Külgazdaság, 2008 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1-2. szám - Körkérdés a magyar gazdaság hosszú távú növekedési kilátásairól. Válaszolnak: Bartha Attila, Belyó Pál, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csáki György, Csermely Ágnes, Erdős Tibor, Hamecz István, Inotai András, Kalotay Kálmán, Karsai Gábor, Kovács Árpád, László Csaba, Losoncz Miklós, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Pitti Zoltán, Sass Magdolna, Szabó Katalin

sági közeledés akad el a régióban. Ezt az - amúgy súlyosan felelőtlen - fiskális politikai ciklikusság sem magyarázza: az 1995-1996-os kiigazítás utáni időszakkal összehasonlítva éppen az a szembeötlő különbség, hogy most a gazdasági növeke­dés várhatóan az államháztartás konszolidációja után is mérsékelt ütemű marad. Másként fogalmazva: a 2000-es évek második felében a magyar növekedési prob­léma döntően nem ciklikus, hanem hosszú távú, strukturális okokra vezethető vissza. A többi közép-európai országétól középtávon is jelentősen elmaradó növekedés azzal magyarázható, hogy a 2001-2006 közötti fiskális tévelygés időszakában nem csupán az államháztartás egyenlege romlott el, hanem a hosszú távú növekedés szinte minden egyes paramétere (a beruházás, a foglalkoztatás és az intézményi környezet is) negatív irányba változott. A beruházási trendek vizsgálatakor érdemes kettéválasztani a vállalati szektort a feldolgozóipari, multinacionális, globális üzleti környezetben versenyző cégekre, illetve a kisméretű, döntően a belföldi piactól függő, zömmel a piaci szolgáltatási ágazatokban működő vállalkozásokra. Az exportáló multinacionális vállalatok be­ruházási aktivitása ma sem alacsony, de elmarad a közép-európai régió átlagától. Miközben a magyar tőkevonzási marketing meglehetősen eredményes (főként az ázsiai beruházók felé), ez nem helyettesítheti azokat a tőkebeáramlást meghatározó paramétereket, amelyeket összefoglalóan üzleti környezetként szokás emlegetni. Bár a társasági nyereségadó nálunk alacsony, a jelentős iparűzési adó, de főként a munkát terhelő magas adók miatt a vállalkozások magyarországi adóterhei összes­ségükben lényegesen meghaladják a regionális átlagot. Ez persze önmagában nem szükségképpen jelent csekély vonzerejű üzleti környezetet: az észak-európai orszá­gok kifejezetten magas adóterhek mellett versenyképesek e téren (is), mivel magas minőségű közszolgáltatásokat, fejlett infrastruktúrát biztosítanak az ott működő vállalatoknak. Magyarországról viszont nem támasztják alá a nemzetközi felméré­sek, hogy a magasabb adók mellett a többi közép-európai országénál jobb minőségű közszolgáltatásokat, magasabb életminőséget nyújtanánk. Ráadásul a 2006 végén megindult kiigazítás során az adóterhelés nőtt, míg a humán erőforrások kínálatát meghatározó közszolgáltatások (oktatás, egészségügy, illetve az ingázást segítő helyközi tömegközlekedés) színvonala aligha javult. A transznacionális nagyvállalatok a különböző országokban működő termelő­egységeik tevékenységeinek átszervezésével viszonylag könnyen alkalmazkodnak az üzleti környezet változásaihoz. A magyar élőmunka-költségek relatíve magas szintje miatt persze ez nyilvánvalóan az itteni pótlólagos befektetések elmaradását (de legalábbis alacsonyabb volumenét) jelenti, különösen ha munkaintenzív beruhá­zásokról van szó. Az üzleti környezet problémái ugyanakkor fokozottan érintik a belföldi piactól függő kisvállalkozásokat, amelyek számára az itteni hitelfelvételi, adózási, infrastrukturális paraméterek egyértelműen meghatározóak, és legálisan nem kerülhetők meg más országokban működő vállalati egységek kedvezőbb felté­teleinek igénybevételével. Emiatt a magyar kisvállalkozásoknál a racionális alkal­

Next