Köztelek – 1940. 1-27. szám

1. SZÁM 50-IK ÉVFOLYAM, KÖZTELEK, 1940 JANUÁR 1. 3 irányuló forgalomnak. A Duna—Odera-csatorna terve nem mai keletű, bár a közönség alig tud róla valamit, mert a köztudatba leginkább a dunai hajó­zásnak a rajnai hajózással való összeköttetése, vagyis a Rajna—Majna—Duna néven ismert víziút szere­pel, amely a német programm szerint 1945-ben lesz befejezve, miáltal közvetlen víziút nyílik meg a Fekete-tengertől az Északi-tengerig. A Dunának az Oderával és az Elbával való össze­köttetése határozott alakban a Körber-féle osztrák minisztérium programmjában szerepelt s ezekkel a nagyszabású közmunkákkal akarták­­annak idején lecsillapítani a csehek destruktív politikai törekvéseit. A költség azonban az egymilliárd koronát is felül­múlta és főként ezért, de mert súlyos műszaki kér­dések is merültek fel az Odera és Duna vízválasztó­kon való átmenetnél és végül, mert a Körber kormány sem volt hosszú életű, a csatorna­terveket levették a napirendről. Az azután bekövetkezett balkáni hábo­rús feszültség, majd a világháború a terv végrehajtását lehetetlenné tette és csak a német harmadik birodalom vette fel újra közlekedési programmjába. Helyszűke miatt nem terjeszkedhetünk ki ezúttal a csatornák részletes leírására, csak megemlítjük, hogy a csatorna­méretek általában 1000 tonnás uszályokra lesznek megszabva. A Rajna—Majna—Duna, a Duna— Odera és a Duna—Elba csatornák kiépítése a Német­Birodalom legnagyobb műszaki teljesítményei közé tartozik és a birodalom gazdasági helyzetére rend­kívül előnyös befolyással lesz. A nyersanyag és élel­miszer szállítás egyszerűbbé és olcsóbbá válik, Magyar­ország és a balkáni államok felől Németország belsejébe és a tengerekig szabad út nyílik, közben pedig a Mittelland Canal segélyével, amely nyugatról keletre keresztben metszi Németországot, illetve a nagy német folyókat, kelet nyugati irányban is elosztható a dél, illetve észak felől érkező áru. Németország belsejéből ezzel szabaddá válik az út a Duna völgyében a Fekete-tenger felé és azon túl is, ahol a birodalom ipari termékeit elhelyezheti, nyersanyagot és élelmiszert szerezhet. Magyarországot az új csatornák kiépítése közelről érdekli, mert nyersanyagának elhelyezésére az eddi­ginél nagyobb területek nyílnak meg, nem csupán a Duna völgyében, hanem majd az Odera és Elba völgyében is. Rohringer Sándor: Földreform és talajvédelem. Mint már néhányszor az utóbbi évtizedekben, ismét a Ház asztalán jár a nemzet nagy problémája, a földreform. A kérdés gyakori megbolygatása — bármilyen nemes is a cél — a termelésre nincs jó hatással,mert a nagybirtok legfeljebb csak a közel­jövőbe mer tekinteni, és mivel azon túl horizontja ködbevész, minden a távoli jövőnek szóló munkától, beruházástól tartózkodik. Ennek pedig már a jelen látja kárát, a nagybirtok egyéni sorsának hátrányos befolyásolása a nemzetnek válik hátrányára. Van azonban egy nézőpont, amely bizonyos vigasztalást nyújt talán még a nagybirtoknak is a probléma lépcsőzetes megoldásával teremtett bizonytalansággal szemben, és ez éppen a földkérdés jelentőségének nagyságán nyugszik. A lépcsőzetesség helyessége felett éppen a föld­kérdés radikálisainak kellene elgondolkodniuk, azok­nak, akik a legfontosabb teendőnek a földreformot tartják, s akiknek szűk látókörében más probléma el sem fér. A kérdést lekicsinyelni senki sem akarja, még azok sem, akik mást is látnak a tennivalók első vonalában a földreformon kívül. Talán ellent­mondásnak tűnik, de igaz, hogy a gyökeres megoldás ellenzői nagyobbra értékelik a kérdés jelentőségét, mint a radikálisok. Ugyanis minél nagyobb horderejű valamely kérdés, annál szerteágazóbb, annál több egyéb kérdéssel kapcsolódik szervesen, megoldása annál több szempontot érint, ennélfogva a nem kellően körültekintő megoldás könnyen felejthet ki valami olyant, ami azután halálos ítélete lehet az egész megoldásnak. Ha a megoldás a kérdés egész felületére terjedt ki, nincs segítség, de ha csak egy részlethez nyúlt hozzá, a kifelejtett szempont figye­lembevételével végrehajtott újabb műveletek még a helytelenül kezelt részletekre is gyógyítóan hat­hatnak. A föld kérdésénél is éppen ez történt, illetve történik. Túl vagyunk már a legújabb rendezésen is, anélkül, hogy — szerintem — a legfontosabb szem­pont csak egyetlen egyszer is felmerült volna. Avagy nem fontosabb szempont-e a föld termőképességének fenntartása, mint a parcellák nagysága ? A földnek, mint termőtalajnak a fennmaradása fontosabb kérdés, mint a birtoknagyság és mégis ezt állítják előtérbe, míg vitánk tárgya, az anyaföld, váltott lovakon halad a pusztulás, a terméketlenség, az elsivatagoso­dás felé. A véres kardot szeretném körülhordozni e fel­kiáltással : „Pusztul a termőföld !" E pusztulást pedig mi sem siettetheti jobban, mint az a földreform, amely e folyamatot szem elől téveszti. Sajnos, igen könnyű szemléltetni a szóbanforgó pusztítást, amelyet a lehullott csapadéknak az a se le nem szívódott, se el nem párolgott, hanem a talajról lefolyó mintegy harmadrésze végez. Ez a lefolyó csapadék nem távozik üres kézzel, a termő­talajról lebegő, kolloid, oldott vagy szilárd állapotban humuszt, humuszképző anyagokat, trágyát, talaj­sókat és baktériumokat, talajszemcséket ragad magá­val, sőt a záporok után lerohanó víz sokszor az egész felszántott réteget is elviheti. Ez a vízlefolyás nemcsak a meredek földeket pusztítja, hanem a vízszintesnek látszó területeket is és a tapasztalat szerint nem is sokkal kisebb mértékben. A lapos területek enyhe emelkedéseiről lefolyt nedvesség a mélyedésekben gyülemlik össze, ahol kiáztatja a vetést. Amerikai megfigyelések szerint a lefolyó csapadék hússzor annyi táplálóanyagot visz magával, mint amennyit a ter­melt növényzet felhasznál. Nincs az a trágyázás, ami ezzel a pusztulással lépést bírna tartani. A romlás folyamata állandóan erősbbödik, mert a kizsarolt talaj elveszti morzsalékos szerkezetét, nedvesség­tároló képességét, tehát mind több csapadékot és táplálóanyagot bocsát le magáról, egyre közeledik a teljes tönkrejutás felé. Ezt a folyamatot segíti elő, illetve az ellene való védekezést nehezíti meg a birtok felaprózódása. Az a közismert tény, hogy dombos vidéken a kis­birtok parcellái hegynek fel haladnak, egyik leg­nagyobb ellensége a termőföldnek, mert a felfelé­lefelé futó barázdák mindmegannyi levezető csatornái az amúgy is lefelé törekvő csapadéknak, eltekintve a hegy- és völgymenetben való szántás külön hát­rányaitól. A keresztben szántás a keskeny nadrág­szíjakon csaknem lehetetlen. Ezzel szemben a nagy­birtokon a keresztben szántásnak megvan a lehetősége és él is vele a nagybirtok már csak a fogat, illetve a traktor kímélése miatt is és minden barázdával egy-egy gátat von a lefolyó csapadék elé. Nem utolsó sorban ez is oka a nagybirtok nagyobb ter­mésátlagainak, noha a kis- és nagybirtok termő­állapota közti különbséget még a terméstöbblet sem fejezi ki eléggé. Az évtizedek, sőt évszázadok óta felfelé-lefelé művelt kisbirtok talaja egyre nyomorú­ságosabb termőállapotba kerül. A kisbirtok szét­tagoltsága, azaz a tagosítás hiánya folytán a víz­szintes szántás a lehetetlennel határos és az esetleges tagosítást újból követő elaprózódás megint csak lehe­tetlenné teszi a vízszintes művelést. Azonban a kisbirtok nemcsak a talajrombolás szempontjából van hátrányosabb helyzetben a nagy­birtoknál, hanem sokkal inkább a pusztulás ellen való védekezés szempontjából. Ugyanis a talajlemosás ellen még a vízszintes művelésnél is tökéletesebb védelmet nyújtó eljárások alkalmazása csaknem olyan lehetetlen a kisbirtokon, mint a vízszintes szántás. Ilyen művelet az Amerikában már évtizedek óta alkalmazott és a nálunk Kund Ede munkássága révén ismertté vált úgynevezett sáncolás. Ennek lényege, hogy az emelkedéseken vízszintesen haladó, a talajművelést nem akadályozó, alacsony és széles földhányásokat készítenek és ezekkel állítják meg s kényszerítik beszívódásra a lefolyni akaró csapa­dékot. A sáncok előállításához éppen úgy uralkodni kell egy-egy nagy összefüggő terület felett, akár a tagosításnál, amelyhez egy-egy sereg gazda egybe­hangzó kívánsága szükséges. Éppen ezért a sáncolás is csak olyan lassan haladhatna előre, mint a tagosítás, amelyről szakemberek azt állapították meg, hogy a mostani ütemben 700 év kellene az egész ország tagosításához. Hol lesz a mi földünk termőképessége 700 év múlva, ha a talajrombolás ellen kellő időben nem védekezünk ?! A gyógyítás kiinduláspontja a nagybirtok, akár azért, mert rajta a sáncolás keresztülvitele nehézséggel nem jár, akár azért, mert példájával, illetve a sánco­lások termésfokozó hatását megmutatva, rábírhatja a sáncolás egyöntetű akarására, vagyis az össze­fogásra a kisbirtokot. Ha azonban a földbirtok­reformok — amint eddig is tették — a talajrombolást figyelmen kívül fogják hagyni és nem törekszünk előbb a még felosztatlan nagybirtokok sáncolására, akkor csak csoda fogja megmenteni a magyar föld termőképességét. Dőry Béla: Gazdasági üzemeink közterhei. A pénzügyminiszter által nemrég közreadott 1937. évi adóstatisztika igen tanulságos adatokat tartalmaz ugyan az állami egyenes adóteher adó­nemenkénti és jövedelemforrások szerinti megosz­lásáról, mégsem alkalmasak ezek a táblázatok arra, hogy azokból a mezőgazdasági üzemek adóterhének nagyságáról és adónemenkénti megoszlásáról tájé­koztatást nyújthassunk. Először azért, mert a hiva­talos adóstatisztika csak az állami egyenesadók mérvéről és megoszlásáról ad számot, nem tünteti fel tehát a helyhatósági adókat és azok járulékait, már­pedig köztudomású, hogy ezek igen nagy súly­lyal nehezednek gazdaságainkra. Másodsorban azért nem nyújt teljes képet a hivatalos adóstatisztika a mezőgazdasági üzemek teljes adóterhéről, mert csak a szorosan vett földbirtok és földhaszonbérlet adóit választja el az egyéb jövedelemforrások adó­terhétől és így nem tünteti fel külön a mezőgazdasági üzemeket terhelő házadót, holott az is jelentékeny terhe üzemeinknek. Ha tehát mezőgazdasági üzemeink közterheinek nagyságáról és adónemenkénti megoszlásáról képet kívánunk nyerni, leghelyesebb a számtartási adat­gyűjtés idevonatkozó eredményeit vizsgálnunk. Igaz ugyan, hogy a számtartási adatgyűjtés gazdaságaink­nak csak szűk körére szorítkozik, mivel azonban a gazdák adóztatása a fennálló adótörvények és ren­delkezések keretében általánosan és egységesen tör­ténik, aránylag kevés gazdaság adókivetési adatai is elegendők arra, hogy a közterhek nagyságáról és­ megoszlásáról áttekintést nyújtsanak. A következő táblázat számadatainak helyes megítélése érdekében mégis meg kell jegyeznünk, hogy az adatszolgáltató 100 kat. holdon aluli kisebb üzemek közül csak igen kevés volt olyan, amelyeknek közterhei adónemen­ként részletezhetők voltak. A közölt kimutatás tehát nem támaszthat igény arra, hogy annak adatai orszá­gos viszonylatban helytálljanak, de mindenesetre elég megbízhatók ahhoz, hogy az egyes adónemek jelentőségét a különböző üzemnagyságokban kellő­képpen megvilágítsák. Talán felesleges megemlíteni, hogy kimutatá­sunkban csak szorosan a mezőgazdasági üzemmel kapcsolatos közterheket mutatjuk ki. Ha tehát a mezőgazdasági üzem tulajdonosának egyéb források­ból származó jövedelme, illetve vagyontárgya volt, akkor az azzal kapcsolatos adóteher számításon kívül maradt. Minthogy fellebbezés esetében is be kell az adókat fizetni, az adóteher kiszámításánál a másod­fokon megállapított adóteher volt irányadó. Tekin­tettel arra, hogy jelenlegi adórendszerünk mellett a mezőgazdaság majdnem valamennyi adóneme a földek kataszteri osztályozásán alapszik, nem ele­gendő az összehasonlíthatóság érdekében a közter­heket a mezőgazdasági terület egységére vonatkoz­tatni, mivel a mezőgazdasági területen belül a műve­lési ágak arányai a különböző üzemnagyságcsopor­toknál egymástól igen nagy eltérést mutatnak. A KALMAN-MEDICAGO egyetemes őrlő- és zúzógép acél kivitelben, szegmentesítővel 6 nagyságban már 3 lóerőtől. KAI mkm in7QFF műszaki és gépkereskedő, Budapest, V., Kálmán­ utca 14. sz. U n L I I I n l l SUrgenvcim i MEDICAGOGÉP Telefoni 114-006, 117-189 NIAGARA szártépő- és zúzógép tengeriszár*tépésre, répa*, burgonya*, tök*, stb. zúzásra a legjobban bevált.

Next