Külügyi Szemle, 1931 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1931-01-01 / 1. szám
Magyary Géza ! Emlékbeszéd a Magyar Külügyi Társaságnak Magyary professzor halála második évfordulóján, 1930 október 9-én rendezett ünnepi ülésén. Tartotta: Szladits Károly. Mélyen tisztelt Ünnepi Ülés! A férfiú, akinek emlékezetére ma, halálának második évfordulóján, egybegyűltünk, a Külügyi Társaság igazgatótanácsának tagja, nemzetközi jogi szakosztályának alelnöke volt. Pedig nem volt sem politikus, sem diplomata, de még úgynevezett céhbeli, hivatásos, nemzetközi jogász sem. A Pázmány-egyetemünkön a polgári törvénykezési jognak volt, mint mondani szokás, szürke professzora, aki egész életében távol állott a közélet fórumától és tudós dolgozó szobájában elvonultan csak könyveinek élt. Hogyan került ez a férfiú egyik vezető helyére ennek az előkelő társaságnak, amely a tudomány eszközeivel ugyan, de elsősorban a forrongó politikai életet szolgálja, s mely vezéreitől megkívánja, hogy kongresszusokon szerepeljenek, propagáló szavukat a világ színe előtt felemeljék és harcosai legyenek a magyar igazságnak? Ez úgy történt, hogy életének utolsó tizedében Magyary Géza is átalakult: a „szürke" professzorból a magyar igazság tüzes harcosává lett, perjogászból nemzetközi jogásszá, tételes jogászból jogpolitikussá és mint ilyen méltán emelkedett e társaság vezérei közé. Ez a metamorfózis, amely Magyaryt a tudósnak szinte kolostori cellájából a nemzetközi politika küzdőterére vezette, a költő tollára méltó és mélyen bevilágít ennek a kivételes férfiúnak a lelkivilágába. A múlt év őszén Magyary halálának első évfordulóján, az ő legkedvesebb, kiváló tanítványa, Fabinyi Tihamér, a Magyar Jogászegylet ünnepi ülésén mondott emlékbeszédjében olyan jellemrajzát adta mesterének, amelyről Szászy Béla elnöki zárószavában méltán mondhatta, „hogy nemcsak Magyary Gézának állított az ő kiváló egyéniségéhez méltó emléket, hanem önmagát és saját tudományos készségét is klasszikus irodalmi becsű műben örökítette meg." Ez a remek emlékbeszéd ékesen vázolja Magyary Géza tudós egyénisége mellett az ő nagy emberi vonásait. Nekem ma csak az lehet a feladatom, hogy ezt a jellemrajzot kiegészítsem annak a munkának a méltatásával, amelyet Magyary társaságunk körében és a nemzetközi jog szolgálatában kifejtett. De azt hiszem, ez a töredék is tanúskodni fog Magyary emberi nagyságáról, amely munkájára és környezetére kisugárzott. Én magam tizenkét éven át voltam vele a legszorosabb kartársi viszonyban, egyazon szeminárium keretében. E tizenkét év tapasztalata alapján erősíthetem, hogy nálánál nemesebb lelkű, keresztényibben megbocsájtó és főleg kötelességér több emberrel nem találkoztam. Miként az áttetsző nemes porcellánon a beléhelyezett világító test, úgy izzott át az ő törékeny testén nagy lelkének fénye. Benne valóra vált Kant nemes axiómája, hogy a legnagyobb öröm kötelességeink teljesítése. Mindig és mindenben lelkiismerete parancsoló szavának engedelmeskedett. Olyan volt ő, mint a hittérítő, aki rendfőnöke parancsára megy ismeretlen vidékekre, legyőzve a test természetes Külügyi Szemle — I. 1