Köztelek – 1927. 52-104. szám

1927-07-03 / 52-53. szám

1016 való belépésre szólítja fel az ifjúságot. Ebben a hirdetmény­ben az foglaltatik, hogy érettségi bizonyítványt ad, amely képesít a közgazdasági egyetemre, de a magyar királyi gazda­sági akadémiákra való belépésre is. Kérdem, ki adott a hirdet­ménynek ilyképpen való formulázására engedélyt a kultusz­minisztériumban. Amikor ezt a középtípusú mezőgazdasági iskolát felállították, megkérdezték a mezőgazdasági érdekelt­ségeket, megkérdezték a földművelésügyi minisztert, mit szól hozzá, megfelel-e ez a tantervnek ! Ilyen és ilyen kifogások vannak. Én úgy tudom, hogy nem, legalább csekély személyem ilyen irányú értekezleten soha nem vett részt, de csak hallot­tam, hogy léteznek ilyen intézetek. Azt hiszem, hogy ez nem szolgálja azoknak az iskoláknak a szakszerűségét. De a másik, amit említettem, az akadémiákba belépésre való jogosítás. Az akadémiáknak megvan a szabályzatuk, a m. kir. gazdasági akadémiákba való felvétel feltétele a közép­iskolai végzettség, az érettségi. Ez tehát hatáskörbe való bele­nyúlás, amely ellen a leghatározottabban tiltakozom. A legalsóbb fokon vannak szervezve az önálló gazdasági nép­iskolák, amelyek ugyancsak nem teljesítik hivatásukat, hiszen gyakran csak 3—4 hallgatójuk van s nincs hozzá megfelelő tanerő, kísérleti telep, ahol bemutassák a szükséges tudni­valókat. Legutóbb pedig azt halljuk, hogy új, nagyarányú programm van kidolgozás alatt, amely azt célozza, hogy a mezőgazdasági akadémiákról kikerült ifjúság csak birtokosnak és gazdatisztnek legyen alkalmas. Kizárja őket a kísérletügy­ből, a tanári pályából és egyéb ilyen tudományos foglalkozás­ból. Azt hiszem, ez ellen is óvást kell emelni. De kérdem, hogy a jelenlegi közgazdasági egyetem tanárai honnan kerülnek ki, milyen képesítésük van. Mindannyian a mezőgazdasági akadémiákból. Hátha ezeknek tudása ma elég arra, hogy egyetemi tanárok lehessenek, akkor azt hiszem, a jövőben is elég lesz. Két évvel ezelőtt — azt hiszem — arról is szó volt, hogy a kultuszminisztérium el akarja nyelni a földtani intézetet és csak a gazdáknak és a szakköröknek legerélyesebb ellenállásán szenvedett hajótörést ennek az étvágynak kitöltése. Szóval­­. Felsőház, l'appetit vient en mangeant és ha mi ezt a nagy ét­vágyat nem állítjuk meg, maholnap ott leszünk, hogy költség és dotáció hijján önérzetes férfiú földművelésügyi tárcát nem vállalhat, de azért sem, mert tőle a szakoktatás minden vonat­kozását elveszik s talán majd a földművelésügyeket a kultusz­minisztérium XII. ügyosztályán, a III. emeleten fogják elin­tézni. Ez ellen Magyarország gazdái tiltakoznak. A gazdasági élet és érintkezés fejlesztésének szervei a gazda­sági egyesületek. Ezek a gazdasági egyesületek pénzügyileg teljesen lerongyolódtak és pedig azért, mert vagyonuk leg­nagyobb része értékpapírokban, hadikölcsönökben teljesen devalválódott, teljesen értéktelenné vált, kamatot alig nyújt úgy, hogy azt lehet mondani, vagyonuk 90 %-ban elveszett. Ezek csak tengődnek és nem képesek feladatuknak megfelelni. A tagdíjuk nem elegendő e gazdasági egyesületek fenntartá­sára, de különben is a gazdák sokalják a három irányban való tagdíjfizetést. Le kell adniuk az okulust a mezőgazdasági kama­rának kamarai illetékben, azután az Országos Magyar Gazda­sági Egyesületnek és a vidéki gazdasági egyesületnek is a tag­díjat. Békében a földművelésügyi miniszter állandó tételként állított be költségvetésébe bizonyos összegeket, amelyekkel a gazdasági egyesületeket nagyságuk arányában, de tevékeny­ségük arányában is dotálta. Tavaly a földművelésügyi minisz­ter úr őnagy méltósága — azt hiszem, 300.000.000 papírkoro­nával segített ezeken az egyesületeken, az idén azonban — saj­nos­­— a költségvetésben erre nem találunk fedezetet. Kivételt képez itt egy 30.000 pengős tétel, amely közgazdasági intéz­mények támogatása címén van beállítva, de úgy tudom, hogy ez a különböző szövetkezeteknek szól, tehát a gazdasági egyesületek ebből nem kapnak semmit. Ezen feltétlenül segíteni kell, mert ezek a szervek az élet szervei s ezek talpraállítása nemcsak gazdasági, de igen sok más okból is fontos érdek. Nem akarok most ezekre rámutatni, de visszatekintve a régi időkre, a 60-as évekre, megállapíthat­juk, hogy ezek az egyesületek fontos politikai szerepet is töl­töttek be. Itt tehát feltétlenül szükség van bizonyos összeg beállítására, hogy ezek az egyesületek működésüket felvehes­sék és folytathassák. Ez alkalommal bátor vagyok az igen­­. belügyminiszter úr figyelmét is felhívni egy körülményre. A gazdasági egyesületek alapszabályaiban a belügyminiszter megkívánja, hogy a köz­gyűléseken legalább a tagok egyharmada legyen jelen. Ez teljesen lehetetlen. Hogyan méltóztatik képzelni, hogy egy 600 tagból álló vidéki egyesület közgyűlésén a mai viszonyok között 200 ember jelen legyen ? Ez elképzelhetetlen. Előáll tehát az a helyzet, hogy a gazdasági egyesületnek első esetben hirdetett közgyűlése határozatképtelen s az az egypár gazda, aki a köz­gyűlésre leutazott, azt mondja : nem bánom, de jövőre nem jövök be, így azután lehetetlen megtartani azokat az okos tanításokat, előadásokat, hasznos, tanulságos vitákat, melyek­nek ezeken a közgyűléseken kellene kifejlődniök. Az első köz­gyűlés nem tudja a tárgyalásait megtartani, minthogy nem határozatképes, a második közgyűlésre pedig nem jön be senki úgy, hogy ezek teljesen elvesztik összejövetel jellegüket. Nagyon kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék ezen az állapoton segíteni, mert nem vagyunk képesek mezőgazdasági életet fenntartani, ha ilyen —• méltóztassék megengedni —• copfos rendelkezéssel akadályozzuk meg az összejöveteleket. A vízügyek terén különösen figyelmébe ajánlom az igen t. földművelésügyi miniszter úrnak a Dráva-szabályozás kérdé­sét. Itt t. i. az a helyzet állott elő, hogy évente sok hold vesz el az amúgy is csonka Magyarország testéből. A Dráva örvényei és hirtelen folyása következtében a föld átsodródik a jugoszláv partra, ahol természetesen, mint egy természeti esemény követ­keztében előálló földgyarapodást örömmel fogadják. A régi időben a helyzet egészen más volt. Amikor Horvát-Szlavon­országgal állottunk szemben, a magyar birtokos az átmosott partra jutott földjén éppen ugy gazdálkodott és legeltetett, mint azelőtt s ebből soha semmi összeütközés nem volt. A mai viszo­nyok között ez lehetetlen helyzetre vezet. Van ugyan egy közös bizottság, amely hivatva van ezt a kérdést Jugoszláviá­val együtt békésen megoldani, de igazán nem tudom, működik-e ez a bizottság. Azt is hallottam, hogy a magyar földművelés­ügyi minisztérium, amely átiratokat intéz hozzájuk, hónapokig egyáltalán nem is kap választ ezekre az átiratokra, így nem lehet elérni a szabályozást. Ezeket a kérdéseket közös erővel lehet csak megoldani. Hiszen ha a magyar állam mindenfelé épít gátakat és sarkantyúkat, a jugoszlávok viszont olyanokat építenek, amelyek visszalökik a vizet. Nagyon kérem a minisz­ter urat, méltóztassék ezt a kérdést a jövőben lehetőség szerint jobban dotálni. Áttérek a birtokreform kérdésére. Mindenekelőtt nagyon kívánatos volna végre egy bizonyos statisztikát látni és itt elsősorban az igen­­. pénzügyminiszter úrhoz fordulok azzal a kéréssel, méltóztassék nekünk egy statisztikát bemutatni, amelyből világosan látható az, hogy az állam kezébe hány szá­zalék folyik be tényleg a vagyonváltságul jutott földekből, ezeknek haszonbéreiből és adóiból. Azt hiszem, kétkedés nél­kül mondhatom, hogy talán egy országban sem hozott senki olyan áldozatot, mint a magyar birtokosság, amikor a vagyon­váltságot természetben, valorizált értékben adta át. Az ország­nak melyik foglalkozási ága adta át a vagyonváltságot valo­rizált értékben ! Értékpapírokat adtak, amelyek később iszonyú mértékben emelkedtek ugyan, de azután értéktelen papírokká váltak. Olyan vagyontárgyat azonban, mint a föld, amelynek ma is megvan a teljes értéke, senki sem adott vagyon­váltságot. Azt hiszem, jogos az a kívánságunk, hogy tudni akarjuk, mi történt ezzel a vagyonrésszel, milyen arányban tudtuk ezzel segíteni az államot, hiszen az a rendeltetése, hogy az állam nehéz pénzügyi helyzetén a vagyonváltság leadásával segít­sünk. Tehát azt hiszem, nem teszek fel szerénytelen vagy in­diszkrét kérdést, amikor azt kérem a pénzügyminiszter úrtól, világosítson fel minket, tájékoztasson minket, hogyan áll ez az ügy, mi a terve a jövőre nézve, hiszen magának ennek a va­gyonnak értékelése és ezeknek az összegeknek befolyása, tudja Isten mikor lesz, de legalább azt szeretnék tudni, hogy az állam jövedelmét mennyivel gyarapítják e vagyon kamatai. A kisajátított földeken sem folyik nagy átlagban olyan gaz­dálkodás, amely megfelelne a kisbirtokos gazdálkodási képes­sége átlagának. Látnunk kell, hogy ezekből a kisajátított föl­dekből hány hold maradt az 1926. évben ugaron. Nagyon jól tudjuk mi, akik az országban élünk, akik körüljárunk, hogy száz meg száz holdon még augusztusban is az azelőtti évről maradt kukorica szárad. Szabad ennek így lenni ebben az or­szágban, amelyben minden egyes fillért meg kell forgatni, amelynek minden évben több métermázsát kell termelnie hol­dankint ? Azt hiszem, ebben a tekintetben mindannyian egy hiten vagyunk, hogy mindennek meg kell történnie arra, hogy itt a termelés fokozását, ha másképpen nem megy, kény­szerítő rendszabályokkal biztosítsuk. A kényszerrendszabá­lyok végeredménye az volna, hogy elvegyük a földet attól, aki nem tud termelni, akinek megvan a vagyona és szellemi képes­sége ennek a földnek megmunkálására. Láttunk olyat is, hogy jó búzatermő földeket osztottak ki legelőknek, holott tulajdonképen az az alapelv, hogy csak hasonló művelési ágakra szolgáló földeket szabad hasonló célokra átadni, tehát legelő céljaira legelőt és nem magasabb művelési ágat szolgáló földet alacsonyabbra. Ma ezeken a gyak­ran holdankint 12—13 korona kataszteri jövedelmű földeken disznólegelő van,tüske, bogáncs és akácsalj terem. Nagyon üdvös volna, ha a földművelésügyi miniszter úr egyszer a nyáron időt szakítana magának és egy kicsit körülnézne, körülutazna az országban, megszemlélné ezt a helyzetet, amire természete­sen nagy téli elfoglaltsága mellett ideje nincs. De azt hiszem, hogy ha ő ezt az állapotot látná, mint ahogy mi látjuk, elször­nyüködnék. Nem tudom, hogy a gazdasági felügyelők ugyan­így adják-e elő ezeket a dolgokat, ahogy én itt röviden leírtam s így nem tudom jól tájékoztatják-e ? A kisajátított földek 10%-ánál sem történt még tudtommal ármegállapítás. Mikor fog ez végre megtörténni ? Hiszen lehe­tetlen helyzet, hogy vannak birtokosok, akiknek a birtokából egy részt kisajátítottak — és­pedig nem a vagyonváltság során, — négy-ötezer, sőt több ezer holdat s ezek nem képesek saját tőkéjükből instruálni megmaradt földjüket, hanem kény­telenek drága kölcsönökkel operálni holott, ha meg tudnák kapni földjeik ellenértékét, játszva fel tudnák emelni földeik állapotát arra a színvonalra, amelyre kell. Követeljük a földbirtokreform kérdésének likvidálását, a birtok­forgalom teljes szabadságát, a haszonbérleti kérdés teljes fel­szabadítását. Mi a magántulajdonunkkal éppen úgy akarunk ren­delkezni, mint mindenki más. Mi nem kérünk protekciót, nem kérünk külön elbánást, külön elbírálást, hanem kérjük a sza­badforgalmat ezen a téren is, mert így kívánja ezt a magán­tulajdon szentsége. Minden erővel azon kell lenni, hogy a termésátlagokat emeljük és e téren vannak olyan eszközök, amelyekre már felszólalá­som elején rámutattam , amelyek a termelés hathatós elő­mozdítására szolgálnak, egyúttal pedig a termelési költségeket csökkenthetik. Ha külföldön járunk, mindenütt látjuk, milyen nagy mértékben, milyen nagy arányban használják a motori­kus erőt. Minden téren, akár mint talajművelő eszközt, mint vontató eszközt, mint közlekedési eszközt, mint különböző berendezések üzemét szolgáló hajtóerőt, motorokat használ­nak. Ezzel szemben mit látunk Magyarországon ? Azt látjuk, hogy a mezőgazdasági talaj­műveléshez szükséges traktorok csak óriási vámtétellel megterhelve jöhetnek be az országba, mert Magyarországon csak egy gépgyár van, amely traktoro­kat gyárt. Az ilyen vámvédelem lehetetlen, az ilyen vám­védelem megakasztja a termelést, megakasztja a kultúrát, megakasztja a fejlődést. A motorok hajtására szükséges benzin és petróleum ára talán sehol sem olyan magas, mint Magyar­országon. Bár egyrészt örömmel állapítom meg, hogy most három napja ismét megjelent az a rendelet, amely az autonóm vámtarifát mérséklő vámtételt állapít meg az ásványolaj­termékekre, ez bennünket nem elégít ki. Mi a petróleum és a benzin teljes vámmentességét kívánjuk. Azt hiszem, hogy ezzel a kincstárnak csak­ nagy szolgálatot tehetünk, mert a vám­mérséklés eredményeképen a fogyasztás sokkal nagyobb arányban fog fejlődni. De aggályosnak tartom e rendelet egy pontját, amely rosszabb helyzetbe hoz bennünket, mint a megelőző hasonló tárgyú rendeletek. Az előbbi rendeletek hónapról-hónapra három hónapi időközökre tolták ki a vámok megállapítását, míg a mostani rendelet azt mondja, hogy bizonytalan időre halasztja el és későbbi rendelet fogja megállapítani, hogy mi történjék. Ezen az alapon joga van a kormánynak 24 óra milva újból behozni az autonóm vámtarifát. Kérdezem, nyu­godtan lehet-e így kalkulálni, ha a fejünk fölött van a Damok­les kardja, hogy már holnap feldöntik ezt a kalkulációt egy újabb vámmal. Nagyon kérem, méltóztassék ezt a kérdést figyelemre méltatni és egy négyszáz munkással dolgozó ipart nem favorizálni egy milliókra menő dolgozót számláló foglal­kozási ággal szemben. A mezőgazdasági termelési ágak között fel akarom még röviden említeni a baromfitenyésztés ügyét, amelyet Wald­bott báró felsőházi tag úr is érintett. Ez olyan fontos, annyira mélybevágó és a nép jövedelmét biztosító termelési ág, hogy ezt nem méltathatom eléggé figyelemre. Ha átnézzük kül­kereskedelmi mérlegünket, azt kell látnunk, hogy a baromfi­tenyésztés kivitelünkben a negyedik helyen áll. A búza, a vágó- és igásállat és a liszt után, mint negyedik tétel jön a baromfi, tojás, toll és élő baromfi. Ez a negyedik tétel, amelyik még erős, aktív tételét jelenti külkereskedelmi mérle­günknek. Támogatnunk kell ezt a termelési ágat, amely kor­látlan mennyiségben fejleszthető. Hiszen ma a londoni piacon a magyar baromfi és a tojás ismert márka és annyira meg­nyerte az ottani fogyasztók tetszését, hogy a világpiacon harmadik helyen áll. Azt hiszem, a magyar baromfitenyésztés fejlődésével ezt még előbbre lehetne vinni és éppen annak a legszegényebb néposztálynak életét biztosíthatná. Mert ha azt vizsgáljuk, ki az, aki a legjövedelmezőbben és a legjobban tudja fejleszteni a baromfitenyésztést, azt kell válaszolnunk, hogy a kisember, a zsellér, akit egy-két hold földhöz juttattak, vasúti őrök. Ezek elsőrendű baromfit nevelnek, sőt négy-öt tyúkból, ha megfelelően kifejlesztik azok tojási kapacitását. KÖZTELEK, 1927. JULIUS 3. 52-53. SZÁM 37-IK ÉVFOLYAM. n­itro gf Ha sok a szalmája, okvetlen használjon a Anvanlim­inált bugylé felszívásához gJcfl &­­ IJ Szükséglet számosállatonkint és naponkint 1 kg. N­. I,-, ' _ _ ^-^I^JL!- használjon almozáshoz tőzeffet UQ gf QlfQQ 9 Q/S 1119 9 szalmával fedve!//Szükséglet számosállaton-11(1 ItUVLLU­Q ULUllllUjCIj kint és naponkint 2—3 kg­ tőzeg és 1—2 kg. szalma. tőzeflgel!­L ? Szükséglet naponkint és számosállatonkint 4 kg. tőzeg. Ha nincsen szalmája. ff 2 Jelenlegi áraink vagontételekben helyt Fekete bézseny állomás vagonba rakva 10.000 kg.-ként Tépetlen tőzeg, kockákban ... P 180-— Tépett tőzeg, ömlesztve P 200-— Tőzegkorpa, ömlesztve P 220-— Tépett, préselt és bálázott tőzeg P 260-— + 2% forgalmi adó! GRÓF ZICHY BÉLA FONYÓD-FEKETEBÉZSENYI TŐZEGTELEPEINEK BÉRLETE TELEP: FORTÓD. Központi iroda: Budapest, V., Sas-utca 25. Telefon: Teréz 129—76 RÉTI ZOLTÁN állatbizományos B­UDAFEST, IX. ker­et, Sertésvásiprér*. Levelcím: Réti Zoltán, Budapest, IX., Sertésv&sártér. — Táviratcím : Réti Budapest Sertésv&sárttér Telefon : József 386—29, József 343—03 Lakástelefon: József 318—11 Fantalknvik­ a ferencvárosi vásárokon sertés, régialarm, szarvasmarha, borjú és juh bizományi eladásával. Hizott és sovány ser­tések, zsir, szalonna és hus adás-vételé­nek közvetítésével. — Kívánatra vásári jelentései­met díjmentesen küldöm és szakszerű felvilágosítással szolgálok. 1606

Next