Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1886
5 tőkék kezelési költségéből 106 forintot bocsátott vissza rendelkezésünkre. A királyi főigazgató, Angos Hóman Ottó ir május havában látogatta meg iskolánkat és annak úgy beléletére, mint külső alakjára kiterjedt vizsgálata közben, már másodízben volt szerencsénk jóakaratát tapasztalni, bár általánosan ismert szegénységünk mellett csak lassú léptekkel haladhatunk a törvény kívánalmainak megvalósítása felé. Az isk. évet bezáró köz- és magánvizsgák június 20—23. napjain tartattak meg nagytiszt. Baksay Sándor lelkész-esperes elnöklete alatt, a gyermekek előmenetele iránt érdeklődő szülők s tanügy-barátok jelenlétében. Az erkölcs és tudomány terén elért eredményt a VI. szakasz mutatja. Ennyi, mit az isk. évről elmondhatunk. Elsősorban mi magunk érezzük, hogy tekintve a megoldásra váró teendőket, nagyon keveset haladtunk előre. Vajha a mindenható kegyelmét éreztetné az elődök maradékaival, hogy a múzsák eme szerény hajléka ezután is sikerrel szolgálhatná a vallás, haza és tudomány szent ügyét! Vajha a jövő iskolai értesítőnkben elmondhatnók, hogy véget ért valahára az a terhes várakozó állapot, mely a bizonytalanság ólomsúlyával nehezedett reánk.