Külkereskedelem, 1964 (8.évfolyam, 1-12. szám)

1964 / 1. szám - Gondolatok a külkereskedelem előtt álló feladatokról

alig fejlődött. Gépipari termelésünknek mintegy 40 százaléka került kivitelre. Ugyanakkor e gyárt­m­ánycsoport exportjának mindössze 2 százaléka irányul ezekbe az országokba. Az elmúlt két évben — részben különleges konjunkturális körülmények következtében — emelni tudtuk mezőgazdasági ex­portunkat Nyugat-Európába, e szektor exportjánál azonban az ismert agrárprotekcionista rendszabá­lyok miatt sok a bizonytalanság. Fokozni kell a diszkriminációs rendszabályok által kevésbé súj­tott és a piacokon keresett ipari termékek exportját. Nem elegendő a cél elérése érdekében csupán a külkereskedelem eladási tevékenységét fokozni, azaz több szakemberünket mozgósítani a gépipari export fokozására. Látnunk kell azt is, hogy gép­ipari termelésünk jelenlegi színvonala nem min­den területen éri el azt a műszaki szintet, amely előfeltétele az ilyen irányú kivitel fokozásának. Parancsoló szükségszerűség, hogy iparunk több korszerű, megbízható, a világpiacon versenyképes­nek bizonyuló terméket adjon, és a külkereske­delmi apparátus szervezze meg, biztosítsa a termé­kek eladását. E tételt azonban megfogalmazni nem elég, meg is kell valósítani és a megvalósítás na­gyon sok és nagyon sokrétű munkát követel az ipartól és a külkereskedelemtől egyaránt. A célkitűzés megfogalmazásakor azonnal felve­tődik a kérdés, mit tehet a külkereskedelem a kor­szerűség fokozására, hol és hogyan segíthet? Egyik legelső tennivaló: nagymértékben fokozni kell a külkereskedelem befolyását a termelésre. És ha a termelésre való nagyobb befolyás szükségességét éppen a korszerűség növelése céljából vetjük fel, úgy az nem szűkíthető le csupán ipari ágazatokra. Ezért el kell érni, hogy egyrészről a külkereskedel­mi és iparvállalatok, másrészről a külkereskedelmi szervek és a mezőgazdasági termelő szervezetek között rendszeres kapcsolat alakuljon ki. A ter­melés és a külkereskedelmi munka jobbá tétele nemcsak új módszerek kialakítását követeli meg, hanem az eddig alkalmazott eszközök hatékonyabb igénybevételét. Külkereskedelmi vállalataink szük­ségszerűen állandó és szoros kapcsolatban állnak mind a szocialista, mind a kapitalista piaccal. Nem­csak a magyar áruval szemben támasztott követel­ményeket ismerik meg munkájuk során, de ismer­niük kell a maguk területén felmerülő keresletet az újabb, fejlettebb, modernebb megoldások iránt. A korral való haladás szükségessége, a lemaradás növekvő veszélye elleni harc mindinkább paran­csoló kényszerűséggé lesz és e tekintetben nem le­hetünk kényelmesek a szocialista országok viszony­latában sem. Korszerűt kell adnunk, korszerűen el­készítve és kikészítve, jó minőségben ahhoz, hogy piacot szerezzünk és azt meg is tartsuk termékeink számára. Az igények közvetítése elsősorban a kül­kereskedelem feladata és e közvetítés csak akkor vezethet sikerre, ha a termelés és forgalom szoro­san összekapcsolódik. A­z ipar és külkereskedelem közötti kapcsolat szorosabbá tétele különös súlyt kap ma, amikor az iparban átszervezés folyik. Az átszervezés a termelés korszerűsítését, javítását cé­lozza, eredményeiben a külkereskedelem munkáját is megkönnyíti. Vigyázni kell azonban arra, hogy az új szervezeti formák meghonosodásáig a zökke­nők ne járjanak azzal, hogy a külkereskedelem szá­mára lényeges gyártmányok átmenetileg kiesnek, és nehezen megszerzett piacokat veszítsünk el az­által, hogy nem tudunk szállítási kötelezettségeink­nek eleget tenni. Ilyen fényűzést nem engedhetünk meg magunknak. Megfelelő jó kapcsolat esetén le­het és meg is kell akadályozni ilyen átmeneti za­varokat akkor, ha a külkereskedelemnek módjában áll idejében felhívni a figyelmet egy-egy problé­mára, ha szót kap és közvetíthet szervezési tapasz­talatokat, megfelelő fórumon védheti a maga át­gondolt álláspontját és azt figyelembe is veszik. Külkereskedelmi vállalataink jórésze már a múlt­ban is igen öntevékenynek bizonyult. Számos olyan beruházási, termelési javaslatot dolgoztak ki, amelyek részben importgondjainkon könnyítettek, részben újabb export-árualapokat bocsátottak a népgazdaság rendelkezésére. Az aktivitást e téren fokozni kell. Közvetlen piaci tapasztalatok révén számos olyan új elgondolás születhetne, amely lehetővé tenné, hogy aránylag gyorsan javítsuk külkereskedelmi mérlegünk helyzetét. Mindez természetesen összefügg az iparvállalatok és mezőgazdasági üzemek exportra való termelésé­nek érdekeltségével. Díjazni kell a jobbat, korsze­rűbbet, olcsóbban előállítókat és elősegíteni a ma­gasabb devizahozamot biztosító termékek előállí­tását. Az anyagi ösztönzés fokozásának módozatait több szerv vizsgálja, de minden bizonnyal segítsé­get jelentene a baráti országok ilyen irányú ta­pasztalatainak ismerete is. A piac követelményei­nek megfelelő új, korszerű, minőségileg jó gyárt­mányok előállítását könnyítené meg az is, ha na­gyobb ipari üzemeinknél kereskedelmi részlegek alakulnának. E kereskedelmi részlegek aktívan együttműködhetnének a megfelelő külkereskedelmi vállalattal, maguk is tevékenyen közreműködve a piaci igények közvetítésében. A korszerű, minőségileg jó termék gyártása mint döntő feltétel nem feledtetheti el velünk, hogy a minden igényt kielégíteni képes gyártmánynak ár­ban is versenyképesnek kell lennie. A múlthoz ké­pest több gondot kell fordítani tehát az önköltség­csökkentésre, a gazdaságosabb termelésre. Ha ma­gas az önköltség, azaz drágán termel az ipar, a külkereskedelem csak jelentős ártámogatással tudja világpiaci áron eladni az adott cikket, így magun­kat csapjuk be és csak részeredményt értünk el. De csaknem ugyanilyen félrevezető, amikor vala­mely gyártmány gazdaságos vagy gazdaságtalan voltát kizárólag egyetlen mutató alapján kívánjuk eldönteni. A világpiaci igények megismerése, az igé­nyek szervezett eljuttatása az iparhoz, a körültekintéssel vizsgált gazdaságosság, az anyagi ösztönzés mind jobb rendszereinek kidolgo­zása — és e felsorolást még folytatni lehetne — egyaránt a színvonalasabb közgazdasági munka

Next