Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1881

I. Adatok a gymnasium ez évi történetéhez. A lefolyt 1881/2. iskolai évben a beiratások, felvételi és javító vizsgák 1881. szept. 3—5 napjain tartottak s ezeket megelőzték a tanári karnak értekezletei a tantárgyak felosztása és a leczkerend megállapítása tárgyában. Az előadások 6-kán kezdődtek s ugyanezen alkalommal a tantermekben találtató felszerelések, az egyes osztályok növendékeinek leltár mellett átadattak. Ezen eljárás életbeléptetésére azon körülmény bírta a tanári kart, hogy a tantermekben levő padok, asztalok, székek, zárak stb. javítása, évenként sok kiadását vette igénybe az iskolai pénztárnak s igy mintegy kényszerítő hatást kívánt gyakorolni a növendékekre, hogy az intézet tulajdonával kíméletesen bánjanak, s ezen eljárás nem maradt eredménytelenül. Az isk. év ünnepélyes megnyitása szept. 11-én volt, midőn a tanári kar a tanuló ifjúsággal együtt a templomban megjelent, a vasárnapi istentiszteleten s onnét kijőve az iskola helyiségébe men­tek, hol az iskolaszék elnökeinek jelenlétében az igazgató üdvözölte a növendékeket s kötelességeiknek minden tekintetben lelkiismeretes teljesítésére buzdította, — majd az iskolai rendtartások felolvastattak s megmagyaráztattak. Az 1880/1 isk. év végével intézetünkből két derék és munkás kartárs távozott el. K. Kiss József a pápai főiskolába s Benke István a sepsi-szentgyörgyi algymnasiumba választatván meg az első 8 s utóbbi 6 esztendeig működött intézetünkben, a­mely idő alatt tudo­mányos képzettségük s dicséretes buzgalmuk által az iskolai elöljáró­ság méltányló elismerését érdemelték ki. Az igy megürült két rendes tanári állomás, ideiglenesen Gerenday Endre s Horváth József vég­zett theologusok által töltetett be. A tantárgyak a dunamelléki ref. egyházkerület által kiadott tantervben megjelölt beosztással s terjedelemben adattak elő, a köte­lezett mellék tantárgyakkal együtt, mint szabadkézi és mértani rajz, szépirás, templomi és öszhangzatos ének, testgyakorlat, — de utóbbi a téli helyiség hiányában csak őszszel s a kedvező tavaszi napok el­­ t*

Next