Köztelek – 1942. 1-26. szám

1944-06-28 / 26. szám

620 KÖNYVISMERTETÉS. « Jövedelmezőségi kutatások a tiszántúli és az északi dombosvidéki mezőgazdasági kisüzemekben az 1937—1939. években. Irta : Sarkadi Kesztyűs Lajos dr. gazdasági akadémiai tanár. A szerző, mint az OMGE üzemstatisztikai bizottsága kötelékében működő debreceni kisgazdaszámtartási központ vezetője, e munkában számol be a központ háromévi kutatásainak eredményeiről. A jelentésben tárgyalt adatgyűjtés 1937-re vonatkozóan 85, 1938-ra 91 és végül 1939-re 128 adatszolgáltató kisgazdaság számtartási eredményeire támaszkodott. Összesen tehát 304 gazdaság adatait dolgozták fel. Az adat­szolgáltató üzemek megoszlását tárgyaló táblázat­ból azonban nemcsak azok számának örvendetes gyarapodása tűnik ki, hanem az is, hogy a tárgyalt évek során sikerült a központnak adatgyűjtését a körzetébe tartozó vármegyék területére és a leg­jellegzetesebb üzemnagyságcsoportokra is arányo­san kiterjeszteni. A szerző ezután a mezőgazdasági termelésre kiható külső tényezőket, nevezetesen az időjárási viszonyokat, a szántóföldi terméseredményeket, a termények és termelő eszközök átalakulását, a szántóföld kihasználását és az állatállomány nagy­ságát s megoszlását ismerteti, amelyekből kitűnik, hogy az adatszolgáltató kisüzemek az átlagosnál belterjesebb gazdálkodást folytatnak ,s így ered­ményeik is kedvezőbbnek tekinthetők az átlagos gazdaságokénál. Magukra a számtartási eredmé­nyekre térve, legelőször is a tőkeérték-viszonyokról nyújt a jelentés tájékoztatást. A telektőke értéke a tárgyalt három év alatt több mint 40%-kal emel­kedett. Hasonlóan növekedett az állat- és az eszköz­tőke értéke is. Az értékváltozások vizsgálatánál nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a tárgyalt években nemcsak hogy nem azonos, hanem igen eltérő számú gazdaság adatairól van szó, s így ez a körülmény a fejlődés képét elhomályo­sítja. Az összes tőkeértékből a 3 év átlagában 84—85% esett az alaptőkére és csak 15—16% az üzemtőkére. A nyershozam egy kat. hold mező­gazdasági területre eső pénzértéke ugyancsak emel­kedett a tárgyalt 3 év folyamán. Mindkét ország­részben nagyobb hányad esett a nyershozamból a növénytermelésre, mint az állattartásra. Az üzem­költséget vizsgálva, azt látjuk, hogy annak leg­nagyobb részét a munkaköltség teszi, amely a leg­kisebb üzemkategóriákban túlnyomó részt a gazdál­kodó munkabér igényéből, a nagyobb üzemcsoport­nál pedig tényleges munkabérből adódott. Érdekes megállapításra jut a szerző a tulajdonképpeni üzem­költségnek a munkaköltséghez való viszonyításá­ból. Ebből az összehasonlításból ugyanis az tűnik ki, hogy a dologi kiadások a munkaköltséghez viszo­nyítva fokozatosan csökkentek, vagyis, hogy a gazdák nem tudták az épületek, gépek karbantar­tásához és a leltárpótló új beszerzésekhez a szüksé­ges költségeket előteremteni. A jelentés további fejezetei a jövedelmi eredmé­nyeket tárgyalják. Az idevonatkozó kutatások sze­rint az adatszolgáltató gazdaságok 87 %-a tiszta­hozammal, 13%-a pedig veszteséggel zárta száma­dásait.­ A gazdaságba fektetett tőke 1939-ben Tiszántúlon 4-60, az Északi Dombosvidéken 3-90, a visszatért Felvidéken pedig 3-06%-kal kamato­zott. A legkedvezőbb üzemi eredmények azokban a gazdaságokban voltak találhatók, amelyek szántó­földjeiken sokoldalú, főként takarmánytermesztést folytattak és állattartásuk is sokoldalú és nagy teljesítőképességű volt. Ezzel szemben alacsony tiszta hozam, illetve veszteség azokban a gazdasá­gokban állt elő, ahol az egyoldalú szántóföldi ter­melés a kevés és csekély teljesítményű állattartással párosult. A jövedelmi eredmények során külön főcím alatt tárgyalja a szerző a gazdára vonatkozó jövedelmi eredményeket. Ezeknek részletes ismerete annál is inkább fontos, mert hiszen a kisgazdaságoknál nem annyira az üzemre vonatkozó tárgyi, hanem a gazdálkodóra vonatkozó személyi eredmények a legfontosabbak. A számtartási vizsgálatok erre vonatkozóan azt mutatják, hogy bár a gazdálkodó egyéni jövedelmét jelentő mezőgazdasági jövedelem a tárgyalt három év során egyre emelkedett, ezzel szemben a háztartási és magánfelhasználás értéké­nek emelkedése még nagyobb arányú volt, úgyhogy a vagyongyarapodási folyamat 1939-ben már majd­nem megállott. Az üzemnagyságok tekintetében a gazdálkodó vagyoni helyzetének alakulása a leg­kedvezőbb a 30—50 kat. holdas csoportnál volt. Érdekes számokat látunk a kiadványban a gazdacsalád saját munkájának értékesülésére nézve is. Eszerint a Tiszántúlon egy férfimunkanapra eső munkabérkereset 1937-ben 3-02, 1938-ban 4-91 és 1939-ben 3-18 pengőt ért el. Az Északi Dombos­vidéken 1-67, 0-92 és 2-78 pengő volt ugyanezekre az évekre az egy férfimunkanapra eső munkabér­kereset. A jelentés ezután a tiszántúli és északi kisgazdaságok nemzetgazdasági jövedelméről, kész­pénzforgalmáról és eladósodottságáról tájékoztat. Végül számítást közöl arról, hogy hány kat. hold mezőgazdasági terület ért fel az átlagos gazdasági cselédszegődmény használati értékével. Az érdekes és tanulságos adatokban gazdag beszámoló újabb bizonyíték a debreceni kisgazda­számtartási központ vezetőjének és munkatársának buzgó és eredményes munkájára. Kapható a „Pátria" könyvkereskedésében, ára 8­'­ pengő. W. B. KÖZTELEK, 1942 JUNIUS 28. 26 SZÁM 52-IK ÉVFOLYAM. Uradalmi állapotok dicsérete — egy napilapban. Hosszú idő óta hozzá vagyunk már szokva ahhoz, hogy az uradalmakat és birtokosaikat napi­lapjaink csak sötét színekkel állítják az olvasó elé. Támadják, becsmérlik a föld rafi urait, vigasz­talan képet festenek a cselédségről és igyekeznek kimutatni, hogy megszűnt a nagybirtok létjo­go­sultsága, az kevés embernek ad kenyeret, a cselédek állati sorsban vergődnek és így tovább. Ritka, mint a fehér holló az olyan cikk, amely tárgyila­gosan ad számot az uradalmi állapotokról. Érde­mesnek tarto­m ezért felhívni a figyelmet a „Ma­gyarság" című napilap ,,Látogatás egy mintatanyán, ahol a béresnek jól megy a sora" című közleményére, amely elismerésre méltó tárgy­ilagossággal emlé­kezik meg Károlyi Gyula gróf pusztateremi gazda­ságáról. (Hogy a cikk mennyire nem elfogult és mennyire nem hízelegni akar, azt mutatja az a körülmény, hogy csak úgy mellékesen említi meg és még ezt is zárójelbe helyezi, hogy a birtok Ká­rolyi Gyula grófé.) Napilapjaink szinte politikai pártkülönbség nélkül csak ütni szokták a nagybir­tokot, jól esik azért, hogy egy jobboldali irányzatú napilap most egy húsból és vérből való birtokszem­lével ajándékozott meg bennünket. „Élet a cselédházban" című részben leírja a cikkíró, hogy a gazdaságban sok a gyerek, kevés a tanító. A 2000 holdas uradalomban az egyke ismeret­len, a cselédek nem félnek a gyermekáldástól, mert el tudják tartani családjukat. A cselédházak­ban nincsenek közös konyhák. Itt minden család­nak külön lakása és külön konyhája, külön elkerí­tett kertje van. Az uradalom évente egyszer kívül­belül bemeszelteti a lakásokat. A cselédek nincse­nek agyoncsigázva. Nyugodtan munkálhatják három holdnyi földjüket. Mindenki tarthat tehenet, hiz­lalhat disznót, nevelhet baromfit. Mindenkinek van kis veteményes kertje, szalma- és szénakazja és senki sem panaszkodik. Rendesen táplálkoznak, jó ételszag szívódik ki a tágas konyhákból a rózsa­bokros udvarokba. Parasztudvarokban alig található az a tisztaság, ami ezen a tanyán a c­selédházakban fogad. „Be­nyitunk a hűvös szobába, ahol két fiatal leány emelkedik fel a széles díványról, ebéd utáni pihenő­jükről. Olyanok, mint akármelyik városi kisasszony". (Mit szólnak majd ehhez a falukutatók ?) A szobák mindenütt padlósak és nem nedvesek, nem dohos szagúak, pedig eleget esett az eső errefelé is és a földeken még talajvíz is van. De a lakások jól épített, jól szigetelt, tágas, világos helyiségek és mindenikhez kamra és padlás tartozik. A tanyán annyi a gyerek, hogy két tanerő szük­séges. Hat-hét gyermek az átlagos gyermekáldás. ..és ezek a tanyai gyerekek egészségesek, tiszták, jól öltözöttek. Nem látszik itt nyomor, rosszul tápláltság, gondozatlanság, az ember azt hinné, hogy egy jómódú falu iskolájában van." Így ír szóról-szóra a „Magyarság" cikkírója, és én úgy érzem, kötelességünk erről a cikkről a gazdatársadalom nyilvánossága előtt megemlé­kezni, mert napsugaras oázis ez azok mellett a vigasztalan képek mellett, amelyeket az újság­cikkek és a falukutató könyvek a magyar társa­dalom elé vetítettek, a kihasznált, lerongyolódott, nyomorult páriának feltüntetett cselédről, a csontig úszott cselédasszonyokról, a rosszul táp­lált, éhező gyerekekről. Gondoljunk csak egy ismert kö­nyv fedőlapjára, amely a cselédet meztelentestű, ázsiai bulinak állította ország-világ elé. Okosan tennék napilapjaink, ha más uradal­makban is körülnéznének és meglátnák az érem­nek azt az oldalát is, amelyet a „Magyarság" cikk­írója most bemutatott. Faber György, Az EMGE közgyűlése. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet folyó hó 14-én, Marosvásárhelyen tartotta évi rendes köz­gyűlését, amelyet az egész székelyföldi gazdatársa­dalom ünnepévé avatott a miniszterelnök és a szakminiszterek látogatása és a gy­űlés iránt nem­csak Erdélyben, hanem az ország többi részében is ebből az alkalomból megnyilvánult nagy érdeklő­dés. Az az egység, amely az EMGE keretében a román megszállás alatt egész Erdély magyar gazda­közönségét egybefoglalta, újabb és fokozottabb kifejezést nyert a hatalmas seregszemlén, amely Erdély legtávolabbi részeiből is Marosvásárhelyt gyűjtötte össze mindazokat, akik a megszállás évei alatt a magyar gazdaérdekek szolgálatában állot­tak és akik a jövőben is ennek a célnak akarják munkájukat szentelni. A közgyűlésnek különös jelentőséget adott az a körülmény, hogy az EMGE éppen Marosvásár­helyen, tehát a Székelyföldön hívta azt egybe, bizonyítani akarván ezzel is ennek az országrész­nek nagy jelentőségét, Erdély mezőgazdasága és az egylet működése szempontjából. A miniszterelnök és a kormány többi tagjai is kifejezést akartak adni a Székelyföld politikai és gazdasági jelentőségé­nek akkor, amikor az erdélyi gazdák gyűlését használták fel alkalmul, hogy közvetlen úton megismerhessék ennek az országrésznek kívánsá­gait. A közgyűlés nagyszabású felvonulással kezdő­dött, amelynek keretében a miniszterelnök és a kíséretében levő vendégek előtt elvonultak a kör­nyékbeli EMGE gazdakörök küldöttségei, szín­pompás népies székely viseletben. Megragadó volt különösen a lovasbandérium felvonulása, valamint a különböző gazdasági eszközök és gépek elvonul­tatása a vendégek előtt. Ezt követően a kultúrpalota dísztermében zaj­lott le az egylet közgyűlése, amely a Hiszekegy elmondásával vette kezdetét, majd Teleki Béla gróf, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet alelnöke tartotta meg rövid megnyitó beszédét. Nagy vonásokban vázolta azokat az okokat, amelyek az egyesület vezetőségét a közgyűlésnek Marosvásár­helyre való összehívására indították, majd be­számolt az erdélyi gazdatársadalom helyzetéről, törekvéseiről, hangsúlyozva az egyesület működésé­nek jelentőségét. Az EMGE az erdélyi föld és az erdélyi gazdák érdekeit szolgálja és olyan egységbe tömöríti őket, amely lehetővé teszi a termelés át­tekintését és irányítását. Az EMGE erre irányuló munkájában fontos szerepe van a gazdakörök­nek, amelyek közvetlen kapcsolatot teremtenek a termelőkkel. Részletesen foglalkozott az Erdélyi Gazdasági Egylet százesztendős múltjával és azok­kal a feladatokkal, amelyekkel az egyesületnek egy évszázad alatt meg kellett küzdenie. Ezután is­mertette az elnök Erdély­­földbirtokpolitikai kér­déseit és a megszállás nehéz esztendőit, amelyek alatt az erdélyi gazdák az EMGE-be tömörülve mégis megteremtették életkeretüket. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy az egyesület a gazdatársada­lom megerősödött öntudatát most az ország javára kívánja gyümölcsöztetni. Utána Szász István, az egylet ügyvezető­ igazgatója tartott beszámolót az elmúlt év munkájáról, amelyből kiemelkedik az egyesület tevékenységének számszerű adatokkal való bemutatása. Ezek szerint az egylet taglét­száma a múlt évben 76,422-re emelkedett ; te­vékenysége során a múlt év folyamán kiosztott kedvezményes áron 185 vetőgépet, 94 magtisztító­gépet és 524 egyéb mezőgazdasági gépet, 18,324 q búzavetőmagot, 906 q lóhere-, 1240 q bükköny-, 113 q baltacím-, 66 q szarvaskerep-, 1121 q borsó-, 404 q bab, 32 q somkóróvető­magot. Az állat­tenyésztés felkarolására kiosztásra került az egylet Eredeti MELICHAR gyártmányú /téVOISÖÉD" ©­S marokrakó-aratógépek BACHER—MELICH­ARsnál Budapest, V., Vilmos császári út 5.

Next