz­tása folytán a termények betakarítására nem jut idő s ezen a réven a birtokos érzékeny kárt szenved. Nincs tekintettel a cikk a gazdák életében oly fontos szerepet játszó rossz termésekre, valamint a természeti vagy egyéb okokból előállható olyan körülményekre, amelyek folytán a mezőgazdasági termékek, különösen a gabona ára egyes esztendők­ben alacsonyan alakul ki. Az ilyen esetek itthon is súlyosan sújthatják a gazdákat s ez Kanadában még nagyobb jelentőséggel bír és a kisebb gazdákat igen gyakran súlyos gazdasági válság elé állítja, a nagyobb birtokok tulajdonosait pedig létalapjukban ingatja meg. Sőt a cikkben említett részletfizetésre vett, akár szövetkezeti alapon álló, akár pedig egyéni birtokban levő birtokoknál egyenesen katasztrófális jellegű lehet. Ugyanis az olyan birtokoknál, hol a jelenlegi birtokos évi jövedelmének felét, vagy szerződésileg előre kikötött bizonyos hányadát köteles az eredeti tulajdonosnak a vételár törlesztéseképpen átengedni, rossz termés,­lletve alacsony gabonaár­alakulás esetén, kötelezettségének teljesítése után oly csekély jövedelem felett rendelkezik, amely a saját maga és gazdasági cselédei létfenntartására, valamint a gazdálkodás folytatására, a következő évi termés betakarításáig, egyáltalán nem elegendő. Az esetben tehát, ha a birtokos a gazdálkodást tovább akarja folytatni, hitelt kell igénybe vennie — ha kap —, ez azonban már a jövő évi, illetve esetleg következő évek jövedelmeire nézve, a vételár törlesztése mellett újabb terhet jelent, melyet a jövedelem nehezen bíz meg. Ha azután hitel igénybevétele folytán a birtokosnak esetleg az első rossz termés vagy alacsony átalakulás után látszólag sikerülne is az azonnali vagyoni össze­omlást kikerülnie, ez csak az időpont kitolását jelenti s természetesen megjegyezni sem kellene, hogy egy utóbbi rossz termés, vagy más kedvezőtlen körül­mény közbejötte esetén a válság feltétlenül és azon­nal bekövetkezhetik. Éppen ezek a körülmények adják nagyrészt okát annak, hogy a kanadai nagyobb birtokosok igyekez­nek valamely alkalmasnak látszó módon birtokaikat eladni. Hiszen ily módon megszabadulnak a magas munkabérek miatt terhes gazdálkodástól, amely rájuk nézve az utóbbi időben — mint a cikkíró is meg­jelölte — átlag úgyis csak veszteséggel járt. Külön­ben is ők az eladással mit sem veszíthetnek, mert hiszen a birtok és a felszerelés az ő tulajdonukban marad mindaddig, míg az utolsó részlet kifizetve nincs s igy őket nem érinti az, ha a birtokot részletre­vevők vagyonilag összeomlanak, még a vételár le­fizetése előtt. Ha minden szinig tejfel volna, mint egyesek Gedeon leveléből magyarázzák, Kanada illetékes köreinek nem okozna fejtörést az, hogy hogyan lehetne Angliából, hol a munkátalanok száma a háború óta állandóan a millión felül van, újabb és újabb farmereket átszállítani. Nem titok, hogy Angliá­ból több mint 28.000 volt katonacsaládot telepítettek át és pedig igen nagy, családonként körülbelül 5000 dollár összegű hitelnyújtás mellett Kanadába és tudva­levő, hogy azok közül körülbelül már 5000 otthagyta a farmot ,és vagy a városokba költözött vagy az Egyesült­ Államokba menekült. Ez a kérdés már mintegy két év óta állandóan foglalkoztatja az ottawai parlamentet és kormányt s folyton törik a fejüket, hogy mit lehetne tenni a kérdés gyökeres megoldása érdekében. Hogy ilyen viszonyok között magyar gazdáknak Kanadába való áttelepítése milyen mérhetlen nehéz­ségekkel és kockázattal járna, erre már az itt el­mondottakból is következtetni lehet. *) A javasolt értelemben oldja meg az OMGE a tenyész­állatbeszerzési hitelt, amint ez a következő oldalon közölt hirdetményből kitűnik. Szerk. Linhart György Halottja van ismét a magyar mezőgazdaságnak. Január hó 27-én rövid szenvedés után Magyaróvárott elhunyt Linhart György, a magyaróvári gazdasági akadémia növénytani tanszékének 32 éven át volt nagynevű és tudós tanára. Linhart György tartalmas és munkás életet futott be. Több mint három évtizedig tanította az ifjú magyar gazdanemzedéket s egyike volt azoknak az igazi tanároknak, akik testük minden erejét és lelkük minden melegét hivatásuknak szentelték. Egész munkáséletében a tudomány fejlesztése s annak a gazdatársadalom minél szélesebb rétegeiben való terjesztése érdekében dolgozott. Puritán egyéniségé­ben egyesült a nagy tudás a szerénységgel, a SZÍT jósága és a lélek finom érzékenysége a vas akarat­erővel és fáradhatatlan munkássággal: előadásait az egyszerűség jellemezte, tudományos munkálkodását pedig az alaposság. Egyesületünk hivatalos lapjának, a „Köztelek"-nek is éveken át rovatvezetője volt. Tanítványai nálánál jobb és igazabb tanárt nem igen ismertek, mert Linhart György több mint három évtizedes tanári működése alatt fáradhatatlan tevé­kenységgel dolgozott azon, hogy gazdag ismereteit közértékűvé tegye. Hallgatóinak nemcsak tanára, hanem valóságos atyja is volt, ezt bizonyítja az a nagy szeretet és tisztelet, amellyel hallgatói az aka­démián és az életbe is kikerülve, állandóan körül­vették. A szeretet bizonyítéka az is, hogy a hallgatók az akadémiáról kikerülve, évtizedek után is mint „jó nagyságost" vagy pedig mint „Linhart papát" emlegették. Az egyéniségéből kisugárzó jóság és az ifjúság iránti nagy szeretete eredményezte azt is, hogy az általa előadott tantárgy iránt az ifjúság hatványozott figyelmet fordított. Tudásának tekintélye külföldön is elismerést szer­zett. Gazdag hazai irodalmi munkássága mellett német, angol, francia és orosz szaklapokban sűrűn jelentek meg értékes közleményei. Tudományos munkálkodása elismeréséül számos külföldi intézet rendes, vagy levelező­ tagjává választotta. Világhírű gombagyűjteménye alapján a párisi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. Tulajdonosa volt a svéd­országi „Éiszakcsillag"-rend lovagkeresztjének, a francia „Officier de lonstruction publique" tiszti­keresztjének. A magyar kormány is számos ízben jutalmazta kiváló érdemeit, királyi tanácsos, a Ferenc József-rend lovagkeresztese volt, legutóbb 1922-ben a gazdasági főtanácsosi címmel ruházta fel a kormányzó. A mezőgazdaság nagy halottjának földi marad­ványait január hó 29-én helyezték örök nyugalomra a 143 I b elren­yezés stb. JÖVŐ NYARÁRA GAZDASÁGÁBA a Mezégazdasági Öntöző R.-T-nál Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 4. sz., II. Telefon­­ 28—36, 201—34 5827 Távirati cim­­ Zalaphoenix SASinRSItY IS­ Win­g II .T Budapest,VIII.,RökkSzilá­d­ utca 14. M­­yMKr ES W mm H WMmm 9 • Josef Saharsky RSiihnil wiflni fiwiflfil Josef Saborsky & Söhne wieni céggel Foglalkoziks ÉLŐ ÉS LEÖLT SZARVASMARHA-, BORJÚ-, JUH- ÉS SERTÉSBIZOMÁNYI ELADÁSSAL ÉS BIZOHRÁNYI VÉTELLEL ÉIS sertésküldemények cimzendők: II Élő szarvasmarha-, borjú-és juhszálUtmányok cimzendők: II Húsküldemények cimzendők: I Budapest—Ferencváros, Sertésvásár || Budapest—Ferencváros, Marhavásártér || Budapest, Központi Vásárcsarnok TELEFON | Városi iroda (interurbán) Jó­zsef 120-25 • Sürgönyeim: ÁLBIZ BUDAPEST • TELEFON • Sertésvásáron (interurbán) József 18-18

Next