Külügyi Szemle, 1931 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1931-01-01 / 1. szám

Magyary Géza ! Emlékbeszéd a Magyar Külügyi Társaságnak Magyary professzor halála második évfordulóján, 1930 október 9-én rendezett ünnepi ülésén. Tartotta: Szladits Károly. Mélyen tisztelt Ünnepi Ülés! A férfiú, akinek emlékezetére ma, halálának második évfordulóján, egybegyűltünk, a Külügyi Társaság igazgató­tanácsának tagja, nemzetközi jogi szakosztályának alelnöke volt. Pedig nem volt sem politikus, sem dip­lomata, de még úgynevezett céhbeli, hivatásos, nemzetközi jogász sem. A Pázmány-egyetemünkön a polgári törvénykezési jognak volt, mint mon­dani szokás, szürke professzora, aki egész életében távol állott a közélet fórumától és tudós dolgozó szobájában el­vonultan csak könyveinek élt. Hogyan került ez a férfiú egyik vezető helyére ennek az előkelő társaság­nak, amely a tudomány eszközeivel ugyan, de elsősorban a forrongó politi­kai életet szolgálja, s mely vezéreitől megkívánja, hogy kongresszusokon szerepeljenek, propagáló szavukat a világ színe előtt felemeljék és harco­sai legyenek a magyar igazságnak? Ez úgy történt, hogy életének utolsó tizedében Magyary Géza is átalakult: a „szürke" professzorból a magyar igazság tüzes harcosává lett, perjogászból nemzetközi jogásszá, tételes jogászból jogpolitikussá és mint ilyen méltán emelkedett e társaság vezé­rei közé. Ez a metamorfózis, amely Magyaryt a tudósnak szinte kolostori cel­lájából a nemzetközi politika küzdőterére vezette, a költő tollára méltó és mélyen bevilágít ennek a kivételes férfiúnak a lelkivilágába. A múlt év őszén Magyary halálának első évfordulóján, az ő legked­vesebb, kiváló tanítványa, Fabinyi Tihamér, a Magyar Jogászegylet ünnepi ülésén mondott emlékbeszédjében olyan jellemrajzát adta mesterének, amelyről Szászy Béla elnöki zárószavában méltán mondhatta, „hogy nem­csak Magyary Gézának állított az ő kiváló egyéniségéhez méltó emléket, hanem önmagát és saját tudományos készségét is klasszikus irodalmi becsű műben örökítette meg." Ez a remek emlékbeszéd ékesen vázolja Magyary Géza tudós egyénisége mellett az ő nagy emberi vonásait. Nekem ma csak az lehet a feladatom, hogy ezt a jellemrajzot kiegészítsem annak a munkának a méltatásával, amelyet Magyary társaságunk körében és a nemzetközi jog szolgálatában kifejtett. De azt hiszem, ez a töredék is tanúskodni fog Ma­gyary emberi nagyságáról, amely munkájára és környezetére kisugárzott. Én magam tizenkét éven át voltam vele a legszorosabb kartársi viszonyban, egyazon szeminárium keretében. E tizenkét év tapasztalata alapján erősít­hetem, hogy nálánál nemesebb lelkű, keresztényibben megbocsájtó és főleg kötelességér több emberrel nem találkoztam. Miként az áttetsző nemes por­­cellánon a beléhelyezett világító test, úgy izzott át az ő törékeny testén nagy lelkének fénye. Benne valóra vált Kant nemes axiómája, hogy a legnagyobb öröm kötelességeink teljesítése. Mindig és mindenben lelkiismerete paran­csoló szavának engedelmeskedett. Olyan volt ő, mint a hittérítő, aki rend­­főnöke parancsára megy ismeretlen vidékekre, legyőzve a test természetes Külügyi Szemle — I. 1

Next