Kurír - reggeli kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 27-42. szám)
1990-08-11 / 36. szám
10 HyiV 1990. augusztus 11. ÉJJELI MENEDÉKHELY Az úgy megy, hogy az ember leteszi a lábaskát a kőre - nincs asztal két talpa közé szorítja, úgy nem csúszkál, s akkor lehet komótosan tunkolni a kenyérrel. Csirke far hát. Pörköltnek. Az úgy megy, ül az ember az ágy szélén, előrehajol, kanyarít egyet a kenyérhéjjal, harap, rág, megtörli a bajuszát. A bajusza is ősz, a haja,is. Nagyon higgadt. Jó itt? Jó. És amikor balhé van? Nincs itt balhé. Hogy kerül ide az ember? Úgy, hogy a lányánál lakik, s a leány fiúja kirúgja. S előtte? MÁV? Munkásszálló. Szóval minden rendben. Az ablak kitörve, a padló kő. Úgy megy az, hogy Margó megtalálta önmagát. Egzisztenciája csúcsán ül a Vajdahunyad utcai menhelyalapítvány hajléktalanszállásán, a volt munkásőrobjektumban. Volt már papírgyári dolgozónő papírgyárban, volt kézbesítő havilapnál, gondozott debil (elhagyott) gyerekeket, exkluzív szerződéssel takarított éjszakai mulatót, volt munkanélküli, segély nélkül; szerető, klubvezető, cigánygondozó. És most ez. Gondozó a menedékben. Jó lenne ez. Csak egy kicsit elszabadult a pokol. Csak újratermeljük a szegénységet. Csak a VIII. kerületi rendőrök szarnak rá, mi történik itt. - Mi? - Ezt a kiürített munkásőrparancsnokságot... elfoglalta a Tamás a hajléktalanokkal. Sehol lakók laknak itt. Aztán fölfedezték maguknak a kurvák és stricik. A kurvák kurválkodnak, a stricik törnek-zúznak, verekednek, lövöldöznek. - Mi? - Lövöldöznek. Nem strici, akinek nincs gázpisztolya. Nem nézik, ki kurva, ki hajléktalan, ki gondozó. Rám még nem lőttek, de pofont azt már kaptam. Most itt vagyunk, és nincs, aki segítsen, mert az elején kikértük magunknak, hogy a rendőrök bejöjjenek ide. Ne vegzáljanak embereket azért, mert nincs hol lakniuk, nincs munkájuk, vagy személyiségük. Erre megsértődtek. Akkor sem jönnek, na balhé van. Ha összeverik a gazemberek az embereket, vagy összetörik a berendezést. Berendezés! Nincs itt semmi. Margó virul, gömbölyödik, mert áldott állapotban van - s harcolgat. Egyvágányú a gondolkodása, de nem akar változtatni rajta. Ő ezeket az embereket érti és szereti, értük akar megtenni mindent, amit tud, mert más ki? Ő is ebben a cipőben járt, tizennégy éves kora óta, mióta az apja kiverte otthonról, csövezik, hol lakott valahol, hol nem, hol dolgozott, hol nem. Hát hogyne járna a szája. Most munkája van, laknia van hol. Most van egy helye, csak egy kicsit elszabadult a pokol, így megy ez. - Ismer engem? - Nem. - Mert engem úgy fogadnak mindenütt: „Maga nekem ismerős valahonnan...” Na? Nem? - Valamelyik hajléktalanszálláson esetleg?... - Mondom én. Én nem vagyok hajléktalan. A várban van egy hatszobás lakásunk. Ott nem férek el én. Kirúgott az apám. Töltögetem a jelentőlapot. Ha már itt vagyok. A vastagon keretezett részt a hatóság tölti ki. Állandó lakása nincs. Családi neve: B... Utóneve: Miklós. Személyi száma: 1 68 03 08... Miklós szobafestő, hogy fölvegye a BKV villamosvezető-tanulónak, kell a bejelentett lakás. Ide be lehet jelentkezni. Ez a hely azért van. Irénke a délutáni ügyeletes. Ül, kérdez, ír. Hárman beszélnek hozzá, tíz-egynéhányan várnak rá, négyfelé figyel, nagyon nyugodt, pedig rácsapják az ajtót, kiabálnak vele, nem értik meg. Segélyt csak az kaphat a tanácstól, aki lakik valahol. Aki nem lakik sehol, be kell ide jelentkeznie, csak azután mehet a VIII. Kerületi Tanácshoz. A bejelentkezéshez igazolvány kell. Akinek nincs személyije, kap hajléktalanigazolványt. Kap okmánybélyeget, adatlapot, pénzt. Ez itt így megy. Minden ablak ki van törve. Az ablakon - ahol van még keret - rácsok, így lehet védekezni a hívatlanok ellen. És nem kell visszaszólni, csendben kell maradni, akkor lehet, hogy nem bántják az embert. Egy szoba a földszinten, hatan lakják, szőnyeg van a kövön, a tetőn, a furnérlemezek között befújt a szél. Villanyrezsón fő valami. Beszélgetni próbál az ember. - Leírhatom a nevét? - Ha akarja. Fehér Imréné. - Honnan jött? - Vásárosnaményből. - S miért? - Hát... Elváltunk. Aztán... - Most van munkája? - Van. Egy maszeknál. Van szoba, ahol négyen laknak, két ágyon. Két pár élettárs. A fiú még ágyban, csupasz szivacson, lepedővel takaródzik. Nyírmadai. Alkalmi munkából él. A menekültek letörték az árakat, telített a Moszkva téri, a nagyvásártelepi emberpiac, ezerkétszáztól háromszázig mozognak az árak, ha nem tetszik az embernek, mehet. Mindig van elesettebb, mióta menekültjeink vannak. Nincs szakma, nincs lakás, nincs pénztartalék, kilátástalan az állandó munkahely. Anélkül pedig (azzal se) nincs innen menekvés. Lehet itt ülni a langyos vízben. (Csak néha forró, néha hideg...) Kedés van, nő van, munkanélküli-segély van. Van menhelyalapítvány. Hát így megy. Tamás a főnök. Gyuris Tamás szabaddemokrata, szakállas. Amikor már egy ideje hiába kilincselt a hivatalnál a kiürített munkásőrobjektumért, rohammal bevette, még a múlt rendszerben. Aztán lett alapítvány (fővárosi tanács, SZETA, IV. kerületi családsegítő központ), lettek gondozók, jöttek a hajléktalanok, elvált és kirúgott férfiak, alkoholisták, betegek, nyomorultak, elbitangolt kölkök, állami gondozottak, csövesek, lakásfeltörők, börtönből szabadultak, szegények, szegények, szegények. Akik eddig nem léteztek. Akikről most már tudomást veszünk: „Hm,, ez van, nálunk is van nyomor, így van ez.” Jöttek utánuk a gazemberek is, kurvák is, stricik is - ők szívósabbak, ők kerültek többségbe, kiszorultak a rászorulók. A rendőrök? Ha nem mehetnek, amikor ők akarnak, nem mennek akkor sem, ha kellene. Hogy éppen most verik össze a portásokat? Hát istenem. Kemény fiúk azok. Kibírják. Ki is bírták, most már nekik is van gázpisztolyuk. - Kisöpörjük a jövő héten a menedéket - mondja Tamás. - Micsoda?! - Nem megy így tovább. A rászorulókat elhelyezzük valahová: albérletbe, szociális otthonba, munkásszállókra. Akikről tudunk. Akiket számon tartunk. Aki marad, illegálisan van itt, őket felszólítjuk, költözzenek ki, fel kell újítani az épületet. Aki marad, kilakoltatja a rendőrség. - Akkor mégis jutottatok valamire a VIIi. kerületiekkel? - Dehogy. Ez a BRFK. - S felújítjátok az épületet? - Más rendszer szerint fog működni. A pincében lesz az éjjeli menedékhely, este hattól reggel nyolcig harminc embernek, oda bárki beeshet az utcáról, ott aludhat, lesz mosdó, WC, ágy. Ez lesz a fapados. A szűrő. Innen az kerülhet be a menedékre, aki eltölt egy időt, tudjuk róla, kicsoda, mit akar. Bent három csoport lakik: azok a hajléktalanok, akik kórházból jönnek, akiket eddig kidobtak az utcára; a lepusztult kisöregek, csövesek, alkoholisták; s végül azok, akik rendszeresen dolgoznak. Munkakönyvvel vagy alkalmi munkán. S lesz valami önkormányzat. Lesz rend, de megmarad a liberális szellem. Augusztus 16-án bezár a menedékhely. Rettenetesen sok már a szemét, így van ez. CSERI ISTVÁN Fotó: GANAK LÁSZLÓ Beszélni könnyű Természetesen nyelvében él a nemzet, a nemzeti kisebbségek is, ha hagynánk nekik. De egyelőre csak kísérletképpen, harminc helyen tanulható németül általános iskolai szinten a német ajkúak. S a többi? És a cigányok? A Bibliát most ülteti át cigányra Choli-Daróczi József. Csak legyen, aki olvasni is tud majd cigány nyelven. Nem kellene hozzá sok. Csak ki kellene mondani: a cigányság nemzeti kisebbség. S mint ilyennek, jár nekik az önkormányzat, az anyanyelv tanulásához való jog, a sajtó, az anyanyelvi rádióműsor, tévéadás. A segítség. Az állam segítsége. Akkor még ugyanis hátra lesznek a fejek. Fejünkben a sötétség. Még ez a lap is le merte írni: „cigány bűnöző”. Mintha azt le szokta volna írni: „magyar bűnöző”. Mintha az nem lenne tökéletesen mindegy, hogy egy gazember magyar-e, cigány-e, tót-e vagy román. Hacsak nem él bennünk a fajgyűlölettel rokon előítélet, azért bűnöző, mert cigány. Aminek a kimondásához kell egy kis bátorság, így a XX. század vége felé. De nem olyan nagy dolog ez, illik a közhangulatunkhoz, illik a taxisofőrhöz, aki se cigányt, se arabot nem vesz fel; sötétek, és büdösek. Csak így, így általában. Egyszerűbben is be lehetne rendezni a világot, mi?! Lenne uralkodó faj, meg szolganemzet, meg rabszolganemzet, ugye? Tízmillió ember él kisebbségi sorban Európa-szerte, csak a gond van velük, mindenféle jogokat akarnak, anyanyelvhasználatot, meg iskolákat, meg dolgozni akarnak. Hát nem lehetne kitalálni egy helyet nekik? Valahol jó messze? Nem ismerős ez a gondolkodás valahonnan? -SER