Kurír - reggeli kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-26. szám)

1990-07-17 / 14. szám

10 Fazekas írisz azon a tragikus reggelen, amikor felébredt, csak spanyolul beszélt. Elfelejtet­te a magyar nyelvet, el a fran­ciát, a németet. Senki a család­ban nem tudott vele beszélni. Sem Fazekasné, sem Fazekas mérnök, sem Fazekas nagy gimnazista fia, kis gimnazista fia, s René leánya. Előkelő ro­konságuk van Fazekaséknak. A rokonság természetesen tudo­mást szerzett a csodálatos eset­ről. Rémüldözött és csodálko­zott mindenki. Hogy­ beszélni tudjanak a spanyol nővel, né­met szóra fogták, és németül kezdték tanítgatni. Rövid pár hónap alatt meg is tanult né­metül, és ekkor tudták meg a Fazekas családban a történte­ket. Velem is, a hírlapíróval, aki eljöttem a csodálatos eset hírére, németül beszél Fazekas írisz. De amikor írisznek szólítom, tiltakozik:­­ ő nem írisz, ő Lucia. Odaadom a ceruzámat és kérem, írja le, kicsoda? Fazekas írisznek iskolai füzeteiben szép szálkás a leány írása, most pri­mitív betűkkel írja le nevét: Lucia Altarez de Salvio. Kérdi tőlem németül, jár­tam-e,már Madridban? - Én madridi vagyok - mondja „Lucia Altarez de Sal­vio”. - Azon az augusztusi délutánon nagyon rosszul érez­tem magamat. Pedro Salvio, a férjem munkában volt. Pedro napszámos Madridban. Az ő felesége voltam. Tizenhét éves koromban lettem Pedro felesé­ge, és 1933 augusztusában, 40 éves koromban haltam meg tüdő­­bajban. 1894. május 2-án születtem Madridban. A Calleoscura 7. szá­mú bérházban laktunk egy kis lakásban. Pedróhoz fiatal ko­romban úgy erőltettek felesé­gül, mert nem őt szerettem, de nálunk, spanyoloknál, nem le­het válogatni. Amit a szülők akarnak! Aztán összeszoktunk. Minden esztendőben született egy gyermekem. Tizennégy gyermeknek ad­tam életet. A legkisebb sze­gény, már nagyon betegen jött a világra. Csontszája volt. A gyerekeket nagyon sajnáltam otthagyni, amikor meg kellett halnom.­­ Fazekas írisz, aki mindig mosolygott (de a vilá­gért sem eszelős ez a mosoly­gása), most előkapja kis fehér zsebkendőjét, és hangos zoko­gásra fakad árván hagyott gyer­mekei miatt. Szól is Fazekasné magyarul, hogy ez az a pont, amelyet nem szabad érinteni nála, hagyjam is abba a gyer­mekeire vonatkozó kérdéseket. Aztán lassan megnyugszik a fiatal teremtés, és arról kezd beszélni, hogy milyen jó kato­likus volt ő. Ismeri Madrid minden templomát, beszél az oltárképekről, küszködéses, proletár életéről, és felcsillan a szeme, amikor elmondja, hogy a leghíresebb madridi torreá­dor volt az ideálja. Tizenhat éves volt, amikor a torreádor győzelme után levágta a bika fü­lét, és az ő­ ölébe dobta. Spanyol leánynak ez a legnagyobb ki­tüntetés. Minden szépségki­­rálynő-választásnál nagyobb az aréna népe előtt. Csak néz rám értetlenül és kíváncsian, amikor Fazekasné­­hoz fordulok, mondja meg őszintén: Írisz leánya csaku­gyan nem tudott-e spanyolul? Feleli Fazekasné: - De kérem, nem méltózta­­tik érteni, hogy ő nem az én írisz leányom? Ő a spanyol Lu­cia. Az én írisz leányom egy ár­va szót sem tudott spanyolul, és az egész családban soha mi spanyol dolgokról nem beszél­tünk. ő most mindig csak spa­nyol dolgokat emleget. Tessék megérteni, hogy Irisz meghalt, aki most ön előtt ül, az Lucia, a madridi napszámosasszony. Mondom: - De ez a test, ez az arc, ezek a kezek, ezek Fazekas Írisz tes­te, arca, keze... - Igen. Az én Iriszkém teste itt maradt, és ebbe a testbe köl­tözött Lucia lelke, de különben is, akik ismertük Iriszkét, lát­tuk, hogy hónapról hónapra mennyire változik át a mi írisz­­kénk itt marad teste is. Más temperamentuma van Luciá­nak, mint íriszkének volt. Az én íriszkém melankolikus, szo­morú, komoly teremtés volt, mély művész- és tudós lélek. A budai Margit gimnázium nö­vendékeinek­ is legelseje, a sop­roni líceumban is a legkivá­lóbb, de mindig szomorú. Ez­zel ellentétben Lucia csupa tem­peramentum. Csakugyan olyan temperamentumos, mondják azok, akik­ ismerik a spanyol nőket, mint egy igazi spanyol nő. Az én íriszkém sohasem tudott így kacagni, az én írisz­kémnek ilyen mozdulatai nem voltak, az én Iriszkém honnan tudta volna ezeket a forró, tem­peramentumos táncokat, spanyol népdalokat, amiket Lucia tán­col itt a szalonban délutánon­ként és énekelget naphosszat? És én, az édesanya, aki igazán ismertem az én Iriszkémet, lá­tom, hogy Luciának most már az arca is egészen elváltozott. Megint németül kérdem Lu­ciát: - Csakugyan így van ez? Feleli: - Igaz, amit a szenyora mond. Amikor itt a szenyoráék­­nál először belenéztem a tükörbe, megdöbbentem. Mi lett énbelő­­lem? Ilyen fiatal leány? És hol van az én fekete szemem? A sű­rű fekete hajam, amelyik a de­rekamig ért? Azért később már nekem is tetszett, hogy új éle­temben ilyen szép, fiatal leány lett belőlem. Fazekas mérnök, az apa és a két gimnazista fiú nincs ideha­za. Ülünk a fogadószoba aszta­lánál. Odafordulok Fazekasék kisebbik leányához, Renéhez. - Mondja René, hát az, aki itt ül közöttünk, csakugyan nem a maga testvére, az írisz?. - Nem, ő nem az írisz - feleli a rövid hajú, tiszta tekin­tetű Fazekas René. - ő Lucia. Őt nem is mint testvéremet szerettem, de mint barátnőmet. Ő idejött közénk, és én az ő primitív, egyszerű tudását kezdtem fejlesztgetni. Én taní­tottam meg őt írni is, írni sem tudott szegényke. Én és a ma­ma tanítgattuk németül. Most már úgy szeretem, mint a saját testvéremet, mert hiszen olyan kedves. És mennyi mindent ta­nultam én is tőle a spanyol élet­ről, Madridról. Lucia eleinte idegenkedett tőlünk. Riadozott mindentől. Hónapokig nem mertük az utcára kivinni, már mindig meg akart szökni, vissza, haza. Most már megszokott és rajongásig szeret minket. Csak a régi élete módját nem tudja levetni, kora reggel nekiáll, úgy, mint odahaza és kezd ten­­ni-venni, dolgozni, takarítani, mosogatni, mosni, súrolni. Kérdem Fazekasnét és René leányát: - De mit szól mindehhez Fazekas mérnök úr? - ő, kérem - feleli - tar­tózkodó Luciával szemben. Különben is szomorú ember. Most is, délután elment mun­kahelyére és majd holnap reg­gel jön haza. Azt mondja, hogy ő nem tud semmiről semmit. A negyedik gimnazista fiú is tar­tózkodó, de a kisebbik pajtás­­kodik Luciával. A fiúk sem hív­ják különben Luciát Írisznek, hanem Babának, vagy Babiká­­nak. Lucia szereti őket. Az is érdekes, hogy amikor még bent laktunk a városban és Lucia találkozott a Margit in­tézet növendékeivel, volt iskola­­társnőivel, senkit nem ismert kö­zülük. - Fazekas Íriszt a margitis­­ták mind megismerték az ut­cán, de Lucia senkire nem em­lékezett. És mentegetőzve mondta, hogy ő nem járt abba az iskolába soha. - Tanárnőit sem ismerte... Mennyire csodálkozott, amikor először meglátta a pesti villa­mosokat! Hogy ezek mennyi­vel mások, mint a madridiak, és rajzolgatni próbálta nekünk, hogy mi a különbség a madridi és a budapesti villamoskocsik között. (Folytatjuk.) EGY BUDAPESTI LÉLEKVÁNDORLÁS REJTÉLYES ESETE 6. m­­íniszből a D­onna luciA Tizennégy gyermeknek adott életet - füszke teste itt maradt - Állandóan szökni akart - A madridi és a pesti villamos Ráthonyi János 1990. július 17. ELÉG MÁR A PORNÓBÓL, ELVTÁRSAK! A pornó nem szép, nem esztétikai kategória. Kicsit más, mint amit az ember maga csinál, más, mint ami a hétköznapi életben elfogadott, megengedett. A pornót nem szabad komolyan venni, úgy kell felfogni, mint egy játékot. Nem szabad ráerőltetni senkire. Sok magányos embernek ez pótolja vagy egészíti ki a szexet. Orvosok is tanácsolják a szexualitásban a változatosságot - a pornó feloldja a hétköznapiságot, igaz, mértéktelen élvezete káros... Mai világunkban egyébként is annyi gusztustalan dolog van, végül is bizonyos értelemben a politika is az... Verebics úr szinte egy szuszra sorolja a fenti érveket, és végezetül hozzáte­szi, hogy reméli, hamarosan tisztes polgári foglalkozásnak minősül, ha valaki üzletszerűen foglalkozik a por­nóval. És ez az „üzletszerű” magyará­zatra szorul esetünkben, lapkiadásról, videokazettaterjesztésről van szó. Ve­rebics úr ugyanis egy közeljövőben megjelenő pornólap­ főszerkesztője. Hosszabb kitérőkkel vezetett útja a honvédségi Igaz Szó magazintól a Képes Újság gyermekrovatán át az ÖKM felelős szerkesztői székéig. A három betű német rövidítés­­ az Österreichs Kontakt-Magazin szavak kezdőbetűit takarja. A lap az egyik legnépszerűbb és legnagyobb pél­dányszámban megfelelő kapcsolat­közvetítő magazin Ausztriában. Au­gusztustól pedig nálunk is megjele­nik, magyar nyelven, az ÖKM Bu­dapest Kft. kiadásában. Verebics úr ez ügyben írt nekünk levelet, és most hétvégén a rövidesen megjelenő pornómagazin siófoki re­­dakciójában beszélgetünk. Amely tu­lajdonképpen egy egyelőre üresen ál­ló lakótelepi lakás. És hogy miért pont a Balaton partján adják ki ezt a lapot, túl azon, hogy Verebics úr siófoki la­kos, nos a főszerkesztő már indokolja is. - Véleményem szerint Budapest mellett már Siófokot is nyugodtan szexfővárosként minősíthetjük, leg­alábbis ami a nyári hónapokat illeti. Van itt minden: live szex-show, eroti­kus masszázs, szexhajó, és ha jól tu­dom, két-három hétre leköltözik ide egy pesti masszázsszalon is. Úgyhogy már csak egy nemzetközi szexmaga­zin hiányzott. És Verebics úr - aki újságírósko­­dása előtt jogászként kereste kenye­rét - elmondja, hogy először a Nép­szava Kiadó Mi Világunk című ma­gazinjával közösen akarta megcsinál­ni az osztrák-magyar vegyes vállala­tot. Tárgyaltak is az osztrák céggel vagy másfél évig, de a szemléleten, hogy: „elég már a pornóból, elvtár­sak” nem tudtak túllépni. Felkértek az osztrákok, hogy én csináljam meg a lapot. Amiről most csak annyit, hogy elsősorban pár­kereső magazin, magyar és osztrák ügyfelek hirdethetnek, kereshetnek szabadidő- és szexpartnereket, akár hazai, akár német nyelvterületen nyaralásra. Verebics úr elmondja, hogy a ma­gazin szolid címlappal, fóliázva kerül ki a standokra, csak vásárlás után nyitható fel, és még azt sem akarják, hogy utcai kirakatokba tegyék ki. És meggyőződése, hogy akik megveszik majd, nem fognak rajta megbotrán­­kozni.­­ Nem lesz spermafotó és „fal­­loszplán” (vagyis nemi szerv ábrázo­lása közeli képen), de felvállaljuk, hogy a lap az, ami: pornó... Visszatérünk még néhány mondat erejéig a siófoki „szexfővárostervre”. A lapszerkesztő elmondja, hogy ta­pogatózó tárgyalásokat folytatnak bajorokkal, úgy tűnik, jövőre „nagy étvágyú” csoportok érkezhetnek Münchenből, szervezett tizenhat sze­mélyes charterjáratokkal, közvetlenül a siófoki reptéren landolva. Ha he­tekre nem is, de egy hétvége erejéig kínálhat Siófok nonstop szexprog­ramot.­­ Szeretnénk kilépni ebből a lehe­tetlen helyzetből, hogy nincs törvé­nyi szabályozása a szakmának, remél­jük, a kormányzat nem akar lemon­dani a pornóiparágból származó tisz­tes adóról - mondja Verebics úr. És búcsúzóul még egy kazettát mutat, amelyet szintén az ÖKM for­galmaz - sőt, saját maga állít elő. Tulajdonképpen ezzel is a „pornó polgárjoga” mellett szeretne érvelni. - Ez nem egy gusztustalan film, célja, hogy nézői ráhangolódjanak a szexuális aktusra. Időben is az „izga­tás” nagy része e filmnek. És ahol a szexuális kultúra olyan alacsony, mint nálunk - fogalmazza meg Verebics úr a végső szentenciát -, ott nem árt, ha látják, hogy maga az aktus nemcsak abból áll: durr bele a köze­pébe... (dkgy)

Next