Köztelek – 1935. 55-104. szám

1935-12-22 / 103-104. szám

101—102. SZÁM 45-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1935 DECEMBER 15. 993 módosítani, a jövedelem- és vagyonadó kivetésénél csak a valóságos jövedelem és vagyonérték meg­adóztatását elérni, ezenkívül továbbra is küzdeni fogunk a falusi házakat terhelő házadó mérsékléséért, a tatarozási és átalakítási adókedvezménynek a falusi házakra való kiterjesztéséért, a gazdasági cselédeknek és munkásoknak a kereseti adó alól való mentesíté­séért, az 500,000 pengőt meghaladó mezőgazdasági vagyonadóalap jövedelmének a minimális adótétel alól való mentesítéséért, az adótartozások miatt folytatott végrehajtásoknál alkalmazandó fokozott kíméletért és a végrehajtás alól kivont gazdasági felszerelés túlzottan szük körének a termelés érdekei­hez alkalmazkodó kibővítéséért. Továbbá a jövedelem­és vagyonadó, valamint a kereseti adó kivetése alkal­mával sulvos sérelem éri a gazdákat annak követ­keztében, hogy a mezőgazdasági üzem és a talaj termőképességének fenntartása érdekében nélkülöz­hetetlen állattartást a pénzügyi hatóságok külön haszonvételnek és igy külön adóalapnak minősitik. Ezt a gyakorlatot sürgősen meg kell szüntetni és a mezőgazdasági termelés jogos érdekeinek az adó­felszólamlási bizottságokban az eddiginél fokozottabb védelmet kell biztosítani. Fokozott figyelmet követel még a jövő évben a gazdaadósvédelmi rendeletben foglalt intézkedések végrehajtása, valamint a rendeletben biztositott kedvezmények igénybevételéből kirekesztett gazda­adósok kíméletes kezelésének biztosítása addig is, amig a mezőgazdasági helyzet fokozatos megjavulása a gazdaadósok kivételes védelmét feleslegessé, uj hitelélet megindítását pedig lehetővé teszi. De már most is keresnünk kell a módját annak, hogy a ter­melő munka forgótőke szükséglete olcsó, a mező­gazdasági termelés természetéhez alkalmazkodó hitel utján kielégithető és folytonossága biztositható legyen. Ami pedig végül a vámpolitikai kérdéseket illeti, közgazdasági szakosztályunk és a Magyar Mező­gazdasági Vámpolitikai Központ továbbra is annak az álláspontnak az érvényesítésére fog törekedni, hogy az autarchia rendszerének tulhajtásaival szem­ben az 1934. évi március havában Rómában létre­jött hármas egyezményben lefektetett alapelveknek megfelelő gazdasági politikát kövessünk. Az egyez­ményhez csatlakozott államok külkereskedelmi kap­csolatait vámpreferenciák engedélyezésével kell ki­mélyíteni és az ily módon egymást kiegészítő termelő és fogyasztó területeket szorosabban kell összekap­csolni, mert hiszen a kezdvezményezett kiviteli piac kiterjesztése fokozott értékesítési lehetőségeket nyújt. Ezeket a lehetőségeket persze tovább kell fejleszteni és a búzán kivül egyéb termény- és állatfeleslegeinkre is ki kell terjeszteni, mert csak ilyen módon fokozhat­juk termelésünket, javíthatjuk terményeink minő­ségét és egyneműségét. Természetesen ki kell, hogy terjedjen figyelmünk a többi, a római egyezményhez eddig nem csatlakozott országokkal való külkereske­delmi forgalmunkra is, amely remélhetően az 1935-ös évnek megfelelően fog továbbfejlődni s igy kül­kereskedelmi mérlegünk megtartja az elért és egyre emelkedő kiviteli többletet. Minél több kiviteli lehetőséget sikerül mezőgazdasági terményfeleslegeink részére meghódítanunk s minél állandóbban, minél biztosabban vethetjük meg lábunkat a múltban be­vált, legtermészetesebb kiviteli piacainkon, továbbá minél teljesebb mértékben érvényesülnek a külföldön elérhető és a termelési költségeket legalább némi gggjM Mi i. Pi'-MJ 1' •ü-ii 'i i i' H N i • 11^rjm mm m mmmmma haszonnal fedező értékesítési árak a belföldi áralaku­lásban a termelő gazdák javára, annál több remény­séggel tekinthetünk a mezőgazdaságot immár hetedik esztendeje sújtó válság fokozatos enyhülése és meg­szűnése elé, hogy ezt a letűnt hét szük esztendőt a bibliai példázat szerint legalább hét minél bősége­sebb esztendő kövesse. (—r -—1 dr.) Irodalmi és tanügyi szakosztály. Annak a célkitűzésnek megfelelően, hogy a szak­értelem és azzal együtt az okszerű gazdálkodás a mezőgazdaság minél szélesebb területén érvényesüljön, az irodalmi és tanügyi szakosztály előtt a már meg­indított mozgalmak folytatásaként következő fel­adatok állanak : • 1. Régibb törekvésünk, hogy a gazdasági akadémiák tanulmányi idejét négy évre bővítsük, tehát még egy ujabb évfolyammal hosszabitsuk meg. Elfogadható megoldás lenne, ha egyelőre csak egy gazdasági akadémián hajtanánk végre ezt a reformot, amely eset­ben a negyedik évfolyam végzése után szerzett oklevél­nek közpályákra is képesiteni kell. Ezzel a megoldással az egyetemi és az akadémiai felső gazdaképzést függetleníthetnénk egymástól és a két szerv egymás mellett zavartalanul működhetne. 2. Sürgetni fogjuk a középfokú gazdasági iskolák (felső mezőgazdasági iskolák) átszervezését a szarvasi gazdasági tanintézet módjára. Ezekbe az iskolákba csak olyan tanulók vehetők fel, akik birtokosok vagy bérlők fiai és apáik birtokán kívánnak gazdál­kodni. 3. Alsó fokon a téli gazdasági iskolák lényeges szaporítását tűzzük célul, mert kisgazdáink életviszo­nyaínak ezek felelnek meg leginkább. 4. Az iskolánkivüli gazdasági oktatás kiterjesztése érdekében továbbra is sürgetni fogjuk a gazdasági tanácsadó intézmény megszervezését, lehetően vár­megyénkint, gazdasági szaktanárok beállításával, olyan mértékben, hogy egyelőre minden két járásra legalább egy tanerő jusson. Ugyancsak az iskolánkivüli oktatás szemléltető eszközeinek népszerűsítéseként kívánjuk a kis minta­gazdaságok megszervezését, jól ellenőrzött kisérleti telepek beállitását, a rádió gazdasági szolgálatának fokozott igénybevételét és a gazdasági filmek bevezeté­sét a falvakba. 5. Az egységes gazdasági tanárképzés és a közös státusz megvalósításáért fogunk küzdeni. 6. Az OMGE ama régi álláspontjának kívánunk érvényt szerezni a jövőben is, hogy a gazdasági szak­iskolák a földmüvelésügyi tárca fenhatósága alá tartoz­zanak és a kultuszminisztert csupán az általános ismereti tárgyakra vonatkozóan illesse meg a felügye­lés joga. 7. Kívánjuk a gazdasági népoktatás ügyének tör­vényes alapon való rendezését, a) külön gazdasági szaktanító-intézet létesítését; b) az ismétlőiskolák (továbbképzők) látogatási kötelezettségének legalább egy évvel való meghosszabbí­tását ; c) a gazdasági továbbképző iskoláknak szaktaní­tókkal való ellátását; d) az önálló gazdasági népiskolák szaporítását és szükséges felszerelésüket; e) a földmüvelésügyi miniszter befolyásának érvé­nyesülését a gazdasági tanítás egész vonalán. szünetre hazaérkeztünk, az volt köztünk a legelső kérdés, hogy ki az erősebb, a mérkőzéseknél aztán mindig a hosszú, nyurga Lóránd fiu maradt alul. Az asztalnál is leghátul ült s ennél­fogva sohasem jutott neki csirkecomb, csak ha beteg volt. Kedvelt szórakozása volt a kibicelés, mivel a kártyaismeretet talán már a pólyából magával hozta. De az a kártyázó, aki­nek a háta mögé állott, el volt veszve, mert örömének vagy bosszúságának olyan élénk arcjátékkal, fütyüléssel, tapssal adott kifejezést, hogy emiatt egyszer a keresztapja dühroha­mot kapott és a boldogtalan ifjút, mint árulót, kiparancsolta a szobából. Szegény édesanyánk sokat bajlódott velünk. Mindig akadt közöttünk olyan, aki rossz fát tett a tűzre. A városi iskolákban is nem egyszer összeütköztünk a megkövetelt fegyelemmel és a rólunk érkezett balhirek állandóan reme­gésben tartották édesanyámat. Sokat fohászkodott a gézen­gúz fiaiért. Később aztán talán már nem győzte egyedül, mert egy buzgó, templomba járó asszonyt szegődtetett maga mellé. Erzsi néninek hivták. Erzsi néninek az volt a feladata, hogy imádkozzék értünk. Mondhatom, elég munkát adtunk neki. Napról-napra elcsoszogott hozzánk, köténye alatt szemér­mesen egy fazekat rejtegetve, amelyet édes anyám megtöl­tött jóféle elemózsiával. Ilyenkor megbeszélték a rólunk érkezett hireket és Erzsi néni már elmenet elővette az olvasó­ját és elkezdte a könyörgést. Nagy család — sok gond. Édesanyám szakadatlanul stop­polt és foltozott, emellett a háztartás gondjai is ránehezedtek. Nyilt házat vittünk, sokan jártak hozzánk, mert édesapám gyűjtötte a vendégeket. Minden ünnepnapra terítve volt az asztalunknál a tisztelendő urnák is, a tiszteletes urnák is. Bármennyi vendégünk volt, ők ültek legfelül, jobbról-balról édesanyám mellett; étkezés közben szép pohárköszöntőket mondottak, amelyekben tudásukat és humorukat megcsillog­tatták ; egy-egy jóizü mondásuknak hire kelt. A tisztelendő ur, akit főúrnak neveztünk, a szomszéd községben lakott és csak ünnepnapokon jött át hozzánk egy ósdi bricskán, amely­nek örökösen hasadt volt a sárhányója. Derült lelkű, nyájas szavú ur volt. A mi tiszteletesünk, a református pap már inkább komoly, zárkózott ember volt; sovány, mint a pózna és szegény, mint 8. Sürgetni fogjuk, hogy a rendelkezésre álló külföldi és belföldi tanulmányi ösztöndijak élvezetében a mezőgazdasági szak is súlyának és jelentőségének megfelelően részesüljön. 9. Igyekezni fogunk a Köztelek Gazdasági Könyv­tára kiadványaival lehetően pótolni a kisgazdák könyvszükségletét. 10. Támogatni kívánjuk a nemrégen megalakult „Darányi Ignác Agrártudományos Társaság" működé­sét, amelynek meleg pártfogására a gazdaközönséget is felhívjuk. (By.) Földművelési és növényterme­lési szakosztály. Egész mezőgazdaságunk alapja a növénytermesztés, mert ezen épül fel állattenyésztésünk, viszont e két mezőgazdasági üzemág okszerű irányításától és végre­hajtásától függ a mezőgazdasági üzemek jövedelme­zősége. Ha növénytermesztésünk elhibázott, elhanya­golt, nyilvánvaló, hegy állattenyésztésünk sem lehet kifogástalan és a gazdasági üzem semmiesetre sem lehet rentábilis. Ezt tudva, kell a gazdasági üzemek­nek a növénytermesztésre és elsősorban az azzal kapcso­latos talajmüvelésre a legnagyobb gondot forditaniok. Helyes talajelőkészités és talajművelés, a talaj termő­erejének fenntartása és fokozása, a termelendő növényféleségek céltudatos megválasztása, a növényi kártevőkkel szemben való szükséges védekezés mellett lehet csak a kivánt eredményhez jutni. Az OMGE földművelési és növénytermelési szak­osztályának működési tervezete az utóbb emiitett köve­telmények szakszerű megvitatását öleli fel, amidőn e kérdéseket és egyes részleteiket behatóan tárgyalás alá veszi. Az OMGE közgyűlésével kapcsolatos gazda­héten a szakosztály bevezetésképpen különösen a talajelőkészités kérdését domborította ki, amidőn leg­kiválóbb szakelőadónk mutatott rá a talajelőkészités és a talajmüvelés mai általános nagy hibájára, hogy gazdáink a talajnedvesség megőrzésére, a termőtalaj viztárolásának megbecsülésére alig vetnek súlyt. Ezen a téren különösen az Alföld és a Tiszántúl találunk hibákat és közelfekvő, hogy éppen ez az oka annak, hogy az aszálykár az emiitett vidékeket aránylag a legjobban sújtja. Kétségtelen, hogy az Alföld és a Tiszántúl éghajlati viszonyai szélsőségesek, távolról sem olyan kedvezők, mint a Dunántulé, de az is bizonyos, hogyha az Alföld és a Tiszántúl gazdái a helyes talajmüvelésre, az ok­szerű talaj előkészítésre több gondot fordítanának, az aszálykár is sokkal kisebb mértékben jelent­kezne és az alföldi és a tiszántúli gazdák helyzete sem lenne annyira súlyos. Szakosztályaink munkatervezetének súlypontja általában az alföldi gazdálkodás reformja jegyében mozog. Az OMGE figyelme már a jelen század elején e kérdés felé fordult, amidőn az OMGE megbizásából és felhívására néhai Cserháti Sándor foglalkozott be­hatóan e kérdéssel. Az OMGE figyelmét már akkor sem kerülte el az, hogy az Alföld kedvezőtlenebb növény­termesztési eredményei nem egyedül a szélsőséges idő­' járási viszonyoknak tulaj donithatók, hanem, hogy az alföldi gazdálkodásnak bizonyos hibái is közreját­szanak, amelyek ha kiküszöböltetnek, a helyzet mind­járt kedvezőbb lesz. a templom egere. Nálunk ugyanis a pap eltartását jórészt a földre bizták, csakhogy a föld silány homok volt, a tiszteletes ur pedig nem igen tudott bánni vele. Azért csak ellátogatott a tagocskájára, persze gyalogosan, nézte a fü növését s csóvál­gatta a fejét, ha a kártevő bogár vagy az aszály megtámadta a vetését, de ezen tul semmit sem tudott tenni. Szegény tisz­teletesnek sok kása- meg krumpliebéddel kellett beérnie ilyen gazdálkodás mellett. Rá is pirított egyszer a jegyző a pres­biterekre, mondván : — Szégyelhetik magukat! Egy papjuk van és azt sem tudják eltartani. Kelmeteknek van a megyében a legsová­nyabb papjuk ! Ezt a beszédet nagyon szivükre vették a presbiterek és attól kezdve segíteni igyekeztek a tiszteletes urnák sokféle, egymásnak ellentmondó gazdasági tanácsokkal, amelyektől a megzavarodott tiszteletes csak ugy szabadult meg, hogy bérbe adta a földjét a legbuzgóbb tanácsosának. Nevezetes alakja volt falunknak Tulipán bácsi, a helybeli kántortanító. Ő volt a mi védőangyalunk, aki az édesanyám megbizásából időnkint meglátogatott városi diáktanyánkon, kiváltogatta a zálogházból a holmiainkat s ilyenkor rend­szerint jó hazai süteteket is hozott. Különösen, ha látogatónk érkezett, okvetlenül meghívtuk Tulipán bácsit pótvendégnek, mert ha benne is volt már éppen a paprikáskrumpli vagy a galuska, de a fülei mindenesetre üresek voltak s meg tudta hallgatni az adomákat, amelyeken, bármily gyakran hallotta is, mindig jóizüen nevetett. Kedvelt adomája volt édesapám­nak a következő és ezt akkor szerette elmondani, ha pap­vendégeink voltak : A tisztelendő ur kocsizott és az úttestre nyúló gallyak miatt örökösen le kellett hajtania a fejét, a kocsist bizta meg tehát, hogy előre figyelmeztesse, ha a kocsi kiálló gallynak fut. A kocsis figyelmeztető szavai ezek voltak : — Főtisztelendő ur, könyörgöm, most tessen vigyázni, mert mindjárt jön a gally. Persze, mig a hosszú mondókájának végére ért, ez alatt a gally leütötte a tisztelendő ur kalapját. Végül türelmét veszítve, rá szólt a kocsisra. — Ne igy, fiam szamár, hanem csak annyit mondj, hogy „pap, gally csap I" Ezt természetesen hosszasabban adta elő édesapám, Tuli­pán bácsi pedig az első szavaktól kezdve végig könnyezve nevetett; ezekben a pillanatokban még a legengesztelhetet­lenebb embergyűlölőnek is ki kellett volna vele békülnie. Ugyancsak nevezetes személynek számított egy öreg birto­kos, Feri bácsi, aki egyébként Lóránd öcsémnek volt a kereszt­apja. A keresztapáinkra mi nagyon büszkék voltunk, külö­nösen az erejüket szerettük kirakatba állitani. Kegyetlen sértés számba ment az efféle kijelentés : — Az én keresztapám olyan erős, hogy ha megfogná a te keresztapádat, akkor a te keresztapád ugy visítana, mint az ótvaros malac. Ezt a kihívást rendszerint bokszok követték. A Feri bácsi földjén felesek gazdálkodtak, ő maga reggeltől estig az ambituson ült, szürcsölte a bicskanyitogató lőrét, no meg olykor vadászni járt. Ha Lóránd öcsém hazaérkezett az iskolai szünetekre, érdeklődött a bizonyítványa felől s bár­milyen is volt az eredmény, barackot nyomott a fiu feje­bubjára és aztán nem törődött többé vele. Még a nótakirály: Fűzi Dani volt előttünk különösen ismeretes, ama tulajdonságánál fogva, hogy a harmadik­negyedik kvaterkánál könyökére támasztotta a fejét s meuy­nyezetre meresztvén szemeit, megkezdette a bömbölést. Nem látott és nem hallott mást, csupán csak a koccintásra emelt poharat és azt a szót, hogy igyunk I Érzelmei mély­ségének azzal adott nyomatékot, hogy a nóta versének minden sora elé egy „hej" szót biggyesztett. Aki nem dalolt vele, vagy legalább is nem rázta meg olykor a felemelt mutatóujját, arra azt mondották, hogy nincs kedélye. De hát abban az időben még nem találták fel a gramofont, meg a rádiót. Mi más tápláléka volt a szomjas füleknek, mint a dal és az adoma, a toroknak a bor és gyomornak a teritett asztal örömei ? 1 Akkortájt bőségben éltünk. Nagyobb ebédeken négyféle pecsenye, ünnepélyesebb alkalmak adtán még több került az asztalra, kétszer megismétlődő tésztával. A vastag uzson­nát kiadós vacsora követte és a három étkezés sokszor össze­folyt. Máig is bámulok, hogyan birták valaha az ilyen életet. Hazajövet én már előre borzadtam a rám váró traktáktó

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék