Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1876

I.­ ­ Adatok a gymnasium ez évi történetéhez. A lefolyt iskolai évben a beiratások, felvételi és javító vizsgák 1876. szept. 8—10-dik napjain tartottak; a tanítás 11-én kezdődött. Nagy Lajos úr a nagy-enyedi Bethlen-főtanodába a neveléstan és latin irodalom előadására meghivatván, intézetünkből eltávozott, és helyébe nyilvános pályázat útján Benke István úr választatott rendes tanárrá, a­ki gymnasiumunknál segédtanári minőségben már két éven keresztül sikeresen működött. Benke úr helyére Ny. Kiss József úr hivatott meg. Az egyes tantárgyak a dunamelléki ref. egyházkerület által­ megállapított tanterv szerint taníttattak. A szabadkézi és mértani rajz, szépírás, gyorsírás, ének és testgyakorlat kötelezett mellék­tantárgyak voltak. A tanulók szorgalma — egyes kivételekkel — az egész tanév folyama alatt kielégítő volt. Feltűnő hanyagságot főleg helybeli ille­tőségű tanulóknál lehetett tapasztalni. Egy tanuló súlyos erkölcsi vétség miatt a gymnasiumból még az iskolai év elején eltávolíttatott. Ennél több, a megrovás vagy megdorgálásnál súlyosabb fegyelmi büntetést maga után vonó szabály­­ellenes magaviselet nem fordult elő. Az isteni tiszteleten a tanulók vasárnaponként jelen voltak, az Úr vacsorájában időnként részesültek, és a hozzá készülők confirmáltattak. Tanítványaink egészségi állapota az egész tanév folyama alatt jó volt. A városunkban mutatkozott roncsoló toroklob miatt, hatósági rendelet következtében a tanítást néhány napra be kellett szüntetni. A szorgalom­időnek ezen megszakítása azonban, a tanulók számára a karácsonyi ünnepek alkalmával adatni szokott szünnapok előtt két nappal történt, és így a növendékek előmenetelére nem igen volt káros hatással. 1*

Next