Kurír - reggeli kiadás, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-02 / 1. szám
EHETI NYERŐSZÁMOK. - Hogyan fajultak idáig a dolgok? - kérdem dr. Borsik Jánost, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnökét. - Már október elején letettük a foglalkoztatás biztonságával és a bérrendezéssel kapcsolatos javaslatunkat a MÁV-vezérigazgatóság asztalára. Először elzárkózott a vezetőség, végül november 29-én került sor az első szakértői szintű tárgyalásra. Annyit sikerült elérnünk, hogy egyetlen mozdonyvezetőt sem fognak elbocsátani. De a bérezéssel kapcsolatban már nem tudtunk megállapodni. - Részletezze, kérem! - Bérjavaslatot készítettünk, amelyet 1991. január 1-jétől kívántunk bevezettetni. Az átlagos 12 100 forintos alapbért 15 500-ra emelte volna. A MÁV tárgyalódelegátusa nem fogadta el. Elkészített egy másik bértáblát, amely 14 800 forintra emelte volna az átlagos alapbért, ezzel viszont mi nem értettünk egyet. (Folytatás a 2. oldalon.) 1. HETI EREDMÉNYEK EHETI NYERŐSZÁMOK: 000 00 Joker: 415 T56 Pótszám:0 NEM JÖN A VONAT! Mindjárt sztrájkkal kezdődik az új év első munkanapja. Állnak a vonatok hajnali öttől reggel hétig. A mozdonyvezetők két órára megmutatják az országnak, milyen az, ha megáll az élet a vasúti síneken. Pótszám: 0 0 0 0 0 0 0 Felkelt és járt Down-kóros gyerekeket is kezelt már, akiknek az arcén, a tenyerén öröknek litt görcsbe rögzültek a ráncok, de mára mér kisimultak. A hétéves kislányt akit szülei hiába hurcoltak logopédushoz, beszédre bírta. (6. oldal.) Volt itt nemulass! Egy kissrác összeesik. A fején durrant szét a petárda... Egy ősz asszony nem várta meg a reggelt, busz elé lépett a Moszkva téren... A pálinkafőző saját csapdájába esett, megitta a „rézeletet"... (16. oldal.) Nellyt megölték A mosogatónál lévő forgóasztalon már tornyokban áll a használt edény. Egy úr, aki kinézetre a moslékfelelős lehet, elégedetten fürkészi a sok maradékot. Jól kezdődik az év! Ez a kompánia is elég kákabélű... (7. oldal.) Már kézigránáttá is? Valószínűleg kézigránát robbant a balatonfűzfői strand ABC- áruházában. A környék lakói először rianásra gyanakodtak, de reggel rádöbbentek, hogy nincs is jég a Balatonon. A rendőrök, akiket 29-éről 30-ára virradóra riasztottak, a bezúzott ablakot, a feldöntött székeket betörésnek vélték. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának munkatársai a helyszínen lévő lőpornyomokból állapították meg, hogy a rombolást kézigránát okozta. Az nem állapítható meg, hogy a gránát a székesfehérvári kommendánsezrednél elkövetett lopásból való-e. EVBER Muszáj boldognak lenni Pufogtak a petárdák az utcán és a közhelyek a tévében - szilvesztereztünk. Tankpezsgők vonultak a körúton. Sűrűn robbanó lövedékeik ostromolták búbánatunk falait. Szorongásunk erődeit, ősi szokás szerint most is megpróbáltunk a jövőre gondolni - legalábbis amíg még úgy-ahogy urai voltunk gondolatainknak. Különben folyton a jövőre gondolunk, hisz mindig a jelenben élünk, a megfoghatatlan állandó átmenetben múlt és jövő között. Állunk az örökös jelenben, kapkodunk a pillanatok után, amelyek úgy csúsznak át kezünk között észrevétlen a jövőből a múltba, mint a síkos halak - megfoghatatlanul. Szilveszter éjszakája a különleges alkalom, amikor - ha csak formálisan is - tetten érhetjük az időt, amint jövőből múlttá válik. Egy éjszakára megpróbáljuk fülön fogni, órákkal és naptárakkal állunk lesben, hogy láthassuk, hogyan lesz ’90-ből ’91. A szilveszter egyre nagyobb jelentőségű ünnepé válik. Minél kevésbé van okunk örvendeni egy év elmúlásának, s minél kevesebb reménnyel nézhetünk a jövendő felé. Az ember régen az elvégzett munka után ült örömünnepet. Aratás után, szüret után. Nekünk most nincsenek ünneplésre méltó aratásaink, vidám szüreteink, ezért az ünneplési reflexeink magát az időt teszik főszereplővé. Nem azért örvendezünk hát, mert dolgunkat elvégeztük, harcainkat megharcoltuk, hanem hogy kitöltöttük a munkaidőt, végigküzdöttük a csataidőt. Órabérben élünk. Az 1990-re kiszabott órák le vannak élve, tarthatjuk a markunkat az évbérért. Szomorú szójátékra kínál alkalmat manapság ez a szó: évbér. Talán ezért nem is használjuk az órabér, hetibér, havibér mellett. Szorongásos szilveszterünk volt. Muszáj-Dionüszoszként mulatoztunk az éjjel, de közben folyton azt kérdeztük, mi lesz holnap. Egyetlen biztos válasz volt csak, hogy január elseje. De hogy valójában mi lesz, azt senki sem tudta. Hömpölygött a nép most is az utcán, olyan volt az egész, mint egy nagy szervezett tüntetés: a munkavállalók hada tüntetett a baisors ellen. Próbálkoztak trombitákkal, a Himnusszal, alku- doztak a sorssal, fölemlegették, hogy ez a nép már letette az előleget, és kifizette a büntetést: előre-hátra. A sors némán állt fölöttünk, a jövő titkainak kapuja zárva. Az idei szilveszterünk hanganyaga vidám volt, a képanyaga azonban inkább szomorú. A harsány trombiták mögött fáradt arcok vonultak. Sokan maszkot töltöttek, hogy eltakarják hétköznapi arcukat. A pirospozsgás bohócmaszk mögött egy leendő munkanélküli bújt meg. A csupa vidám malacpofa mögött gondterhelt családapa. Felejteni akart. Egy órára csak. Aztán igazán vidám hadosztályok robbannak be a képbe, riadókürtöket fújnak és petárdákat pufogtatnak. Villogó szemű olasz turisták. Sistergett körülöttük az éjszaka. Úgy látszik, ma ők mulatnak helyettünk. Jókedvük határtalan volt. Vagy talán csak futottak a pénzük után? Ha már ennyi lírát kifizettek, muszáj boldognak lenni. Egyébként tényleg muszáj boldognak lenni. Ez az élet legfőbb parancsa. Lehet, hogy a szilveszter mégsem a vidám képmutatás ünnepe, hanem az életösztön próbálkozása? Hogy csak azért is. Csak azért is megkeressük a boldogság kék madarát, ha már a betevőrevalót nem tudjuk megkeresni. És boldogok vagyunk mindennek ellenére. Ha egy napra, hát egy napra. Lehet, hogy a harsány maszkok mögött a fáradt arcok mégiscsak mosolyognak? Nekem az év vége embere az a pockos magyar volt, aki a körúton két üveg pezsgővel hadonászott, majd lábujjhegyen egy álmatagon sétáló házaspár mögé lopózott, hátukba nyomott egyegy pezsgőspalackot és muskotályos hangon így kiáltott: Fel a fejekkel! SZÁLE LÁSZLÓ Proszit 1991. Más fel a fejjel! Neue Kronen Zeitung Véres karácsonyi kisdedek Az asszony hét hónapos terhesen, nagy fájdalmakkal került szentestén az egyik római kórházba. Három orvos vizsgálta meg, de egyikük sem ismerte fel, hogy állapotos, és görcsoldót írtak fel neki. A 41 éves, 115 kilós nő egy szót sem szólt arról, hogy áldott állapotban van. Még 17 éves lánya sem sejtett semmit, aki egyébként egész éjjel a kórház várótermében virrasztott. Karácsony reggelen, nyolc órakor az asszony nagy nehezen kikászálódva kórházi ágyából a fürdőszobába vonszolta magát, ahol egyfiúnak és egy lánynak adott életet. Valahogy elszakította a köldökzsinórt, majd a két újszülöttet plasztikzsákba csomagolta és a szemétládába dobta. Ezután visszavánszorgott a szobába. Útközben az egyik ápolónő felfigyelt arra, hogy a nő lába véres és meg is szólította. ..Á, nincs semmi, csak a havi vérzés" - mondta, majd lefeküdt az ágyba. Fél tíz felé egy másik beteg különös zajra figyelt fel a mellékhelyiségben. Megtalálták a gyermekeket, de már késő volt. Természetesen az anya tagadta tettét. Az újabb orvosi vizsgálat után azonban már a letartóztatási parancs is elhangzott kétszeres emberölés miatt. Az igazi megdöbbenést az okozta, hogy mindez Róma egyik legnevesebb klinikáján, a San Camiloban történt, amelyet ultramodern berendezésekkel szereltek fel. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy nem vették észre: az asszony állapotos. „Ez könnyen előfordulhat nagy súlyú nők esetében” - védekeztek az orvosok. „Nagyonnehéz őket megvizsgálni pontosan, mert tapintással nem lehet érezni, no meg az ultrahangos vizsgálat sem nagyon használ." A gyilkos anya egyébként szakácsként dolgozott az utolsó napig, de még a kollégái sem sejtették, hogy terhes. Az orvosoknak alhasi fájdalmakról panaszkodott. Az elvált asszony bizonyára szégyellte a futó kalandból származó terhességet és ezért követte el szörnyű tettét. A rendőrség a feltételezhető apa nyomai után is kutat, hiszen közvetve őt is felelősség terheli a történtekért, és persze a vizsgáló orvosok sem kerülhetik el a következményeket. SATI