Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1930

I. ISKOLÁNK MÚLTJA. Iskolánk, mint református egyházközségi intézet, a XVIII. század elején keletkezett. Önálló gimnáziummá Szőnyi Virágh Mihály, kunszent­­miklósi lelkész — később a solti református egyházvidék esperese és a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke — emelte 1735-ben. Ettől kezdve az elementariusok mellé évről-évre declinisták, conjugisták, syntaxisták, majd a rhetorok osztályai sorakoznak. 1766-ban már a magasabb osz­tályok (az V. és VI. oszt.) is megnyílnak, úgyhogy intézkedés történik a rhetorika és a poésis tanítójáról is. így volt az önkényuralom idejéig. Az abszolutisztikus kormány intézkedésére 1853-tól 1860-ig az osztályok száma négy, de az önkényuralom enyhültével, egyházunk presbitériumá­nak határozatából az 1860—61. iskolai évben az V., az 1861 —62. évben pedig a VI. osztály újból felállíttatott. Iskolánk, mint hatosztályú műkö­dött 1888-ig; ebben az évben az egyháztanács az osztályok számát leszállította négyre és azután megint algimnázium volt az iskola 1913-ig. De évről-évre, mind erősebben nyilvánult meg a kívánság, hogy iskolán­kat főgimnáziummá kell fejleszteni és Baksay Sándor püspök, Apostol Pál igazgató buzgó munkájának az eredménye, hogy az 1913—14. tanévben megnyílt az V. osztály; az 1916 — 17. iskolai évben lett gim­náziumunk nyolc osztályúvá és e tanév végén június hóban tartották meg az első érettségi vizsgálatot. Iskolánk fenntartója a kunszentmiklósi református egyház. Az inté­zet új épületébe 1930. szeptemberében költözködtünk. Azt nem lehet megállapítani, hogy az alapítástól kezdve hány tanuló iratkozott be az intézetbe, mert a tanulók nevének bevezetése osztályonként csak az 1811 —12. évtől kezdve van meg. Csabai Imre volt igazgatónak 1858-ban összeállított és újabban előkerült névjegyzéke 78 olyan vidéki tanulóról tesz említést, akik még 1811 előtt jártak a kunszentmiklósi ref. gimnáziumba. A tanulók száma 1811-től 1931-ig 12.531. Az 1916—17. iskolai évtől kezdve 307 tanuló tett érettségi vizsgálatot. A gimnázium vezetőjének kezdetben, 1735-től 1786-ig rektor volt a címe. A 24 rektor a következő időrendben vezette az iskolát: Soponyai János (1735), Szigethi Mihály (1736), Polgár Mihály (1737) Szentmik-1

Next