Kurír - reggeli kiadás, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-26 / 56. szám
rA Jlbi£ 1991. február 26. >■ é ■■ i . Kyrts 7 - Mégis rendőr lett... - Apám halála után a BRFK-n kezdtem, rögtön az életes területen, a gyilkossági csoportban. 1977-ben kerültem ide, az ORFK-ra, amikor a Hungária körúti gyilkosság volt. Március 4-én a Hungária körúti OTP-nakban fejbe lőtték a két tisztviselőnőt, és elvittek 113 600 forintot. Benne voltam abban a függetlenített csoportban, amely az ügyön dolgozott. Furcsa ebben a munkában, hogy a sikertelen ügyek nőnek leginkább az emberhez. Ezekben van a legtöbb energia, szívünket-lelkünket beleadjuk, még sincs eredmény. Nagy lelkiismereti probléma ez. Akkor „vett észre magának” az ORFK életvédelmi alosztályának vezetője és felajánlotta, hogy jöjjek ide. Negyvenéves múltam, lassan huszonegy éve, hogy rendőr vagyok. - A családi élete hogyan alakult? - Szerencsém volt, találtam olyan nőt, aki nagy türelemmel viseli a rendőrfeleség sorsát. Két fiam van. - Miféle munka folyik itt az életvédelmi alosztályon? - Szakirányító, koordináló tevékenység és értékelő munka. Tudnunk kell, hogyan alakult az erőszakos, garázda bűncselekmények helyzete Magyarországon kriminológiailag, szociológiailag, jogilag. Van-e új jelenség, amellyel a rendőrségnek másképp kell szembeszállnia. Közben magunk is nyomozunk konkrét gyilkossági ügyekben, mert nem lehet a jelenségről véleményt alkotni, ha az ember elszakad magától a történéstől. - Növekszik a gyilkosságok száma? - Nem, évek óta kétszáz körül mozog. De azon belül kevesebb a családi botrány, a kocsmai verekedés, és több a bűnözéshez kapcsolódó gyilkosság. Viszont az emberölési kísérletek és az életveszélyes testi sértések száma most 500-600 körül van, míg régebben ugyanannyi volt évente, mint a befejezett gyilkosság. Elképesztő gyorsasággal terjed az erőszak és a bűnözés. Tavalyelőtt 230 ezer volt az összes ismertté vált bűncselekmény, tavaly már 340 ezer. Ennyiről tudunk, és mennyi van, amiről sohasem fogunk értesülni. Több a felderítetlen gyilkosság is, az olyan, ahol nagyon nehéz kapcsolatot találni a tettes és az áldozat között. Tavalyelőtt kilenc, tavaly tizenkilenc egyelőre felderítetlen gyilkosság történt. Többségüknek olyan ember az áldozata, aki szinte kihívta maga ellen a sorsot, olyan környezetben élt, olyan emberek között forgolódott, ahol számítani kell erőszakra. Ezt a férfit agyonlőtték, ezt a másikat agyonverték és hálózsákba csomagolva otthagyták egy IBUSZ- lakáson. Mind a ketten valutáztak. Fried Ernő, a milliárdos - akinek Szondy utcai lakásán hihetetlen értékek voltak felhalmozva műalkotásokban - orgazda volt. Ez az öregasszony néhány száz forintért szobát adott ki különféle szubkultúrákból jött fiataloknak, ez pedig bögrecsárdát tartott. - Azért csak vannak köztük normális életvitelű emberek is. - Persze, ezt a köztiszteletben álló idős férfit betörő ölte meg a lakásán, s valószínűleg betörő végzett ezzel a fiatalasszonnyal is, miközben a szomszéd szobában aludt a két kisgyerek. Ezt a testvérpárt is betörők ölték meg. - A bűnözés növekedése összefügg az életkörülmények romlásával? - Igen. Egyre több az olyan bűncselekmény, amelyet nem bűnöző követ el, hanem olyan valaki, aki másképp nem tud ennivalóhoz jutni, ők a kényszerbűnözők. Nem hiszem, hogy a rendőrség dolga lenne ezzel a jelenséggel megküzdeni. A társadalmi rendszerváltás zökkenői is kedveznek a bűnözésnek. A korlátok ledöntése a bűnözők vállalkozó kedvét is felszabadítja. Sőt ők a legvállalkozóbbak, nálunk eddig ismeretlen dolgokat találnak ki: kábítószer, szervezett bűnözés, lőfegyver. Mert mi az a tizenöt-húszezer lőfegyver, ami a tanácselnökök megnyugalmazott rendőrtisztek kezében volt, ahhoz képest, hogy ma fűnek-fának van lőfegyvere - és használja is. Ráadásul a szervezett bűnözés előbb-utóbb össze fog fonódni a gazdasági élettel, és beszivárog a politikai életbe, ki fog alakulni a klasszikus értelemben vett maffia. Elemei már most megvannak. Félek, nemsokára mi is betontömbökbe ágyazott holttesteket találunk a Dunában. - Ha ezt ilyen jól látják, nem tudnának elébe menni ezeknek a felettébb nemkívánatos fejleményeknek. - Én felkészültem, de ez nem elég. A mi feltételeink a múlt állapotaihoz igazodnak, holott már most kellene reagálni arra, hogy itt mennyiségileg és minőségileg más bűnözés lesz. De nem valószínű, hogy ebben a gazdaságilag toprongyos időszakban akárcsak technikailag is felfutunk, holott profi számítógépes nyilvántartás nélkül nem lehet megfogni a szervezett bűnözést. Mást mondok: most rengeteg szabály köti meg a kezünket. Ha még ma le kellene hallgatnunk egy gyanúsítottat, mert másképp nem tudunk fontos bizonyítékhoz jutni, napokba is beletelne, míg az engedélyt megkapnánk az igazságügy-minisztertől. Szükség van az állampolgári szabadságjogok védelmére, a jogi garanciákra, de nem olyan szövevényesekre és nehézkesekre, amelyek akadályozzák a bűnüldözést. Bár ez igazán nem nekem ond, én itten elüldögélek, meg kijárok, meg gyilosokat próbálok elfogni. Ez a hobbim, a szórakozásom, az egész életemet ez tölti ki. - Miért akarja megtalálni a gyilkost? - Mióta világ a világ, a gyilkosságot a jog mindig üldözte. Bármilyen okból is ölnek meg egy embert egy viszonylag békés társdalmi közegben, a tettest meg kell találni, a gyilkosságot meg kell torolni. Ez jogilag is, morálisan is alá van támasztva. - Elégtételt érez, ha elkapja a gyilkost? - Persze, erkölcsit is, szakmait is. Bár sohasem egyedül találja meg az ember a tettest, a munka is, a siker is kollektív. Csak az nem jó, amikor azon háborúznak a rendőrök, kié a siker, a dicsőség. Ha valaki zsebre dolgozik - azaz megpróbál eltitkolni egy döntő, a tettes közelébe vivő információt, és csak akkor áll elő vele, amikor már bizonyos, hogy ez az ász. Higgye mindenki, hogy nélküle nem lett volna meg a megoldás. El tudnék képzelni egy etikai bizottságot, amely nem büntetőjogilag, hanem erkölcsileg marasztalná el azt, aki szakmailag nem etikus magatartást tanúsít. Szobája falán három másik nagy kartonlap is van fényképekkel, újságkivágásokkal. Három gyilkosság. Az áldozatok: Kises István budapesti taxisofőr, Sándor Tamás siófoki szállodaportás és Labancz Anna, a miskolci ápolónő. Miért éppen ez a három? - Mert három olyan bűnügy, amelynek különösen sok tanulsága volt és van. Három normális életvitelű, tisztességes ember, semmi közük a bűnözők világához. Mind a három esetben viszonylag távoli a kapcsolat a tettes és az áldozat között. Kisesnél a tettes megvan, a másik kettőnél nincs meg. - Nincs is remény rá, hogy megtalálják? - De van. Tamás ügye egyáltalán nem reménytelen, bár amikor tavaly nyáron meggyilkolták, másfél hónapig óriási apparátussal nyomoztunk Siófokon, mégsem jutottunk a tettes közelébe. Nyáron itt rengeteg a külföldi, sok a bűnöző. Ez utóbbiak körében keressük a tettest ma is, tehát olyan embert, aki bűnözésből él, aki külföldiek körül mozog, valutázással foglalkozik, valamiképpen kötődik a Balatonhoz, és van lőfegyere. - Sok ilyen ember akad? - Igen, mégis szűkíthető a kör. Vannak tanúvallomásaink, személyleírásaink. Három gyanúsítottunk van most, és bármelyikből tettes lehet valamikor, csak türelem kell hozzá. - Mi történik, miközben a nyomozó türelmes? - A gyanúsítottakat a tudtuk nélkül ellenőriznünk kell, rengeteg informátort kell alkalmaznunk az ilyen ügyekben. Nagyon aprólékos, folyamatos munka ez, amelyben az ország rendőrségének szinte teljes bűnügyi szolgálata részt vesz. Azt is figyelnünk kell, nem követett-e el más olyan bűncselekményt a tettes, amiért megalapozott bizonyítékok birtokában őrizetbe vehetjük. Akkor nem tudja eltüntetni maga körül a nyomokat, és számunkra új lehetőség nyílik. Tamás esetében mind a három gyanúsított büntetett előéletű, és most is bűnöző életmódot folytat. De hát a tettes óriási helyzeti előnyben van máris, bőven volt ideje eltüntetni a nyomokat. - A tettes helyzeti előnye annyi, hogy egyelőre azt hiszi, nem tudjuk, ki ő - és ebben igaza is van, de a mi helyzeti előnyünk abban lesz, ha megtudjuk róla, hogy ő az, ő viszont nem fogja tudni, hogy mi már tudjuk. - Labancz Annát húsz éve ölték meg. Van gyanúsítottja? - Van. Többször is beszélgettem vele, és nem tudott meggyőzni arról, hogy nem ő a gyilkos. Egy csomó körülmény van, amely rá tereli a gyanút, de egyetlenegy százszázalékos bizonyíték sincs. Van például egy tanúvallomás. Az illető húsz évvel ezelőtt látott egy fiatalembert leskelődni Anna ablaka alatt és most ebben a férfiban ismeri fel azt a fiút. Nincs jogom kételkedni a tanú vallomásában, mert elmondta, leírta és az eléje tett fényképek közül ki is választotta ennek a fiúnak a képét. Az ügy amúgy tavaly elévült, de az elévülés határideje előtt az ügyészség jóváhagyásával elrendeltük a nyomozás folytatását. Az ügyészség most mégis megszüntette a nyomozást azzal az indoklással, hogy az adatokból nem állapítható meg: a gyanúsított követte el a bűncselekményt. Ez a bizonyítékhiányos megszüntetés kvázi siker, mert nem azt jelenti, hogy ő nem lehet tettes, vagyis ártatlan, hanem azt, hogy nincs ellene elég bizonyíték. - És ha később mégis előkerül valami? - Itt már nincs minek előkerülnie. Az ügy elévül, ő valószínűleg könyvet fog írni róla és meggazdagszik. Igaz, most éppen életfogytiglanját tölti egy gyilkosságért, leghamarabb nyolc év múlva szabadul, de jól jön az a pénz akkor is. - Egyetért a halálbüntetés eltörlésével? - Nem. Szerintem benne kellett volna hagyni a Btk.-ban a halálbüntetés fenyegetettségét anélkül persze, hogy minden évben kötelező legyen két embert kivégezni. Bármit is mondanak a jogászok, tapasztalatom szerint csökkent az elriasztó erő. Azt meg végképp nem hiszem, hogy most közelebb kerültünk Európához. Lassan azért fognak meghalni emberek ebben az országban, mert nincs pénzük tüzelőre, percek kérdése, hogy éhen haljanak emberek - én már találkoztam ilyennel. Ez is, ha úgy vesszük,a gyilkosság, a társadalmi közöny terméke. Ha egy társadalom megengedi ezt magának, miért épp azon akadunk fenn, hogy egy elvetemült bűnözőt végez ki a hóhér. - Használta már valaha a lőfegyverét? - Még soha. Hála istennek eddig nem kellett emberre lőnöm. És ha olyan vészhelyzet adódna, akkor is előbb valamilyen békésebb módszerrel próbálkoznék. Csak nagyon súlyos helyzetet tudok elképzelni, amelyben emberre lőnék, igazából nem is hiszem, hogy képes lennék rá. - Megfigyeltem, a keresztnevükön szólítja az áldozatokat: Tamás, Anna. - Furcsa kapcsolat ez. Nagyon sok információt kell gyűjtenünk az áldozatról, így megeshet, hogy többet tudunk meg róla a halála után, mint amenynyit a hozzá legközelebb állók tudtak. Nem egyformák az áldozatok. Van, akit őszintén szólva nem is sajnálok. És van olyan áldozat - ez a keresztneves kategória aki semmivel sem szolgált rá, hogy ő így végezze. Ő az, aki közelebb áll a nyomozóhoz. De akármilyen is volt életében az áldozat, a gyilkost mindenképpen meg kell fogni. Ehhez meg valósággal bele kell bújnunk az áldozat bőrébe. El kell tudnunk képzelni, mit csinálhatott Tamás, amikor azok az emberek ráfogták a pisztolyt és követelték a pénzt, tudnunk kell, hogyan reagált bizonyos élethelyzetekben. Csak így tudjuk felvázolni azt a legvalószínűbb lehetőséget, amelyet elfogadva tovább tudunk lépni. Egyáltalán: a tapasztalat azt mutatja, hogy a legéletszerűbb, a legegyszerűbb megoldási elképzelés egyben a legvalószínűbb is. - A gyilkoshoz is fizi érzelmi kapcsolat? - Valamilyen kötődés mindig kialakul, hiszen meg kell nyerni a bizalmát. Mindig más a hatásos taktika: egyszer a keménység, máskor az afféle atyáskodó dorgálás vagy a kettő felváltva. De az igazi az, amikor megpróbáljuk megnyerni, megismerni, mi hathat rá. Ha megismeri az indítékokat, akár rokonszenvessé is válhat a gyilkos. - Megeshet, főleg az újszülöttgyilkosságoknál találkoztam ilyennel. - Volt olyan gyilkos, aki erős érzelmi felindulást váltott ki önből? - Ilyenre nem emlékszem. Általában igyekszem higgadt és tárgyilagos maradni. Indulatok inkább a nőtt időben visznek el. - A munkáján kívül van más hobbija is? : - Volt idő, amikor sokat festettem, rajzoltam. Általában eléggé ingadozó alkat vagyok, sok mindenhez hozzákezdek, aztán abbahagyom. Tanultam hegedülni, zongorázni, a Képzőművészeti Főiskolára akartam felvételizni, építészmérnök akartam lenni, aztán elmentem rendőrnek és ittragadtam. Ettől az egy munkától nem tudok elszakadni. - A sikerélmény köti ide? - Nem olyan sok itt a siker, meg is kell küzdeni érte, de amikor van, katartikusabb erejű, mint apró sikerélmények tömkelege. És hallatlanul nagy nálunk a kollektív szellem, annyira egymásra vagyunk utalva, hogy ha elfogadjuk ezt, nemcsak szakmailag, hanem érzelmileg is kötődünk egymáshoz. Nagyon érdekes társaság van itt, rengeteg az elvetélt entellektüel. Van olyan kollégám, aki eredetileg színésznek készült, másik állatorvosnak, megint egy másik végzett pszichológus, egyszóval csupa fazon. - Tulajdonképpen nyomozónak lenni kaland? - Az. Popper Péter pszichológus, aki a Rendőrtiszti Főiskolán kriminálpszichológiát adott elő, párhuzamba állította a színészek és a rendőrök életét. Azt magyarázta, hogy mind a kettőjük életében van mélypont, lapos, posványos időszak. A színésznél ez a próbák időszaka, a rendőrnél a szürke hétköznapoké. Aztán amikor ügy van - ami színészeknél a bemutató -, akkor felmegy a csúcsra, a teljesítmény tetejére, katartikus állapotba kerül, és abból táplálkozik a következő hullámvölgyben. Egy sikerrel záruló ügy után a rendőr leenged, kifúj, leereszt, minden baja lesz, iszik, elválik, de csak azért, hogy fel tudjon töltődni egy másik ügyben. Aztán elmúlnak az aktív évek, az ügyek, a sikerélmények, kikopnak az életből azok a kapcsolatok, amelyeket a kollégák jelentettek, és nagyon egyedül marad az ember. A rendőr fokozottabban éli meg a nyugdíjas magányosságot, mert mindent elveszít, ami élteti, amiből szelleme, a fizikai állóképessége is táplálkozik. Sok nyomozó kollégám nyugdíjaztatása után néhány hónappal vagy néhány évvel meghalt. - Vannak régi ügyek, amelyeket csak úgy elővesz és eljátszogat velük, mint sakkozó a feladvánnyal? - Inkább olyan értelemben jutnak az eszembe, hogy lehet-e még lépni bennük valamit. Most éppen két ilyen ügy foglalkoztat. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt egy ruhagyár pincéjében megöltek egy takarítónőt. A tettes nem lett meg. A történet hamarosan meg fog jelenni néhány felderítetlen bűnesetet szórakoztató formában feldolgozó könyvben. Nevek, helyszínek megjelölése nélkül ugyan, de úgy, ahogy megesett. Arra gondolok, hogy ez fel fogja korbácsolni azoknak az érzelmeit, asik valamiképpen érintettek voltak az ügyben. A tettesét is - na egyáltalán él még, ha Magyarországon van. Most biztonságban érzi magát, de ha elolvassa, talán tesz valamit, amivel felhívja magára a figyelmet. Azon gondolkodom, hogyan tudnánk ezen rajta lenni. A másik eset lassan elévülőfélben van, tizennyolc éve történt Sátoraljaújhelyen. 1945 óta ez az egyetlen olyan darabolásos gyilkosság, amelynek nem lett meg a tettese. Csak női holttestdarabok kerültek elő a Ronyva-patak partján. Az az érzésem, hogy itt még most is van esélyünk. Amint kicsit konszolidálódik a helyzet a rendőrségen, elővesszük az egyik kollégámmal, és a Borsod megyeiekkel együtt megpróbálunk jutni valamire. - Ön nem akar könyvet írni? - Egy dolgot nagyon szeretnék megírni. Tavaly Amerikában voltam egy rendőrcsoporttal egy tanfolyamon, amelynek az volt a témája, milyen rendőri megoldásai vannak a túszszedéses válsághelyzeteknek, hogyan kell tárgyalni a túszszedőkkel, milyen módszertani és taktikai fogásokkal lehet kibeszélni belőlük a túszt. Az az érzésem, hogy hamarosan nálunk is egyre több ilyen helyzet lesz, és még mindig nagyon tapasztalatlanok vagyunk ezen a téren. Vegyük csak a legutóbbi esetet, amikor a kommandósok körbefogták a tanyát, betörtek ajtót-ablakot és lelőttek két kommandóst. Nem voltam ott, nem kritizálhatom a parancsnok döntését, de az eredmény felől nézve nem biztos, hogy ez volt a leghelyesebb megoldás. Nagyon rokonszenves az amerikai felfogásban, hogy csak a végső esetben folyamodnak erőszakhoz, előtte azonban ezerféle megoldási lehetőséget próbálnak ki, békés módokat, amelyeket saját, gyakorlatukból szűrtek le. Félek, hogy kézen-közön elvész, amit Amerikában tanultunk. Egy főiskolai jegyzetre gondolok, ha sikerül belső kiadót találnom. POGÁNY IRAFotó: KRISZOVÁNSZKY KATALIN Rendőrnek lenni ÉLETFORMA Kováts Lajos alezredes, az ORFK életvédelmi alosztályának a vezetője nem akart rendőr lenni gyerekkorában. - Anyám is óvott tőle. Nem annyira az én érdekemben, inkább a majdani feleségemet féltette. Apám ugyanis civil ruhás rendőr, nyomozó volt, mint én most. Negyvenhét évesen halt meg. Anyám jól tudta, hogy rendőrnek lenni életforma, amely nagyon nehezen viselhető el egy másik ember számára.