Kurír - reggeli kiadás, 1990. december (1. évfolyam, 131-154. szám)

1990-12-12 / 140. szám

14 f Ujjfir POFONT KAPOTT, FUTNI KEZDETT Álmában még most is versenyez Valamikor nem volt atlétikai viadal nélküle. Ha kellett, rajt­hoz állt 100-tól 800 méterig minden távon, aztán távolt és magasat is ugrott. Nyert bronzérmet az országos mezei bajnokságon és ifjúsági versenyzőként sokszoros csúcs­tartó volt. A hatvanas, hetvenes évek legsokoldalúbb atlé­tája gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. Száz mé­teren 10.3, kétszázon 21.2, négyszázon 47.3 volt a leg­jobbja. Tizenkilencszer szerepelt a válogatottban, és ha tizenévesen nem kap két pofont, akkor az atlétika hívei sose tudják, hogy Csepelen született egy Bátori István nevű fiú, aki akkor és úgy verte meg társait futásban, ahogy és amikor akarta. Ül velem szemben a galyatetői Andezit szálló halljában, és egyre csak azt hajtogatja: nem kell róla írni. Nem volt ő olyan híres sportoló, és egyébként is ki emlékszik ma már őrá. Igaz, ha nagyon őszinte akar lenni, akkor most 43 évesen kifeje­zetten hiányzik neki az atlétika légköre. Még most is rend­szeresen fut, versenyez álmában és ilyenkor egész más az ébredés, hisz az atlétika volt a mindene, a versenyzést, az edzéseket szent őrületnek tekin­tette. Aztán addig-addig agitá­lom, míg elmeséli a két pofon történetét. - A csepeli Jedlik Ányos gimnáziumba jártam, és bár a testnevelő tanárom csak a röplabdát ismerte el sportnak, de azért az iskolai atlétikai versenyeknek is híve volt. Az egyik ilyen alkalommal minden edzés nélkül fölényesen győz­tem 400 méteren, ráadásul 50 másodpercen belüli idővel, ami akkor salakos pályán ifjúsági szinten remek időnek számított. Tanárom nem szólt semmit, de ott volt a viadalon Zsigmond Mátyás, a csepeli szakosztály akkori vezetője, aki odajött hozzám és közölte, melyik nap hány órakor jelenjek meg a csepeli stadionban. Eltelt két hét, azonban eszembe sem jutott edzésre menni. Aztán mégiscsak rászántam magam. Amikor Matyi bácsi meglátott, két pofonnal fogadott. „Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte. - Hát nem akarsz országos bajnok lenni?” Ekkor kap­csoltam, mi is a tét. Hiszen egy magamfajta gyereknek ez, hogy magyar bajnok lehet, maga volt a mennyország. Gyorsan dön­töttem. Azt az iskolai győzelmet még sok nemzetközi és hazai siker követte, például a főiskolai világbajnokságon és a budapesti Európa-bajnokságon 400 mé­teren hatodik lettem. Ha most lennék tizenéves, akkor is vállal­nám a két pofont a sportágban rejlő szépségért.­­ Nem sajnálja, hogy fiatalon, 21 évesen befejezte a pályafutását? — Valóban ellébecolhattam volna még egy pár évet a pályán, de akkor már nem tudtam volna teljes odaadással készülni, ezt pedig nem akartam. A római Eb-n ugyanis elpattant egy húr köztem és az atlétika, illetve a sportág akkori vezetői között. A kontinensviadal előtt edzőm, Oros Ferenc jelezte a szövetségi­­ kapitánynak, hogy az Európa­­bajnokságon csúcsformában le­szek, és ne csak a váltóra, hanem az egyéni versenyekre is nevez­zenek. Ma sem tudom, miért, a vezetők közölték: szó sem lehet róla. A római stadion edzőpá­lyáján együtt edzettem az akkori legjobbakkal, az olasz és szovjet sprinterekkel. Túlzás nélkül mondhatom: a 100 méteren a dobogón végezhettem volna. Hazajöttünk és bejelentettem: abbahagyom. Ezért szerepeltem csak tizenkilencszer a váloga­tottban, ezért lett kissé rövidebb a pályafutásom a tervezettnél. - Arra nem gondolt, hogy edző­ legyen? - De igen. Elvégeztem a TF szakedzői szakát, és másfél évig Újpesten dolgoztam. Megmon­dom őszintén, anyagi oka volt, hogy befejeztem azt a munkát is. Arra törekedtem ugyanis, hogy olyat produkáljak tanít­ványaimmal, amit más nem tud. S rövid idő alatt rájöttem, mit kapok azért, amit adok. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább a szállodaiparban próbálok sze­rencsét. .. - A mai magyar atlétikának pedig elkelne a segítség. Ma sem akar tevékenykedni a sportágért? - Nem erről van szó, hogy akarom vagy nem akarom. Kezdjük azzal, hogy ilyen kéréssel senki sem keresett meg. Amikor abbahagytam a verseny­zést, ígérték, majd értesítenek, hogy mikor búcsúztatnak el hivatalosan. Azóta se levél, se telefon. Félreértés ne essék, nem reklamálni akarok, csak szeretném, ha megértené: az együttműködés mindig két emberen múlik. Pedig úgy érzem, nem vallanék szégyent. Emlékszem, amikor Siska Xénia még kezdő volt, fi­gyeltem a mozgását, és azt írtam a naplómba: „Találkoz­tam egy lánnyal, akiből nagy versenyző lesz.” Később az én segítségemmel tanult meg iga­zán jól rajtolni. Örülök, hogy jóslatom bevált. Bár azt hiszem, Xénia még többre vihette volna, hiszen annyira tehet­séges volt.­­ Családja eljegyezte magát az atlétikával. Felesége, Kazi Valéria középtávfutó volt, és pont az ön edzésmódszerével érte el legjobb eredményét 800 méteren. Két lánya, Noémi és Mónika is az atlétikát választotta. Sokat tanul­tak a szülőktől a gyerekek? - Amikor Noémi sportága­kat akart választani, azt mond­tam: csináljon bármit, csak ne atletizáljon­. Aztán ő is, mint én annak idején, győzött egy iskolai versenyen, és ez meg­pecsételte sorsát. Ma már többszörös ifibajnok, válogatott. Mónikánál már természetes volt, hogy a KSI atlétája lesz Sajnos, őt nemrégiben baleset érte. Franciaországban egy via­dal után elütötte egy autó, és ripityára tört a bokája. A sport­kórházban - micsoda orvosok vannak! - közölték vele: soha nem tud majd fúrni. Akarat­erejét bizonyítja, ma már gya­korol. Egyébként, ha a két gye­reket jellemezni kell, Noémi a világ legnagyobb tehetsége, Mónika ,pedig a példátlan szor­galmú. És mégis, lehet, hogy ő a szorgalmával messzebbre jut. Minden szülői elfogultság nélkül megjósolhatom: jövő szeptemberben Noémit senki sem veri meg Magyarországon 400 méteren, és ő lesz a csúcstartó is. Amit tudok, segí­tek nekik. Noémit is én tanítot­tam meg rajtolni, mintha a mai edzők ezt nem tartanák fontos­nak. Emlékszem, amikor verse­nyeztem, edzéseken startverse­nyeket rendeztünk tucatszámra, hogy javítsuk a rajtunkat. - Mi a véleménye a mai atlé­tikáról? - Fantasztikusak a versenyek. Sajnálom, hogy nem most va­gyok ott a nemzetközi poron­don. Kíváncsi lennék, mit tutnék ma, amikor az összes feltétel jobb, mint a mi időnk­ben. Sajnos a mai atléták nem szerények, és nem a sportnak élnek. Oros Ferenc behutazott a válogatott egyik tagjának.­­ Elmondta, hogy én 1972-ben salakos pályán futottam 10:3-at. Szóba sem állt velem. Sarkon fordult és elment. - Elégedett ember? - Szeretem a munkámat. Talán jobb is, hogy nem edző­ként dolgozom. A sportban ugyanis akik követelnek, nem népszerű emberek. Márpedig én könyörtelen lennék. TÖRÖK FERENC A célban Bátori István, mögötte a ma már népszerű tévé­riporter, Gyulai István A legendás 4x100-as csepeli váltó: Gaál, Bakai, Bátori, Hossala Elhatározták, hogy a hetvenötödik orszá­gos bajnokságot szép tiszteletdíjakkal teszik emlé­kezetessé a versenyzőknek, de szándékukról pénz hiányában le kellett mondaniuk, így csu­pán érmeket és egy-egy serle­get vagy vázát kap a győztes. Nem ez az egyetlen gondja a szövetségnek. Elkezdődött ugyanis a jövő évi, júniusi bu­dapesti világbajnokság szerve­zése. Az eseményre nem ke­vesebb, mint húszmillió fo­rintra lenne szükség, és ezt a kiadást a szövetség nem tudja vállalni. Ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy je­len pillanatig szponzort sem találtak még, aki elvállaná a vb patronálását. Volt már ugyan jelölt, de az utolsó pil­lanatban a Külkerbank vissza­lépett az esemény védnöksé­gétől. Amennyiben más meg­oldás nem lesz, több vállalat vagy intézmény közösen fi­nanszírozza majd a vb-t. Mindenesetre az idő sürget, mivel a szervezőbizottság januártól már rendszeresen jelentéseket kell küldjön az előkészületekről a nemzetközi szövetségnek. Az idei bajnokság meglehe­tősen izgalmasnak ígérkezik. Igaz, női tőrben még mindig nem lép pástra a két legjobb, Jánosi Zsuzsa és Stefanek Gertrúd. Távollétükben való­színűleg az MTK-VM-es Mincza Ildikó állhat majd a dobogó legfelső fokára. Női párbajtőrcsapatban és egyé­niben szintén kék-fehér siker várható. A szakértők szerint Szőcs Zsuzsát senki sem tartóztathatja fel. Kardban viszont visszatérhet a régi bajnokságok izgalmas hangu­lata, hiszen ott lesz az idei vi­lágbajnok Nébald György, a múlt hét végén VK-t nyert Köves Csaba, no és a várnai VK-győztes, a nantes-i dön­tőről hajszállal lemaradó Sza­bó Bence is. Csapatban pedig, szokás szerint, az Újpest a favorit. Férfi tőrben a BVSC és Érsek Zsolt minden bi­zonnyal megismétli tavalyi győzelmét, míg férfi párbaj­tőrben a Honvéd és az öt­tusázó Fábián László dia­dalmaskodhat, s persze nem szabad figyelmen kívül hagy­ni a Tokaj Expresszen bril­lírozó Szőkét és Kovács Ivánt sem.Ma két egyéni döntőt ren­deznek, 16 órától a női pár­bajtőrözők, 17-től pedig férfi tőrözők küzdenek az aranyéremért. T. F. Tiszteletdíjakra már nem futja VÍVÓDÁS PÉNZHIÁNNYAL, VERSENYZŐKKEL Pengecsattogástól lesz hangos ma délelőttől a Nemzeti Sportcsarnok. Öt napra ugyanis a vívók veszik birtokukba az egyik legrégebbi budapesti sportlétesítményt, hogy eldöntsék, melyik a legjobb csapat, ki a legjobb az egyéni versenyekben. Méghozzá nem akárhogy: minden napra két döntő jut. Ez utóbbiakat immár negyedik esztendeje a KOSZIG Kupáért rendezik. Az építő- és falazóanyagokat gyártó vállalat évi 300 ezer forinttal támogatja a vívósportot, amely meglehetősen szűkös esztendőket él manapság. 1990. december 12.

Next