Kurír - reggeli kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-26. szám)
1990-07-23 / 19. szám
1990. július 23. B icska Maxi birodalma VOLT EGYSZER EGY „ÁRVA”, HIÁNYZOTT A LÁBA... Féllábú, mocskos kölyök ül a Marx téri aluljáró közepén és énekel: „Marná mea, marná mea...” Magas, átható fejhangon gajdolja: édesanyám édesanyám... Ép lábát előre nyújtja, a másikat, a combközéptől csonkoltat, kitakarja - lássák. Az aluljárói szomorújáték kellékei: egy nejlonszatyor, egy mankó és egy kartonlap. A papundeklire írt szöveg rossz németséggel tudatja a szépszámú szánakozó polgárokkal, hogy akit most látnak-hallanak, az a romániai forradalom árvája, aki nemcsak fél lábát, hanem szüleit is elveszítette... ülnek a gyerek előtt a forintok. Az emberek kérdezgetnek is, de a gyerek csak gajdol és nem néz senkire. A pénzt sem köszöni meg. Nem tud magyarul. Földbegyökerezett lábbal állunk a látvány, a gyerek előtt. Néhány lépéssel odébb könyvárust szólítunk meg. - Ismeri a gyereket? - Egy hónapja már, hogy ide jár. De nincs egyedül. Van úgy, hogy ketten-hárman is vannak. Nézzenek csak körül jobban. Néhány óra alatt többet keresnek, mint mi, akik reggeltől estig itt dolgozunk - jön a hideg zuhannyal felérő válasz. - Állítólag a Nyugati pályaudvar várójában alszanak. Érdeklődjenek a rendőrőrsön. Egyszer már bevitték őket, de másnap újból megjelentek a szerencsétlenek. Leguggolunk a gyerekhez. Alkalmi tolmács segítségével megtudjuk, hogy a 13 éves Raffaelnek „csak” vásárolni mentek a szülei... A gyerek feltápászkodik és szó nélkül odébb botorkál, majd ismét letelepszik. Befejezte a beszélgetést. A rendőrőrsön először bizalmatlanul fogadnak. - Hát jó. Akarják tudni az igazságot? - kérdezi egy főtörzsőrmester. - Igen, behoztuk már őket. Telefonáltunk mi mindenhová. Sem a román nagykövetség, sem a máltaiak nem tudtak mit kezdeni velük. Akkor meg hová forduljunk? elengedtük őket. Ha beléjük botlunk, igyekszünk nem odafigyelni. Elég a dolgunk nélkülük is. Az aluljáróban közterületfelügyelők intézkednek. Udvariasan, de határozottan tessékelik el valahová, valameddig az alkalmi árusokat. A földön ülő táblás gyerekeket messzire kerülik. Már négyen vannak. Szinte mértani pontossággal osztották föl egymás közt a terepet. „Nem adok interjút” - mondja a fiatal, megviselt felügyelő. Aztán elmondja, hogy tudomása szerint minden reggel márkás, nyugati autóból szállnak ki a srácok az Oktogonnál. Ha nem hiszem, járjak utána. Ő már így is sokat mondott... Gondterhelten búcsúzik. Ötveneseket, százasokat, sőt, ötszázast is kapnak az „árvák”. Vajon, mi az igazság? Jól szervezett koldulás szemtanúi vagyunk valamennyien? Végigtelefonáltam az összes lehetséges hivatalt, ahol talán tehetnének valamit a gyerekekért. Még népi sejtem, hogy egy izgalmas, telefonos labdajátékba kezdtem. A Fővárosi Gyermek és Ifjúságvédő Intézet igazgatója, dr. Kóti János már hallott az esetről. Nem én vagyok az első telefonáló. Ő nem tehet semmit. Az intézmény tele van Romániából érkezett gyerekkel, akiket a szülők itthagynak, aztán eltűnnek, ők különben sem rendelkeznek hatósági jogkörrel. Ajánlja, hívjam fel az V. kerületi tanács gyámügyi csoportját. A Marx téri aluljáró három - az V, a VI. és a XIII. - kerület közigazgatási határán található. Gondolom jobb, ha a Fővárosi Tanács anya és gyermekvédelmi osztályához fordulok segítségért. Kovács Vera osztályvezetőnek mesélem el a történetet. - Ilyet még nem is hallottam. Ez borzasztó. Valamit tenni kellene... - De mit, asszonyom? Azért hívtam önöket, hogy talán segíteni tudnak. - Sajnos, mi nem vagyunk illetékesek. Tudja, ilyen esetekben a rendőröknek ideiglenes gondoskodásbavételi határozat alapján kellene átadniuk a gyerekeket az illetékeseknek. - Tessék mondani, azok kik lennének? A GYIVI sem tekinti magát illetékesnek. És gondolja, hogy felhívhatom egy rendőr figyelmét arra, hogy mit kellene csinálnia ilyen esetben? - Igen. Megmondhatja neki. - Asszonyom, nem gondolja, hogy a rendőr esetleg megsértődne, vagy kioktatna? - Nem, nem hiszem. De kérem, jelezze majd, mire jutott. - Jelezni fogom. Köszönöm a segítségét. Kézit cső... - Várjon, kérem. Lehet, hogy ez egy országos ügy. Talán hívja fel a Népjóléti Minisztériumot. Lehet, hogy ott tudnak segíteni... *** Vissza az aluljáróba. Szeretnénk meglesni, hogy hová tűnnek nap nap után a „forradalom árvái”. Nem találjuk őket. Az ismerős könyvárus látta, hogy két óra körül elvitték a gyerekeket. A BRFK ügyeletén érdeklődöm. Nem tudnak semmit. Kérik, hívjam őket később. Akkor sem tudnak bővebb felvilágosítást adni. Reggel érdeklődjek. *** A szerkesztőségben telefonüzenet vár: bevittek három „árvát” a Nyugati pályaudvari őrsre. Indulok. Velem tart a Vöröskereszt menekültügyi szolgálatának vezetője is. Ha előkerülnek a gyerekek szülei, akkor a szolgálat elhelyezheti a családot Csillebércen, a menekülteket befogadó táborban. Szállás, tisztálkodási lehetőség, orvosi ellátás, háromszori meleg étel, ruhasegély. A néhány hónapos biztos fedél esélyt teremthet az újrakezdéshez, a munkavállaláshoz. Az őrsön ott vannak - Raffael kivételével - a már tegnap megismert srácok. Egy mankós, egy csonkolt kézfejet sejtető kötést viselő kis fekete fiú, és a 13 éves Constantin, a legidősebb, a legegészségesebb a bekísértek közül. Két széken feszengenek hárman. Riadtak. Tolmács - egy önként vállalkozó erdélyi fiatalember segítségével érdeklődöm Raffael holléte felől. Constantin, Raffael unokatestvére a szóvivő. Gazdag fantáziája ellenére a gyerek nem képes visszaemlékezni a tegnapi napra. Nem voltak az aluljáróban. Raffael pedig most is otthon fekszik, hiszen féllábú, pihennie kell. A mama vigyáz rá. Az otthon Kőbányán, az Akna utcai szeméttelepen van. Mielőtt elindulnánk a szülőkhöz, a rendőrök visszaadják Constantinnak a nála talált értékeket. Skatulya gyufa, egy doboz Sophiane, hatszáz valahány forint és a német nyelvű kartonlapok. A fiúnak alá kell írnia az átvételi elismervényt. Három keresztet rajzol... Két lestrapált Ladával indulunk Kőbányára. A szeméttelephez érve Constantin megmutatja, hogy a kőfalon hol található az általuk használt „kapu”. Átpréselődünk. Öt-hat különböző méretű sátor körül zajlik az élet. Barna, bajuszos férfiak, virágmintás fejkendőt viselő asszonyok, félmeztelen gyerekek. A család, a rokonság. Tizen-tizenöten lehetnek, de a közösség nem teljes. Raffael elment valahová. Az egyik férfi papíron is átveszi a rendőröktől a gyerekeket. Vastag nyaklánca, súlyos gyűrűje arany. Megköszöni a rendőrök gondoskodását. - Tudják, milyenek a gyerekek? Reggel elküldjük őket a Közértbe, aztán elcsavarognak... A nagy család érvényes útlevéllel tartózkodik Magyarországon. Ausztriába, Kanadába szeretnének eljutni, de még nem kaptak vízumot. Pedig a forradalomban részt vettek. A gyerekek is akkor sérültek meg. Az egyik férfi megfogja a kezemet és a fejére rakja. Meg kell tapogatnom koponyáján egy puskatus okozta mélyedést. A szekusok tették. Illiescu sem jobb Causescunál. Ezért szeretnének nyugatra menni. Most itt keresik a megélhetésüket a szeméttelepen. Nem beszélnek magyarul, más munkát nem kapnak. Rongyot, üveget válogatnak, mosnak, aztán eladják. Nehéz az élet... Megígérik, elmennek a Vöröskeresztbe. Kérik, írjam fel a címet, és hogy kit keressenek. A rendőrök nem rejtik véka alá véleményüket a kocsiban. - Megérte, uram? Mit csináltunk? Semmit. Holnap megint ott lesznek az aluljárókban. Ha nem a Marx tériben, akkor másutt. Akár mérget is vennék rá - morogja Virág törzsőrmester. - Hol vannak a törvények? Hogyan intézkedjünk? Tudja mennyit fogyasztott ez a két kocsi a semmiért? Az URH-ban közüikt a járőrrel, hogy menjen a VI. kerületi tanácshoz. Dr. Bíró Mária szocpolost kell keresni. Az Oktogonnál egy féllábú román kisfiú énekel. Árva. Kínunkban nevetni kezdünk. A tanács szociálpolitikai előadója lakossági bejelentés alapján kéri a rendőri intézkedést. A hölgy ugyan végighallgatja történetemet az „árvákról”, de neki intézkednie kell. - Asszonyom, mit tesz, ha ott találjuk a gyereket? - A rendőri igazoltatás után fölveszem a fiú adatait és átadjuk a Fővárosi GYTVI-nek. Ezeknél a gyerekeknél nincs semmiféle irat. A szülők Kőbányán „dolgoznak”. Ez majd kiderül a helyszínen. A Kállay Éva Nevelőotthonban 30 napig lehet a gyerek ideiglenesen. Ha ezalatt az idő alatt a szülők nem jelentkeznek, akkor a rendőrök kutatják fel őket. Ha a keresés eredménytelen, akkor tartós nevelőotthoni gondozásba tesszük. Megérkezünk az Oktogonra. Az édességbolt eladója szerint a kis román fél órája ment el az Emke irányába. Bottal üthetjük a nyomát. Az Emke már egy másik kerület... TRIZNA ISTVÁN A romániai forradalom árvája? Sem a román nagykövetség, sem a máltaiak nem tudtak mit kezdeni velük Öt-hat különböző' méretű' sátor körül zajlik az élet Fotó: OLÁH ANDREA 11