Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)
1990-11-19 / 99. szám
1990. november 19. VASTAPS Egy másik ember lelki rezgéseivel, lengéseivel olykor nem csupán a pszichiáter szokott törődni. Valahogy így vagyok én november 17-e óta Petrasovics Anna lelkületével. A magyar szociáldemokrácia e fordulónapján (becsületére legyen mondva) nagy merészen, rajtaütésszerűen „meglátogatta” maroknyi csapatával a nagy többséget, ellentáborát Budapesten a Puskin utcában. S jön ott nagy tanácskozás! S az ajtóban nem álltak gumibotos őrök. Senkinek a zsebében nem lapult gázspray, mint a Dohány utcában. A hozzászólók sem „ugatták” egymást a mikrofonok előtt. Tehát nem gyülevész sereg jött ide a Puskin utcai szakszervezeti palotába szerte az országból, s az állítólag „sértett emberekből” álló tanácskozás valóban beengedte immár a búsba elküldött elnökét és klikkjét. (Hellyel ugyan már megkínálni nem tudta, hiszen minden hely foglalt volt.) És senki nem szólt, hogy ki vele! Mi több, soron kívül harminc hozzászólót megelőzve mikrofont adott e tanácskozás az Anna-pártiak kezébe. Beszéljenek csak! Itt így demokratikus. Zavarba és kétségbeejtő volt Anna elfásult arcára pillantani. S ekkor megéreztem, tőle háromszéknyire megsejtettem, hogy ő a lelki keménység álcája mögött már nem szenved, már nem is érzi sebeit. Nem fogja fel a vereséget, veszélytudata nem működik, a sajtó ismét bohóckodni foige Velü. Mily szörnyű a tetszelgés vágya! A szereplés viszketegsége ím, újra és újra arra készteti, főleg a sikertelen politikust, hogy az acélhegyű ördög, a toll nap mint nap beleszórjon. Akit szúrjon! Döfjön. Mert az ilyen politikus már olyan, mint a narkomániás, akinek meg kell szereznie stimuláló adagját. S minél érzéketlenebb, annál inkább vérig kell hogy sértsék, annál inkább nyíltan kell hogy kigúnyolják, mert nincs már miből erőt merítetnie. Ezen az újabb, s immár végleges Anna-menesztő tanácskozáson valószínű, hogy túl is adagolták a sértést. A régi ütemű „éljen Rákosi” tapssal kitapsolták a helyéről hirtelen fölpattanó vezért, a magát még mindig elnöknek tekintő és most már sajnálni se sajnálható Annát. E tapsot is egy közös lelki rezgés vezényelte -e• a diktátorgyűlölet. SZALAI CSABA KÖZOKTATÁS: csőd, válság, krízishelyzet Honti Mária ismertette az újságírókkal, hogy baj van. Eddig is tudtuk. ki azért, mert a saját gyereke kapcsán megismerkedett a hazai iskolarendszer fonákságaival, ki azért, mert gyakorlott újságíróként állandóan szembesült az újabbnál újabb reformokkal. (A reformok reformjai pedig az előzők csődjét jelezték.) Minden szinten baj van. Az általános iskola belső tagozódása nem felel meg az életkor szerinti tagolásnak, a szakoktatás nem képes olyan szakembereket adni, akik megfelelnek a mai kor magasabb szakmai követelményének. Honti Mária azt mondja, hogy eddig gyakorló tanárként úgy gondolta, krízishelyzet az általános iskolákban van. Most, amióta a minisztériumban dolgozik és megismerkedett a közoktatás egész területével, azóta módosította eddigi véleményét. A szakoktatásban nagyobb a baj. A szakmai struktúrák áttekinthetetlenek, a gyerekek az alapkészségek tekintetében - tisztelet a kivételnek - gyengék, a tanárok felkészültsége is kívánnivalót hagy maga után. Pedig a középfokú oktatási intézményekbe járók fele szakmunkásképzőbe vagy szakközépbe jár. Miközben az ipar átalakul, a képzés még mindig az eddigi nagyipart veszi alapul. Nem lesz szakember, aki kiszolgálja ezt az átalakult ipart. De azt is tudomásul kell venni, hogy ez együttjár a munkanélküliséggel! Jövőkép nélkül pedig nehéz tanítani. Tehát az oktatás átalakításával párhuzamosan gondoskodni kell olyan posztgraduális tanfolyamokról, amelyek a mindenkori ipari igényeknek megfelelnek, s reális elhelyezkedési lehetőséget kínálnak. Persze tudni kellene, hogy mit is oktassanak az iskolákban, és hogy ezt ki határozza meg. A minisztérium ezt átengedte a Munkaügyi Minisztériumnak, de a közművelődési tantárgyak és az iskola szervezeti feladatai továbbra is a művelődési tárcához tartoznak. Hogy az átadással nincs minden rendben, azt az jelzi, hogy legutóbb az egészségügyi és a mezőgazdasági tárca újból megszerezte a jogot, hogy a szakoktatás tartalmi kérdései az ő hatáskörükbe tartozzanak. A minisztérium azt szeretné, ha az IPOSZ, a VOSZ és a Gazdasági Kamara is bekapcsolódna az oktatásról folytatott polémiába. A jó szakoktatáshoz persze jó általános iskola kell, jó tantervekkel, jól meghatározott vizsgakövetelményekkel. (A nemzeti alaptanterv csak egy az elképzelések között. Honti Mária véleménye szerint inkább azt kell meghatározni, hogy egy adott pedagógiai ciklus végén hová kell eljutni. A módszert, a hogyant nem szabad ráerőltetni a tanárokra. Az is lényeges, hogy a most kialakuló különböző iskolai struktúrák között megteremtődjék az átmenet lehetősége. Szóval lesz dolga a művelődési tárca munkatársainak. Nem hiszem, hogy az a két év fizetés nélküli szabadság elegendő lenne, amit Honti Mária volt iskolájától, a Treforttól kapott .Ahová azért még visszajár tanítani, mert érettségi előtt nem akarta cserben hagyni az osztályt. Azt már csak én gondolom, hogy talán azért is, mert itt érik örömök, és itt szerzi meg azt a pedagógiai optimizmust, ami nélkül nehezebb lenne naponta szembenézni a magyar közoktatás jelenlegi állapotával. . .E.Á. Clara, a madame-ok és a mademoisellek Szigorú és főleg értő kritikusai akadtak hét végén a Clara Szalon gerbeaud-beli exkluzív divatbemutatójának. Bizony nem könnyű szakembereknek bemutatni, hátha még azok a divatvilág fővárosából, Párizsból érkeztek. Ám amennyire szigorúak az ilyen ítészek, annyival nagyobb az értéke elismerésüknek. S francia hölgyek lévén, az csak természetes, az egyébként különleges ruhaköltemények mellett a legnagyobb sikert a fantáziadús kalapkreációk aratták. Busás Magda iparművész kreációinak és az osztrák Liska szőrme-nagykereskedő ház bundáinak bemutatója, ősszel és tavasszal mindig is a hazai divatvilág legrangosabb eseményeinek számítanak. Alig két héttel az őszi trend bemutatója után, a világ kozmetikusainak francia tagozata előtt mutatták be a legszebb ruhákat, szőrméket. A kivétel nélkül francia üzletasszonyokból álló delegáció budapesti kongresszusának egyik programja volt ez a gerbeaud-beli, hét végi bemutató. A hölgyek igen kritikus szemmel figyelték a felvonuló modelleket, és ha valami tetszett nekik, hangos ovációval és tapssal jelezték megelégedésüket. S bizony gyakran felcsattant a taps, ami azt jelenti, hogy a Rusai-kollekció kiállja a nemzetközi összehasonlítást.. A szalonban egyébként sok külföldi hölgy is vásárol, így teljesen érthető, hogy a színvonalat nyugateurópai mércével mérik. Michele Meyer elnök aszszony a bemutató, után kérdésünkre elmondta, hogy az itt látott ruhák, szőrmék a világ bármelyik bemutatóján megállnák helyüiket. Mint ahogy azt is örömmel konstatálták a francia kozmetikus vendégek, hogy a magyar hölgyek milyen jól iitöznek (DKGY) Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI Mi Mi Müm •* Megkülönböztető figyelem? . Tudom (legalábbis azt hallottam), nagyon rossz idegállapotban van Foltányi Árpád. Ez nem is csodálható, volt baja elég. A múltkor is éppen kocsikázott az utcán, rendkívül zavarta, hogy nincs egyedül a forgalomban. Jött egy kis Polski, benne egy hölgy. Nem tudta, hogy a zöld lámpa ellenére nincs a kocsija (nemzet)biztonságban. Annál inkább Foltányié, ami ugyan csak annyiban az övé, hogy (a személyzettel együtt) a sajátjaként használta. Ütközött hát és továbbhajtott. Zavarodottságában még a megkülönböztető jelzést is fölrakta. Kiss Gy. Csaba most üzent neki: ő még emlékszik Foltányi érdemeire. Ezek tanúsítása közben jutottak a fiatal egyetemista idegei oda, ahova. Ne bántsák annyira! Talán ez is valamiféle prejudikáció: talán érdemei elismerése mellett mentsék fel a bíróságon? Újabb MDF-es személyiség fejezte ki sajnálkozását Foltányi Árpád sanyarú sorsa felett. Jobbulást kívánt neki a belügyminiszter és pártja alelnöke is. Apropó: a sérülten, segítségnyújtás nélkül otthagyott hölgy hogyan érzi magát? B. GY. m 5 „TELEFONNAL A RÁSZORULTAKÉRT" A Magyar Távközlési Vállalat és a Postabank és Takarékpénztár Rt. által alapított „Telefonnal a rászorultakért” alapítvány megkezdte működését. Célja mozgáskorlátozottak, vakok és gyengénlátók telefon-igénybevételének anyagi támogatása. Az érintettek saját szövetségükön keresztül, pályázat útján kérhetik az anyagi támogatást az alapítványtól. Az alapítványhoz csatlakozhat bármely jogi vagy természetes személy. A csatlakozási szándékot az alábbi címen kérik bejelenteni: „Telefonnal a rászorultakért” alapítvány Budapest 1541. A pénzbeli adomány a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nél vezetett 021-05046 bankszámlára fizethető be. FELHÍVÁS A KORMÁNYHOZ A kormány parlament által jóváhagyott döntése szerint a 13 800 forint alatti nyugdíjjal rendelkező állampolgárok november hónapban egyszeri, változó összegű segélyt kapnak. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöksége a következő felhívással fordul a kormányhoz: az állami és önkormányzati intézményekben az aktív dolgozók döntő hányadának bruttó jövedelme nem éri el a fenti összeget. Ezért javasoljuk, hogy azok a dolgozók, akik ebbe a kategóriába tartoznak, még ebben az évben hasonló összegű támogatásban, azaz úgynevezett 13. havi bérben részesüljenek. MEGÚJUL A DÓM Folynak a felújítási munkálatok a szegedi dóm altemplomában. A kriptában, ahol egyházi személyiségek nyugszanak, egyebek közt befejezik azt az építkezést, amelyet még 1930-ban, a dóm építésekor hagytak félbe. Az altemplom termeiben egyebek között kiállításokat és hangversenyeket is rendezhetnek. Ismét lesznek misék a felújított altemplomban. RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS A rendőrség kéri a lakosság segítségét egy emberöléses bűntett felderítésében. Ez év november 16-án kora délelőtt holtan találták Szegedi Antal 53 éves, leszázalékolt nyugdíjast a XIV., Utász utca 7. szám alatti, utcáról nyíló pincelakásában. A nyomozás eddigi adatai szerint Szegedi a felfedezést megelőző napokban lett bűncselekmény áldozata. Az elkövető(k) a lakást átkutatták és ismeretlen mennyiségű pénzt és értéket tulajdonítottak el. A rendőrség információi szerint az áldozat rendszeresen fogadott lakásán külföldieket, többnyire lengyeleket, bolgárokat, és az utóbbi időben román menekülteket. Részükre irreálisan magas áron szállást biztosított, és több alkalommal előfordult, hogy meg is lopta őket. Prostituáltaknak és alkalmi partnereiknek biztosított találkahelyet pénzért. Az üggyel kapcsolatban a 11-23-456/21927-es telefonszámon lehet bejelentést tenni vagy munkaidő után a 07-es hívószámon. KIÜRÍTIK A GALYÁSMISZAP-TEMETŐT Kiürítették a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár másfél évtizede meglévő veszélyeshulladék-tárolóját. A város Neszürnek nevezett részébe telepített lerakóhely környékén számtalan kiskertben folytattak zöldség- és gyümölcstermesztést. Eddig négyezer tonna galvániszapot és egyéb vegyi anyagot szállítottak az aszódi veszélyeshulladék-tárolóba. A hajdani homokbánya megtisztítása kétszázmillió forintba került. A szennyezett földet másfél méter mélységig kitermelik, s egy speciális szigetelőfólia lefektetése után visszajuttatják. Erre egy vízzáró agyagréteg kerül, így gyakorlatilag hermetikusan elzárják a talajvíztől. A terv 28 millióba került. DAIHATSU FORINTÉRT Daihatsu-képviseletet nyitott a napokban az Interag Rt., s ezzel újabb nyugati autómárka került az immár forintért is vásárolható típusok listájára. A Dózsa György út 19. szám alatt nyílt szalonban a japán gyár csekély fogyasztású, kis- és alsó középkategóriás típusait: az egy és 1,3 literes motorral szerelt Charade és az 1,6-os Applause modelleket kínálják. A képviselet elsősorban 600 és 900 ezer forint közötti, a vám- és áfa-költségeket is magukban foglaló áraival igyekszik versenyképes lenni. A katalizátorral szerelt, környezetkímélő típusokat viszont csak valutáért szállítják.