Külkereskedelem, 1964 (8.évfolyam, 1-12. szám)
1964 / 1. szám - Schmidt Ádám-Schweitzer Iván: A saját árbázis kialakításának elvi kérdései
SCHWEITZER IVÁN A saját árbázis kialakításának egyes elvi kérdései* A szocialista nemzetközi munkamegosztás fejlődésével, új formáinak, módszereinek és eszközeinek kidolgozásával kapcsolatban egyre inkább az érdeklődés előterébe került a KGST országok közötti külkereskedelem ún. saját árbázisra helyezésének (más kifejezéssel: szocialista világpiacon a saját árbázisra áttérésnek) problémája. Időszerűnek látszik ezért a saját árbázis kialakításával kapcsolatos főbb elméleti és elvi kérdéseknek, valamint az árképzés és áralkalmazás metodikai és gyakorlati kérdéseinek közelebbi megismerése. Az alábbiakban — a teljesség minden igénye nélkül — a saját árbázis kialakításával kapcsolatos egyes elméleti, elvi kérdések bemutatására, valamint egyes megoldási irányok vázolására törekszünk. A szocialista világpiaci árrendszer fejlődése A szocialista országok közötti kereskedelemben a fejlődés első szakaszában a világpiaci árak rendszere érvényesült. 1951-ig a szóbanforgó árak évenként követték a tőkés világpiaci árak mozgását. A szocialista országok közötti kereskedelmi kapcsolatok kibontakozását és megszilárdulását, az áruforgalom bővülését és elmélyülését a világpiacon érvényesülő árak átvétele mozdította elő leginkább. A két piacon az árfeltételek azonossága mind az eladó, mind a vevő szocialista ország számára biztosította, hogy az egymás közötti kereskedelemben ugyanolyan előnyöket érjen el, mint a tőkés országokkal folytatott kereskedelemben. A mindenkori tényleges (tőkés) világpiaci árakon folytatott kereskedelem azonban — egyrészt a szocialista rendszer fejlődése, másrészt a tőkés világpiaci fejlemények következtében — nem lehetett hosszú életű, 1951-ig a tőkés világpiaci árak s árarányok nagyjában alkalmasak voltak arra, hogy a szocialista országok számára a kölcsönös előnyösség elvén nyugvó kereskedelem rajtuk keresztül bonyolódjék le. 1951-től kezdve azonban — a koreai háború és a rohamosan fokozódó militarizálódás hatására — az árarányok oly mértékben változtak és torzultak el, hogy átvételük — bonyolult korrekciók és kiegyenlítési mechanizmusok alkalmazása nélkül — feltétlenül akadályozta volna a szocialista országok közötti kereskedelmi kapcsolatok megszilárdulását s további fejlődését. Ezért 1951-től kezdve a következő évekre is érvényben maradtak a szocialista világpiacon a korábbi tőkés árak alapján kialakult árak s árarányok, aminek következtében elszakadtak a többé-kevésbé gyors iramban, kisebb-nagyobb mértékben változó világpiaci árak mozgásától. 1951-ben megkezdődött tehát a tőkés világpiaci bázison nyugvó rögzített árak szakasza. Ez a rendszer (az ún. „stop-árak" rendszere) elvileg változatlanul fennmaradt 1958-ig; gyakorlatilag a világpiaci árarányok 1953-ban bekövetkezett fokozatos normalizálódása a szocialista országok között többrendbeli kétoldalúan végrehajtott árkorrekcióra adott alapot. Ezzel az árak ismét közelebb kerültek a mindenkori tényleges világpiaci árakhoz. Magában a rendszerben voltaképpen mindezideig nem történt változás, csupán — 1958-ban — az árakban. Az 1957/58-ban kidolgozott bukaresti árelv a szocialista orszgok egymásközti kereskedelmének árbázisául a világpiaci árakat tartotta meg, az árakat az akkori tőkés világpiaci árakra építette fel, de az árváltoztatásra tágabb lehetőséget biztosított, mint amilyen korábban fennállt. Az árelv alapján 1958-ban életbeléptetett árak azonban az idők folyamán általában nem változtak így a jelenlegi árrendszer — ha nem is szándékoltan , elhatározottan, de mégis „stop-ár" jellegű. A tőke világpiacon azóta viszonylag jelentős ármozgások mentek végbe, az árarányok módosultak s így jelenleg a szocialista országok közötti külkereskedelemben a szerződéses árak a tőkés világpiaci áraktól elég jelentősen eltérnek. Az a tény, hogy bár a bukaresti árelv az árváltoztatásra lehetőséget adott, a szocialista világpiac árak nem követték a tőkés világpiaci ármozgásokat a szocialista világpiacon erős árstabilitási tendencia érvényesülésére enged következtetni. Ebből viszont arra a megállapításra lehet jutni, hogy a szocialista országok közötti kereskedelembe a mindenkori tényleges világpiaci árak átvétele, a tőkés világpiaci ármozgások állandó nyomonkövetése (tehát lényegében véve a korábbi fejlődési szakasz rendszerének visszaállítása) ellentétben állna a szocialista világpiacon ténylegesen megnyilvánuló s egyben szükségszerűnek minősülő árstabilitási tendenciával. Míg az árstabilitás ténye vitathatatlan, kérdés merülhet fel, hogy a stabilitás valóban szükségszerű-e, s hogy a szükségszerűség mire vezethető vissza. Anélkül, hogy az összes indokot feltárnánk, ebben a vonatkozásban — a tőkés világpiaci ármozgásokhoz való viszony tekintetében — a szükségszerűség legfőbb tényezőjeként a szocialista országok gazdaságának tervgazdasági jellegére és az országok közötti nemzetközi munkamegosztás fejlettebb szakaszának bekövetkezésére kívánunk utalni. Nem csak arról van szó, hogy a külkereskedelem tervszerűsége, a hosszúlejáratú árucsereforgalm egyezmények megkötése és végrehajtása mindenképpen megkívánja a szerződő felek tisztánlátását az árak, az árarányok (s ezeken keresztül a cserearányok) tekintetében. Emellett az is figyelembe jön, hogy nem kellően stabil (labilis) árak esetében úgyszólván elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan a nemzetközi munkamegosztás tervszerű bővítése, a szakosítás kiterjesztése s általában a termelés összehangolt fejlesztése. De ezen túlmenően is: az egyes szocialista országok belföldi gazdálkodásának tervszerűsége, az import-szükségletek kielégítése, az export lehetőségek biztosítása s ezen keresztül (a külkereskedelem súlyától függő mértékben a népgazdaságfejlesztési koncepció kialakítása is megkívánja az árstabilitást. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy az árstabilitás elvét semmiképpen sem szabad dogmatikusan értelmezni. Az árstabilitás nem jelentheti az önmagukat túlélt, időszerűtlenné vált, elavult árak fenntartását, az elvnet minden cikkre egyenlő erővel történő érvényesítését , általában az elv merev alkalmazását. Az áraknak az a sajátos „tehetetlenségi nyomatéka", hogy életbe lépve nehezen engednek helyet új árak bevezetésének ugyanúgy veszélyeztetheti a külkereskedelmi és állal " Az árképzéssel, a saját árbázis bevezetésével s az árak alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket külön cikkben vizsgáljuk.