Kurír - reggeli kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 27-42. szám)

1990-08-11 / 36. szám

10 HyiV 1990. augusztus 11. ÉJJELI MENEDÉKHELY Az úgy megy, hogy az ember le­teszi a lábaskát a kőre - nincs asztal két talpa közé szorítja, úgy nem csúszkál, s akkor lehet komótosan tunkolni a kenyér­rel. Csirke far­ hát. Pörköltnek. Az úgy megy, ül az ember az ágy szélén, előrehajol, kanyarít egyet a kenyérhéjjal, harap, rág, megtörli a bajuszát. A bajusza is ősz, a haja,is. Nagyon higgadt. Jó itt? Jó. És amikor balhé van? Nincs itt balhé. Hogy kerül ide az ember? Úgy, hogy a lányánál lakik, s a leány fiúja kirúgja. S előtte? MÁV? Munkásszálló. Szóval minden rendben. Az ablak kitörve, a padló kő. Úgy megy az, hogy Margó megtalálta önmagát. Egziszten­ciája csúcsán ül a Vajdahunyad utcai menhelyalapítvány hajlék­talanszállásán, a volt munkás­­őrobjektumban. Volt már papír­gyári dolgozónő papírgyárban, volt kézbesítő havilapnál, gon­dozott debil (elhagyott) gyere­keket, exkluzív szerződéssel ta­karított éjszakai mulatót, volt munkanélküli, segély nélkül; szerető, klubvezető, cigány­gondozó. És most ez. Gondozó a menedékben.­­ Jó lenne ez. Csak egy kicsit elszabadult a pokol. Csak újra­termeljük a szegénységet. Csak a VIII. kerületi rendőrök szar­nak rá, mi történik itt. - Mi? - Ezt a kiürített munkásőr­­parancsnokságot... elfoglalta a Tamás a hajléktalanokkal. Se­­hol lakók laknak itt. Aztán föl­fedezték maguknak a kurvák és stricik. A kurvák kurválkodnak, a stricik törnek-zúznak, vere­kednek, lövöldöznek. - Mi? - Lövöldöznek. Nem strici, akinek nincs gázpisztolya. Nem nézik, ki kurva, ki hajléktalan, ki gondozó. Rám még nem lőttek, de pofont azt már kaptam. Most itt vagyunk, és nincs, aki se­gítsen, mert az elején kikértük magunknak, hogy a rendőrök bejöjjenek ide. Ne vegzáljanak embereket azért, mert nincs hol lakniuk, nincs munkájuk, vagy személyiségük. Erre megsértőd­tek. Akkor sem jönnek, na balhé van. Ha összeverik a gazembe­rek az embereket, vagy össze­törik a berendezést. Berendezés! Nincs itt semmi. Margó virul, gömbölyödik, mert áldott állapotban van - s harcolgat. Egyvágányú a gon­dolkodása, de nem akar változ­tatni rajta. Ő ezeket az embereket érti és szereti, értük akar megtenni mindent, amit tud, mert más ki? Ő is ebben a cipőben járt, tizennégy éves kora óta, mióta az apja kiverte otthonról, csövezik, hol lakott valahol, hol nem, hol dolgozott, hol nem. Hát hogyne járna a szája. Most munkája van, laknia van hol. Most van egy helye, csak egy kicsit elszabadult a pokol, így megy ez. - Ismer engem? - Nem. - Mert engem úgy fogadnak mindenütt: „Maga nekem isme­rős valahonnan...” Na? Nem? - Valamelyik hajléktalanszál­láson esetleg?... - Mondom én. Én nem va­gyok hajléktalan. A várban van egy hatszobás lakásunk. Ott nem férek el én. Kirúgott az apám. Töltögetem a jelentőlapot. Ha már itt vagyok. A vastagon keretezett részt a hatóság tölti ki. Állandó lakása­ nincs. Csalá­di neve: B... Utóneve: Miklós. Személyi száma: 1 68 03 08... Miklós szobafestő, hogy fölve­gye a BKV villamosvezető-ta­nulónak, kell a bejelentett lakás. Ide be lehet jelentkezni. Ez a hely azért van. Irénke a délutáni ügyeletes. Ül, kérdez, ír. Hárman beszél­nek hozzá, tíz-egynéhányan vár­nak rá, négyfelé figyel, nagyon nyugodt, pedig rácsapják az ajtót, kiabálnak vele, nem értik meg. Segélyt csak az kaphat a tanácstól, aki lakik valahol. Aki nem lakik sehol, be kell ide jelentkeznie, csak azután mehet a VIII. Kerületi Tanácshoz. A bejelentkezéshez igazolvány kell. Akinek nincs személyije, kap hajléktalanigazolványt. Kap okmánybélyeget, adatlapot, pénzt. Ez itt így megy. Minden ablak ki van törve. Az ablakon - ahol van még keret - rácsok, így lehet védekezni a hívatlanok ellen. És nem kell visszaszólni, csendben kell ma­radni, akkor lehet, hogy nem bántják az embert. Egy szoba a földszinten, hatan lakják, sző­nyeg van a kövön, a tetőn, a fur­nérlemezek között befújt a szél. Villanyrezsón fő valami. Beszél­getni próbál az ember. - Leírhatom a nevét? - Ha akarja. Fehér Imréné. - Honnan jött? - Vásárosnaményből. - S miért? - Hát... Elváltunk. Aztán... - Most van munkája? - Van. Egy maszeknál. Van szoba, ahol négyen laknak, két ágyon. Két pár élettárs. A fiú még ágyban, csupasz szi­vacson, lepedővel takaródzik. Nyírmadai. Alkalmi munkából él. A menekültek letörték az árakat, telített a Moszkva téri, a nagyvásártelepi emberpiac, ezer­kétszáztól háromszázig mozog­nak az árak, ha nem tetszik az embernek, mehet. Mindig van elesettebb, mióta menekültjeink vannak. Nincs szakma, nincs lakás, nincs pénz­­tartalék, kilátástalan az állandó munkahely. Anélkül pedig (azzal se) nincs innen menekvés. Lehet itt ülni a langyos vízben. (Csak néha forró, néha hideg...) Kedés van, nő van, munkanélküli-se­gély van. Van menhelyala­pítvány. Hát így megy. Tamás a főnök. Gyuris Tamás szabaddemokrata, szakállas. Ami­kor már egy ideje hiába kilin­cselt a hivatalnál a kiürített mun­­kásőrobjektumért, rohammal be­vette, még a múlt rendszerben. Aztán lett alapítvány (fővárosi tanács, SZETA, IV. kerületi csa­ládsegítő központ), lettek gon­dozók, jöttek a hajléktalanok, elvált és kirúgott férfiak, alko­holisták, betegek, nyomorultak, elbitangolt kölkök, állami gon­dozottak, csövesek, lakásfeltö­­rők, börtönből szabadultak, sze­gények, szegények, szegények. Akik eddig nem léteztek. Akik­­ről most már tudomást veszünk: „Hm,, ez van, nálunk is van nyo­mor, így van ez.” Jöttek utánuk a gazemberek is, kurvák is, stricik is - ők szívósabbak, ők kerültek több­ségbe, kiszorultak a rászorulók. A rendőrök? Ha nem mehetnek, amikor ők akarnak, nem men­nek akkor sem, ha kellene. Hogy éppen most verik össze a portásokat? Hát istenem. Ke­mény fiúk azok. Kibírják. Ki is bírták, most már nekik is van gázpisztolyuk. - Kisöpörjük a jövő héten a menedéket - mondja Tamás. - Micsoda?! - Nem megy így tovább. A rászorulókat elhelyezzük vala­hová: albérletbe, szociális otthon­ba, munkásszállókra. Akikről tu­dunk. Akiket számon tartunk. Aki marad, illegálisan van itt, őket felszólítjuk, költözzenek ki, fel kell újítani az épületet. Aki marad, kilakoltatja a rendőrség. - Akkor mégis jutottatok vala­mire a VIIi. kerületiekkel? - Dehogy. Ez a BRFK. - S felújítjátok az épületet? - Más rendszer szerint fog működni. A pincében lesz az éj­jeli menedékhely, este hattól reg­gel nyolcig harminc embernek, oda bárki beeshet az utcáról, ott aludhat, lesz mosdó, WC, ágy. Ez lesz a fapados. A szűrő. Innen az kerülhet be a menedékre, aki eltölt egy időt, tudjuk róla, kicsoda, mit akar. Bent három csoport lakik: azok a hajléktalanok, akik kórházból jönnek, akiket eddig kidobtak az utcára; a lepusztult kisöregek, csövesek, alkoholisták; s végül azok, akik rendszeresen dolgoz­nak. Munkakönyvvel vagy al­kalmi munkán. S lesz valami ön­­kormányzat. Lesz rend, de meg­marad a liberális szellem. Augusztus 16-án bezár a mene­dékhely. Rettenetesen sok már a sze­mét, így van ez. CSERI ISTVÁN Fotó: GANAK LÁSZLÓ Beszélni könnyű Természetesen nyelvében él a nemzet, a nemzeti kisebbségek is, ha hagynánk nekik. De egyelőre csak kísérletképpen, har­minc helyen tanulható németül általános iskolai szinten a német ajkúak. S a többi? És a cigányok? A Bibliát most ülteti át ci­gányra Choli-Daróczi József. Csak legyen, aki olvasni is tud majd cigány nyelven. Nem kellene hozzá sok. Csak ki kellene mondani: a cigányság nemzeti kisebbség. S mint ilyennek, jár nekik az önkormányzat, az anyanyelv tanulásához való jog, a sajtó, az anyanyelvi rádióműsor, tévéadás. A segítség. Az állam segítsége. Akkor még ugyanis hátra lesznek a fejek. Fejünkben a sötét­ség. Még ez a lap is le merte írni: „cigány bűnöző”. Mintha azt le szokta volna írni: „magyar bűnöző”. Mintha az nem lenne tökéletesen mindegy, hogy egy gazember magyar-e, cigány-e, tót-e vagy román. Hacsak nem él bennünk a fajgyűlölettel ro­kon előítélet, azért bűnöző, mert cigány. Aminek a kimondá­sához kell egy kis bátorság, így a XX. század vége felé. De nem olyan nagy dolog ez, illik a közhangulatunkhoz, illik a taxiso­főrhöz, aki se cigányt, se arabot nem vesz fel; sötétek, és büdö­sek. Csak így, így általában. Egyszerűbben is be lehetne rendezni a világot, mi?! Lenne uralkodó faj, meg szolganemzet, meg rabszolganemzet, ugye? Tízmillió ember él kisebbségi sorban Európa-szerte, csak a gond van velük, mindenféle jogokat akarnak, anyanyelvhaszná­latot, meg iskolákat, meg dolgozni akarnak. Hát nem lehetne kitalálni egy helyet nekik? Valahol jó messze? Nem ismerős ez a gondolkodás valahonnan? -SER­

Next