Kurír - reggeli kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-26. szám)
1990-07-17 / 14. szám
10 Fazekas írisz azon a tragikus reggelen, amikor felébredt, csak spanyolul beszélt. Elfelejtette a magyar nyelvet, el a franciát, a németet. Senki a családban nem tudott vele beszélni. Sem Fazekasné, sem Fazekas mérnök, sem Fazekas nagy gimnazista fia, kis gimnazista fia, s René leánya. Előkelő rokonságuk van Fazekaséknak. A rokonság természetesen tudomást szerzett a csodálatos esetről. Rémüldözött és csodálkozott mindenki. Hogy beszélni tudjanak a spanyol nővel, német szóra fogták, és németül kezdték tanítgatni. Rövid pár hónap alatt meg is tanult németül, és ekkor tudták meg a Fazekas családban a történteket. Velem is, a hírlapíróval, aki eljöttem a csodálatos eset hírére, németül beszél Fazekas írisz. De amikor írisznek szólítom, tiltakozik: ő nem írisz, ő Lucia. Odaadom a ceruzámat és kérem, írja le, kicsoda? Fazekas írisznek iskolai füzeteiben szép szálkás a leány írása, most primitív betűkkel írja le nevét: Lucia Altarez de Salvio. Kérdi tőlem németül, jártam-e,már Madridban? - Én madridi vagyok - mondja „Lucia Altarez de Salvio”. - Azon az augusztusi délutánon nagyon rosszul éreztem magamat. Pedro Salvio, a férjem munkában volt. Pedro napszámos Madridban. Az ő felesége voltam. Tizenhét éves koromban lettem Pedro felesége, és 1933 augusztusában, 40 éves koromban haltam meg tüdőbajban. 1894. május 2-án születtem Madridban. A Calleoscura 7. számú bérházban laktunk egy kis lakásban. Pedróhoz fiatal koromban úgy erőltettek feleségül, mert nem őt szerettem, de nálunk, spanyoloknál, nem lehet válogatni. Amit a szülők akarnak! Aztán összeszoktunk. Minden esztendőben született egy gyermekem. Tizennégy gyermeknek adtam életet. A legkisebb szegény, már nagyon betegen jött a világra. Csontszája volt. A gyerekeket nagyon sajnáltam otthagyni, amikor meg kellett halnom. Fazekas írisz, aki mindig mosolygott (de a világért sem eszelős ez a mosolygása), most előkapja kis fehér zsebkendőjét, és hangos zokogásra fakad árván hagyott gyermekei miatt. Szól is Fazekasné magyarul, hogy ez az a pont, amelyet nem szabad érinteni nála, hagyjam is abba a gyermekeire vonatkozó kérdéseket. Aztán lassan megnyugszik a fiatal teremtés, és arról kezd beszélni, hogy milyen jó katolikus volt ő. Ismeri Madrid minden templomát, beszél az oltárképekről, küszködéses, proletár életéről, és felcsillan a szeme, amikor elmondja, hogy a leghíresebb madridi torreádor volt az ideálja. Tizenhat éves volt, amikor a torreádor győzelme után levágta a bika fülét, és az ő ölébe dobta. Spanyol leánynak ez a legnagyobb kitüntetés. Minden szépségkirálynő-választásnál nagyobb az aréna népe előtt. Csak néz rám értetlenül és kíváncsian, amikor Fazekasnéhoz fordulok, mondja meg őszintén: Írisz leánya csakugyan nem tudott-e spanyolul? Feleli Fazekasné: - De kérem, nem méltóztatik érteni, hogy ő nem az én írisz leányom? Ő a spanyol Lucia. Az én írisz leányom egy árva szót sem tudott spanyolul, és az egész családban soha mi spanyol dolgokról nem beszéltünk. ő most mindig csak spanyol dolgokat emleget. Tessék megérteni, hogy Irisz meghalt, aki most ön előtt ül, az Lucia, a madridi napszámosasszony. Mondom: - De ez a test, ez az arc, ezek a kezek, ezek Fazekas Írisz teste, arca, keze... - Igen. Az én Iriszkém teste itt maradt, és ebbe a testbe költözött Lucia lelke, de különben is, akik ismertük Iriszkét, láttuk, hogy hónapról hónapra mennyire változik át a mi íriszkénk itt marad teste is. Más temperamentuma van Luciának, mint íriszkének volt. Az én íriszkém melankolikus, szomorú, komoly teremtés volt, mély művész- és tudós lélek. A budai Margit gimnázium növendékeinek is legelseje, a soproni líceumban is a legkiválóbb, de mindig szomorú. Ezzel ellentétben Lucia csupa temperamentum. Csakugyan olyan temperamentumos, mondják azok, akik ismerik a spanyol nőket, mint egy igazi spanyol nő. Az én íriszkém sohasem tudott így kacagni, az én íriszkémnek ilyen mozdulatai nem voltak, az én Iriszkém honnan tudta volna ezeket a forró, temperamentumos táncokat, spanyol népdalokat, amiket Lucia táncol itt a szalonban délutánonként és énekelget naphosszat? És én, az édesanya, aki igazán ismertem az én Iriszkémet, látom, hogy Luciának most már az arca is egészen elváltozott. Megint németül kérdem Luciát: - Csakugyan így van ez? Feleli: - Igaz, amit a szenyora mond. Amikor itt a szenyoráéknál először belenéztem a tükörbe, megdöbbentem. Mi lett énbelőlem? Ilyen fiatal leány? És hol van az én fekete szemem? A sűrű fekete hajam, amelyik a derekamig ért? Azért később már nekem is tetszett, hogy új életemben ilyen szép, fiatal leány lett belőlem. Fazekas mérnök, az apa és a két gimnazista fiú nincs idehaza. Ülünk a fogadószoba asztalánál. Odafordulok Fazekasék kisebbik leányához, Renéhez. - Mondja René, hát az, aki itt ül közöttünk, csakugyan nem a maga testvére, az írisz?. - Nem, ő nem az írisz - feleli a rövid hajú, tiszta tekintetű Fazekas René. - ő Lucia. Őt nem is mint testvéremet szerettem, de mint barátnőmet. Ő idejött közénk, és én az ő primitív, egyszerű tudását kezdtem fejlesztgetni. Én tanítottam meg őt írni is, írni sem tudott szegényke. Én és a mama tanítgattuk németül. Most már úgy szeretem, mint a saját testvéremet, mert hiszen olyan kedves. És mennyi mindent tanultam én is tőle a spanyol életről, Madridról. Lucia eleinte idegenkedett tőlünk. Riadozott mindentől. Hónapokig nem mertük az utcára kivinni, már mindig meg akart szökni, vissza, haza. Most már megszokott és rajongásig szeret minket. Csak a régi élete módját nem tudja levetni, kora reggel nekiáll, úgy, mint odahaza és kezd tenni-venni, dolgozni, takarítani, mosogatni, mosni, súrolni. Kérdem Fazekasnét és René leányát: - De mit szól mindehhez Fazekas mérnök úr? - ő, kérem - feleli - tartózkodó Luciával szemben. Különben is szomorú ember. Most is, délután elment munkahelyére és majd holnap reggel jön haza. Azt mondja, hogy ő nem tud semmiről semmit. A negyedik gimnazista fiú is tartózkodó, de a kisebbik pajtáskodik Luciával. A fiúk sem hívják különben Luciát Írisznek, hanem Babának, vagy Babikának. Lucia szereti őket. Az is érdekes, hogy amikor még bent laktunk a városban és Lucia találkozott a Margit intézet növendékeivel, volt iskolatársnőivel, senkit nem ismert közülük. - Fazekas Íriszt a margitisták mind megismerték az utcán, de Lucia senkire nem emlékezett. És mentegetőzve mondta, hogy ő nem járt abba az iskolába soha. - Tanárnőit sem ismerte... Mennyire csodálkozott, amikor először meglátta a pesti villamosokat! Hogy ezek mennyivel mások, mint a madridiak, és rajzolgatni próbálta nekünk, hogy mi a különbség a madridi és a budapesti villamoskocsik között. (Folytatjuk.) EGY BUDAPESTI LÉLEKVÁNDORLÁS REJTÉLYES ESETE 6. míniszből a Donna luciA Tizennégy gyermeknek adott életet - füszke teste itt maradt - Állandóan szökni akart - A madridi és a pesti villamos Ráthonyi János 1990. július 17. ELÉG MÁR A PORNÓBÓL, ELVTÁRSAK! A pornó nem szép, nem esztétikai kategória. Kicsit más, mint amit az ember maga csinál, más, mint ami a hétköznapi életben elfogadott, megengedett. A pornót nem szabad komolyan venni, úgy kell felfogni, mint egy játékot. Nem szabad ráerőltetni senkire. Sok magányos embernek ez pótolja vagy egészíti ki a szexet. Orvosok is tanácsolják a szexualitásban a változatosságot - a pornó feloldja a hétköznapiságot, igaz, mértéktelen élvezete káros... Mai világunkban egyébként is annyi gusztustalan dolog van, végül is bizonyos értelemben a politika is az... Verebics úr szinte egy szuszra sorolja a fenti érveket, és végezetül hozzáteszi, hogy reméli, hamarosan tisztes polgári foglalkozásnak minősül, ha valaki üzletszerűen foglalkozik a pornóval. És ez az „üzletszerű” magyarázatra szorul esetünkben, lapkiadásról, videokazettaterjesztésről van szó. Verebics úr ugyanis egy közeljövőben megjelenő pornólap főszerkesztője. Hosszabb kitérőkkel vezetett útja a honvédségi Igaz Szó magazintól a Képes Újság gyermekrovatán át az ÖKM felelős szerkesztői székéig. A három betű német rövidítés az Österreichs Kontakt-Magazin szavak kezdőbetűit takarja. A lap az egyik legnépszerűbb és legnagyobb példányszámban megfelelő kapcsolatközvetítő magazin Ausztriában. Augusztustól pedig nálunk is megjelenik, magyar nyelven, az ÖKM Budapest Kft. kiadásában. Verebics úr ez ügyben írt nekünk levelet, és most hétvégén a rövidesen megjelenő pornómagazin siófoki redakciójában beszélgetünk. Amely tulajdonképpen egy egyelőre üresen álló lakótelepi lakás. És hogy miért pont a Balaton partján adják ki ezt a lapot, túl azon, hogy Verebics úr siófoki lakos, nos a főszerkesztő már indokolja is. - Véleményem szerint Budapest mellett már Siófokot is nyugodtan szexfővárosként minősíthetjük, legalábbis ami a nyári hónapokat illeti. Van itt minden: live szex-show, erotikus masszázs, szexhajó, és ha jól tudom, két-három hétre leköltözik ide egy pesti masszázsszalon is. Úgyhogy már csak egy nemzetközi szexmagazin hiányzott. És Verebics úr - aki újságíróskodása előtt jogászként kereste kenyerét - elmondja, hogy először a Népszava Kiadó Mi Világunk című magazinjával közösen akarta megcsinálni az osztrák-magyar vegyes vállalatot. Tárgyaltak is az osztrák céggel vagy másfél évig, de a szemléleten, hogy: „elég már a pornóból, elvtársak” nem tudtak túllépni. Felkértek az osztrákok, hogy én csináljam meg a lapot. Amiről most csak annyit, hogy elsősorban párkereső magazin, magyar és osztrák ügyfelek hirdethetnek, kereshetnek szabadidő- és szexpartnereket, akár hazai, akár német nyelvterületen nyaralásra. Verebics úr elmondja, hogy a magazin szolid címlappal, fóliázva kerül ki a standokra, csak vásárlás után nyitható fel, és még azt sem akarják, hogy utcai kirakatokba tegyék ki. És meggyőződése, hogy akik megveszik majd, nem fognak rajta megbotránkozni. Nem lesz spermafotó és „falloszplán” (vagyis nemi szerv ábrázolása közeli képen), de felvállaljuk, hogy a lap az, ami: pornó... Visszatérünk még néhány mondat erejéig a siófoki „szexfővárostervre”. A lapszerkesztő elmondja, hogy tapogatózó tárgyalásokat folytatnak bajorokkal, úgy tűnik, jövőre „nagy étvágyú” csoportok érkezhetnek Münchenből, szervezett tizenhat személyes charterjáratokkal, közvetlenül a siófoki reptéren landolva. Ha hetekre nem is, de egy hétvége erejéig kínálhat Siófok nonstop szexprogramot. Szeretnénk kilépni ebből a lehetetlen helyzetből, hogy nincs törvényi szabályozása a szakmának, reméljük, a kormányzat nem akar lemondani a pornóiparágból származó tisztes adóról - mondja Verebics úr. És búcsúzóul még egy kazettát mutat, amelyet szintén az ÖKM forgalmaz - sőt, saját maga állít elő. Tulajdonképpen ezzel is a „pornó polgárjoga” mellett szeretne érvelni. - Ez nem egy gusztustalan film, célja, hogy nézői ráhangolódjanak a szexuális aktusra. Időben is az „izgatás” nagy része e filmnek. És ahol a szexuális kultúra olyan alacsony, mint nálunk - fogalmazza meg Verebics úr a végső szentenciát -, ott nem árt, ha látják, hogy maga az aktus nemcsak abból áll: durr bele a közepébe... (dkgy)