Külgazdaság, 2003 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 3. szám - Körkérdés az EU-csatlakozás várható közvetlen hatásairól - III. rész. Válaszolnak: Antalóczy Katalin, Botos Katalin, Fertő Imre, Inotai András, Karsai Gábor, Karsai Judit, Kiss Judit, Máté Dániel, Petschnig Mária Zita, Rába András, Richter Sándor, Sass Magdolna, Várhegyi Éva

1976/1977-től kezdődött, s közvetlenül a taggá válás előtt teljesedett ki. 1983-ban, a csatlakozás előtt három évvel a működőtőke-befektetések részesedése a GDP-ből nem érte el az 5 százalékot. A csatlakozás utáni gyors beáramlásnövekedést - az alacsony bázison kívül - három tényezővel szokták magyarázni: a „klubtagság" vonzerejével, valamint az EK strukturális alapjainak finanszírozásával megvalósult infrastruktúra­fejlesztéssel és magánberuházás-támogatással. (A működőtőke-bevonásra alapozott modernizációban sikeres Írország esetében szintén közösségi forrásokat is igénybe vet­tek a külföldi befektetések támogatásához.) Magyarországon a külföldi működőtőke-befektetések liberalizálása 16 évvel a csat­lakozás előtt kezdődött, és nagyon gyorsan teljessé vált. A külföldiek nemcsak zöldme­zős beruházásokat valósíthattak meg, de kezdettől részt vehettek a privatizációban is. A beruházások - évek során átalakult módszerekkel történő - támogatása is segítette a külföldi befektetések növekedését. A befektetésösztönzésnek az utóbbi évtizedekben növekvő jelentősége van a külföldi beruházások vonzásában. Az 1970-es évektől a vi­lággazdaság egyre több országában a korábbi, külföldi működőtőke-befektetések előli elzárkózás politikáját fokozatosan felváltotta a liberalizálás. A liberalizálással párhuza­mosan mind nagyobb jelentőségre tettek szert a különböző támogatási eszközök (fiskális ösztönzők/adókedvezmények, pénzügyi ösztönzők/támogatások). A fejlett országok általában az utóbbi, míg a fejlődők és átalakulók inkább az előbbi eszközöket alkalmaz­zák. Magyarország is tipikusan a szegény országok ösztönzési politikáját követte 1990-től, vagyis a befektetések vonzása érdekében a kormány döntően arról mondott le, ami­vel amúgy sem rendelkezett: a jövőbeli adóbevételekről, vám- és áfajövedelmekről. Ennek következtében az ösztönzési rendszerben a főszerepet a fiskális ösztönzők ját­szották (adómentességek és adókedvezmények, a vámszabad területi cégeknél az import vámmentessége). A kedvezmények nyújtása a kilencvenes évek közepétől normatívvá és átláthatóvá vált, s feltételük egyre inkább a befektetések nagyságához és regionális elhe­lyezkedéséhez kötődött, fennmaradt továbbá a vámszabadterület-alapítás lehetősége az importból exportra termelő külföldi beruházók számára. A hazai ösztönzési rendszer összességében tehát döntően az exportorientált (összeszerelést végző) nagybefektetőket támogatta. A külföldi beruházások viszonylag rövid idő alatt számottevő jelentőségre tettek szert a magyar gazdaságban, 2000 végén - tehát nagyjából a csatlakozás előtt három évvel - a külföldi befektetések GDP-arányos állománya a visszaforgatott profit nélkül megközelítette a 45 százalékot, tehát a nem teljes állományt tekintve is szinte pontosan a tízszerese volt a hasonló időszakban mért portugál aránynak. Magyarország helyzete azonban nemcsak abban tér el például Portugáliától vagy Íror­szágtól, hogy már a csatlakozás előtt nagyságrenddel nagyobb a külföldi működő tőke gazdaságban betöltött szerepe, hanem abban is, hogy míg az előbbiek a csatlakozás után még évekig (Írország napjainkig) folytathatta szuverén, a beruházóknak jelentős kedvez­ményeket nyújtó befektetésösztönzési politikáját, addig Magyarországnak - és a többi vele együtt csatlakozó közép- és kelet-európai államnak - nem lesz erre lehetősége. Szemléletesen mutatja ezt a magyar versenypolitikai fejezet lezárásának elhúzódása, az Európai Unió itt képviselt álláspontja. A 2002 végéig alkalmazott magyar befektetésösztönzési rendszer egyik kulcseleme - a nagybefektetőknek nyújtott adómen­tesség - ellentétes volt az unió versenypolitikai szabályaival azért, mert az EU-ban elvi­leg a vállalatok állami támogatás vagy adókedvezmény formájában a beruházási költség százalékában kaphatnak kedvezményeket. A kedvezmény („támogatási intenzitás") a befektetés helyszínéül szolgáló régió fejlettségétől függ. A legmagasabb azokon a terüle­teken lehet, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75 százalékánál alacsonyabb. Az unió szakértői szerint ez a szabályozás javítja a kevésbé fejlett területek tőkevonzó képességét, s egyidejűleg akadályozza, hogy a gazdagabb országok kormányai elszívják .

Next