Kurír - reggeli kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 105-130. szám)

1990-11-14 / 116. szám

10 A KÖPENICKI SÁTÁN (3.) Az évszázad kéjgyilkosság-sorozata ...És Bruno Lüdke gyilkol to­vább. Árnyéka megint ott kísért valahol, valamelyik városban vagy faluban, valamelyik ország­úton vagy erdőben. Az évszázad kéjgyilkosság-sorozatára még évekig nem derülhet fény, mert a náci Németország goebbelsi és rosenbergi ideológiája más­ként diktál: a Harmadik Biroda­lomban nem fordulhatnak elő felderítetlen gyilkossági ügyek. Ám a rendőrség ijesztő mérleg­gel zárja az 1941-es esztendőt. Februárban végeztek Reinhard és Luise Pettel. A házaspár ellen elkövetett bűntettet öngyilkos­ságnak állította be a rendőrség. Ez volt a Bűnügyi Rendőrség Birodalmi Hivatalának első szándékos, eltussoló hazugsága. Rövid két hónappal később meghalt Käthe Mundt, akinek a férjét gyanúsították a tett elkö­vetésével. Május 5-én meggyil­kolták Paul Umannt és felesé­­ét, Gertrud Umannt. Szeptem­­er 14-én Karl Kühne vendég­lős és felesége, Auguste éppen hogy csak megmenekültek a biztos halál elől. De ez még messze nem minden! A diliflep­­nijére oly’ büszke és immár nemzőképtelenné tett köpenicki Bruno még kétszer sújtott le ebben az évben. Két középkorú, teltkarcsú nőt gyilkolt, majd erőszakolt meg, hogy aztán kifoszthassa őket. A legutolsó­Fotó: PATAKI GÁBOR 1941-es gyilkosságot a biro­dalmi bűnüldöző szervek ismét „átírták”, hogy ne kelljen ujjat húzniuk a Birodalmi Biztonsági Főhivatallal. Egy januári gyil­­kossági kísérlet után - a rend­őrségnek ekkor immár viszony­lag pontos személyleírás állt a rendelkezésére - Bruno 1942. szeptember 30-án újra „munkába lép”. Charlottenburg, Bleibtreustrasse 40.: az áldoza­tot Anna Soltysnak hívják. Lem­­bergből való és harmincegy éves. Megfojtották a lakásán, majd megerőszakolták. A rádi­óra többszörösen összecsomó­zott hosszabbítózsinórjával ölték meg. Bruno 1942 októberéig egy szövetkezetnél dolgozik kihor­dóként. Érzi, hogy szorul a hu­rok körülötte. Most már nincsen ideje a gyilkoláshoz. Legalábbis nem az olyan tettekhez, amilye­neket eddig elkövetett, valahol Nagy-Németországban, ahová stoppal elkeveredett. Helyben kénytelen gyilkolni, ott, ahol van, Berlinben. Még kétszer gyilkol, kétszer menti meg a felfoghatatlan véletlen. Mivel az áldozatok között számos utcalány és léha életű nőszemély akadt, több álruhás nyomozónő is elvegyült egy időre a környezetükben. És ak­kor eljön a pillanat: 1943. január 17-én éjjel fél tizenkettőkor a berlini rendőrségen riadót fúj­nak. Egy kétes hírű panzióban a Kurfürstendarm közelében egy nő segítségért kiáltozik. Az egyik női ügynök jelntése után a rohamosztag percek alatt a hely­színre ér. Ellenőrzik a panzió emeleteit, majd a padlást. A sze­mélyleírás: alacsony és zömök férfi. Átvizsgálják a padlást, ered­ménytelenül. Csak a tetőn lehet. Azután a keresett személy visszahúzódik a padlásra, ahol Schmitz felügyelő készter lábon lövi a gyanúsítottat. Még az 1943. január 17-éről 18-ára virradó éjjel értesül a fő­város valamennyi rendőrőrse arról, hogy többévi idegőrlő nyomozás után elfogták a ber­lini gyilkost. A bordélynegye­dekből bevonják a kihelyezett női nyomozókat. A gyors kór­házi ellátás után rögvest ki­hallgatás alá vetett gyanúsítottat Fritz Erbenbachnak hívják. Schmitz felügyelő ekkor még nem is sejti, hogy az igazi berli­ni nőgyilkos nem sokkal két hét múlva ismét gyilkol, áldozata, Frieda Rösner ötvenkét éves asszony, Lüdke anyjának távoli rokona. A Köpenick környéki erdőben ráveti magát a vele távoli rokonságban álló asszony­ságra, aki megfenyegeti, el­mondja Bruno ízléstelen tettét édesanyjának. Rösner asszony ezzel mondta ki saját halálos ítéletét. Bruno megfojtja, majd megerőszakolja. Frieda Rösner holttestét két órával később találják meg. Kiszáll a gyilkossági csoport, és élén a berlini rendőrség egyik legtehetségesebb nyomozója, Franz felügyelő, aki bűnügyben olyan megoldást tesz majd le a Birodalmi Hivatal asztalára, amely először harsány nevetést, de aztán dermesztő iszonyatot fog kiváltani. Franz felügyelő­nek van ugyanis egy egészen sajátos receptje a köpenicki erdő 56-os körzetében történt gyil­kosság felderítésére: az alapos­ság. Nem sokáig időzik a hely­színen. Inkább az ügyiratok iránt érdeklődik. Az egyik dosz­­szién ez áll: Bruno Lüdke. Franz, az aktakukac felügyelő először félrerakja. Négy nappal később meghalt Bruno Lüdke édesanyja. Soha nem sikerült tisztázni, hogy mi okozta a halálát. Lehet, hogy a halál volt hozzá oly izgalmas, és megkímélte attól, hogy megtud­ja fia rémtetteit. Temetésekor több tanú valami különösre lett figyelmes. Bruno az anyja sírjára letett koszorúkból kihúzott né­hány szál virágot, és egy másik friss sírhoz ment velük. Frieda Rösnert, az erdőbeli gyilkosság áldozatát ugyanezen a napon temették el. A gyilkos még attól sem riadt vissza, hogy virággal díszítse áldozata sírját. KIS ZOLTÁN (Folytatjuk.) JifB? Apf&Maantaé, fel: /16­89/3 1990. november 14. Kori... de mire? Rekviem a korcsolyázásért... Megnyílt a Budapesti Műjégpálya a minap, és laza hetven forintot kérnek a belépőért. Ez aztán a piaci ár! Nem hinném, hogy a liberalizálás hívei erre gondoltak. A városligeti jégpálya árai egyébként is, úgy­mond, meghökkentően dinamikusan fejlődtek az elmúlt néhány év során. Minden évben meggyőzőbbnél meggyőzőbb érveléssel álltak elő az illetékesek­­, az idén az ifjú direktornő azt magyarázta a tévében, hogy a belépő csak 56 forint, hiszen a 10 alkalomra szóló bérlet 560-ba kerül, márpedig tízszer mindenki ki­megy egy szezonban. Sőt, ha hétköznap dél­előtt menne, még olcsóbban megteheti, „mindössze” 40 forint az egy alkalomra és egy főre eső költség. Egy öttagú család (mondjuk az enyém) iga­zán semmitmondó összegért, kettőszáz forin­tért csúszkálhat valamelyik hétköznap délelőtt. (Ha sem feleségem, sem én nem dolgoznék, valamint ha zsengéim nem mennének iskolába, merthogy első az egészség.) Különben pedig marad ötünkre, egyetlen alkalommal a háromszázötven forint... Persze ha okosak lennénk, egyszeri beruházással meg­váltanánk az öt bérletet, 2800 azaz kettőezer­nyolcszáz forintért. Ezen a ponton nézett rám szendén a feleségem, s mondá: „Nem vagy te normális!” Szerintem meg ezek az árak nem normálisak. És még mondja valaki, hogy a sítáborok drágák... Ha nem lenne autóm, drukkolnék a kemény, havas télért, mert akkor felugorhatnánk az is­kola udvarára egy kicsit korizni. De mivel au­tóm van, amely munkaeszköz s emellett nagy­városi létformába születtem, némileg tudatha­sadással­­küszködöm. Mert ha kemény a tél, vastag a hó, a közlekedés bénul meg, no meg az élet is egy kicsikét. Most akkor melyiket sze­ressem? Jégpályaavatóra ez a rovat a cipővel egy­­beöntött korcsolyák tesztelésével kívánt előállni, most ezek után némi zavarral küszködik. Ezek a korcsolyák páratlan sikert arattak nálunk, merthogy újdonságértékükhöz képest viszony­lag olcsón, 1800-2000 forint közötti áron kaphatók már egy-két év óta, szovjet import­ból. Mostanában már 2500 forint körüli áron találkozhattunk velük a sportszerboltok kira­katában. Végül is nem sokkal drágábbak, mint a ha­gyományos hokikorcsolyák. Legalábbis a szov­jetek. (Mert az imitt-amott kapható, más naci­­onáléjúak áráról jobb nem beszélni. Akkor va­lóban fizetni kell a divatosságért is.) De az alapkérdés: jobbak-e, mint a hagyományos hokikozik? A német TEST lap szerint a szakavatott válasz: inem­ („jein”), avagy nemigen. Vannak „prók” és vannak „kontrák”, mint mindig. Az egybeöntött cipők - amint a sícipőknél is - segíthetnek a gyakorlatlanoknak, jól tart­ják a lábat, megtámasztják a lábizmokat, a bo­kát - lassúbb az el- és kifáradás. Az egybeöntött cipők két részből állnak, a merev külső rész van egybeöntve a korcso­lyával, s azon belül van egy viszonylag puha, meleg belső cipő, egyfajta papucs. A szakem­berek legfőbb kifogása, hogy a belső gym­hal őrs mozgásos helyváltoztatásnál elmozdul­­at, csúszkálhat. Ha rossz a korcsolyacipő sta­tikája és rosszak a felfekvési helyek, ez a belső csúszkálás igen-igen zavaró. Ez főleg a versenysportokra és a sportolókra vonatkozik. Az ő számukra az egybeöntött ci­pők nem igazán előnyösek, nem véletlen, hogy akár gyorskorcsolyaversenyen, akár hokimecs­­csen csak elvétve látni a profik lábán ilyen korcsolyákat. Az egybeöntött korcsolyacipők — hogy a belső cipő is beleférjen - eleve széle­sebbek, mint a hagyományos koricipők. Ez fő­leg a testsúlyáthelyezéses gyors helyváltozta­tásnál hátrány - nagyon erős oldalra dőlésnél a cipő széle talajt, jeget fog, a korcsolya pedig elemelkedik a jégről... Valószínűleg ez a leg­erősebb érv abban, hogy a versenyzők körében miért nem terjedtek el az egybeöntött kor­csolyacipők­­ és nem jártak be olyan diadal­­utat, mint az idősebb testvérek, ahonnan ere­­deztethetők, az egybeöntött sícipők. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a ma­gunkfajta jégen „lötyögök” számára ne lenne igen jó az egybeöntött korcsolyacipő. Mára egyértelművé vált, hogy a fő terület az ama­­tőrsport. Ahol viszont a már említett előnyök a hátrányok elé tolakodnak (főleg, mert meg­támasztják az erőkifejtéshez, terheléshez nem szokott lábizmokat). És még valami: gyakor­latilag elnyűhetetlenek. Más kérdés - és ezt már nem a német tesztlap, hanem mi, illetve a honi szakemberek mondják, hogy túlságosan kemény, rideg a szovjet korcsolya pengéje, az élezésnél szinte hamarabb kopik el a csiszolókorong, mintsem hogy kialakulna az optimális „vályú”. Szóval ezek a szovjet cipők nem lettek túlságosan nép­szerűek az élőzőmesterek körében... Összefoglalva mondandónkat, azt nem na­gyon lehet tudni, hogy mi lesz, ha már nem­csak a korcsolyapálya árát, hanem a szovjet im­portot is liberalizálják (január 1-jétől). De hogy ma még 2500 forintért is kedvező vételnek lát­szik az amatőrök számára, ez kétségtelen. És utána már csak a belépőjegyre kell gyűjteni... Néhány szót a vásárláshoz, ismét a TEST tudományára hivatkozva: alaposan fel, illetve ki kell próbálni a kiszemelt cipót. Hiába tetszik jó vételnek, ha nem lesz kényelmes, őszintén szólva kissé félve adható csak közre az a német alaposságú tanács, miszerint mintegy 10 percig a lábunkon kellene viselni, mert csak ennyi idő után derül ki valójában, hogy hol szorít a cipő. Egy másik tanács, immár a használathoz. Igaz, hogy egybeöntött, igaz, hogy műanyag, de azért a korcsolyaél csak hajlamos a rozsdá­­sodásra. Használat után tehát ezt is szárazra kell törölni. Alaposan. SZŰCS ISTVÁN Nincs jelentősége annak, hogy csatos vagy fűzős a cipő. Persze a csatos a divatosabb (a szovjet cipő fűzős). E záró­dás csupán a külső cipőt rögzíti, ettől még a belső ide-oda csúszkálhat. Ezért fontos felpróbálni. Az egybeöntött korcsolyából kiemelhető a belső papucs (balra). A hagyományos hokikom­ba a láb „belefekszik", illetőleg egyenletesen körbefogja a helyesen kialakított cipő - ez az a pont, ahol (különösen a versenysportban) az egybeöntött cipő sohasem veheti fel a versenyt.

Next