Kurír - esti kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-07-10 / 7. szám

10 Minket mindenhol kiröhögtek SZÉLLEL SZEMBEN NEM LEHET Fényes péntek délelőtt lézengünk az albertfalvi piacon. Vevő nincs, a kofák panaszkodnak, minden második üzleten ott virít az „eladó” tábla. Még a lángosos is meghirdette a boltot, hiába van itt ez a ménkű nagy lakótelep, jó, ha száz lángos fogy egy nap. Az egyik zöldséges rám ripakodik, ne válogassak, míg a mellette álló taszítóan negédes. Ő optimista. Jöttem volna csak tavaly, mondja, akkor se árus, de vevő nem volt itt, bezzeg most. A piacfelügyelőség elengedte a helypénzt, jönnek is a kofák, lesz választék. Már csak a vásárlókat kellene ideszoktatni valahogy. A húsnagyker megnyitotta az üzletét, némelyik szalámit negyvennel olcsóbban adja, mint máshol, az olaj árából is engedményt ad. A két vendéglő mellett működik már a presszó, a lángosról leálltak, hogy ne legyenek konkurenciája a szomszédos cégnek, viszont vettek két játékautomatát. Szünidőben bottal sem lehet elkergetni a gyerekeket mellőle. Szóval lassan-lassan beindul az élet a piacon. Mondják, ideje volt. Három éve nyitották meg egy kis ünnepség keretében. *** Középkorú, törékeny nő matat a többkilónyi dossziéban. Pecsétes papírok, kézzel írt feljegyzések közül emblémás formanyomtatványokat vesz elő. Piránné négy éve járja a hivatalokat és szerkesztőségeket, hátha meg tudja védeni az igazát. A piac felépült, az ügy szereplői mind más székekben ülnek ma már. Új rendszer jött a régi helyébe, csak a lakótelepiek helyzete nem változott. Minket mindenhol kiröhögtek. Azt mondták, a fejünk tetejére állhatunk, akkor is megépül a piac. Hiába mentünk a tanácsra, a pártközpontba, írtunk mindenkinek, aki tehetett volna valamit: azt írták vissza, hogy a lakók érdekében történik az egész. Meg azt, hogy mi kértük a piacot. Lehet, hogy valahol, valakik kérték, de biztos, hogy nem egy gyár mellett, a parkoló helyén. Azt is ígérték, hogy hatalmas, lombos fasort telepítenek a piac köré. Ebből persze nem lett semmi, ígértek mindent, ehelyett borozó nyílt, szemben a bölcsődével. *** A papírhalmokból lassan öszszeáll a sztori. 1985 szeptemberében a Hazafias Népfront és a kerületi tanácselnök egy nyomtatványon ismertette a tehót. A célok között felsorolták a gimnázium bővítését, egy tanuszoda felépítését, és a kerület játszótereinek, parkjainak fejlesztését. A piacról ekkor még szó sincs. 1986 áprilisában újabb nyomtatványt dobálnak be a lakótelepiek levélszekrényeibe. Ebben a tanácselnök értesíti a lakosságot, hogy a többség megszavazta a tehót, és felsorolja az egy évvel azelőtti célokat, csakhogy most már a dél-budai piac építése is a tervek között szerepel. Arról, hogy hol lesz, egy szót sem találtunk. Időközben kimúlik a tehó, telik az idő, mígnem több mint egy évvel később a Budalakk gyár melletti parkolóban álló autók szélvédőjén rövid levelet találnak a tulajdonosok. A levélben tudatják velük, hogy a parkoló helyén piac épül, és kérik, vigyék el az autóikat az útból. A lakók kétségbeesnek, és másnap felhívják a kerületi tanács építési osztályát és a pártbizottságot. Azt a választ kapják, hogy az építkezés lezárt ügy. Két nappal később már a televízió forgat a parkolóban, talán ennek is köszönhető, hogy gyűlésre hívják a népfront illetékesét, a tanácselnököt, a kerületi párttitkárt és a műszaki osztály vezetőjét. A hívatlanul megjelent tucatnyi lakónak aznapi dátummal ellátott többoldalas nyomtatott prospektust nyújtanak át, amiből kiderül - hiszen tervrajz is tartozik az anyaghoz -, hogyan néz ki majd a piac. Ebből az derül ki, hogy közelebb viszik a Budalakk 4. számú gyáregységhez, amelynek kerítése beljebb kerül, és lebontják a raktárakat. Megígérték, hogy nem vágják ki a fákat, s ha mégis, úgy pótolni fogják azokat. Másnap a lakók felhívják a Budalakk igazgatóját, aki elmondta, hogy a kerítést csak az építkezés után fogják beljebb vinni, a raktár lebontásáról pedig szó sem lehet. Május 30-án gyermeknapi ünnepségre gyűlik össze a lakótelep apraja-nagyja. A nagyok főképpen azért, hogy az alkalmi színpad mellett elhelyezett urnába dobják szavazataikat, a népfront által rögtönzött közvélemény-kutatáson. Az urna kinyitása után összeszámlálják a szavazatokat. Összesen ezerhat lakó szavazott, akik közül hatszáztizenketten akarnak piacot, harontszázkilencvennégyen nem. A tervezett helyen, tehát a gyár mellett százhetvennégyen látnák szívesen a „létesítményt”, míg négyszázharmincnyolcan bárhol, csak ott nem. A számokból is kiderül, hogy a többség nem akarja a terv szerinti helyen, így - ahogy ez már nálunk lenni szokott - az építkezés megkezdődik. A lakók levélben kérnek szakértői véleményt a Budapesti Városszépítő Egyesülettől. Dr. Radó Dezső elküldi a másolatot Dollenstein „elvtársnak” is, aki - szemtanúk szerint - kacagott az ügyön. így volt vagy sem, az biztos, hogy a szakértő szavait, mely szerint a Budalakk erősen mérgező vegyületeket használ a festékgyártásnál, és azt az uralkodó széljárás a bölcsőde felé fújja - nem vették figyelembe. Ehhez járul még a buszok és autók által kibocsátott szénmonoxid és nitrogén-monoxid, ezért súlyos kárt okozna, ha a fákat kivágnák. Június 10-én az egyik tanácstag, állampolgári minőségben levelet írt a lakók képviselőjének, melyben beismerte, hogy ugyan háromszor is szavazott a tanácstestület a piacról, de annak helyét egyszer sem tudták a tanácstagok. Az is igaz, írja, hogy telepítési variációkat egyszer sem tárgyalhatott meg a tanácstestület. A lakók ekkor végső kétségbeesésükben az MSZMP-hez fordultak. Levelet írtak a Kádártitkárságnak, ahonnan hamarosan megjött a válasz. A levelet aláíró Győri Lajos, mint a gazdaságpolitikai osztály illetékese ragadott írógépet. Ebben pontosítja a lakók információit, például elárulja, hogy a Budalakk 89-ig megszünteti a veszélyes anyagok használatát, így ez nem zárja ki a bevásárlóközpont telepítését. Az utolsó bekezdésben a mindenhonnan kirúgott lakók türelmét és együttműködését kéri, „hogy a körzet többi lakosai és az önök kisebb közössége által is elfogadható megoldás kerüljön kidolgozásra”. A lakók ismét levelet írtak Győri Lajosnak, amelyben már hivatkoztak egy időközben érkezett Köjál-levélre. Ebben felhívják a lakók figyelmét arra, hogy „a Budalakk 4. számú gyáregységét az illetékes hatóság a levegőszennyezés megszüntetésére kötelezi, az intézkedés folyamatban van”. Ugyanakkor a Köjál előírja, hogy a megépült piacon árusítás csak zárt térben történjen, az áruszállítást és szemétszállítást a gyár felőli oldalon megtiltja. A lakók ezzel igazolni látják a gyanújukat, miszerint a gyárban tényleg dolgoznak veszélyes anyagokkal, ráadásul a veszélyes hulladékot is a piac felőli oldalon tárolják - az előírásoknak megfelelően. Újabb levelet küldenek a pártnak, amelyre meg is jön a már háromoldalas válasz. Ebben Győri Lajos egy több szálon futó, mindenre kiterjedő vizsgálatot emleget. Azt írja, a körzet lakossága szükségesnek látja a kereskedelmi létesítmények bővítését, ezt a tehó megszavazásával kifejezésre juttatta! A helyszín kiválasztása kellő alapossággal történt, és egyértelműen optimálisnak tekinthető. Megnyugtatja a lakókat, hogy a szabadtéri árusítást nem fogják engedélyezni. Mindent egybevetve - írja -, a döntés mérlegelésekor a szocialista demokrácia elveit vették figyelembe, amelynek értelmében nem lehet egy bizonyos határon túl a kisebbség érdekeit előtérbe helyezni, hiszen az egy érintett tanácstagi körzeten kívül valamennyi albertfalvai körzet egyetértett a bevásárlóközpont a helyen történő létrehozásával. Végezetül Győri Lajos kéri, hogy „a vita ne folytatódjék, a felépülő létesítmény használatában pedig leljék örömüket”. *** A vitát lezárták, a piacot megépítették. Ki tudja, hol vannak most a Dollensteinek, Győri Lajosok? Megszűnt a népfront és a mindenható MSZMR Csak a piac maradt, fasor nélkül, közel a gyárhoz, és egymás után nyílnak a szabadtéri árusok és a borozók. Petrán Józsefné összecsomagolja a dossziékat. Már csak egyet akar, hogy ne adjanak lépten-nyomon a kocsmáknak engedélyt. Ez ügyben fogadja őt és lapunk munkatársát az új, kerületi tanácselnök. KOMORNIK VERA Az autók helyére ígérték a fasort Pénteki csúcsforgalom a piacon Rálátunk a bölcsődére 1990. július 10. VOLÁNTEFUVAL UKRAJNÁIG Jancsina Lajosnak nagy ötlete van. Olyasmit talált ki, ami eddig három kormánynak és egy tárcaközi bizottságnak nem jutott eszébe. Jancsina Lajos, a Volántefu fuvarozási igazgatója azt találta ki: ha menni nem akarnak, vinni kell őket. Igenis meggyorsítható a szovjet csapatkivonás, úgy, hogy mi is jól jártunk, meg a Volánteru is... - Arra gondoltam, fölajánljuk szabad szállítókapacitásunkat a szovjet hadseregnek, személyek és anyagi javak közúti szállítására. Ezért ők fizetnének, nem pénzzel, hanem gázolajjal, gépkocsialkatrésszel, azzal, amilyük van, s amit amúgy sem akarnak kivinni. Meg arra is gondoltunk, hogy van nekünk úgy kétszáz ZIL teherautónk, amitől úgyis szeretnénk megszabadulni. Ezt odaadnánk nekik, kapnának hozzá konténert is. Itt megrakják azzal, amit haza akarnak vinni, kigurulnak a határon, s nem is kell visszaadniuk a teherautókat. Megtarthatják. Fizethetnének érte gázolajjal, alkatrésszel. A csapatkivonásról tárgyaló tárcaközi bizottságtól származó információink szerint a szovjet fél az ajánlat hallatán előbb alaposan meghökkent, aztán fontolgatás tárgyává tette. Olyannyira, hogy ajánlatot is kértek a volánosoktól, akik ezt össze is állították. Most éppen át kell dolgozniuk az áremelések miatt, de napokon belül eljuttatják a korrigált kínálatot a szovjeteknek. A tárcaközi bizottság részéről Németh Sándor kommentálta a készülő üzletet: - Csak az a baj vele, hogy ez az elképzelés feltételezi, hogy a végén mi fogunk tartozni. Pedig még csak az a biztos, hogy a szovjetek majdnem hárommilliárd rubelt követelnek a Magyarországon hagyandó értékeikért. Hogy nekünk mennyivel tartoznak az okozott környezeti és egyéb károkért, az állagmegóvás és a karbantartás elmulasztásáért, azt még nem tudjuk. Nem tudjuk, ki fog fizetni kinek. - Gondolja, kivonulnak és még fizetnek is? - Ki kell várni a végét... -SER