Köztelek – 1929. 53-104. szám

1929-10-17 / 83. szám

1786 E statisztikai kimutatásba csak a kimondottan kál­ra igényes talajminták vetettek fel, a fenti vidé­kenkinti csoportosításban. Az illető vidékek talaj­viszonyait a minták természetesen nem szemléltetik, mert nem ilyen célú mintavételi hálózatból szár­maznak, hanem egyes magánemberek által küldöttek be, mégis arra engednek következtetni, hogy a kecs­keméti kamara területén található talajok között nem­csak a homokok, hanem elég tekintélyes mértékben a kötött talajok is kálira igényesek. Ezeken a tala­jokon a kálitrágyázásnak az ilyen szemponttól igé­nyes növények alá nagy jelentősége van és a fenti adatok nagy mértékben szólnak amellett, hogy a kálira a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani és nem szabad megelégedni a gazdának a foszforsav­trágyák egyoldalú alkalmazásával. Kísérleteink közül néhányat kívánok megemlíteni, amelyek a mondottak jogosultságát bizonyítják. A kísérletek kál­ra különböző mértékben igényes talajokon állíttattak be, az eredmény kat. holdra van átszámítva. (Kísérleti beosztás, mint a Surányi által közölt kísérleteknél: 0, P, PK). (A legutolsó adat PN és PKN parcellák különbözetét adja meg). Ilyen megvizsgált és kák­ra igényes talajokon a bemutató kísérleteken kívül végzett sok parcellás differenciálkísérletek eredményét talán máskor lesz módomban ismertetni, ez most nagyon messze vezetne, de annyit itt is megállapíthatók, hogy ezek a kísérletek a kálira igényes talajokon a kálitrágyá­zás szükségességét erősen hangsúlyozzák. Ezek által nyújtott kép összefoglalóan az, hogy a foszforsavtrágyázás jövedelmezőségét a kálitrágyá­zás nemcsak, hogy nagy mértékben emelte, de sok esetben még a foszforsav-nitrogéntrágyázást is csupán a káli tette érdemlegesen jövedelmezővé. Az istállótrágyával nem kerül elegendő káli a talajba. Egyrészt — legyünk őszinték — nagyon kevés kivétellel, sok kívánnivalót találunk a trágya­termelés körül, másrészt annyi trágyát vinni egy holdra, mint amennyi káli szempontjából elegendő lenne, kevés gazdaság fog bízni a mai nem túlsá­gosan rózsás állattartási viszonyok között. Az istálló­trágyának végeredményben nem is ez a célja. Annak szerves anyagtartalma az, ami nélkülözhetetlenné teszi és még nitrogéntartalma is sokkal előbb jön számításba, mint a benne levő káli. Csak istálló­trágyával pótolni a kálit és foszforsavat — ha a szükséges trágya rendelkezésre állana is — nem lehet a mai termelés felforgatása nélkül. Így tehát szükség van a műtrágya formájában való pótlásra, ha — ami a fontos a gazda szempontjából — ez a pótlás jövedelmező. Az nyilvánvaló, hogy a mi arid klímánk alatt a kimosás folytán káliszegénnyé válása a talajoknak nem oly mértékű, mint a humid klímája nyugati és északi országokban. Így a kálitrágyázásra feltétlenül rászoruló talajaink jóval alatta maradnak, például a németországi tala­joknak, ahol például Lang szerint csupán 30'4%-ban, Bajorországban is csak 40'4% ban fordulnak elő olyan talajok, amelyek elegendő mennyiségű kálit tartalmaznak. Aki Németországban járt, láthatta, milyen nagy mértékben használják a kálit. Lang megállapítása szerint azonban az erősen emelkedő nitrogénhasználat mellett a kálihasználat — ha annak talajvizsgálatokon nyugvó szükségességét veszi figyelembe — vétkesen hátramaradt. Pedig ott egy kat. holdra 14­2 kg kálifogyasztás esik. Akkor, amikor csodálkozásra ébresztenek azok az alkalmazott mennyiségek és az az elterjedtség, ahogyan a kálival Németországban, vagy különösen Hollandiában találkozunk, mit szóljunk mi az egy holdra eső , 4 kg kálifogyasztásunkhoz ? Igaz, hogy a kálira feltétlen igényes talajok száma a közölt statisztikai kimutatásra támaszkodva Magyarországon bizonyára jóval kisebbre tehető, mégis meggondolásra késztetnek a fenti adatok. Surányi értékes közleménye is arra indít minden gazdát, hogy­­azt a kérdést, hogy birtokán termelésének jövedelmezőségét kálitrágyá­zással növelheti-e, talajvizsgáztatással és kísérletekkel a saját érdekében eldöntse. Kecskemét: Ráth Árpád. GAZDASÁGI IPAR. Rovatvezető: Hérics-Tóth Jenő dr. A szőlőtörköly előkészítése és eltartása pálinkafőzés céljából. Az ország számos helyén megkezdődött a szüret és ahol a szőlőtőkék nem fagytak ki és az egész­séges tőkék termése a szükséges növényvédelemben részesült, illetőleg a védekezés meg tudott küzdeni a szőlő számos ellenségével, kielégítő termés ígér­kezik. Egyes adatok szerint, az országos nagy fagy­károk ellenére is: kettő, öt, más becslések szerint három millió hektoliterre tehető az idei musttermés mennyisége, azonban sajnos, olyan árak vannak ki­alakulóban, amelyekkel a szőlőtermelés rentabilitása már erősen kérdésessé válik. Ilyen helyzetben elsőrendű érdeke a magyar szőlős­gazd­ának, hogy a most lehető legjobb értékesítésén kívül, kihasználjon minden alkalmat, amely a mellék­termékeknek az eddiginél gondosabb, jobb értékesí­tésére vezet. Legnagyobb figyelmet érdemlő melléktermék első­sorban a szőlőtörköly, illetve a belőle főzhető törköly­pálinka. A törkölypálinkával kapcsolatosan előállítható többi melléktermékeket figyelmen kívül hagyva, a következőképpen számíthatunk. A szőlő kisajtolt nedves, friss törkölyrészeinek mennyisége Pettenkoffer Sándor borászati kézikönyve szerint, nagy átlagban a szőlőtermés 25%-a. Ha a kier­jedt törköly 100 kg-ja után, ez idén átlagban 8 liter 60 %-os pálinkahozamot számítunk, akkor 2­5 millió hektoliter musttermést, illetve 833.000 g friss törkölyt és ennek teljes egészében való feldolgozását számításba véve, kerek mennyiségben 67,000 hl 50%-os tiszta törkölypálinkát lehetne várnunk. A valóságban azon­ban törkölypálinkafőzőink ennek a pálinkamennyi­ségnek csak aránylag csekély hányadát fogják elő­állítani, szőlőgazdaságunk nem csekély kárára. Minden érdekelt előtt nyilvánvaló azonban, hogy mennyire megokolt volna a mai olcsó mustárak miatt, nemcsak a konyakfőzés fokozottabb felkaro­lása, hanem a szőlőtermésünk törkölymennyiségei minél nagyobb részének is pálinkává való feldolgozása. De a hiba nemcsak abban van, hogy országos musttermésünk törkölymennyiségeinek igen nagy része, különösen a kis szőlősgazdák kezében veszen­dőbe megy, hanem abban is, hogy a pálinkafőzésre szánt törkölymennyiségeket — a szakszerűen vezetett szőlősgazdaságokat nem számítva — a gyakorlatban legnagyobb részben hiányosan készítik elő, tartják el és dolgozzák föl. Már­pedig a gondos, szakavatott munkán múlik a finom, zamatos törkölypálinka leg­nagyobb hozamának elérése. Időszerű most e kérdés fölelevenítése. Hogyan bánunk el tehát leghelyesebben a szőlő­törköllyel ? A szőlőtörkölyt szüret alkalmával, mihelyt vég­legesen kisajtolták, azon frissen, szétmorzsolt álla­potban, széltől és a téli hidegtől védett, fedett helyi­ségben (sajtóház, erjesztőhelyiség stb.) hordókba, kádakba, vagy a földbe mélyített betontartályokba tömören legyömöszöljük, betapossuk. A betaposott törköly tetejét 10—15 cm vastagon szőlőlevéllel be­borítjuk, erre 5—8 cm-nyi rétegben tiszta homokot rétegezünk, majd az egészet 15—20 cm vastagon nedves agyaggal tapasztjuk be úgy, hogy az agyag­réteg a hordó, kád, vagy betontartály szélén is túl­érjen és a törkölyt a külső levegőtől jól elzárja. A törköly azonos minőségeit, mindig a szüretelés sorrendje szerint, lehetőleg egy-egy helyre tapossuk be, hogy a törköly kifőzésekor is lehetőleg ugyanaz az egynemű anyag kerülhessen egyszerre lepárlásra. A németországi rheingaui és a saarmenti serrngi állami szőlőgazdaságokban e végből rekeszesen épített betontartályokat láttam, amelyeknek fönt nyitott re­keszei 220—250 cm-nyi mélység mellett 80—100 cm szélesre és 130—160 cm hosszúra méretezettek. Ezek arra szolgálnak, hogy egy bizonyos időben a sajtolás alól kikerülő különböző törkölyféleségeket, egymástól elkülönítve lehessen a szükséges számú rekeszek felhasználásával erjedésre elraktározni, to­vábbá, hogy egy-egy rekesz tartalma arányban áll­jon majdan a napi, heti lepárlásokkal. A német szőlős­gazdák különösen a cukordúsabb szőlőből származó, avagy például víznyomású sajtából nagyon szárazra sajtolt törkölyhöz betaposáskor annyi vizet is el­egyítenek, hogy a tömör törköly legfelső rétegei már a vizes rétegekből kiálljanak. Ennek az a célja, hogy a törköly túlságosan föl ne melegedjen s meg ne fülledjen és ezáltal ne álljanak szeszveszteségek elő. A vizezéssel felhígítjuk a növényi védekező­szerekkel törkölyre vitt élesztő mérgeket. A levegő­től való elzárás is tökéletesebb. Az eladásra szánt törkölyt felvizezni nem szabad. A vízzel való felön­tés az erjesztés és lepárlás helyén eszközölhető. Teljesen helytelen a szőlőtörköly eltartása többé­kevésbbé hibás hordókban vagy kádakban, külö­nösen a szabadban, főleg akkor, ha a törköly felül sincsen lehető tökéletesen elzárva a külség­től, mert a tél fagya, a szelek s az esetleg meg­repedő agyagrétegeken át becsorgó csapadék­vizek vagy a beáramló levegő, a keletkezett szeszt és zamatot elpárologtatják és az ezeket elpusz­tító mikroorganizmusok (borvirágélesztők, ecetsav-, vajsavrothadást előidéző baktériumok stb.) zsák­mányául szolgáltatják ki, aminek eredményeképpen a szőlőtörköly néha majdnem értéktelenné válik. Szint­úgy nem járunk el okszerűen, ha az egymásután el­termelésre kerülő különböző törkölyöket az esetleg nagyobb alapméretű közönséges betontartály egész terjedelmében egymás fölé rétegezzük és azután a rétegezés megfordított sorrendjében pálinkává ki­főzzük. A helyesen eltartott szőlőtörkölyt akkor főzzük ki legcélszerűbben, amikor a törkölyt adó must ujborrá alakulása is befejeződött és utóbbinak szakszerűen (nem a kalendáriumi idő szerint) megállapított első lefejtési időpontja elkövetkezik. Néha még előbb is célszerű lesz a törkölyt lepárolni, amiről a kierjedt törköly próbavizsgálatával győződhetünk meg. Nagy mulasztás a kierjedt törkölynek későbbi időre, a gyakorlatban sokszor hetekre, hónapokra elodázott kifőzése, mert addig a szesz részleges elpárolgása és a szesz jelentékeny részének különböző mikroorga­nizmusok okozta elbomlása folytán, elég lényeges szeszveszteségekkel kell számolnunk. Nagyon fontos a már felbontott, kierjesztett törköly lehető megóvása a levegő behatásától és mielőbbi, illetőleg fokozatos kifőzése. Ezért előnyösek a már e­mlített rekeszekre osztott, beton-cement medencék. Óvni kell továbbá a kibontott törkölyt, különösen a hideg és meleg hatásától. A törköly esetleges meg­fagyása ugyanis több tüzelőszert követel és tapasz­talataim szerint lényegesen csökkenti a lepárolható pálinka mennyiségét is. A meleg hőmérsékletnél vi­szont sok szesz párolog el és a törköly felületéhez tapadó szesz gyorsan ecetesedik. Magára a pálinkafőzésre és ennek legcélszerűbben végh­evitt módjára más alkalommal térek rá. Debrecen. Széll László dr. * A törköly és gyümölcsök szeszipari feldolgozásá­val és a cikkíró által jelzett előfeltételekkel Hérics és Osztrovszky: „Szeszfőzés gyümölcsökből és a borgazdasági melléktermékek feldolgozása" című könyv részletesen foglalkozik. A gondatlanul eltett törkölyökből lepárolt szeszek minősége rossz, továbbá kozmaolajokban, éterekben, eszterekben való bőségük miatt az egészségre nem kívánatos italok. Nemzetgazdasági szempontból is meggondolást igényel, nem volna-e célszerűbb a törkölyt trágyaként értékesíteni és helyette a bor­párlatok fogyasztását megkedveltetni? A gyümölcs­termelésünk fokozásával csakis szeszre feldolgozható hulladékgyüm­ölcsök is felszaporodnak. Mezőgazda­sági terményeink áresése is a szesztúltermelésre ösztönöz. Egyedüli levezető út a szesznek erőforrásul való felhasználása. Ha e téren a kijelölt úton halad­hatunk, úgy a törkölyszesz nagyobb tömegét is érté­kesíthetjük. Franciaországban ma már igen kevés helyen, csakis elsőrangú borvidékeken főzik ki szesszé a törkölyt. Rovatvezető. Kísérleti ,­­ rövidelemtöbblettali. Kísérletező: növény. Talaj: trá­járás hatására. Patay uradalom, Gomba burgonya homokos 4­1­— P­l. Bokor Zoltán, Szeged buza között 19"8 „ Érseki uradalom, Kalocsa rozs homok 35"— „ „ „ „ mák homokos 13*8 „ Bedő Pál, Battonya buza között 13'4 „ Markos gazdaság, Dán­szentmiklós burgonya középkör. 21*8 „ KÖZTELEK, 1029 OKTÓBER 17. 83. SZÁM 39-IK ÉVFOLYAM. Összehasonlító kísérletek a kézi-­­ és gépfejés eredményei között.®) ii. Ezek ismertetése után rátérhetünk a fejőgép részletes tárgyalására. Ha visszatekintünk a múltba, látni fogjuk, hogy kétféle fejőgép volt, amivel kísérleteztek gazdáink. Az első szondák alkalmazása útján, csekély vákuum létesítésé­vel szívta a tőgyből a tejet. A szondákkal a tőgy záró­izmait erőszakkal átütve fejték a tehenet. Az ilyen módon fejt tehénnek tőgyzáróizmai elromlottak, ennek következté­ben tejét elcsöpögtette, tekintélyes részük leapasztott és a súlyos tőgybajok miatt hosszú ideig egyáltalában nem tejelt. A második fejőgép szondák nélkül kizáróan nagyon erős vákuummal dolgozott. A vákuum kisebb mértékben rontotta el a tőgy fejzáró izmait, a fő hibája az volt, hogy vért szívott és a tőgyet teljesen deponálta ? Úgy a szondás, mint a vákuumos fejőgépek olyan nagy­mérvű károkat okoztak, hogy nem csodálom gazdáink ellen­szenvét. De ezt is határok közé kell szorítani és két, esetleg több régi hibából nem kell egyszerre és mindenkorra levonni a következtetést. Háború előtti és utáni években az Alfa Laval gyár, amely mindig tej és tejtermékek feldolgozására szolgáló gépeket állított és állít most is elő, kísérletezett a fejőgépek megoldá­sával. A háború előtt jelent meg az első Alfa Laval gép, név szerint az Omega, amely kiküszöbölte ugyan az előző fejőgépek súlyos hibáit, de nem volt tökéletes és használata nem volt jövedelmező. A tovább­ folytatott kísérletek olyan kedvező eredményre vezettek, hogy évekkel ezelőtt, vagyis a háború után forgalomba hozta a gyár az Alfa Laval fejő­gépet, amely ma már az egész világot meghódította, de fő­leg Dániában, Németországban, Hollandiában, Angliában és Amerikában van elterjedve. Az Alfa Laval fejőgép szonda nélkül normális levegőnyomás és 0­ 3 erősségű vákuum segítségével dolgozik. A kétféle levegő rövid időközökben váltja fel egymást. Ennél a fejőgépnél a vákuum helyes használat mellett, semmiféle tehénre leg­kisebb veszélyt sem jelent. A vákuum ilyen módon való használatával az Alfa Laval gyár az előző fejőgépek fő és a legsúlyosabb károkat okozó hibáját kiküszöbölte. Az Alfa Laval fejőgép alapja a villanymotor által hajtott kompresszor segítségével a nyomó és szívó levegőnek a be­vezetésével a helyes erősségű pulzatív hatás megnyilvánu­lásának az elérése. Célja a kétféle levegő bevezetésével nem a kézi fejést, hanem a borjú szopását majdnem teljes töké­letes módon utánozni. Ezt az érzést a gép a tehénnél a fejőcső gumija mögé vezetett nyomó és szívó levegővel váltja ki. Magának a gép szerkezetének az elmondása alkat­részek bemutatása nélkül nehezen válik világosan érthetővé, de röviden vázolva, a következőképpen kísérlem elmondani. *) Ifj. Rákossy Lajosnak az OMGE tejgazdasági bizottsága 1929 június hó 18-i gyűlésén tartott előadása.

Next