Köztelek – 1942. 1-26. szám
1942-05-17 / 20. szám
19. SZÁM 52-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1942 MÁJUS 10. tékben kifejezésre jutó megnyilvánulásra kell kiterjednie. A külem csak hozzávetően tájékoztat a teljesítőképesség nagyságáról. A tetszetős külem egyedül még nem fejezi ki azt, hogy a ló jó, megfelelő tenyészértékkel rendelkezik és ha az ilyen lovat akár a teljesítőképesség, vagy annak tartóssága, vagy más tulajdonság szempontjából egy másik kevésbbé tetszetős külemű lóval összehasonlítunk, az eredmény nem mindig a jó külemű javára dől el. Kétségtelen azonban, hogy a tenyészkanjánál, de éppen úgy — sőt fokozottabb mértékben —a tenyészménnél egyik legfontosabb követelmény a jó külem, mert ez mutatja, hogy a test felépítésének módja (arányok) milyen munka végzésére teszi a lovat alkalmassá. Szabályos felépítésű, arányos külemű tenyészállatoktól várhatunk csak jó utódokat. A külem mellett a konstitúciót is figyelembe kell vennünk, amit azonban legnagyobbrészt a tenyészállaton külső morfológiai jelek nem igen jeleznek. Kaphatunk ugyan erre a külső jelekből is útbaigazítást, így pl. a test alakulásából, a csontozat, az izmok, ízületek, szalagok, a bőr látszólagos minőségéből, az állat izmoltságából, stb. A konstitúció valamennyi hibája vagy hiánya a tenyészállat használhatóságát jelentősen csökkentheti s nem egy öröklődő hibának válik kútforrásává. A külem és konstitúció mellett nem kevésbbé fontos a bírálatnál a származás. A jó származás azonban egymagában szintén nem biztosíték a jó utódokra és arra, hogy a kiválasztott kanca jó törzskanca lesz, az esély valószerűségét azonban kétségtelenül biztosítja. A fejlett törzskönyvelésnek s azokat megelőző bírálatnak tehát sok mindenre kell még a felsoroltakon kívül is kiterjednie (pl. fajtajelleg, stb.), hogy legalább megközelíteni tudjuk azt a célt, hogy a kiválasztott és törzskönyvi előjegyzésbe, illetve törzskönyvbe vett tenyészlovak remélhetően jó utódokat hozzanak. Mindezekre s magának a törzskönyvi bírálatnak technikai megejtésére, a kiadásra kerülő szakmunka fog tájékoztatást nyújtani. Éppen a törzskönyvi bírálat nagy körültekintést kívánó munkája az, ami szinte már önmagától is előírja, hogy azt egy ember nem végezheti. Egy ember könnyen tévedhet, figyelme esetleg valamely fontosabb körülményre, hibára nem terjed ki, mert hiszen senki sem csalhatatlan. A bírálatot végző egy emberrel szemben a tenyésztő gazdának bizalma is könnyen meginog, mert egy ember kénye-kedvének látja magát kiszolgáltatva még akkor is, ha személye iránt és éppen így szakértelme iránt kétség nem is merül fel. Az egész világon, de nálunk is a többi állattenyésztési ágaknál több tagból álló bírálóbizottságok végzik a törzskönyvi bírálat nehéz munkáját. A földművelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztályának új vezetője ennek a kérdésnek a megoldásánál is a megértés és haladás szellemében járt el, amikor az új rendszer szerint meginduló lótörzskörtyvi bírálatoknál a bírálóbizottságok tagjaiul a kerületi méntelep felügyelőket, az illetékes méntelepparancsnokokat, az illetékes vármegyei lótenyésztő szervezet igazgatóját, a vármegyei lótenyésztő bizottmány elnökét és az Országos Törzskönyvelő Bizottság kiküldöttjét jelölte meg, akiken kívül a bírálatokon ugyan nem mint bizottsági tagok, hanem meghívottak részt vehetnek az OMGE, a kerületi mezőgazdasági kamarák, gazdasági egyesületek, vagyis a tenyésztők érdekeltségének kiküldöttei. A törzskönyvelő bírálóbizottságoknak a fentiekben ismertetett összeállítása teljes megnyugvást keltett az érdekeltség körében, egyúttal biztosítva a bírálatok szakszerűségét és remélt eredményességét. A fejlődés további folyamán a gyakorlati élet fogja megmutatni, hogy a bírálóbizottság tagjainak számát emelni vagy csökkenteni kell-e, s azokban helyet adni esetleg olyan személyeknek, akiknek részvétele a szakszerűséget még jobban biztosítja. (Pl. törvényhatósági állatorvos, vármegyei gazdasági felügyelő.) A tervek szerint a törzskönyvek vezetése a bírálati feljegyzések, bírálati lapok kitöltése s a mindezzel járó igen felelősségteljes és körültekintést kívánó munka fokozatosan a vármegyei lótenyésztő szervezetekre fog hárulni. A kor követelményeinek megfelelő törzskönyvek eddig még nem állottak rendelkezésre, ezek elkészítése azonban mielőbb kívánatos. A bírálati feljegyzéseket és ezek alapján kiállított ú. n. egyedi lapok elkészítését a központi lótörzskönyvelő bizottság működése idején ez a bizottság, míg másutt legnagyobbrészt az egyes méntelepparancsnokságok végezték. Munkájukat ugyan teljes bizalom kísérte, de az ott történt feljegyzésekbe se maguknak a tenyésztőknek, sem pedig a tenyésztők érdekképviseleteinek bepillantási lehetőségük nem volt. Ilyen módon a törzskönyvelés és a törzskönyvi bírálatok gyakorlati eredményeit a tenyésztő gazdatársadalom tenyésztő munkája során fel nem használhatta. A törzskönyvek vezetése, valamint a törzskönyvi bírálatok alkalmával készítettfeljegyzéseknek rendszerbe foglalása s mindezeknek a munkálatoknak az elvégzése nagy körültekintést és szakértelmet kíván, éppen ezért a legnagyobb óvatossággal kell eljárni ennek a munkakörnek az új szervezetre való átruházásánál. Véleményünk szerint ez csak azokban a vármegyékben történhet meg, ahol az egyesületi vezető szakértelme, munkakészsége és hosszabb ideig tartó gyakorlati ismereteinek megszerzése mindenre biztosítékot nyújtanak. Ahol pedig ez még nincsen meg, ott közérdekből is kívánatos, hogy ezeket a munkálatokat továbbra is a méntelepparancsnokságok lássák el, vagy amely méntelepparancsnokságok körzetében ez még nem volt meg, ott bevezessék. Az új egyesületi igazgatók jó része talán nem is ismeri az ilyen tenyésztői szervezetek egyöntetű munkájának kívánalmait; lehetséges az is, hogy lótenyésztési szakkérdésekben egy részük eddig behatóbban nem foglalkozott. Éppen ezért igen célszerűnek mutatkozna — arra alkalmas időpontban, talán amikor erre a vármegyei szervezetek mintegy 80°/6-a megalakul — részükre továbbképző tanfolyamot létesíteni, éppen úgy, mint amilyen tanfolyam hallgatására a méntelepparancsnokságokhoz beosztott fiatalabb méneskari tiszteket kötelezték. Ugyanígy hasznos tanulásul szolgál a haszonállatvizsgákon és párosításokon való résztvétel, amire az egyesületi vezetőket köteleznie is kellene, hogy azokon részt vegyenek. A tanulás nem szégyen, ezt igazolja az a már hosszabb gyakorlati szakismeretekkel rendelkező állattenyésztő egyesületek vezetői részére rendezett továbbképző tanfolyam, amit ugyancsak a földművelésügyi minisztérium szervezett meg s amelynek hallgatói sorában az összes vezető állattenyésztési egyesületi igazgatókat láthattuk. Folyt. köv. Tenyésztőfelállítás és vásár Komáromban. Igen figyelemreméltó kezdeményezés sikerült eredményét volt alkalmunk megtekinteni május 3—6. napjain Komáromban, ahol a komáromi méntelepparancsnokság, a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara, és a Nyitra-Pozsony, valamint a Komáromvármegyei Lótenyésztő Egyesületek támogatásával rendezte első tenyészlókiállítását és vásárát. A kiállításon Komárom, Nyitra-Pozsony, Bars és Hont vármegye gazdái vonultak fel és mutatták be tenyésztő munkájuk eredményét. A kiállításon megjelent a környék vezető gazdatársadalma. A földművelésügyi minisztert vitéz Pettkó-Szandtner Tibor méneskari ezredes, a lótenyésztési főosztály főnöke, az OMGE-t Geist Gyula, az OMGE lótenyésztési bizottságának elnöke és Toldy Miklós OMGE titkár, a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamarát Rázgha Károly kamarai elnök, Strázsik Andor igazgató és Frideczky Ákos dr. kamarai tanácsos, a kerületi méntelepfelügyelőséget Csiszár Dezső méneskari ezredes, kerületi parancsnok, a Komáromvármegyei Gazdasági Egyesületet vitéz Barthal Iván ny. főispán, egyesületi elnök, a Pestmegyei Gazdasági Egyesületet Zsivánovits Béla igazgató, a Lóértékesítő Szövetkezetet Scitovszky Aladár ny. miniszteri tanácsos, igazgató képviselték. A nagyszámú résztvevő és látogató közönség körében ott láttuk Gyürky Aladár grófot, Nagy Vencel m. kir. gazdasági főtanácsost, bencés jószágkormányzót, Géczy Miklós méneskari alezredest, Juhász Gyula, Roszival Ernő, Györffy Sándor földbirtokosokat, a Soproni Lótenyésztő Egyesület részéről Molnár Béla földbirtokost, egyesületi igazgatót, valamint számos kisgazdát. A bírálat május 3-án délután, míg a kiállítás ünnepélyes megnyitása 4-én délelőtt volt. Kiállításra került összesen 97 ló, ebből 65 kanca és 32 mén. A kiállított anyag zöme angol félvér, a többi nónius, arab és néhány lipizzai fajta volt. A lovak legnagyobb részét kistenyésztők állították ki. A környékbeli nagyobb gazdaságok, uradalmak közül a Pannonhalmi Főapátság ölbői és füssi ménese, a Szent Benedek Rend hecsepusztai intézősége, Roszival Ernő, Juhász Gyula, Szalay Lajos, Montecueolli Margit grófnő, Gyürky Aladár gróf állítottak ki lovakat. A kiállítók között örömmel láttunk több, a mezőgazdasági kiállításokról ismert érdemes tenyésztőt, akik kiállított lovaikkal szép eredménnyel szerepeltek a komáromi kiállításon is. Amint a kiállítás címéből is kitűnik, annak vásár jellege is volt. Történt is több vásárlás, azonban az igen magas árak miatt ennek mértéke nem volt megfelelő. Egyes tenyésztők megokolatlanul magas árakat jelentettek be a katalógusba ; véleményünk szerint ennek volt tulajdonítható, hogy a vásárlás a kívánt mederbe nem terelődött. Amennyiben a komáromi méntelepparancsnokság a jövőben is meg kívánja rendezni ezeket a kiállításokat és vásárokat, úgy előre meg kellene állapítani az eladási árak alsó, de különösen felső értékhatárait. A lóbírálat 3-án délután bonyolódott le. A kiállított tenyészlovak két főcsoportban kerültek elbírálásra : mének és méncsikók, továbbá kancák és kancacsikók csoportjában. A főcsoportokon belül természetesen a bírálat fajtánként történt. A legjobb az egyes csoportok között az angol félvér kancák csoportja volt. Különösen a kistenyésztők mutattak be — természetesen a már ismert jó nagyobb tenyésztők mellett — tetszetős anyagot, úgyhogy a bírálóbizottságnak gondot okozott az első díj odaítélése s így a díjazás az országos mezőgazdasági kiállításon használatos rendszer alapján a), b), c) osztályozással történt. Legjobbak a teljes korú kancák lettek, a fiatalabb kancák évjáratánál már meglátszott a csikókorban szükséges és megfelelő takarmányozás nehézsége. Örömmel volt azonban megállapítható a helyes irányú tenyésztői törekvés, aminek eredménye — különösen a szervezett tenyésztő (egyesületi) munka megindításával — remélhetően mindinkább fog majd az elkövetkező években mutatkozni. Az angol félvér kancák csoportján kívül az arab csportban is volt néhány jó egyed, míg a nónius kancáknál hiányzott a fajtajelleg, s azok inkább a félvér típust közelítették meg. A lipizzai kancák gyengék voltak. A mének csoportja már kevésbbé mutatta a kiegyenlítettség képét. A ménkiállítók zöme nagyobb tenyésztő volt, ami természetes is, hiszen egy kisebb tenyésztő nem fordíthat annyi gondot és időt az olyan felnevelésre, amit különösen a mén kíván. A Pannonhalmi Főapátság régi hírű ölbői ménese kiállított 8 ménje a megszokott kiegyenlítettség képét mutatta, látszott rajtuk az a gond, amivel a gazdaság vezetője azokat felnevelte és a kiállításra előkészítette. A mének közül az „Árva" nevű volt a legjobb, amelyet a bírálóbizottság I/a díjjal tüntetett ki. A Szent Benedek Rend becsepusztai intézősége által kiállított két mén közül a tetszetős külemű „Szellő fia" nevűvel ért el szép helyezést, egyben csoportdíjat, a földművelésügyi miniszter tiszteletdíját nyerve el. Jó eredménnyel szerepelt még a mének között a Pannonhalmi Főapátság füssi ménese s a „Párduc" nevű ménnel I. díjazást biztosított magának. Nits Jenő „Maxim" ménje I/c díjat nyert. Esterházy Pál gróf egy igen mutatós lipizzai mént állított, ki ez azonban csak II. díjat kapott. A kiállított mének zöme az angol félvér fajtából került ki. A mének csoportjában vásárlás alig történt. A megejtett bírálat és díjazás eredményeként a Pannonhalmi Főapátság ölbői ménesének „Árva" nevű ménje I/a, „Nanci" nevű ménje I/b díjat és a mének csoportdíját nyerte. A Szent Benedek Rend becsepusztai gazdaságának kiállított ménjei közül a „Szellő fia" nevű mén érte el a legjobb díjazási eredményt, a Pannonhalmi Főapátság füssi ménese „Párduc" nevű ménjével nyert még I. díjat. Első díjat kapott még a mének csoportjában Nicsky Jenő győri gazdálkodó ménje. A kancák csoportjában a bírálóbizottság I. díjjal tüntette ki Roszival Ernő kisváradi földbirtokos „Udine" nevű kancáját, amely a kancák nagydíját is megnyerte. Juhász Gyula érsekújvári földbirtokos „Manci" nevű kancája, Babarczi Pál nagyigmándi földbirtokos „Manci" kancája, Juhász Ferenc földbirtokos „Sári" kancája, ifj. Böllő Zsigmond apácaszakállasi gazdának „Szellő" kancája, Szalay Alajos kunszigeti földbirtokos „Baba" kancája, Bajcsay János nagyigmándi gazdálkodó „Lenke" kancája, Benczés Boldizsár bátorkeszű gazdálkodó „Baba" kancája, Győrös Sándor kamocsai gazdálkodó „Szellő" kancája, Szalay Dezső szendi földbirtokos „Zsazsa" kancája, Szabó Balázs hetényi gazdálkodó „Deres" nevű kancája nyertek még első, illetve I/a, I/b, I/c díjat. Igen sok tiszteletdíj, pénzdíj állott a díjazás céljaira rendelkezésre, ami ilyen helyi jellegű kiállításon szinte szokatlan. Érdeme ez a kiállítás agilis rendezőjének , kismartoni Anker Sándor méneskari őrnagynak, komáromi méntelepparancsnoknak, aki mindenről, még a kiállítás tanulságos részéről, valamint látványosságairól és a kiállítással kapcsolatos egyéb kiállítási csoportok megszervezéséről" is nagy körültekintéssel gondoskodott. A tenyésztókiállítást kiegészítette ipari kiállítás is, amelynek résztvevőit ügyesen épített bódékban a méntelep területén helyezték el. A kiállítás ideje alatt délelőttönkint a gazdaközönség oktatására szemléltető külömtani lóbemutatókat, lótenyésztési és lóegészségügyi előadásokat rendezett a kiállítás Vezetősége, amelyek rendezésében Anker Sándor méntelepparancsnoknak, Petry Győző dr. állatorvos-százados segédkezett. A kiállítás egyes napjain lovasmutatványok, díjugratások, tréfás lovasjátékok és a környék úrlovasai és úrlovasnői részvételével bemutató ugrógyakorlatok voltak. Mindezt kiegészítette a programmban szereplő fogat-előhajtás és verseny. A kiállítás és vásár 491