Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)

1990-11-02 / 88. szám

1990. november 2. A tegnap megjelent keresztrejtvény megfejtése: „Régi barátoknál jobb testőrség nem akadhat.” Biometeorológia Az esős, szeles, hűvös időben közérzetünket nem az időjárás fogja javítani. Ügyeljünk a meghűléses betegségek megelőzésé­re, illetve enyhébb lefo­lyására. A légzőszervi fer­tőzések ilyen időjárásban szintén gyakoriak. A meg­hűléses betegségeknél igyekezzünk a szervezet ellenálló-képességét fo­kozni. Esős időben külö­nösen ügyeljünk arra, hogy a lábunk ne fázzon meg. Csak orvosi tanácsra szedjünk antibiotikumot, egyébként a Kalmopyrin a legjobb. Ahogy monda­ni szokták, „verébre ágyú­val ne lőjünk”. A baktériu­mok, a vírusok a nedves, hűvös időben jobban sza­porodnak. Ezért töreked­jünk a fertőződések meg­előzésére mind az ember­nél, mind a háziállatoknál. IDŐJÁRÁS Kevéske reménysugár Ma olykor rövid időre már előbújik, a vékonyodó fel­hőtakarón átsejlik a nap. Tartós eső helyett rövid zá­porok riogatnak bennünket. A párás, hűvös levegő legfeljebb körülbelül 11 °C- ig melegszik fel. Esős hét után a hét vége is hasonló­nak ígérkezik. EURÓPAI IDŐJÁRÁS Délen, a görögöknél nyárias meleg van. A skandinávok­­nál viszont „hófehéredik” a táj. Az Alpokba utazók se lepődjenek meg, ha hóesés­sel találkoznak. A HIVATALOS VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1990. október 31-től november 5-ig Valutanem Vételi Eladási 100 egysére,forintban Angol font 11597,23 12314,59 82,42 m , i­­­m,n mm Belga frank 190,07 201,83 Bankönt 1024,83 1088,23 Finn márka 1645,29 1747,07 Francia frank mm 1240,94 Görög drachma 38,70 41,10 Holkind forint 3470,24 3684,90 h­ font 10479,79 11128,03 mmmm 460,12 488,58 kanadai dollár 5111,15 5427,31 taiSiSaárofjrftisní Német márka 3912,01 4153,99 . ... :::::: mis mm Olasz Ura (1000).. 52,20 55,42 Osztrák schlag 556,01 590,41 Portugál escudo 44,53 47,29 Svájci frank 4611,21 4896,43­­JVUU MKvttU10&? mm USA-dollár 5949,38 6317,38 ECU (Közös Fta) 8108,73 8810,31 I a) bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: | mmmm 39,86 ; 39,94 | SEGÉLYVONALAK Rendőrség: 07(117-2888) Közlekedésrendészet: 122-0848 Mentők: 04(111-1666) Tűzoltók: 05 (121-6216) Autómentő: 252-8000 Vízművek: 140-1379 Fővárosi Csatornázási Művek: 134-1705 Gázművek: 13­8-4000 Elektromos Művek: 129-7020 Környezetvédelmi közönségszolgálat 149- 7135 Lelki segély: 122-9600 Hatvanban: 06-38-11700 Különleges és közhasznú infor­mációs szolgálat: 117-0100 MALÉV: 157-2122 MÁV: 122-7860 142-9150 Volánbusz: 118-2122 118-7315 Tourinform: 117-8900 Talált tárgyak: 117-4961 AIDS: 06-16-ig: 138-2419 16-06-ig: 138-4555 Felekezeti drogista befogadó helyek Evangéliumi Pünkösdi Közösség Budai Gyülekezete 1143 Bp. Gizella u. 37. Evangéliumi Pünkösdi Közösség Rehabilitációs Otthona 2330 Dunaharaszti, Vörösmarty u. 17-19. Menedék Alapítvány 1221 Késmárki u. 8. Klub: 1221 Bp. Péter P.u. 17. Péntek, 18 óra Átmeneti otthon: 1221 Bp. Péter P. u. 21. Védett otthon: 7439 Bodrog, Kossuth L. u. 155. Sátortábor: 7439 Bodrog, Kossuth L. u. 155. Megbékélés közössége 1122 Bp. Csaba u. 3. (Moszkva tér) Összejövetel: szombat 16-19 óra Tel.: 141-6602 Szelíd gyógymód Támaszadó szolgálat rákbetegeknek 1134. Bp. Csanádi u. 24. Tel: 149-9323 munkanapokon: 9-től 15 óráig Telefonos lelki gondozás: Péntek-szombat: 17-21 óra Tel.: 118-7187 Kallódó ifjúságot mentő misszió Topolánszky Ákos 166-8806 Mi minden történt 40 évvel ezelőtt, 1950. no­vember 2-án hunyt el GEORGE BERNARD SHAW (ejtsd: Só), ír származású an­gol író (képünkön), a kritikai realizmus képviselője. Művei­ben maró gúnnyal leplezte le korának gyengeségeit, például a rangkórságot a Pygmalion­­ban, az erkölcsöket a Warren­né mestersége című darabjá­ban. Szent Johanna című színdarabjával történeti tár­gyat választott, és megcáfolta benne a címszereplőnek a klérus általi misztifikációját. 1926-ban Nobel-díjjal tüntet­ték ki az idealizmust és a hu­manizmust tükröző műveiért. 235 évvel ezelőtt, 1755-ben született Bécsben MARIA ANTOINETTE. 1770-ben feleségül ment a későbbi XVI. Lajos francia királyhoz, akit befolyásolt reformpolitikájá­nak végrehajtásában. 150 éve, 1840-ben hunyt el ANTHONY CARLISLE, an­gol orvos és kémikus, aki Nicholsonnal 1800-ban elő­ször bontotta fel a vizet áram­forrással, és állapította meg az összetételét. ­ Az utóbbi napok fe­­szültségeihez képest Sü­si talán egy kissé most fellélegezhetsz. Per­sze korai lenne azt gondolni, hogy a zavaros helyzet minden tekintet­ben megoldódott. Hiszen hivatásod, munkád területén újra és újra felme­rülhetnek bosszantó fejlemények, és közvetlen környezetedben is időn­ként békétlenséggel találkozhatsz. Ez a nap viszont harmonikusabb ha­tásokat hozhat számodra. Anyagi természetű öröm érhet, esetleg mun­kád révén csillanhatnak fel váratlan, pénzzel kapcsolatos lehetőségek. Szerelmi téren is sikereid lehetnek. A közlekedésben viszont légy óvatos. A mai napon úgy íjjjg érezheted, az utóbbi RiljlljSSyi napok feszültségei megenyhültek. A kül­világgal jobb lehet a kapcsolatod, partnereddel, házastársaddal har­móniára számíthatsz. Személyedet kellemesen érintő, váratlan ese­mény következhet be, amely utazás­sal, külfölddel állhat kapcsolatban, illetve távlati terveidet, fontosabb célkitűzéseidet szolgálhatja előnyö­sen. Érzelmileg kiegyensúlyozot­tabb lehetsz, otthoni, családi viszo­nyaidban kedvező fejlemények fel­bukkanása várható. Anyagi téren viszont adódhatnak feszültségeid, pénzügyi problémáid támadhatnak. Ez a nap vegyes ha­tásokat hozhat szá­modra. A tegnapi­hoz képest csökken­hetnek feszültségeid, és nem látod annyira nyomasztónak korlátaidat sem. Ugyanakkor talán egy fokkal magányosabbnak érzed magad, és kedved volna bezárkózni kicsit egy külön szobába. Ne tartsd vissza magad, könnyen lehet, hogy Új szel­lemi felismerésekre teszel szert. Gondold át, mit is akarsz tulajdon­képpen, lehet, hogy azért nem ha­ladnak úgy a ügyeid, mint ahogy szeretnéd, mert több, egymásnak ellentétes dolgot szeretnél egyszer­re. Most talán eldöntheted, mi is igazán a feladatod. Ha az utóbbi néhány napban a külvilággal feszültebb volt vi­szonyod, és külön­böző emberekkel a szokásosnál többször kerültél nézeteltérésbe, most ez a hatás csökkenhet, és tá­mogatók, barátok felbukkanása várható. Harmonikusabb hangula­taid is lehetnek. Kapcsolataidban letisztázódhat valamilyen régóta húzódó problémád. Ugyanakkor a diszharmonikus hatások is még egy ideig jelen lesznek. Anyagi ügyeidben adódhatnak időnként nehézségek, és esetleg úgy érzed, olyan támadások érnek, amelyekre nem szolgáltál rá. A mai napon vegyes hatásokkal talál­kozhatsz. Otthoni ügyeidben letisztáz­hatsz valamilyen fontos kérdést, és ez talán nem a legkellemesebb for­mában történik meg. Hivatásod­ban, munkádban viszont előrelé­pésre, hirtelen kedvező fordulatra kerülhet sor. Érzelmi természetű pozitív élményeid is lehetnek. Kö­telezettségeid ugyanakkor még mindig nyomasztóan tornyosulhat­nak föléd, nincs túl sok lehetősé­ged a lazításra. Barátaid részéről érhetnek bosszantó megnyilvánu­lások, de könnyen lehet, hogy épp a te indulatosságodból, önfejűsé­gedből fakadnak a problémák. Ez a nap a tegnapi­hoz képest harmoni­kusabb hatásokat hozhat számodra. Kapcsolataidban esetleg írásokkal, levelekkel összefüggésben letisz­tázódhat valamilyen régóta húzódó problémád. De ez nézeteltérések­kel, veszekedésekkel is együtt jár. Alkotó, kreatív törekvéseidben, illetve szerelmi dolgaidban új fej­lemények bukkanhatnak föl, ame­lyek távlati terveid megvalósulását segíthetik. Külfölddel, utazással kapcsolatos lehetőségek is felcsil­lanhatnak, ugyanakkor hivatásod, munkád területén bosszúságok adódhatnak. Belső, lelki életedben is tapasztalhatsz bizonyos kusza­ságot. ■ A mai nap folyamán vegyes hatásokkal találkozhatsz. A teg­napi feszültségekhez képest enyhülhet a helyzet, de hosz­­szabb ideje tartó nehézségeidet to­vábbra is tapasztalhatod. Bizonyos szempontból akadályozva érezhe­­ted magad. Törekvéseidet talán nem tudod minden gond nélkül ér­vényesíteni. Ugyanakkor otthoni területen pozitív fordulatra számít­hatsz, és szerelmi téren is váratlan sikereid lehetnek. Anyagi ügyeid­ben és lehetőségeiddel kapcsolat­ban letisztázódhat valami, előfor­dulhat, hogy sikerül megoldást ta­lálni problémáidra. Az elmúlt pár nap feszültségeihez ké­pest ez a nap enyhü­lést, harmonikusabb fejleményeket hozhat. A külvilág­gal való viszonyod kedvezően ala­kulhat, partnerkapcsolataidban, há­zasságodban bukkanhatnak fel po­zitív fordulatok. Saját személyisé­gedben esetleg sikerül valamit tisz­táznod, de előfordulhat hogy nem a legkellemesebb formában. Ugyan­akkor akaratod korlátozottságát még mindig érezheted, és közvetlen na­pi tennivalóidban is kuszaságot, zűrös helyzeteket tapasztalhatsz. Ezen a napon egy fokkal harmoniku­sabb hatásokra szá­míthatsz, mint az elmúlt pár napban. Talán anyagi helyzeted nem a legrózsásabb, és ez esetleg fontosabb távlati célki­tűzéseid megvalósulását akadályoz­hatja, de ma ezen a területen ked­vező fordulatokat tapasztalhatsz. Munkád meghozhatja anyagi gyü­mölcsét. A külvilággal való kap­csolatodban békétlenséggel, nézet­­eltérésekkel találkozhatsz, de bel­ső, lelki, szellemi fejlődésedben előrelépésekre kerülhet sor. Egy fontos problémádat tisztázhatod magadban. Mostanában talán több feszültséggel kerültél szembe, és személyiségedet kö­zelről érintő kellemetlen fordula­tokkal találkozhattál. Az utóbbi pár nap bosszantó eseményeket hoz­hatott számodra. A mai nap folya­mán enyhülhetnek nehézségeid, és kedvező hatások érhetnek. Szerel­mi sikereid lehetnek, és alkotó, kreatív törekvéseidben is eredmé­nyes lehetsz. Anyagi szempontból is szerencsés lehet ez a nap. Bará­taiddal kapcsolatban számíthatsz olyan fordulatokra, amelyeknek hatására letisztázhatod velük prob­lémáidat. A mai nap az utóbbi idők zaklatottságá­hoz képest harmoni­­kusabban alakulhat. Személyedet közelről érintő pozi­tív fordulatokra számíthatsz. Ott­honi, családi körben harmóniát, kedvező fejleményeket tapasztal­hatsz. Belső, szellemi, lelki életed­ben felismerésekre tehetsz szert. Jó ötleteid támadhatnak. Magányos, nyilvánosságtól elzárt törekvései­det siker kísérheti. Ugyan partner­­kapcsolataidban szerencsés helyze­tek bukkanhatnak föl, szerelmi té­ren sikerekre számíthatsz, de ben­ned, magadban támadhatnak ezzel kapcsolatos feszültségek, mert ér­zéseiddel esetleg te sem vagy tisz­tában. Ezen a napon a teg­napinál harmoniku­sabb hatásokkal ta­lálkozhatsz. Otthoni vizeiden és kötelezettségeid köré­ben zavaros­­helyzetek bukkanhat­nak fel, és többször úgy érezheted, nem kapsz támogatást dolgaidhoz, most mégis kedvező fordulatot ve­hetnek ügyeid. Közvetlen környe­zetedben békés helyzetekre szá­míthatsz, váratlan jó hírek, levelek érkezhetnek. Barátaid részéről se­gítséget kaphatsz. Távlati terveid, magasabb szellemi törekvéseid, vagy külfölddel, utazással össze­függő dolgaid területén tisztáz­hatsz valamit. Új elhatározásokra is juthatsz. Mottó: „A csillagok nem determinálnak, hanem hajlamosítanak...”

Next