Köztelek – 1935. 55-104. szám

1935-12-22 / 103-104. szám

094 A talajművelés és talajelőkészítés mikéntjét meg­említve, az alföldi gazdálkodás hibája az egyoldalú kukorica és búza váltógazdálkodás, az ősi kétnyomásos rendszer, kopár legelőkkel kapcsolatban és alig vet súlyt a takarmánytermesztésre. A takarmányhiány miatt azután az állatállomány sem tartható meg­felelően, az ilyen silány viszonyok között élő állatállo­mány kevés és sovány trágyát termel, ennek követ­kezménye ismét a növénytermesztés terén a termés­eredményekben mutatkozó hiány. Körforgás ez, amely a helyes és okszerű növénytermesztési üzem beállítá­sával kedvezően megváltoztatható. Az alföldi gazdál­kodás reformja a növénytermesztés okszerűbb alkalma­zásával oldható csak meg, ebben pedig az első lépés a földnek nemcsak mint vagyontárgynak, hanem olyan értelemben való szeretete, amint ez az állattenyész­tésnél kitűnik, mert hiszen ma már tudjuk, hogy a termőtalaj is élő valami, amely a vele való gondos bánást éppen úgy meghálálja, akár az állat. Csaknem azt lehetne mondani, hogy a földnek, a termőtalajnak is van szíve és ez a sziv hálás aziránt, aki megértő gondozója. Újabban felvetődött az a kérdés, vájjon az egyes szántóföldi kultúrnövények vetése körül nem történik-e hiba a vetőmag mennyiségének alkalmazása tekinteté­ben. E kérdés körül külföldön élénk eszmecsere folyik és ezzel a kérdéssel nekünk is foglalkozni kell, nem szabad azonban abba a régi hibába esnünk, hogy a kül­földi tapasztalatokat egyszerűen átvesszük. Régi hibánk, hogy a talajművelés, a növénytermesztés terén a külföldi megállapításokat egyszerűen átvettük és nem ügyeltünk arra, hogy a mi természeti viszonyaink egészen mások és így nem bizonyos, hogy amely meg­állapítás pl. Németországra nézve érvényes és helyt­álló, az nálunk is megfelelő lesz-e. A külföldi megálla­pítások csak a mi viszonyainkra való vetítés után fogadhatók el, akkor is a szükséges kísérletek elvég­zésével. Kiderítendő lesz kísérletezéssel a mi viszo­nyaink közti optimális vetőmagszükséglet és pedig nem annyira abból a szempontból, hogy vetőmag­pazarlás történik-e vagy sem, hanem abból, hogy kevesebb vetőmag használata mellett esetleg jobb termés­eredmények érhetők el. A mi különleges magyar klí­mánk mellett ez a kérdés tisztázásra vár. Az alacsony terményárak gazdáink jelentékeny részét arra a felfogásra vezették, hogy a talajerő fenn­tartására és fokozására szánt kiadások mellőztessenek, mert az elért terméstöbblet az alacsony terményárak mellett nem biztosítja a felmerült költségeket. Ha át­menetileg talán helytálló is volt ez a felfogás, ma már meg kell másítani és éppen a gazdasági üzemek jöve­delmezősége érdekében vissza kell térni ismét a belter­jesebb trágyázáshoz. Terményáraink ma már a korábbi állapothoz képest mégis annyira megjavultak, hogy az istállótrágyán kívül a műtrágyák céltudatos haszná­lata megokolt. A talajerő fenntartására fordítandó költségek ma már nem kárbaveszett kiadások, de olyanok, amelyek visszatérülnek, sőt meghozzák a rendes kamatot is. A növénynemesítő bizottság működése a növény­nemesítés kedvezőtlen helyzete miatt a múlttal szemben csökkent. Növénynemesítő üzemeink egy­része kénytelen volt működését megszüntetni, mert a mezőgazdaság mai rossz helyzetében a gazdák nem áldozhatnak annyit a nemesített magvak be­szerzésére, hogy ezzel a növénynemesítés jövedel­amelyek fogyasztása közben savanyú lőre járta, szolyvai vízzel. Különösen a szomszéd birtokos felesége, Laura néni volt az asztali rémem. Mert Laura néninél pofázni kellett. Ő személyes sérelmet csinált abból, ha minden tál ételből legalább kétszer nem vettél. A szádba könyörögte az ételt azzal, hogy ő főzte, meg hogy nem lesz más, ha ez nem hasz­nált, megfenyegetett, hogy ő sem fog nálatok enni s ha mindez sikertelen maradt, akkor Laura néni maga rakta tele a tá­nyérodat és azt otthagyni örök harag lett volna. Szemtanuja voltam egyszer annak, hogy édesapám a ráerőszakolt hurka­darabot egy őrizetlen pillanatban a kabátja zsebébe csúsz­tatta. Másnap reggel édesanyámat majd a hideg rázta ki, mikor a hurka­tetembe beletapogatott. Akkor még a munkásnép is jobban élt, mint ma, legalább is kevesebb volt a panasz. Munka és aratórész mindenkinek jutott, sőt a takarítást nem is győztük, erre a célra tótocs­kákat szegődtettünk, akik oly bőségesen táplálkoztak, hogy a nehéz aratómunka után is kigömbölyödve tértek haza. A mi falunk egyébként nagy szellemi elmaradottságban élt. Lako­sainak túlnyomó része egész életén át nem járt messzebb a legközelebbi városkánál, ahonnan azt a tapasztalatot hozták haza, hogy ott szebben kong a nagyharang, mint a miénk. Újság mindössze három-négy jött a faluba. Nem lehetett itt találni se szövetkezetet, se gazdakört, kulturális és szociális gondoskodásnak nyoma sem volt. Mindezt a földesúr belá­tásának kellett pótolnia. Édesapám szeretett zsémbelni, de valójában vaj szíve volt. Ha bajba került valaki, cseléd­ember, sommás, vagy zsellér, ha­zigság, vagy bánat költöz­ködött az apró portákba, keresztelő vagy halál alakjában, csak hozzánk húzott a nép és itt megkapta a segítséget, amit leszolgált vagy visszafizetett jobb időkben. Különben nem igen törődtek a néppel máskor, csak képviselőválasztások idején, de akkor is inkább csak rontottak rajta. Mulatsága nem volt más a népnek, mint a korcsmázás. Két szatócs tartott fent rövidáru kereskedést és egyúttal korcsmát is : Ürge meg Nyakigláb. Más néven nem is ismerték őket. Mind a ketten talyigán kezdték furulyaszóval s később a falu bankárjaivá váltak. Meg kell vallani, sokat ütődtek­verődtek, kutyálkodtak, mindenki jussot formált ahhoz, hogy parancsoljon velük, de közben minden üzleti eshetőséget jól mező lenne. Így a növénynemesítés terén a ma­gánvállalkozás háttérbe szorult és bár számos fontos feladat áll előttünk, nagyvonalú eredményt mindaddig nem várhatunk, amíg a mezőgazdaság helyzetének javulása, vagy intézményes állami támo­gatás a nemesítés jövedelmezőségét meg nem alapozza. Fokozott felelősség és feladat hárul tehát a nagy áldo­zatok árán fenntartott nemesítő gazdaságainkra és az állami növénynemesítő telepekre, amelyeknek műkö­dését egyesületünk is előmozdítani törekszik. A nemesítés időszerű kérdéseinek, a külföldi és a belföldi kutatások eredményeinek megvitatásán felül a bizottság a nemesített növényfajták elterjesztése és népszerűsítése érdekében a jövőben is ismeretterjesztő előadásokat kíván tartani. Amíg tehát a bizottság egyfelől a nemesítés tudományos és gyakorlati műve­lőit a gyakorlati gazdákkal hozza össze és így előmozdítja a kellő összeműködést, másfelől a ne­mesítés bevált eredményeit propagálja. A gazdaheti előadássorozat egyik tanulságaként megállapíthatjuk, hogy a jövőben fokozott gondot kell fordítani az extenzív gazdasági viszonyok között is helyt­álló fajták nemesítésére. Bármennyire is igyekszünk ugyanis a szaktudás kiterjesztésével a kisgazdák gazdálkodásmódját fejleszteni, a belterjes irány általánosítása hamarosan nem oldható meg és így főként a kisbirtok szempontjából kerül előtérbe ez a feladat. Az intenzív viszonyok között kitenyésztett növényfajták külterjes gazdaságokban és kedvezőtlen műveléssel sohasem állhatják meg olyan mértékben helyüket, mint az intenzív üzemben, amely számára nemesíttettek. Tehát újabb, a külterjes viszonyok és gazdálkodási mód mellett megfelelő fajták nemesítését szorgalmazzuk, aminek érdekében elsősorban ennek a feladatnak az irányelveit kell kutatnunk. Foglalkozni fog a bizottság a cukorrépanemesítés kérdésével. Ezen a téren mindeddig alig történt valami, mert cukorgyáraink a külföldi elitmag elszapo­rítása útján fedezik szükségletüket. Bizonyos, hogy a hazai viszonyok között kitenyésztett fajták jobb eredményt adhatnak, mint a miénktől eltérő éghajlati és gazdasági körülmények szülöttei. Sajnos, hogy gazdasági helyzetünk nem engedi meg a nagy anyagi áldozatot igénylő tudományos kutató­munkát sem, amely éppen az utóbbi évtizedben külföldön ugrásszerű eredményeket ért el. Azonban bármennyire is gátolják a magyar növénynemesítés tudományos és gyakorlati fejlesztését a gazdasági körülmények, csüggednünk nem szabad és az anyagiak­szabta lehetőségek határain belül igyekszünk az ügyet előbbre vinni. (F. E.) A dohánytermelő gazdák gondjainak enyhülését hozta a pénzügyminiszternek az 1935. évi termésű dohány beváltási árának emelésére vonatkozó december 1-én megjelent rendelete, amely az összes dohányféleségeket figyelembe véve, átlagosan 15%-os áremelést léptetett életbe. Jórészt az OMGE dohánytermelő bizott­sága SZÍVÓS és kitartó munkájának köszönhető, hogy a dohánytermelő gazdáknak ez a régi kíván­sága végre meghallgatásra talált. Bár az illetékes tényezők jóindulatát el kell ismernünk, sajnos, az új beváltási árak nem hozták meg minden tekin­tetben azt, amit a bizottság kívánt s amelyet mint olyant jelölt meg, ami a termelési költségeket fedezi. Éppen ezért a bizottság e téren a jövő évben továbbra is folytatja szorgalmazó tevékenységét. Régi panasza a dohánytermelő gazdaközönségnek, hogy a beváltási árakról későn, alig valamivel a bevál­tások megindulása előtt értesül, s így a dohányból eredő bevételeivel költségvetésében számolni nem tud. Kérni fogjuk, hogy a beváltási árakat idejében, még a dohánypalánták kiültetése előtt közöljék a gazdákkal. Ebben az évben indult meg kísérletképpen a dohánymag termesztése, olajipari felhasználás céljából. A bizottság megfelelő propagandát kíván indítani ennek felkarolása érdekében s lépéseket fog tenni megszervezésére és meg­felelő átvételi ár biztosítására. A dohány minőségi termelésének propagálása a bizottság régi törekvései közé tartozik. Ennek sikerét s megfelelő alátámasz­tását a „Köztelek" lapban közölt szakcikkek révén, valamint a m. kir. Dohányjövedék támogatása útján, népszerű kiadványok terjesztésével kívánja bizto­sítani. Többször tárgyalta már a bizottság a dohány kötelező­ségbiztosításának kérdését, különböző tervek megvitatásra is kerültek, erre a régen vajúdó kérdésre a termelőket lehetően kielégítő megoldást fog a bizottság keresni. A bizottság állandóan figyelemmel kíséri a dohánybeváltás menetét és a beváltási szabályok igazságos enyhítésére ezután is gondot fog fordítani. Az ország különböző vidékein más és más dohány­kertész-szerződések egységesítése érdekében a bizottság jövő évi munkatervében szerepel egy egységes szer­ződésminta kidolgozása is, amelyet a termelőknek meg fog küldeni, hogy annak alapján kössék a dohány­kertészekkel szerződéseiket. (T. M.) KÖZTELEK, 1935 DECEMBER 25. 103 -104. SZÁM 45-IK ÉVFOLYAM. megmarkoltak és végül is ők kerekedtek felül. Az Ürge korcs­mája közel esett a templomhoz ; ebben a korcsmában ünnep­napokon nagy verekedések történtek. A részeg legények annyira nem tartottak tiszteletet, hogy egy izben a papunkat is le akarták szorítani a járdáról. Erre a tiszteletes úr fel­háborodásában a sárba penderítette azt a garázdát, aki neki­ment. Ettől a cselekedetétől fogva aztán elismerték róla, hogy kemény ember s már jó messziről kalapot emeltek előtte. Hanem annyi ereje már nem volt a tiszteletes urnak, hogy a korcsmát messzebb lakoltassa a templomtól vagy kivigye, hogy ünnepnapokon ne mérjék az italt. Nagyobbnak bizo­nyult a szesz hatalma, mint a Szentléleké. De míg a korcsmáros megszedte magát, ezalatt a gazdá­nak két fillérért kellett a mustot adnia. Akkor is olcsó volt minden, amit a földből kivettünk, csak a kölcsönök kamatai voltak gyilkolóan nagyok. Aki nem tudott jól számítani, az elúszott. Ebben az időben számtalan birtok cserélt gazdát. A szomszéd birtokos barátunk is zilált anyagi viszonyok közé jutott, pedig hát külsőségekben egyszerű életet élt, de abban merült ki a gazda­ virtusa, hogy pompás lovakat és fajtehene­ket tartott, egyébként nem sokat törődött a gazdaságával. Mással intéztette a dolgait, ehhez neki házizsidó kellett, akit bármikor a színe elé parancsolhatott azzal, hogy „Ábrahám, beszédem van veled". Ábrahám volt a pénzügyminisztere, aki végül jobban ismerte a birtokos kuszált ügyeit, mint maga a gazda. Közben úgy belepte az adósság a birtokot, mint árok partját a lapulevél. Végül is bérbe kellett adni a barátunk birtokát, árendás költözködött a kasttélyába, amely­nek kerítésein azután állatbőröket szárítgattak. Az árendások már gondos iskolázásra fogták a gyermekeiket, amit a bir­tokos urak általában csak immel-ámmal tettek meg. Így hát a mi vidékünkre nem volt alkalmazható az a mon­dás, hogy „mindenki lépik egyet". Mert mig például Ürge boltos fia a felső iskolába került s ezzel az úri rendbe lépett, mi lett ezalatt legjelesebb iskolatársamból, a Geszteny fiú­ból ? Disznópásztor ! És lett légyen bár lángész, akkor is csak kondás lett volna belőle. A többi fiúból is lett cseléd, napszámos, vagy apái nyomán bandukoló kisgazda. Az én falusi pajtásaim nem emelkedtek egy létrafokkal sem. Itt csak annyi történt, hogy az öreg kéz a fiatalnak adta át a kapanyelet vagy a gyeplőszárat. Pedig hát Szunyogi rektor uram válogatás nélkül mérte ki nebulóinak a körmösöket is, a jutalmakat is, a maga feltalálta érdemjelek alakjában, csak éppen az élet nem akart közöttük válogatni. Ha már a rektor uramnál tartok, el kell mondanom róla, hogy nagy poéta volt. Névnap, születésnap, vagy már disznó­tor is jó alkalom volt arra, hogy a jobbmódú családokat ékes rigmusokkal lepje meg. Lóránd öcsém számára is költött egy verset, hogy azzal köszöntse Feri bácsit, a keresztapját neve­napja alkalmából. Volt abban a versben ágyúdörgés, kard­villanás, török siralom, de a végén a jó kívánságok betető­zéseként a vers szerint azt kellett kívánni Feri bácsinak, hogy „éljen, míg egy varjú él !" Feri bácsi csóválta a fejét, hogy miért hozzák őt össze varjúval, hiszen az dögmadár. — Meddig él aztán a varjú, fiam ? — kérdezte Lórándtól. — Elél az talán harminc évig is ! — felelte a fiú. Feri bácsi akkor már a nyolcvanadik éve felé tartott. Szó nélkül hátat fordított Lórándnak és ezúttal még a rendszerint kijáró keresztapai ajándékról is megfeledkezett, ráadásul a fiú otthon alaposan kikapott. — Ilyen az én szerencsém ! — fakadt ki Lóránd öcsém, szokásos fájdalmas mosolyával. A tanító úr lő bakot és enge­met büntetnek. Azóta már nem csodálkozik, mert megtanulhatta, hogy legtöbbször a körülmények szeszélyében van a hiba, amelyért szenvednünk kell és ezt nevezik emberi sorsnak. Szép volt-e ez a régi élet ? Igen, szép, mert bearanyozta a gyermekkor. Hosszú idők múltán meglátogattam a falumat. Nem éltek már akkor a régi kedves ismerősök, mintha csak egy öreg hegedűt láttam volna viszont, amelynek minden húrja lepattant. Nevetségesen kicsinyesnek találtam az épü­leteket is. Az egykori kúriánk eltörpült. Elárvult a templom is , vakolata lehullott. Kertjét felverte a vadfű. Ekkor értet­tem meg, hogy amit visszakívánunk a múltból, az nem a régi élet rendje és formája, hanem a rózsás ifjúkor, amely a sziklákon is virágot fakaszt. Adjon az Ég gyermekeinknek sok örömvirágot, az öre­geknek hitet és megnyugvást és mindannyiunknak boldog karácsonyi ünnepeket ! Állattenyésztési szakosztály. Az állattenyésztési szakosztály már hosszú idő óta főleg két kérdésre összpontosítja a munkásságát: az egyik az állattenyésztés minőségi javítása, a másik pedig az értékesítés előmozdítása. A minőség javítása alatt természetesen nemcsak a régi értelemben vett minő­séget kell érteni, amely évtizedeken át csupán a hü­lemre, színre, stb. vonatkozott, hanem a belső értékeket is : a minél nagyobb termelőképességet, a minél ked­vezőbb takarmányhasznosítást és a minél értékesebb és piacképesebb áru előállítását. A mai mozgalmas világban, amely a gazdasági életet is minduntalan meglepetések, új fordulatok és új feladatok elé állítja, nehéz messzebbre szóló munka­tervet megállapítani. Amennyire azonban meg lehet ítélni, az állattenyésztési szakosztály munkásságának gerince a jövőben is ennek a két fontos feladatkörnek szolgálata lesz a régi bevált irányokban és utakon, legfeljebb egyes gyakorlati vonatkozásokban fogja az élet új csapások követését kívánni. Ha régiek a feladatok és a szolgálatukra hivatott eljárások és eszközök, a jelenlegi adott helyzet idő­szerűségüket éppen nem csökkenti, sőt növeli. Hiszen talán sohasem volt olyan fontos, hogy a feletetett, viszonylag igen drága takarmányt nagy termelőképességű, nagy hozadékú állatok minél kedvezőbben hasznosítsák, mint éppen a már két éve tartó és egyre jobban fokozódó takarmányhiány és drágaság mellett. Ha­sonlóképpen fokozottan jelentkezik a legelső­rendű minőségű állatok és állati termékek értékesítésének mindenféle előnye, ezek elhelyezhetősége is könnyebb, árképződése is viszonylag jobb. A nagy termelőképes­ségű, kedvező takarmányhasznosítású és elsőrendű

Next