Kurír - esti kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 45-64. szám)

1990-09-19 / 57. szám

« Hungarian-American joint venture in the field of animal husbandry is looking for a FINANCIAL MANAGER with good English knowledge. We will welcome a person with initiative, flexibility and willingness for further development fo our team please call: 138-2303, 138-2307 Állattenyésztés területén működő magyar-amerikai vegyes vállalat tárgyalóképes, angol nyelvtudással GAZDASÁGI VEZETŐT KERES olyan munkatárs jelentkezését várjuk, aki kezdeményező, rugalmas és kész a vállalati csapatmunkán belül továbbfejleszteni tudását. Jelentkezés telefonon: 138-2303, 138-2307 12 nyvír Rendezett káosz Négyszázezer kötet a világ legnagyobb könyvvásárán ben nagyon elveszettnek érzi magát. - Emlékszem, amikor először tévedtem be egy napra, két-három óra elteltével forgott velem a világ; már egy könyvet se láttam, annyi­ra összefolyt elő­ttem minden. - Az eligazodást segíti, hogy készítettünk egy kis „útikönyvet”. A vásárterület olyan, mint egy önálló városrész, csarnokokkal, utcákkal, éttermekkel, folyosók­kal. Csak sokéves tapasztalattal lehet igazán átlátni, hogyan fo­lyik az üzletkötés. Ezért próbál­tunk a rendezvény előtt segíteni az először kiállító magyaroknak. - Tiszteletre méltó a segíteni akarás. Ilyen önzetlenek? - Valóban szeretnénk segí­teni, de nagyon is önző okból: ez a nemzetközi találkozó nem­csak kiállítás, hanem üzletköté­sek helyszíne is. Egyébként az egyesüléssel megbeszéltük, hogy szervezünk Budapesten magyar kiadóknak egy szeminá­riumfélét, például a piackutatás­ról, a sajtómunkáról. Szívesen átadjuk a tapasztalatainkat. A mi kiadói egyesülésünk, a Német Könyvkereskedelem Börze­egyesülése az egyik legrégebbi ilyen szervezet, 1825-ben jött létre. Tudja, ki alapította? - Nem tudom, de ha így kér­dezi, csak magyar lehetett. - Karl Christian Horváthnak hívták egyesülésünk „ükapját”. - Az újságok minden október­ben megírják, hogy a vásár terü­lete ismét nő­tt, megint több a ki­állító és a kötet. Frankfurt jó nagy város, mégis, hol az a határ, ameddig a vásár terjeszkedhet? - Ezt a kérdést én is minden évben fölteszem magamnak. De nem a mi feladatunk csökkenteni a kiállítók és a könyvek számát. Nekünk az a célunk, hogy minél több üzlet köttessék. - Mekkora az összterület? - Százharmincegyezer négy­zetméter. Tizennyolcezerrel több, mint tavaly. - Min lehet lemérni, hogy egy ilyen gigantikus rendezvény még működik-e? Aki nem járt még a Majna-parti Frankfurtban október elején, el sem tudja képzelni, mennyire bele lehet szédülni több százezer könyvbe. A vásárterület mintha önálló város volna a világvárosban, hatalmas pavilonjaival, közöttük hosszú, mozgólépcsőhöz hasonlító, de vízszintesen közlekedő „mozgófolyosókkal", a csarnokokon belül is utcákba rendezett kiállítókkal. Ezúttal 8492 kiadó teszi közszemlére portékáit, csaknem négyszázezer könyvet! Minden évben úgy kezdődnek a tudósítások, hogy ismét nagyobb a kiállítási terület, több a résztvevő. Az idén például 9100 újságíró tudósít majd az október 2-től 8-ig tartó gigantikus rendezvényről, 60 tévétársaság lesz jelen, nem beszélve a rádiósokról, akik ki-be járnak, mikrofonnal a kezükben. Peter Weidhaas, a frankfurti könyvvásár ötvenkét éves igazgatója, két napig Budapesten tartózkodott. - Nincs elég munka otthon nyitás előtt? Miért szánt most Budapestre két napot? - Éppen azért, mert nem­sokára nyitunk. Régebben a Kultúra Külkereskedelmi Válla­lat képviselte a vásáron részt vevő néhány magyar kiadót, ma viszont már csaknem ötszáz kisebb-nagyobb könyvműhely létezik Magyarországon. Ezért idén a Kultúra meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz­tők Egyesülése megosztja ezt a munkát. Vagy százhúsz magyar kiadó először vesz részt Frank­furtban, ezért elhatároztuk, hogy olyasmit csinálunk, amit még soha: a vásár előtt tartunk Budapesten egy kis „bevezetőt”. Tudjuk, hogy aki első ízben jön el hozzánk, az a könyvrengeteg-- Vannak bizonyos mutatók, amelyek alapján kimutatható az eredményesség. Utólag mindig megkérdezzük a résztvevőket, milyen volt az üzleti siker. Az eddigi eredmények olyanok vol­tak, mint a korábbi, szocialista országbeli választásokon. Ki­lencven százalék fölöttiek. A frankfurti könyvvásár rendezett ká­oszában az i­­dén igyekszünk még inkább el­választani a ki­állítást a szak­mai találko­zóktól: a föld­szint a közön­ségé, a többi emelet az üz­leté. - Nem nyo­masztó néha, hogy olyan va­lamit igazgat, ami a világon a legnagyobb? - Huszon­két éve dolgo­zom a vásáron, tizenhét esztendeje igaz­gatóként. Ennyi idő alatt az ember csak felnő a feladathoz. Egész évben annyi a munka a negyvenfős stáb számára, hogy nincs időm reggelente arra gondolni: ma már megint a vi­lág legnagyobb könyvvásárának teendőit kell végeznem. Teszem a dolgom. Nem kell ettől meg­hatódni. - Az idén október 2-án lesz az ünnepélyes megnyitó, s a vásár első­ napja éppen ham­adikára esik, a német egyesítés napjára. Még az egyesítést is a legnagyobb könyv­vásárhoz igazították? - Nehezemre esik nemet mondani. - Akkor talán önök igazították az első­ napot a két Németország egyesítéséhez? - Fájdalom, de ez se így történt. Négy éve tudjuk az idei időpontokat, amelyeket jó há­rom hónapja véglegesítettünk. Egyébként semmiféle örömün­nepet nem kívánunk rendezni október 3-án. - Évek óta jelen vannak NDK-beli kiadók is a vásáron, bár nem százával, mint a nyugat­német könyvvírhelyek. Minden bizonnyal az idén is jönnek.­­ Kilencvenhárom kiadó lesz az NDK-ból, akkor már a volt NDK-ból. Velük, persze, koccintunk egyet. Csendesen. A mi könyvvásárunk soha nem volt és az idén se lesz német rendezvény. Mivel Frank­furtban tartjuk, természetes, hogy a hazai több száz kiadó külön pavilonban helyezkedik el. De ez nemzetközi találkozó, a kiállítók hetvenöt százaléka külföldi. - Tehát nincs jelentősége az önök szempontjából az egyesítés­nek? - Az évről évre növekvő számok között legalább akad végre egy, amelyet nem ol­vashatnak az idén a fejünkre az újságírók: egy országgal keve­sebb lesz a statisztikákban. ESZÉKI ERZSÉBET Ez még a tavalyi könyvvásár nyolcezer kiállítával Peter Weidhaas, a könyvvásár igazgatója VANNAK BOLDOG SZÍNIGAZGATÓK IS... J­obbra a Kelenföldi Tej­üzem, balra az Egészen Kis Vendéglő. Villamos csö­römpöl és busz fújtat a csúnya és kevésbé csúnya bérházakkal szegélyezett külső Bartók Béla úton. Hajításnyira a Kelenföldi pályaudvar, hátunk mögött a sarkos, elegáns Kosztolányi első tér. Színház két létforma peremvidékén. Kicsi, egyszerű és más, mint a többi. Más, mert magánvállalkozás. A­ Hököm­ Színpad utóda, a Karinthy Színház és (mozi) évadkezdésre készül, Karinthy Márton igazgató és Harsányi Gábor társigazgató éppen az „állami” kollégák nyilatkozatait böngészi. - Vajon mikor tetszett nehe­zebbnek a színházigazgatás,­ a rendszerváltás előtt vagy most? - Színházat csinálni mindig "-öli rizikó volt és lesz, mert a közönség alig kiszámítható. De épp ez benne a csoda, az örök remény, hogy a következő be­s­­mutató lesz az az igazi, a na, amire harminc vagy száz év múl­va is emlékeznek. A fordulatnál minden párt programjában ott szerepelt a bűvös szó, vállalko­zás, de nem nagyon látom, hogy ezt bárki túlságosan komolyan venné - mondja Karinthy Márton. - Szerencsére mi igen harcedzettek vagyunk, hiszen még akkor kezdtünk dolgozni, amikor az említett kifejezés csak mint riasztó fantom létezett. Most egyre többen próbálkoz­nak színházalapítással, hát majd megtanulják, mi a magyarok úristene. Nagyon üdvös lenne, ha minél több, a miénkhez hasonló, mozgékony kis műhely jönne létre, szerintem ugyanis ezeké a jövő. - A tiltott, támogatott és tűrt kategóriák közül, mi a tűrt zóná­ba tartoztunk, olykor persze belecsúszunk a tiltottba - veszi át a szót Harsányi. - Voltak dorgálások, behívások, letiltások. Ma egészen más a helyzet. Az új önkormányzattól azt várom, hogy támogatni fogják a kultú­rát, és olyan körülményeket te­remtenek, amelyekben csökken a vállalkozókra nehezedő indo­kolatlanul súlyos terhelés - a 43 százalékos társadalombiztosí­tási járulék, s a többi. Számunkra sosem volt kétséges, hogy a kul­túrát a gazdaságossághoz kell közelíteni, hogy az igényességet és­ a közönség kiszolgálását össze lehet kapcsolni. Bennün­ket anyagilag senki sem támogat, erkölcsi bátorítást érzünk, ennyi elég is nekünk. Persze jólesne másfajta megbecsülés is... ! - A színháznak tehát el kell tartania önmagát. Hogyan? ! - Ügyes műsorterve­zéssel, jó szereplőválasztással. Én mindig nagyon őszintén föltártam azoknak a művészeknek, akikkel szerződni kívántam, hogy véle­ményem szerint ők hány nézőt hoznak be egy este. Ennek alap­ján mit tudok fizetni. Nálunk nincsenek fix szerződési kategó­riák, mindenkivel külön állapo­dunk meg. - A héten megkezdik az új évadot. - A sikeres előadásaink az idén is műsoron lesznek. A Me­seautó például, amelynek nosz­talgikus hangulata és Antal Imre profikkal versenyző alakítása tetszik a közönségnek. Szomo­­rú: Botrány az Ingeborg kon­certen és Wedekind A hőstenor című egyfelvonásosát szintén tovább játsszuk - a rendezés szerintünk értékálló, Gianfranco de Bosio olasz mester munkája. Agatha Christie Egérfogója el­hagyta az ötvenedik előadást. Ebb­­en a szezonban az intellek­tuális izgalmat Méray Tibor regényének, a Búcsúleveleknek az adaptációja ígéri, ez orwelli látomás az ötvenes évekről. Az első premierünk Ginger Rogers és Fred Astaire Vidám válás cí­mű filmrevüjének színpadi vál­tozata, ebben a Lorán Lenke, Kozák László házaspár először játszik együtt színpadon. A színház bejáratánál élet­nagyságú bohócfigura áll, ha az ember kétforintosokat potyog­­tat a kezében lévő perselybe, megszólal a zene, a bábu dol­gozik, amíg még tart a nyári szünet. Mellette Karinthy merengve szemléli a néptelen délelőtti utcát. - Nem rossz környék ez, főleg, ha itt lesz a világkiállí­tás... Voltak eredényeink, és számtalan tervet szövünk. Sok állástalan színésznek azilum ez a kis színház, hisz szerepekhez és jövedelemhez jutottak. A baráti kör tagjai évi 1500 forintért nemcsak­ a színházba, hanem a klubba is helyet váltottak, egy­­egy költői esttel, jóízű beszél­getéssel gazdagabb lehet a programjuk. Idővel szeretnénk ide kis könyvtárat is. És néhány kísérleti előadást: Ionescut, Mrozeket, Viant és más kortárs abszurdokat, akik nem idegenek Karinthy szellemétől. ALBERT MÁRIA p?­D 1990. szeptember 19. Egy makacs ember az emigrációból - Mi késztette arra, hogy huszon­évesen elhagyja Magyarországot? - 1969 őszén indultam el Ausztriába. Huszonöt éves voltam, a változtatni akarás vágya vitt, talán családi okok is (anyám meghurcol­tatása az ötvenes években), és legfő­képpen az, hogy úgy gondoltam, Nyugaton jobban tudok azzal fog­lalkozni, ami érdekel és amivel fog­lalkozom azóta is, amióta Svédor­szágban élek. - Mi ez?. -­ Az emigrációval, a hazájukból kitaszított,­­ a világba szétszórt ma­gyarság történetével, az emigrációs lét dokumentumainak gyűjtésével. - Ön most nem szegény ember, ipa­ri vállalkozó Stockholmban - ez az­­ anyagi alap­ja az Északi magyar archí­vumnak és az ön által kiadott újságok­nak. Hogyan lesz egy volt mezőberényi úszóedző­ , fiatalemberből lapkiadó, archívumtulajdonos és történész? - Nem tudom. Amikor Svédor­szágba, Stockholmba költöztem, elég hamar megtaláltam az itteni magyar egyesületeket, majd később az akkor létező magyar újságokat is. Elindítottam én is egy lapot - a Bujdosót amelyet egy évvel később a Stockholmban járt Tollas Tibor javaslatára többes számba tettünk és Bujdosók néven folytat­tunk. Ez az újság a magyar fiatalok lapja alcímmel jelent meg, legin­kább talán a Münchenben megje­lenő, másodgenerációs Motollához lehetne hasonlítani. Ennek csinál­tam egy svéd nyelvű változatát is, az Ungrave i Norr-t, amelyet később egy svéd orvos barátom javaslatára - a kezdő ugye elköveti a kezdeti hibákat - Ungrave i Norden-re (az előző Magyarok északi tájánt, az utóbbi Magyarok Északont jelente­nek svédül) változtattunk. Amikor a Bujdosók megszűnt, ez a másik lap kétnyelvű lett, és mint svédországi magyar kisebbségi folyóirat jelenik meg. Később, négy-öt évvel ezelőtt indítottam a Magyar Archívum cí­mű lapot, amely a nyugati magyar­ság dokumentumaival foglalkozik. - Azt hiszem, az ön tevékenysége a maga nemében egyedülálló alkotásnak tekinthető... - Majd az utókor dönti el, hogy mennyire hasznos az, amit itt össze­gyűjtöttem. Majd húsz-harminc­­ötven év távlatából tudjuk megítélni, hogy az archívumban összegyűjtött anyag milyen érték. CSISZTAY GIZELLA A csobánkai „Szivárvány"-ünnep egyik vendége és előadója volt Szöllősi Antal­­ Svédországból. Borbándi Gyula a magyar emigráció történetét leíró könyvében elsők között említi nevét, a svédországi magyarság történetét feldolgozó fejezetben. Szöllősi a határokon túli magyarok legnagyobb és legteljesebb archívumának tulajdonosa. Stockholmi hatszobás lakása egyetlen óriási könyvtár. Az Északi magyar archívumban kb. 15-20 ezer kötetet, 40 ezer magyar nyelvű újságot, plakátokat, leveleket és a nyugati magyar emigrációhoz fűződő számos dokumentumot gyűjt. 1973 óta saját lapot is adott ki Bujdosók címmel. Húsz évig „politikai okok miatt" nem tehette be a lábát Magyarországra, azon kevesek közé tartozik, akiket még Nagy Imréék temetésére sem engedtek be...

Next