Külkereskedelem, 1964 (8.évfolyam, 1-12. szám)
1964 / 1. szám - Gondolatok a külkereskedelem előtt álló feladatokról
alig fejlődött. Gépipari termelésünknek mintegy 40 százaléka került kivitelre. Ugyanakkor e gyártmánycsoport exportjának mindössze 2 százaléka irányul ezekbe az országokba. Az elmúlt két évben — részben különleges konjunkturális körülmények következtében — emelni tudtuk mezőgazdasági exportunkat Nyugat-Európába, e szektor exportjánál azonban az ismert agrárprotekcionista rendszabályok miatt sok a bizonytalanság. Fokozni kell a diszkriminációs rendszabályok által kevésbé sújtott és a piacokon keresett ipari termékek exportját. Nem elegendő a cél elérése érdekében csupán a külkereskedelem eladási tevékenységét fokozni, azaz több szakemberünket mozgósítani a gépipari export fokozására. Látnunk kell azt is, hogy gépipari termelésünk jelenlegi színvonala nem minden területen éri el azt a műszaki szintet, amely előfeltétele az ilyen irányú kivitel fokozásának. Parancsoló szükségszerűség, hogy iparunk több korszerű, megbízható, a világpiacon versenyképesnek bizonyuló terméket adjon, és a külkereskedelmi apparátus szervezze meg, biztosítsa a termékek eladását. E tételt azonban megfogalmazni nem elég, meg is kell valósítani és a megvalósítás nagyon sok és nagyon sokrétű munkát követel az ipartól és a külkereskedelemtől egyaránt. A célkitűzés megfogalmazásakor azonnal felvetődik a kérdés, mit tehet a külkereskedelem a korszerűség fokozására, hol és hogyan segíthet? Egyik legelső tennivaló: nagymértékben fokozni kell a külkereskedelem befolyását a termelésre. És ha a termelésre való nagyobb befolyás szükségességét éppen a korszerűség növelése céljából vetjük fel, úgy az nem szűkíthető le csupán ipari ágazatokra. Ezért el kell érni, hogy egyrészről a külkereskedelmi és iparvállalatok, másrészről a külkereskedelmi szervek és a mezőgazdasági termelő szervezetek között rendszeres kapcsolat alakuljon ki. A termelés és a külkereskedelmi munka jobbá tétele nemcsak új módszerek kialakítását követeli meg, hanem az eddig alkalmazott eszközök hatékonyabb igénybevételét. Külkereskedelmi vállalataink szükségszerűen állandó és szoros kapcsolatban állnak mind a szocialista, mind a kapitalista piaccal. Nemcsak a magyar áruval szemben támasztott követelményeket ismerik meg munkájuk során, de ismerniük kell a maguk területén felmerülő keresletet az újabb, fejlettebb, modernebb megoldások iránt. A korral való haladás szükségessége, a lemaradás növekvő veszélye elleni harc mindinkább parancsoló kényszerűséggé lesz és e tekintetben nem lehetünk kényelmesek a szocialista országok viszonylatában sem. Korszerűt kell adnunk, korszerűen elkészítve és kikészítve, jó minőségben ahhoz, hogy piacot szerezzünk és azt meg is tartsuk termékeink számára. Az igények közvetítése elsősorban a külkereskedelem feladata és e közvetítés csak akkor vezethet sikerre, ha a termelés és forgalom szorosan összekapcsolódik. Az ipar és külkereskedelem közötti kapcsolat szorosabbá tétele különös súlyt kap ma, amikor az iparban átszervezés folyik. Az átszervezés a termelés korszerűsítését, javítását célozza, eredményeiben a külkereskedelem munkáját is megkönnyíti. Vigyázni kell azonban arra, hogy az új szervezeti formák meghonosodásáig a zökkenők ne járjanak azzal, hogy a külkereskedelem számára lényeges gyártmányok átmenetileg kiesnek, és nehezen megszerzett piacokat veszítsünk el azáltal, hogy nem tudunk szállítási kötelezettségeinknek eleget tenni. Ilyen fényűzést nem engedhetünk meg magunknak. Megfelelő jó kapcsolat esetén lehet és meg is kell akadályozni ilyen átmeneti zavarokat akkor, ha a külkereskedelemnek módjában áll idejében felhívni a figyelmet egy-egy problémára, ha szót kap és közvetíthet szervezési tapasztalatokat, megfelelő fórumon védheti a maga átgondolt álláspontját és azt figyelembe is veszik. Külkereskedelmi vállalataink jórésze már a múltban is igen öntevékenynek bizonyult. Számos olyan beruházási, termelési javaslatot dolgoztak ki, amelyek részben importgondjainkon könnyítettek, részben újabb export-árualapokat bocsátottak a népgazdaság rendelkezésére. Az aktivitást e téren fokozni kell. Közvetlen piaci tapasztalatok révén számos olyan új elgondolás születhetne, amely lehetővé tenné, hogy aránylag gyorsan javítsuk külkereskedelmi mérlegünk helyzetét. Mindez természetesen összefügg az iparvállalatok és mezőgazdasági üzemek exportra való termelésének érdekeltségével. Díjazni kell a jobbat, korszerűbbet, olcsóbban előállítókat és elősegíteni a magasabb devizahozamot biztosító termékek előállítását. Az anyagi ösztönzés fokozásának módozatait több szerv vizsgálja, de minden bizonnyal segítséget jelentene a baráti országok ilyen irányú tapasztalatainak ismerete is. A piac követelményeinek megfelelő új, korszerű, minőségileg jó gyártmányok előállítását könnyítené meg az is, ha nagyobb ipari üzemeinknél kereskedelmi részlegek alakulnának. E kereskedelmi részlegek aktívan együttműködhetnének a megfelelő külkereskedelmi vállalattal, maguk is tevékenyen közreműködve a piaci igények közvetítésében. A korszerű, minőségileg jó termék gyártása mint döntő feltétel nem feledtetheti el velünk, hogy a minden igényt kielégíteni képes gyártmánynak árban is versenyképesnek kell lennie. A múlthoz képest több gondot kell fordítani tehát az önköltségcsökkentésre, a gazdaságosabb termelésre. Ha magas az önköltség, azaz drágán termel az ipar, a külkereskedelem csak jelentős ártámogatással tudja világpiaci áron eladni az adott cikket, így magunkat csapjuk be és csak részeredményt értünk el. De csaknem ugyanilyen félrevezető, amikor valamely gyártmány gazdaságos vagy gazdaságtalan voltát kizárólag egyetlen mutató alapján kívánjuk eldönteni. A világpiaci igények megismerése, az igények szervezett eljuttatása az iparhoz, a körültekintéssel vizsgált gazdaságosság, az anyagi ösztönzés mind jobb rendszereinek kidolgozása — és e felsorolást még folytatni lehetne — egyaránt a színvonalasabb közgazdasági munka