Külkereskedelem, 1964 (8.évfolyam, 1-12. szám)

1964 / 1. szám - Schmidt Ádám-Schweitzer Iván: A saját árbázis kialakításának elvi kérdései

SCHWEITZER IVÁN A saját árbázis kialakításának egyes elvi kérdései* A szocialista nemzetközi munkamegosztás fejlődésé­vel, új formáinak, módszereinek és eszközeinek kidol­gozásával kapcsolatban egyre inkább az érdeklődés elő­terébe került a KGST országok közötti külkereskede­lem ún. saját árbázisra helyezésének (más kifejezéssel: szocialista világpiacon a saját árbázisra áttérésnek) problémája. Időszerűnek látszik ezért a saját árbázis kialakításával kapcsolatos főbb elméleti és elvi kérdé­seknek, valamint az árképzés és áralkalmazás metodi­kai és gyakorlati kérdéseinek közelebbi megismerése. Az alábbiakban — a teljesség minden igénye nélkül — a saját árbázis kialakításával kapcsolatos egyes el­méleti, elvi kérdések bemutatására, valamint egyes megoldási irányok vázolására törekszünk. A szocialista világpiaci árrendszer fejlődése A szocialista országok közötti kereskedelemben a fejlő­dés első szakaszában a világpiaci árak rendszere érvénye­sült. 1951-ig a szóbanforgó árak évenként követték a tőkés világpiaci árak mozgását. A szocialista országok közötti ke­reskedelmi kapcsolatok kibontakozását és megszilárdulását, az áruforgalom bővülését és elmélyülését a világpiacon ér­vényesülő árak átvétele mozdította elő leginkább. A két piacon az árfeltételek azonossága mind az eladó, mind a vevő szocialista ország számára biztosította, hogy az egy­más közötti kereskedelemben ugyanolyan előnyöket érjen el, mint a tőkés országokkal folytatott kereskedelemben. A mindenkori tényleges (tőkés) világpiaci árakon folyta­tott kereskedelem azonban — egyrészt a szocialista rendszer fejlődése, másrészt a tőkés világpiaci fejlemények követ­keztében — nem lehetett hosszú életű, 1951-ig a tőkés világ­piaci árak s árarányok nagyjában alkalmasak voltak arra, hogy a szocialista országok számára a kölcsönös előnyös­ség elvén nyugvó kereskedelem rajtuk keresztül bonyolód­jék le. 1951-től kezdve azonban — a koreai háború és a ro­hamosan fokozódó militarizálódás hatására — az árarányok oly mértékben változtak és torzultak el, hogy átvételük — bonyolult korrekciók és kiegyenlítési mechanizmusok al­kalmazása nélkül — feltétlenül akadályozta volna a szocia­lista országok közötti kereskedelmi kapcsolatok megszilár­dulását s további fejlődését. Ezért 1951-től kezdve a követ­kező évekre is érvényben maradtak a szocialista világ­piacon a korábbi tőkés árak alapján kialakult árak s ár­arányok, aminek következtében elszakadtak a többé-kevésbé gyors iramban, kisebb-nagyobb mértékben változó világpiaci árak mozgásától. 1951-ben megkezdődött tehát a tőkés világ­piaci bázison nyugvó rögzített árak szakasza. Ez a rendszer (az ún. „stop-árak" rendszere) elvileg változatlanul fenn­maradt 1958-ig; gyakorlatilag a világpiaci árarányok 1953-ban bekövetkezett fokozatos normalizálódása a szocialista or­szágok között többrendbeli kétoldalúan végrehajtott ár­korrekcióra adott alapot. Ezzel az árak ismét közelebb ke­rültek a mindenkori tényleges világpiaci árakhoz. Magában a rendszerben voltaképpen mindezideig nem történt változás, csupán — 1958-ban — az árakban. Az 1957/58-ban kidolgozott bukaresti árelv a szocialista orszgok egymásközti kereskedelmének árbázisául a vi­lágpiaci árakat tartotta meg, az árakat az akkori tőkés világpiaci árakra építette fel, de az árváltoztatásra tá­gabb lehetőséget biztosított, mint amilyen korábban fennállt. Az árelv alapján 1958-ban életbeléptetett árak azonban az idők folyamán általában nem változtak így a jelenlegi árrendszer — ha nem is szándékoltan , elhatározottan, de mégis­­ „stop-ár" jellegű. A tőke világpiacon azóta viszonylag jelentős ármozgások men­tek végbe, az árarányok módosulta­k s így jelenleg a szocialista országok közötti külkereskedelemben a szer­ződéses árak a tőkés világpiaci áraktól elég jelentősen eltérnek. Az a tény, hogy bár a bukaresti árelv az árvál­toztatásra lehetőséget adott, a szocialista világpiac árak nem követték a tőkés világpiaci ármozgásokat a szocialista világpiacon erős árstabilitási tendencia érvényesülésére enged következtetni. Ebből viszont arra a megállapításra lehet jutni, hogy a szocialista országok közötti kereskedelembe a minden­kori tényleges világpiaci árak átvétele, a tőkés világ­piaci ármozgások állandó nyomonkövetése (tehát lénye­gében véve a korábbi fejlődési szakasz rendszerének visszaállítása) ellentétben állna a szocialista világpia­con ténylegesen megnyilvánuló s egyben szükségszerű­nek minősülő árstabilitási tendenciával. Míg az árstabilitás ténye vitathatatlan, kérdés merül­het fel, hogy a stabilitás valóban szükségszerű-e, s hogy a szükségszerűség mire vezethető vissza. Anélkül, hogy az összes indokot feltárnánk, ebben a vonatkozásban — a tőkés világpiaci ármozgásokhoz való viszony tekinte­tében — a szükségszerűség legfőbb tényezőjeként a szocialista országok gazdaságának tervgazdasági jelle­gére és az országok közötti nemzetközi munkamegosz­tás fejlettebb szakaszának bekövetkezésére kívánunk utalni. Nem csak arról van szó, hogy a külkereskede­lem tervszerűsége, a hosszúlejáratú árucsereforgalm egyezmények megkötése és végrehajtása mindenképpen megkívánja a szerződő felek tisztánlátását az árak, az árarányok (s ezeken keresztül a cserearányok) tekinte­tében. Emellett az is figyelembe jön, hogy nem kellően stabil (labilis) árak esetében úgyszólván elképzelhetet­len és megvalósíthatatlan a nemzetközi munkamegosz­tás tervszerű bővítése, a szakosítás kiterjesztése s álta­lában a termelés összehangolt fejlesztése. De ezen túl­menően is: az egyes szocialista országok belföldi gaz­dálkodásának tervszerűsége, az import-szükségletek ki­elégítése, az export lehetőségek biztosítása s ezen ke­resztül (a külkereskedelem súlyától függő mértékben a népgazdaságfejlesztési koncepció kialakítása is meg­kívánja az árstabilitást. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy az árstabilitás elvét semmiképpen sem szabad dogmatikusan értelmezni. Az árstabilitás nem jelentheti az önmagukat túlélt, idő­szerűtlenné vált, elavult árak fenntartását, az elvnet minden cikkre egyenlő erővel történő érvényesítését , általában az elv merev alkalmazását. Az áraknak a­z a sajátos „tehetetlenségi nyomatéka", hogy életbe lép­ve nehezen engednek helyet új árak bevezetésének ugyanúgy veszélyeztetheti a külkereskedelmi és állal " Az árképzéssel, a saját árbázis bevezetésével s az árak alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket külön cikkben vizs­gáljuk.

Next