Köztelek – 1930. 1-50. szám
1930-06-15 / 47-48. szám
47—48. SZÁM 40-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1930 JUNIUS 15. megyék azonban ezt a leiratot nem vették komolyan. 1770-ben királyi leirat serkentette ismét a vármegyéket „gazdasági társaság" létesítésére, de ugyancsak eredmény nélkül. Akkor egész közgazdaságunkra a tespedés szelleme nehezedett és egy Széchenyinek kellett jönnie, hogy a nemzet és a gazdasági élet ebből a tetszhalott állapotból előre kelljen. A nagy gazdasági fellendülés bölcsője az 1825-i országgyűlés volt, ott született a „Lófuttató Társaság" eszméje is, amelyből az „Állattenyésztő Társaság", majd „Országos Gazdasági Egyesület" lett. Mezőgazdasági érdekképviseletünk története tehát az 1830. évvel kezdődik, az OMGE megalapításával, amely egyesület csakhamar belátta, hogy nélkülözhetetlen és üdvös munkássága csak akkor felelhet meg a célnak, ha az ország minden részéből számosan csatlakoznak zászlaja alá és ezért a vidéken tagjai sorából „képviselők"-et bízott meg, akik a taggyűjtést vezették és a vidék gazdasági eseményeiről, a gazdahangulatról tudósították az egyesületet. Az egyesület gyűlései az akkori közlekedési nehézségek miatt nem lehettek látogatottak és ez indította az egyesületet arra, hogy a megyékben „fiókegyesület"-eket létesítsen. Az első ilyen fiókegyesület 1837-ben létesült Szatmár megyében, ezt követte a győri, vasi, szepesi stb. A fiókegyesületek létesítésének célja volt, hogy az egyesület azon vidékbeli tagjai gyűléseken vitassák meg az egyes gazdasági kérdéseket, amelyek akkor inkább a gyakorlati gazdálkodás körére szorítkoztak, a határozatokat az anyaegyesülethez küldték be, ahol azok ismét tárgyalás alá vétettek. A kapcsolat az egyesület és a fiókegyesületek között szabályozva nem volt ugyan, csupán gyakorlat fejlődött ki, amely abban nyilvánult, hogy egymást gyűléseikre külcsönösen meghívták. Így alakult ki akkor a gazdatársadalmi közvélemény és ezeken a gyűléseken folytak le a gyakorlati mezőgazdaságra vonatkozó viták. A magyar mezőgazdasági érdekképviselet első szerve tehát az OMGE volt és annak decentralizált szervei a fiókegyesületek. 1844-ben, nem egészen másfél évtizeddel az OMGE megalakulása után, Csapó Dániel akkori alelnök javaslatára az országgyűlésen megtörténtek a lépések, hogy az OMGE, mint törvényes érdekképviseleti szerv törvénybe iktattassék, hogy ezzel tekintélye növeltessék és hogy állandó országos támogatásban részesíttessék. Ez a lépés azonban a csakhamar fellángolt politikai légkörben a várt eredményt nem hozta meg. A 48-as nagy események mind az OMGE, mind a fiókegyesületek működését megszüntették, az azt követő alkotmányon kívüli állapot pedig az érdekképviseleti tevékenységet egyelőre lehetetlenné tette úgy, hogy e téren csak 1857-től kezdve történt újabb mozgalom, amidőn az OMGE mozgási szabadságát részben visszanyerte. Ettől kezdve a fiókegyesületi rendszer helyett független vármegyei gazdasági egyesületek alakultak, így legelsőnek 1857-ben a jásznagykunszolnokmegyei, ezt a példát a többi vármegye gazdaközönsége csakhamar követte. Amit a mezőgazdaság iránt való érdeklődés korábban csak helyenként tudott megvalósítani, a vidéki egyesületek létesítését, azt most a politikai helyzet a legerőteljesebben kialakította, mert ezekben az egyesületekben és gyűléseiken alkalom nyílt a politikai helyzet megbeszélésére is. 1868-ban már 39 gazdasági egyesület működött országszerte, amelyek az abban az évben tartott első országos gazdakongresszuson már kiküldötteikkel részt is vettek és e kongresszuson nyilvánult meg először az óhaj, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek szoros kapcsolatba lépjenek az OMGE-vel, amely óhaj akkor azonban valórá még nem válhatott. A vármegyei gazdasági egyesületek, mint mezőgazdasági érdekképviseleti szervek, a mezőgazdasági haladást, az állattenyésztés fejlesztését eredményesen szolgálták. Eszközeik voltak a gazdasági előadások, vándorgyűlések, határszemlék, kiállítások, díjazások, gépbemutatók, vetőmagpróbák, faiskolák létesítése stb., ezenkívül a mezőgazdaságot illető és a megyére vonatkozó szabályrendeletek készítésében is közreműködtek, amennyiben a kezdeményezés legtöbbször ezekből az egyesületekből indult ki. Ebből látható, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek tevékenységük alapeszközeit jól átgondoltan állították össze, mert a vármegyei gazdasági egyesületek mai működésének ez a program az alapja. Az érdekképviselet kérdése a Székesfehérvárott 1879-ben megtartott második országos gazdagyűlésen jutott élénkebben előtérbe, amidőn a gazdagyűlés kívánatosnak mondotta ki, hogy minden vármegyében létesíttessék gazdasági egyesület, amelyek a földadó minden forintja után fél krajcár illetéket élvezzenek, hogy minden évben tartassék gazdagyűlés az egyesületek kiküldötteinek bevonásával. Az egyesületek e gazdagyűlésből folyólag szövetségbe léptek, a határozatok végrehajtására pedig 20 tagú bizottságot választottak. Az OMGE, hogy a szövetséget szorosabbra fűzze, 1880-ban, fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott díszközgyűlésén az említett végrehajtóbizottsági szervet állandósította, az egyesületek jelentékeny részét alapító, vagy rendes tagjául nyerte meg és kebelében szövetségi osztályt létesített, amelynek ez év végéig 29 egyesület volt a tagja. Ez a szövetségi szervezet 1897-ig állott fenn és a Köztelken minden évben tartott egy-egy nagygyűlést, amelyen nagyobb horderejű agrárpolitikai kérdéseket tárgyaltak. Ennek a szövetkezésnek végrehajtóbizottsága rendezte a Budapesten 1885-ben tartott nemzetközi gazdakongresszust is. A vármegyei gazdasági egyesületek és az OMGE tervszerűleg végezték feladatukat és töltötték be hivatásukat. Egy nehézséggel kellett azonban az egyesületeknek állandóan küzdeniek és ez az anyagiak előteremtése volt, mert a kizárólag tagdijakból származó jövedelem rendszerint nehezen folyt be. Ezért az 1883-ban tartott harmadik szövetségi nagygyűlés a mezőgazdasági érdekképviseletnek kényszertársulás alapján való rendezésének kérdésével újból foglalkozott, márcsak azért is, mert a gazdatársadalom lanyha közszelleme is erősen mutatkozott. A gazdasági egyesületek szellemi erővel bőven rendelkeztek, amelyek szép és hasznos eszméket vetettek felszínre, de az eszmék megvalósítása rendszerint az anyagiak hiánya miatt — meghiúsult. Az OMGE és a vármegyei gazdasági egyesületek közötti kapcsolat szorosabbá fűzésének szükségessége mindinkább jelentkezett, mert az évente egyszer tartott nagygyűlésen való összeműködés nem mutatkozott kielégítőnek és mert lényegileg külön szerv volt az OMGE és a szövetségbe lépett gazdasági egyesületek végrehajtó bizottsága. A szorosabb kapcsolatra való törekvés a Budapesten 1895-ben tartott harmadik országos gazdakongresszuson nyilatkozott meg. Ez a kongresszus kimondotta, hogy a mezőgazdasági érdekképviseletnek egyöntetű és törvényhozási úton való szabályozását sürgősen szükségesnek tartja és pedig társadalmi úton a közigazgatással kapcsolatban, alapját a gazdasági egyesületek alkossák, azok hasznos működésének biztosítására pedig a földadó bizonyos százaléka rendelkezésre bocsáttassák, egyszersmind azt a kívánságát is kifejezte, hogy az OMGE és a megyei gazdasági egyesületek egy országos szövetségbe való egyesülése ugyancsak törvényileg szabályoztassék. A kívánság tehát röviden az volt, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek alakíttassanak át kamarákká, amelyeknek központja az OMGE legyen. Ugyanez a gazdagyűlés felkérte a szövetségbe lépett, egyesületek nagygyűlését, hogy addig, amíg a fenti határozat valóra válik, a szövetséget alakítsa újjá olyan módon, hogy a gazdasági egyesületek egyöntetű alapszabályokkal újjászerveztessenek, az alapszabályokban a szövetségbe való tartozás kifejezésre jusson, a szövetség központi választmánya, illetve végrehajtóbizottsága az OMGE igazgatóválasztmánya legyen és a Szövetség állandó irodája az OMGE-ben legyen. Ezt a kérdést a Budapesten 1896-ban tartott IV. országos gazdakongresszus vitte előbbre, amelyen a GEOSz alapszabálytervezetét letárgyalták, azt az OMGE, valamint a vármegyei gazdasági egyesületek elfogadták, a földművelési miniszter megerősítette úgy, hogy a GEOSZ, amelynek az OMGE lett a központja, 1897-ben megalakult. Ettől kezdve az OMGE a vármegyei gazdasági egyesületekkel a legszorosabb kapcsolatban működik, a GEOSz ülésein nagy horderejű kérdések kerülnek megvitatásra és számos esetben történt ott olyan kezdeményezés, amely a törvényhozásban nyert befejezést. Ez időben létesült, mint érdekképviseleti szerv, a Magyar Gazdaszövetség is, amely elsősorban szövetkezeti és szociális téren fejt ki működést. A GEOSz létesítése mellett gazdatársadalmunk a törvényes érdekképviselet kérdésének megoldását egyre sürgette, úgy az OMGE, illetve a GEOSz gyűlésein, mint az OMGE által 1906-ban Nagyváradon rendezett VII. országos gazdakongresszuson, az 1907-ben Pécsett tartott VIII. és az 1911-ben Budapesten tartott IX. országos gazdakongresszuson. A világháború kitörése a kérdés rendezését elodázta, míg végre 1920-ban a XVIII. t.-c. a törvényes mezőgazdaság érdekképviseletét megvalósította és öt kerületi és egy országos mezőgazdasági kamara létesült, amelyeknek szülőanyja, az előadottak szerint, az OMGE volt. A mezőgazdasági érdekképviselet szervezeti fejlődése száz év alatt az érdekképviselet két típusát teremtette tehát meg, a szabadtársulás alapján működő gazdasági egyesületeket és a mezőgazdasági kamarákat. A nagy multú gazdasági egyesületek azon az alapon működnek ma is, amelyet megalakulásukkor leraktak, eszközeik propagandával, gazdakörök létesítésével bővültek, amelyeknek segítségével a gazdatársadalom legszélesebb rétegeit is bevonták az egyesületi élet keretébe. A mezőgazdasági kamarák működése az egyesületekével párhuzamosan haladt, de előbbiek anyagiakkal szükséghez mérten rendelkezve, a kutató, kísérletező tevékenységre predesztináltak. Az érdekképviseletek dicső múltja, érdemes munkássága mezőgazdaságunk hatalmas fejlődésében tükröződik vissza, ez a múlt serkentő erőt ad a további sikeres munkássághoz. 903 Állattenyésztésünk fejlesztésének eszközei 100 év előtt és ma. Irta: Konkoly Thege Sándor dr. Az OMGE fennállásának 100 éves jubileumi ünnepe alkalmából az állattenyésztéssel kapcsolatos kérdések különös figyelmet érdemelnek, mert hiszen a magyar állattenyésztés fejlesztésére való törekvés, ennek együttes erővel való szolgálata hívta életre azokat a szervezeteket, amelyek az OMGE alapjait megvetették. E célból létesítette Széchenyi István gróf 1825-ben a pályafuttatási társulatot, amely 1928-ban „Lótenyésztő társaság"-gá alakult át. Ezt fejlesztették 1830-ban „Állattenyésztő társaság"-gá, miközben beleolvasztották az 1829-ben keletkezett „Állatmutató egyesület"-et. És csak 1835-ben, amidőn a mindinkább növekedő érdeklődés révén a társaság munkálkodása körét az egész mezőgazdaságra kiterjesztette, vette fel a „Magyar gazdasági egylet" címet. Ezt az átszervezést az alapítók közül sokan nem szívesen látták, mert attól tartottak, hogy a munkakör tágítása az állattenyésztés szolgálatának a rovására megy. Ez az aggodalom jogosultnak bizonyult, mert az egyesület működésének jelentősége ugyan hatalmasan megnövekedett, de a rendelkezésre álló szellemi, erkölcsi és anyagi erőből természetesen később már csak kevesebb juthatott az állattenyésztés számára. Ha ezeknek a 100 év előtti időknek irodalmát olvassuk, csodálatos világ tárul fel előttünk. Közismert Széchenyinek és kortársainak nagy műveltsége, tisztánlátása és nagy alkotóképessége a politika, a társadalmi és gazdasági élet területén. Mégis meglep az az alapos és mélyreható szakismeret, helyes érzék és bölcs megfontolás, amellyel az állattenyésztés nagy és kis kérdéseit kezelik, a haladás irányelveit és eszközeit megállapítják és az életbe átültetni megpróbálják. Az ilyen szakszerű részletkérdésekre nézve csak itt-ott lehet találni egy-egy morzsát a régi feljegyzésekben, de ezekből is kitűnik, hogy bár 100 év alatt éppen az állattenyésztési tudomány rengeteget változott és haladt, az állattenyésztés fejlesztésének alapvető irányelveire és eszközeire nézve a vezető szakemberek már 100 évvel ezelőtt jórészt ugyanazt tudták és hirdették, amit ma jónak, helyesnek és követendőnek vallunk. A jó törzsállatok beszerzését és megbecsülését, a céltudatos tenyészkiválasztást, az összes értékes tulajdonságok figyelembe vételét, megállapítását és arányba hozatalát, a rendszeres kipróbálást, a törzskönyvi feljegyzéseket és bírálatokat, az okszerű takarmányozást és ápolást, a kiállításokat és állatdíjazásokat, a specialisták kiképzését és működését, az értékesítés megszervezését, a jövedelmezőség döntő jelentőségét, a szervezett munka fontosságát stb. már mind 100 évvel ezelőtt fontos feladatokként ismerték és érvényesíteni igyekeztek. Hazai és külföldi tapasztalatok szerint az állattenyésztés fejlődésének leghatékonyabb rugója és eszköze az érdekelt tenyésztők céltudatos, következetes és rendszeres szervezeti munkája, kivált, ha azt az állam is kellőképen támogatja. Széchenyi István gróf már 1828-ban megalakítja a lótenyésztő társaságot, amely 1830-ban állattenyésztő társasággá alakul át. Czindery László, az OMGE néhai másodelnöke még a harmincas években megszervezi a somogymegyei lótenyésztő társaságot. Ilyen korai és helyes kezdet után hosszú szünet áll be az állattenyésztés fejlesztésére hivatott társadalmi szervek létesítésében és munkájában. A D'Orsay Olivér gróf által létesített mezőhegyesi tájfajta lótenyésztő szövetkezeten és az Újhelyi Imre által alakított Magyaróvári Szarvasmarhatenyésztő Egyesületen kivül a legújabb időkig ezen a téren mi sem történt. Pedig már Széchenyi István gróf hirdette a „Lovakrul" 1828-ban írott könyvében, hogy „sok nehéz, sok éppen ki nem vihető egynek, többeknek szinte semmise lehetetlen, csak egymást értsék; fogjunk tehát sokan egy dologhoz, tegyen érte ki-ki, amennyit tehet. . . Segítsünk magunk magunkon ! Kire várunk ? Más mozdítsa-e elő önhasznunkat, más iparkodjék hevesen érettünk, míg mi hidegen nézzük hátramaradásunkat !" Bár a háború után a közös tenyésztői munka megszervezése terén igen sok történt, még ma is de sok gazdának vethetjük fel Széchenyinek ezt a kérdését ! Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy Széchenyi buzdítással, a hazaszeretetre való hivatkozással akarta és remélte előbbre vinni az állattenyésztést ; bölcsen tudta, hogy felbuzdulással lehet ugyan pillanatnyi sikereket elérni, de állandó eredményt csak a gazdasági hasznosság és a kedvező jövedelmezőség biztosíthat. Ez a meggyőződés a „Lovakról" írt könyvében is minduntalan kifejezésre jut. Egyik helyen azt írja : „a lótenyésztés gazdaságbeli tárgy, ha az hasznot nem ad, sikertelen , ezért ha a lótenyésztés sikerét látni akarjuk, a haszon, a nyereség lehetőségét mentül hihetőbbé tenni törekedjünk". Egy más helyen arra biztat, hogy a tenyésztő mit se tegyen indulatosságból vagy patriotizmusból, hanem lépéseit a józan kalkulus és a hidegvérű kombináció vezérelje, csak a haszon legyen a szeme előtt. „Ha a lótenyésztés csak gyönyörűség tárgya, akkor csak annyi ménes lesz, amennyi vadaskert és