Köztelek – 1938. 1-52. szám

1938-01-23 / 07-08. szám

54 sen befolyásolja fizetési mérlegünk alakulását. Semmi­esetre sem tartjuk azonban a 125 milliós kiviteli többletet olyan nagynak, hogy az a belföldi fogyasztás rovására menne, mert külkereskedelmi mérlegünk kedvező alakulása párhuzamos volt egész nemzet­közi forgalmunk emelkedésével és semmiképen sem tekinthető valami olyan mesterséges „kiárusítás" eredményének, amely a belföldi fogyasztási szükség­let kielégítését csökkentette volna. Szerintünk a mezőgazdasági termelés mennyiségi és minőségi fokozása a belső vásárló­erő emelkedésével kapcso­latban még bőséges tartalékokat rejt magában úgy, hogy a belföldi piacnak a mezőgazdasági termelés szempontjából is nagyon kívánatos megerősödése mellett, kedvező terméseredmények feltételezésével egyáltalában nem kell mezőgazdasági terménykivi­telünk csökkentésére gondolnunk. Természetesen minél több élelmicikket tud a termelési költségeket fedező áron felvenni a belföldi piac, annál inkább függetleníthetjük magunkat a kiviteli piacok hajszo­lásának gondjától s annál inkább helyezhetünk súlyt a legjobban fizető és legkedvezőbb piacok fejlesz­tésére és minél gondosabb kimunkálására. Az 1937. év külkereskedelmi adatai is megerő­sítik a magyar mezőgazdaságot a római egyezmény további fenntartása és kimélyítése mellett való állás­foglalásában, aminek legutóbb a budapesti külügy­miniszteri értekezlet alkalmával adtunk kifejezést. Olaszországgal szemben a múlt évben több, mint 40 millió pengőt tett ki kiviteli feleslegünk, ami meg­felel a kölcsönös áruforgalom arányainak, míg az Ausztriával szemben mutatkozó 12,5 milliós kiviteli felesleg nem kielégítő s a római egyezmény szelle­mében mindent el kell követnünk Ausztria felé irá­nyuló mezőgazdasági kiviteli lehetőségeink további fokozására. A római egyezményhez tartozó államo­kon kívül jelentékeny emelkedést mutat mezőgazda­sági kivitelünk német viszonylatban, amennyiben Németország legnagyobb vevőnk, utána sorakoznak Ausztria, majd Olaszország, amelyek hárman együtt­véve egész kivitelünknek körülbelül 55%-át vásárol­ták meg. Azután következik Nagybritannia, majd Svájc és egyéb külföldi piacaink. Az 1937. évi kereskedelempolitikai tárgyalásokat természetesen az új évben is változatlan eréllyel és szívóssággal folytatnunk kell, hogy kiviteli lehető­ségeinket, ahol csak lehet, megjavítsuk, vagy leg­alábbis az eddigi szinten tarthassuk. Ez azért is nagyon fontos, mert külföldi hitelezőinkkel kötött hároméves megállapodásunk bizonyos évenkénti megszabott adósságszolgáltatási kötelezettséget ró ránk, amelynek csak a külkereskedelmi mérleg aktív egyenlegének fenntartásával tehetünk eleget. Ha emellett az áralakulás is kedvező lesz , a magyar gazda fáradozásait jó terméssel áldja meg ez idén a Gondviselés, akkor annál nagyobb bizalommal tekinthetünk az 1938-as esztendő gazdasági fejle­ményei elé, minthogy múlt évi külkereskedelmi mér­legünk eredménye olyan hatalmas erőfeszítésről s a magyar gazdasági életnek olyan nagy teljesítményé­ről tanúskodik, amelyből éppen mezőgazdaságunkat illeti meg az oroszlánrész. —r —s dr. Magyarország közgazdasági viszonyai­nak 1937. évi helyzetképe. A múlt év végén immár 13. évfolyamába lépett Gratz Gusztáv dr. általánosan ismert német nyelvű gazdasági évkönyve, az „Ungarisches Wirtschafts-Jahrbuch". Ennek az évkönyvnek főként az a ren­deltetése, hogy Magyarország gazdasági helyzetéről és eseményeiről azt az érdeklődő külföldi olvasó­közönséget tájékoztassa, amely nem értvén magyarul, az eredeti magyar kiadványokat nem olvashatja és idegennyelvű, legalább is német tolmácsra szorul. Gratz Gusztáv dr. évkönyvének 1937. évi kiadása 500 oldalas hatalmas kötet, amely a magyar gazdasági élet minden ágazatáról elsőrendű hivatott szakemberek tollából közöl összefoglaló ismertetéseket. Ezek egyrészt az 1936/37. év fontosabb gazdasági eseményei­ről számolnak be, másrészt pedig tárgyilagos képet adnak az egyes gazdasági ágazatok helyzetéről és tevékenységéről. Az évkönyv kiváló szerkesztője bevezetésül pél­dás tömörséggel három oldalon foglalja össze az 1937. év politikai és közgazdasági eseményeit, Varga István dr. egyetemi magántanár, a Magyar Gazdaságkutató Intézet igazgatója pedig a világgazdasági eseményekre vet rövid visszapillantást és kimutatja azoknak Magyarország gazdasági helyzetére gyakorolt be­folyását. Az évkönyv következő fejezete a mező- és erdő­gazdaság helyzetét ismerteti 70 nyomtatott oldalon keresztül, nagy részletességgel és sok számadattal. Boemelburg Konrád báró földművelésügyi miniszteri osztálytanácsos mezőgazdasági termelésünk és érté­kesítésünk fontosabb adatait közli, Reizman Zoltán dr. az 1936/37. év borgazdasági helyzetéről ír, Herodek Sándor dr. OMGE titkár a magyar állat­tenyésztésnek a világháborút követő években való örvendetes fejlődését ismerteti, míg Winkler János baromfitenyésztésünkről és baromfikereskedelmünk múlt évi alakulásáról ad rövid összefoglalást. Ezután következik Badics József dr., a Mezőgazda­sági Múzeum igazgatójának nagyon érdekes és kitűnő tanulmánya a mezőgazdasági termények és állatok átalakulásáról az 1933—36. években. Badics József dr. tanulmánya arra is rávilágít, mennyivel alacso­nyabb volt az egyes termények és állatok, valamint állati termékek majom­ ára, vagyis az értük a gazda által elért ár, a nagykereskedelmi árnál és viszont mennyivel haladta meg a legfontosabb mezőgazda­sági szükségleti cikkeknek, az egyes ipar előállította termelőeszközöknek a gazda által fizetett ára ugyan­ezeknek a cikkeknek nagykereskedelmi árát. Ki­mutatja azután, miként váltakozott a legfontosabb mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek ára a világháborút megelőző évekkel összehasonlítva , hogy miként hanyatlottak 1933-ban a mezőgazdasági terményárak a gazdasági válság folyamán a leg­mélyebb pontra. Majd ismerteti azt a nagy vesztesé­get, amely hazánkat a mezőgazdasági terményárak lecsökkenése következtében érte, minthogy kül­kereskedelmi mérlegünkben a kivitel mennyiségi emelkedése a kivitt termények értékének párhuza­mos növekedésében nem jut kifejezésre s így kül­kereskedelmi mérlegünk a kivitel emelkedése ellenére passzívvá vált. Ismerteti ezután az agrárollónak és a mezőgazdaság vásárlóképességének alakulását, majd a mezőgazdasági munkabéreket és termelési költsége­ket, ismételten hivatkozva az OMGE üzemstatisz­tikai felvételeinek eredményeire. Prack László dr. a Mezőgazdasági Üzemi Intézet igazgatója a mezőgazdaság 1936. évi jövedelméről és a földárak 1928—36. évek folyamán való alakulásá­ról írt cikket, amelyet vitéz Tóth László tanulmánya követ az Alföld eddigi fásítási munkálatairól. Trummer Árpád miniszteri tanácsos az Alföld öntözési prob­lémáját világítja meg közérthető módon, Surányi János dr. egyetemi tanár pedig mezőgazdasági ter­melésünkben újabban felkarolt néhány növényt ismer­tet, rámutatva azok termelésének előnyeire és hát­rányaira. Végül Éber Ernő dr. a telepítési és föld­birtokpolitikai törvény fontosabb rendelkezéseit és végrehajtási utasítását ismerteti rövid és világos összefoglalásban. Az évkönyv mezőgazdasági része tehát, mint látjuk, igen sok érdekes és értékes adatot tartalmaz s az egyes tanulmányok nemcsak arra alkalmasak, hogy mezőgazdaságunk helyzetéről a külföldi olvasó­nak megbízható képet adjanak, hanem a hazai szak­ember is sok érdekes adatot találhat bennük. Az évkönyv következő fejezetei a nagy- és kis­ipar helyzetét, kereskedelmünk viszonyait és kül­kereskedelmi politikánkat, közlekedésügyünket, pénz-és hitelügyi helyzetünket, a közmunkák alakulását, a biztosítás ügyét és idegenforgalmunk alakulását világítják meg, végül a függelék az 1936/37. évi magyar gazdasági szakirodalomról ad rövid áttekin­tést. Az ipari fejezetben az iparosítási politikáról Knobh Sándor dr. írt tanulmányt, a gyáripar helyzetét Farkasfalvi Sándor dr. miniszteri tanácsos és Schiller Ottó főtitkár ismertetik. Magyarország 1936. évi szén-és energiagazdálkodásáról Márkus György dr., az ipar nyersanyagszükségletének biztosításáról Kecső István dr., a karteltörvény gyakorlati alkalmazása keretében felmerült egyes kérdésekről Dobrovics Károly dr., végül a kézmű- és kisipar helyzetéről és időszerű kérdéseiről Kozmutza Pál dr. írtak az év­könyvbe cikkeket. Mint mindig, ezúttal is nagyon érdekes Ferenczi Izsó dr.-nak Magyarország múlt évi kereskedelem-és vámpolitikájáról szóló beszámolója, amely egyen­ként ismerteti az egyes külállamokkal folytatott tárgyalásokat. Ehhez csatlakozik vitéz Pap László dr. miniszteri titkár tanulmánya az 1936/37. költség­vetési év külkereskedelmi forgalmának alakulásáról. Ezt követi Kunder Antalnak, a Külkereskedelmi Hivatal agilis elnökének cikke, amely a külkereske­delemre gyakorolt állami befolyás kedvező hatásai mellett sorakoztatja fel a maga érveit. Szeben Dezső az 1936/37. gazdasági év gabonakampányáról számol be, Kemény Dezső dr. a belső kereskedelem helyzetét ismerteti, Gáspár István dr. a nemzetközi vásárról és a magyar árucikkek kiviteli propagandájáról ír. Ezt követik Déry Hugó MÁV mérnök cikke a vasúti és autóforgalomról, Niki Béla tanulmánya dunai hajózásunkról, Istvánffy László dr. cikke légiforgal­munk alakulásáról s végül Gianone Ottó kimutatásai a magyar posta, távíró, távbeszélő és rádió forgal­máról. Gratz Gusztáv dr. évkönyveinek mindig egyik kiemelkedő része Kállay Tibor dr.-nak az államház­tartás helyzetéről adott ismertetése, amely az idei évkönyvben is 34 oldalon részletesen tárja fel az állami bevételek és kiadások, valamint államadósságaink alakulását, az állami költségvetés és zárószámadás TÁRCA. A mezőgazdaság bajai Amerikában, írta : Keresztúri Pál. Azokon a megbeszéléseken, amelyeken mezőgazdasági és ipari érdekek szoktak egymással szembekerülni, gyakran hal­lani szemrehányásokat, amelyekkel a két foglalkozási ág egy­mást vádolja a fennálló bajokért. A gazdának pl. sohasem elég magas a gyapjú ára és a tiszta gyapjúszázalékot, a rende­ment-t mindig kevesli. A gyáros viszont az üzlet pangásáért a gyapjúdrágaságot és a rendement túlbecslést okolja. A világ­gazdasági bajoknak ugyanabban a csapdájában vergődik a mezőgazdaság és az ipar egyaránt. A bajbajutott élőlényeknek az a természetük, hogy egymásnak esnek, pedig a csapdából való szabadulást közös erővel kell megkísérelniük. A termelés célja az, hogy a termelő haszonra tegyen szert. Pedig a természetes cél nem a haszon, hanem az embernek szükségletekkel való ellátása és kiszolgálása volna. Gondol­kozásunknak tehát kissé önzetlenebb irányba kell átalakulnia, ha a tisztán haszonra történő termelés helyett embertársaink kielégítését is szemünk előtt akarjuk tartani. A gondolkozás­nak ilyen irányú átalakulása azonban felsőbb beavatkozás nélkül nem sikerülhet. Ma már ott tartunk, hogy alig termel­hetünk, vagy értékesíthetünk valamit állami beavatkozás nélkül. Amikor a gabonát kazánban elfűtjük, a kávét a ten­gerbe szórjuk s a bort a Dunába készülünk önteni, hogy az árszínvonalat fenntartsuk, akkor postakocsi-korszak modorá­ban gondolkozunk és cselekszünk, ami pedig a sztratoszféra­repülés korában semmiképpen sem időszerű. Amikor a gazdaadósságok rendezéséről olvasunk, akkor nem szabad azt hinnünk, hogy a segítségre szoruló magyar gazda nem­ eleg takarékos, szerény, szorgalmas, vagy értelmes. Minden jóltulajdosága megvan, de mindennek ellenére újból el fog adósodni, ha nem változtatunk gyökeresn a termelés rendjén. Az amerikai gazda nálunk jóval gazdagabb, mégis fulladozik az adósságban. A következőkben néhány adat megvilágítja, mennyivel könnyebb a gazdák helyzete az Északamerikai Egyesült Államokban, mint nálunk. Magyarország szántó-, rét-, legelő­területe 13 millió kat. hold. Az Egyesült Államok szántó-, rét-, legelőterülete 700 „ „ „ Magyarország erdőterülete 2 „ „ „ Az Egyesült Államok erdőterülete ... 350 Magyarország lakosainak száma felfelé kerekítve 9 „ Az Egyesült Államok lakosainak száma 125 ,, Látjuk ebből, hogy míg a lakosság száma Amerikában 14-szer nagyobb mint nálunk, a szántóföld területe 54-szer, az erdőké 175-ször nagyobb, mint a mienk. A gazdagságnak olyan temérdek kincseivel állunk tehát szemben ezen a téren is, hogy a magyar gazda egytől-egyig hősnek tekinthető, hogy a mi szegénységünk között egyáltalán meg tudta állni a helyét. A régi világban az amerikai gazda több volt, mint mező­gazda. Kulturális tényező volt. A föld a rajta élő emberek anyjaként szerepelt, amely megtermett majdnem mindent, amire a ház népének szüksége lehetett. Amikor a család meg­telepedett és házat kezdett építeni, a telep többi lakója éppúgy segített az építésnél, amint az a mi kezdetleges életet élő falvainkban ma is szokásos. A földet a családtagok és rab­szolgák együtt művelték. Ha a rabszolga meg is volt fosztva emberi méltóságától, sorsa nem volt rossznak mondható, ha emberséges volt a gazda. A birtokos gyermekei együtt játszottak és nevelkedtek a rabszolga gyermekeivel. A dolog­talanság nagy bűnnek számított és a család minden tagja reggeltől estig munkában állt. Az asszony ölében tartotta gyermekét, két kezével fonalat font és lábával a rokkát hajtotta. Azokról a kényelmi berendezésekről, amelyek a mai farmer életét kényelmessé teszik, szó sem volt. Villanyos hűtés, levegő kondicionálás és a modern élet ezer szépsége még nem volt meg. Ezek az istenfélő, szorgalmas, igénytelen farmerek mégis boldog emberek voltak, ők is elénekelhették az 5000 év előtti ismeretlen kínai költővel, hogy „Keltében, nyugtában Mindig csak munkában Lát a nap engem. Birtokomat megmívelem, Magam szántom, magam vetem, Kutat­ások a földemen. Éhség, szomjúság nem kinoz, Bánom is én, ki kormányoz, Ha nekem békességet hoz." Ezt a boldog állapotot a világháború borította fel. A for­dulat pontosan 1915-ben következett be. A mezőgazdasági termények iránt nagy kereslet mutatkozott és a föld ára emelkedett. A megváltozott körülmények arra csábították az amerikai gazdát, hogy csendes, egyszerű életét az ipari nagyvállalkozók zajos életével cserélje fel. Többé nem azért dolgozott, hogy háza­ népét ellássa, hanem a profitért. Kölcsö­nöket vett fel. Új földet, traktort, aratógépet, elektromos fejőgépet és egyéb korszerű gazdasági berendezést vásárolt. Az egy munkásra kiszámított óránkénti munkateljesítmény a gyárakéhoz hasonlóan csodálatos mértékben megnőtt. A ter­melési eredmények növekedése végül is túltermelésre, ár­esésre, sőt az áraknak a termelési költség alá csökkenésére vezetett. A gazda-nagyvállalkozó megbukott és ma az ameri­kai gazdacsaládoknak 10 százaléka közsegélyre szorul, akár csak a városi munkásság. A mezőgazdaságot terhelő adósság 1910-ben 4­6 milliárd dollárt, 1931-ben pedig már 131 mil­liárd dollárt tett ki, tehát csaknem megháromszorozódott. Az egyesült Államok termőföldjének összes értéke 1913-ban 45 milliárd dollárt, 1919-ben pedig már 79 milliárd dollárt KÖZTELEK, 1938 JANUÁR 16. 5-6. SZÁM 60-IK ÉVFOLYAM*.

Next