Katolikus „Constantin” Polgári Leány Iskola, Kunszentmiklós, 1939

Ünnepi beszéd március 15.-én. Tartotta: Barányi Margit tanár. 92 éve annak, hogy a magyar nemzet egy világ ámuló hódolatának fényözönében ünnepelte a szabadság, egyenlőség nagy napját. Virágzása szédítő magasságában állt a nemzet. Hatalma a Kárpátok havas homlo­kától a kék Adria hullámöléig, ősi Pozsony fekete várfalától Erdély hatalmas bércéig terjedt, nagyszerűsége kicsattant egetverő öröm­mámorban. Honszerző Árpád, honmentő Hunyadi János után ez a tavasz adta nekünk a legeurópaibb magyart, Kossuth Lajost és a magyar nemzet két költő-fejedelmét: Petőfit és Jókait. Csodálatos és eléggé meg nem hálálható ajándéka az isteni Gondviselésnek, hogy éppen akkor, amikor a nemzet a szabadságáért küzdött, ilyen szellemóriások álltak a sza­badság fellegvárát vívó csapatok élére, beteljesítve egy nem mindig helytálló jóslást, amely így szól: »A nagy idők megszülik a maguk nagy embereit.« Kossuth a férfikor delén, Petőfi és Jókai a férfikor hajnalán egy letiport, vergődő nép élniakarását képviselték hármas egységgel: hittel, erővel, tűzzel. Ezért van az, hogy 1848 március 15 ma is eleven erővel hat, Petőfi és Jókai gyönyörű nemzedéke örökké fiatal és az eszme, melyet szolgáltak, múlhatatlan ideál maradt, így lehetséges, hogy történelmi dátumok útvesztőjében, emlékek, események, hangulatok, benyomások forgatagában a magyar március 15, mint valami óriás, felhőkbe nyúló fehér obeliszk, magasodik ki kilenc évtized távolából és szikrázó fehérséggel világítja meg új és új gene­rációk életútjait. Innen a csodálatos varázs, amely a daliás idők leheletéből folyton felénk árad. Ezért nem halványul az emlék, ezért hajtjuk meg ma és minden­kor hálánk jeléül a háromszínű zászlót azon nagy szellemek előtt, kiket most is szinte élőknek érezünk, kik velünk vannak a lét meg- megújuló harcaiban, szellemük kincse, lelkük hatása változatlanul megmaradt. Ők voltak azok a kiváltságos lelkek, kik ércnél maradandóbb em­léket emeltek nevüknek, a jövőbe világító eszmék, gondolatok, szavak óriási dómját építve a múló idők fölé, mert jaj annak a nemzetnek, melynek nincs kire büszkeséggel visszaemlékeznie, nincs kit siratnia.

Next