Kurír - esti kiadás, 1990. december (1. évfolyam, 109-127. szám)

1990-12-12 / 116. szám

1990. december 12. főkapitányság fogdá­jában ülünk a két priccsen. A ritkuló hajú, borostás, negy­­ki far­férfi, aki far­­meringben és­­nad­rágban ül velem szemben, kérdőn pillant rám. Szemében feszült­ség vibrál. Nyomban megmon­dom, nem arról faggatnám, hogy hol, mikor, hova, mivel tört be és mennyit zsákmányolt. Ez a nyomozó ügyész dolga. Arra szeretnék választ kapni: mi vette, vehette rá a háromgyerekes apát, a kitűnően képzett szak­embert a bűnözésre? Mi űzte, hajtotta el hazulról éjszakánként terepszemlére, betörésre? Nyomban válaszol, sokszor át­­­­gondolhatta már. Gyorsan, kissé zaklatottan sorolja, közben több­ször rám pillant, de sötét szem­üvegem csak saját képmását tük­rözi, érzéseimet elrejti. - Először egyértelműen a pénzszerzés motivált. Ez persze továbbra is így maradt, de ké­sőbb minden sérelmem után, főként, ami a munkahelyemen ért, felhúztam magam, és akkor menni kellett, így vezettem le a problémáimat, a betörés feszült­ségoldó pótcselekvéssé vált ben­nem. Ezekben az esetekben több­ször voltam ittas, de a nagy balhé­kat mindig hideg fejjel terveztem meg. Olykor heteket, hónapokat, sőt, évet vártam az alkalomra. - Azok tényleg nagy ügyek le­hettek. Mondjon egyet. - Például a megyei OTP-be való betörés 1981-ben. Akkor egy 17 millió forint értékű valutát őrző különleges páncélszekrény volt a célpont. Három helyen kellett volna megfúrni, de a har­madiknál eltört a fúróm, így csupán 3400 forint volt a zsák­mány. A kisebb helyekre, mint a Halle söröző irodái, alkalomsze­rűen mentem. Innen többször több százezer forintot vittem el. Mindent pontosan ismertem. Rendőrként sok helyen megfor­dultam. Jártam a megye szinte minden településén, tudtam, hol vannak az intézmények, posta, üz­let, téesziroda. Tehát tisztában voltam azzal, hova lehet, hova érdemes betörni. Mindig ilyen helyekre mentem be, magánem­bertől soha egy fillért sem vit­tem el. Volt, hogy otthagyott női táskában találtam hozzá sem nyúltam. - Sokat volt távol éjszaka. Nem tűnt ez fel a családjának, a környezetének? És az sem, hogy miből futja ilyen költekező életmódra? - Rettentően tudok alakos­­kodni, színészkedni. Persze ez nagy idegfeszültséggel járt, amit itallal, dohányzással próbáltam enyhíteni. Képzelje, az utóbbi időben már naponta öt doboz cigarettát szívtam! Ennek ára Marlboróból 450, Dunhillből ezer forint. Szorozza meg har­minccal! Ez maga több­­ volt, mint a havi fizetésem. És én csak pezsgőt ittam. Sokat. Ét­termekbe jártam vacsorázni, ebédelni, szórakozni, nagy slep­­pel. Fizettem szinte mindenki­nek. Volt, hogy háromezer fo­rintért vettem pezsgőt. Ilyen életvitelhez pénz kellett. Ittam tehát, és mentem... Hogy mivel magyaráztam meg az éjszaká­zást, a pénz eredetét? A család tartott tőlem, ha rosszkedvűnek láttak, valósággal rettegtek. Le­, ültem a tévé elé, ők meg a másik szobában meséltek a kicsinek, nehogy lármázzon, és felidege­sítsen. Míg néztem a Híradót, azon töprengtem, hova is men­jek éjszaka. Indokként mindig kitaláltam valamit, féltékenysé­get színleltem, balhéztam egy kicsit, aztán elmentem. A felesé­gem nem tud bánni a pénzzel, sok haszontalan dolgot vett. Minden pénzt elszedtem tőle, s ha kért, adtam neki egy százast... Látom az arcán a mosolyt, hogy tőlem meg szinte elfolyt a pénz... Igaza..van. Egyébként az asszonyt is el szoktam vinni ebédelni, va­csorázni, ha­ nem volt ideje vagy kedve főzni. Ilyenkor kétezer forintos számlákat fizettem. Utána aztán megszállottként hajtottam a pénzért. Utóbb már féltem magamtól: úristen, mit fogok még csinálni? Megállni azonban nem tudtam. Aztán meg bíztam is magamban. Nem hencegni akarok, de a legkor­szerűbb magyar páncélszekrényt kinyitom tíz perc alatt. - Jó, jó, de ez nem elég. Nem az járt az eszében, hogy maga tö­kéletes bűntényt követ el, s úgysem tudják lebuktatni? - Tökéletes bűntény szerin­tem nincs, az én fejemben sem fordult meg, de azt tudtam, hogy a helyzetfelismerő képességem is átlagon felüli. Olyan szituáci­óban, amelyben más már nyúj­totta volna a kezét, hogy rakják rá a bilincset, én kimagyaráztam magam, kimásztam a pácból. - Hallottam, hogy ez történt a veszprémi kenyérbolti betörésnél is. - Igen, én is arra az esetre gondoltam. Akkor is rajtakapott egy férfi, amint be akartam törni. A végén ráterelődött a gyanú, de szerencsére nem volt elég bizonyí­ték, így elejtették ellene a vádat. - És ha elítélték volna? - Nagyon sokat őrlődtem ezen akkoriban. Az is megfor­dult a fejemben, hogy feladom magam. De aztán végiggondol­tam a dolgot, s tudtam, hogy amit bizonyítéknak tartottak, nem állja meg a helyét. A hely­színen ugyanis vércseppet is ta­láltak. A laboratóriumi vizsgála­tok az enyémben semmi, az ille­tőében több azonosságot talál­tak, de ez nem elég bizonyíték. Egyébként valószínű, hogy a vér egy harmadik emberé volt, aki a betöréssel nem állt kapcsolat­ban. Nekem volt egy mentő ta­núm is, aki látta a betörőt messzi­ről, de engem nem ismert fel. Különben akkor is ittas voltam, mint most a lebukásomkor. Pe­dig a helyszíneken én sohasem ittam... - .. .mert nem talált pezsgőt? - Dehogy, volt az sok he­lyen, például a téeszelnöki iro­dákban. Otthagytam. Csak a pénzre utaztam. - Betöréseinek színhelyén elég sok nyomot hagyott, véletlenül vagy nem törődött vele? - Soha nem dolgoztam kesz­tyűben, s talán nehezen hihető, de tudatosan is hagytam nyo­mokat. Ott is, ahol később nem én helyszíneltem. Sokszor felke­rült Pestre, a daktiloszkópiára az ujjlenyomatom. Ismerték kívül­ről minden jellemzőjét. Elég sok helyen találkozhattak vele. Ott is, ahol „egyfuratos mackós­nak” neveztek el, nekem ugyanis - más kasszafúróktól eltérően - egy lyuk fúrása is elég volt. Nekik három kellett. - Eljárt más vidékekre is? - A megyén kívül Fejér, Győr-Sopron, Vas, Somogy volt még a „területem”. Ahogy számolom, mintegy 130-nál tartok a végelszámolásnál. Lis­tát persze nem vezetek, ahogy a barátnőiről sem szokott az ember. - Mivel járt olyan távolra? - A feleségemnek van egy 1500-as Ladája, úgy kaptuk a rokonoktól. A fejemben mindig volt kész „tipp”, hogy hova men­jek, ahol a terepet korábban már felderítettem. Akadt közben ka­rambolom is. A kocsit otthagy­tam, busszal hazajöttem, s másnap mentem érte. Különben nekem elég egy-két­ órányi alvás, ez az adottság is segített abban, hogy titkolni tudjam éjszakai utaimat. - Bosszú vagy más hasonló in­dok nem vezette a betöréseinél? - Soha, ott a pénz volt a sé­mi össze, mondta végül. Iszonyú düh fogott el. Hazamentem az­zal a szándékkal, hogy hosszá­ban kettévágom az ellopott pisz­tolyt, becsomagolom egy gyö­nyörű díszdobozba, úgy teszem vissza a szekrényébe. A család azonban otthon volt, így le­mondtam róla. - Magáról úgy beszélnek, mint profi bűnözőről, így van-e ez? - A kriminalisztikában profi vagyok, a bűnözésben nem, hi­szen lebuktam. Igaz, a szerszá­maim megvoltak. Van egy zár például, amelyhez 98 kulcs van. Nekem mind megvolt. Leegy­szerűsíthettem volna ugyan kis átalakítással tizenkettőre a vari­ációt, ,de nemm tettem. Nem tu­dom, megért-e engem, azért nem tettem, mert örültem, ha a zárba illő a végén került a ke­zembe. A próbálgatás idegfe­szültsége megnyugtatott. - Nem becsülte le mégis a kollégáit? - Nem, nem. Sok jó képes­ségű fiatal kolléga van, akiből jó rendőr lesz. Lehet, hogy már gyanakodtak is rám, de nem ül­tek le egymással megbeszélni, hogy ez a Beke... Hiába, na­gyon sok a munka, nem jut idő ilyenre... Én egyébként készen­létben voltam az ilyen eshető­ségre. Nagyon precíz ember va­gyok, nálam minden milliméter­re ott van a helyén. Erre mond­ta a feleségem, otthon miért va­gyok rendőr?! Könnyű tehát el­tüntetni, ami bajba keverhet, így volt ez a már említett ke­nyérbolti betörésnél. Akkor minden nyomot eltüntettem.­­ A kenyérbolti és a mostani eset valamiben megegyezik: amint mondta, mindkétszer nagyon ré­szeg volt. Ez okozta voltaképpen a lebukását. Ez amatőr munka volt. Egyébként miért ment vissza má­sodszor? - Nem is tudom, hogy vissza­­mentem-e. Otthon sem voltam közben, azt hiszem, ittam vala­hol. De biztosan folytatni akar­tam, mert ilyenkor nagyon ri meg vagyok indulva. A rendőrök meg korábban is látták, hogy fe­szítővas van a hátsó zsebemben. - Az újságok, a tévé, a rádió sokat foglalkoznak magával. Hogy bírja ezt ki? Úgy látom, szívesen beszél. - Igen, most valóban jó kibe­szélni magát az embernek, szem­be akarok nézni önmagammal. Nem hiszem, hogy a magyar kriminalisztikában volt még egy olyan fazon, aki ennyire kitárul­kozott volna. Amit elmondok, azt a szakmában is hasznosítani lehet. Végül bocsánatot kérek a volt kollégáktól, a testülettől, az én tevékenységem igazán nem hiányzott nekik. HORVÁTH JÓZSEF A történet a napilapok, a tévé, a rádió révén november 16-a óta bejárta az egész országot. Mindenki „ráharapott” a nagy sztorira: elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték Beke Miklós rendőr századost, a Veszprémi Rendőrkapitányság bűnügyi-technikai csoportjának vezetőjét. Beke, aki 1974 óta rendőr, tizenöt éve élt kettős életet: nappal üldözte a bűnt, éjszaka maga is elkövette. A századost jó szakembernek tartották, aki kitűnően ismerte a páncélszekrényeket, riasztóberendezéseket. Ez segítette november 16-ig a száznál több beismert betöréshez s számos „mackó” megfúrásához. Az egykori rendőr századost a Veszprémi Hekus című új bűnügyi magazin riportere kereste fel cellájában. ÚRISTEN, nyeg. Bosszút csupán egyik volt parancsnokom iránt éreztem. Tudtam, hogy van egy kedvenc céllövő pisztolya a lemezszekré­nyében. Amikor máshova kerül­tem, vártam egy évet, akkor vit­tem el. Most, nemrégiben az átszervezésnél új osztály alakult az ő vezetésével. Az egyik alosztály­­vezetője meg­volt, a másik, a bűnügyi techni­kai osztály jó lett volna nekem. Fel­mentem hozzá s megkérdeztem: mi lenne, ha...? Beszéltünk vagy háromnegyed órát. Nem terünk MIT FOGOK MEG CSINÁLNI? pénzt.­ ­ Kettesben Beke Miklóssal a fogdában­­­ Fotó: KÉKESDY KÁROLY A nyeremény: egy álom valóra válása (p • » » «2)' Ön december 31 -ig vásárol egy PHILIPS televíziót vagy videomagnót. És meglehet, hogy nyer. Például: Utazást 2 személynek San Franciscoba, Párizsba, Rómába, Bécsbe. Azokban a boltokban, ahol ezt a matricát látja. Ez is PHILIPS... karácsonyra. cs­­te­­r % PHILIPS

Next