Kurír - esti kiadás, 1991. május (3. évfolyam, 84-105. szám)

1991-05-30 / 104. szám

1991. május 30. Ebek harmincadján áll Kaposváron egy jobb sorsra érdemes épület a vasútál­lomás szomszédságában. Jó néhány évvel ezelőtt az akkori városnagyok arról határoztak: épüljön egy Centrum áru­ház a somogyi megyeszékhelyen is. Ki is jelölték a pálya­udvarral szembeni területet, a ma már romosnak nevezhe­tő egykori Szarvas fogadó mellett. S e határozattal furcsa játék vette kezdetét. Időről időre kósza hírek röppentek fel: hamarosan megkezdődik az építkezés, aztán az, hogy mégsem lesz áruház, nincs pénz, és a világ e tájékán oly jól ismert kifogások garmadája. S miközben újabb és újabb variációk kerültek szóba, szép lassan alighanem mindenki elfeledkezett a valamikori fogadóról. Közelében az áruház számára kiszemelt terület­re előbb a guberálók, aztán a lengyelnek nevezett piac köl­tözött, s évről évre szegényebb lett valamivel az épület. El­tűntek a belső díszítések, mállani kezdett a fal, s ahogy azt már ugyancsak megszokhattuk, akkor vetettek szemet az épületre, amikor a hasznosításhoz már igencsak súlyos összegeket kellett volna kifizetni. Ezen aztán egy darabig elvitatkozott a megyeszékhely egyik vállalata és a városi ta­nács műszaki osztálya, s ismét hónapok rohantak el, és hiá­ba várta bárki is, hogy a bűvös szervezet, az IKV az ismét ráruházott kezelői jogot komolyan véve bármihez is hoz­zákezd. Tervekből persze nem volt hiány: fürdőszobákkal felsze­relt, korszerű szálloda, korszerű, de inkább turistaszálló jellegű létesítmény, söröző, esetleg étterem lesz itt. A ter­vek azonban nem váltak valóra, s az egykori postai állo­más, majd szálloda, amelynek kertjében az akkor még kő­színházzal nem rendelkező kaposvári színészek álmodták meg hétről hétre az igazi színpadi estéket, a második nagy háború utáni hölgykacajos, sikongatós, kétes hírűvé vált épület az ebek harmincadjára jutott. Bár ha hinni lehet a legújabb verziónak, nem kizárt, hogy a hölgykacaj ismét visszaköltözik a házba... Az is lehet, nem kellene semmit sem tenni a százéves - egyébiránt a város egyik legforgalmasabb helyén álló - fogadóval, inkább így kellene hagyni, romosan, kivert ab­lakokkal, világ csúfjára. S miközben reszketeg gebénkén - hisszük - Európa felé vágtatunk, oldalvást­ra­ rápillanta­­nánk, csak úgy, a miheztartás végett, hogy tudjuk, hol is tartunk igazán. BALOGH P. FERENC Fotó: CSOBOD PÉTER A GÖCS FUT(NA) A PÉNZE UTÁN A tavalyi májusi választáso­kat követően sorra dobják be a törülközőt honi válla­lataink. Ez persze nem azt jelenti, hogy a rendszervál­tás idézett elő ekkora trau­mát, de az biztos, hogy a megváltozott körülmé­­nyek­re a legtöbb cég nem készült fel időben, így az­tán nem csoda, hogy a nagyvállalatok egymás után válnak fizetésképtelenné, és egyre nő a munkanélküliek száma. Az inkább szenzáció­nak számít, ha akad olyan gyár, amely már a rend­szerváltás előtt tíz-tizenöt évvel megérezte, hogy az egyoldalú keleti orientált­ság nem sok jóra vezet, és lépett a nyugati piacok felé. A kevés ilyen között az egyik Debrecenben találha­tó. A Magyar Görgőcsap­­ágyművek - merthogy ró­la van szó - helyzete még elfogadhatónak mondható, hiszen még az átkos eszten­dőnek kikiáltott 1990-et is nyereséggel zárta. Mennyi­vel is? - kérdeztük meg Jánosi Andrást, a GÖCS (ez a beceneve a gyárnak) vezérigazgató-helyettesét. - Valamivel több mint 37 millió forintot mondha­tunk tisztán a magunkénak. Ha a többi gazdálkodóhoz hasonlítjuk a tavalyi ered­ményünket, akkor ez még jónak mondható. Ellenben ha a mi tavalyelőtti nyere­ségünk a mérce, akkor már korántsem beszélhetünk si­kerről: 1989 végén 450 millió forintot „kasszíroz­hattunk be”. - Hogyan lehet a 450 milliót meghaladó nyereségből a következő­ évben 3­7 millió forint? - Ez három azonos faj­súlyú tényezőre vezethető vissza, de mindegyiknek el­térő szerepe van a vállalat eredményességét illetően. Az egyik: tavaly megvásá­roltuk az Elzett berettyóúj­falui gyárát. Ennek 100 millió forintos veszteségét le kellett nyelnünk. De megtettük, mert újabb pia­cok meghódítására készü­lünk, és ehhez beruház­nunk kell. A másik tényező: a bankköltségek növekedé­se. Az országban a fizetőké­pesség megromlott. A hitel és kamatterhei növekedtek. Végül a harmadik tényező a múlt év második felében történt tízszázalékos bérfej­lesztés és annak hatása volt. Bár ez hozzájárult a veszte­séghez, de javítani tudtunk vele az emberek fizetési helyzetén, megélhetésén. Ám az árat természetesen meg kell fizetni ezért. - A gazdasági előrejelzé­sek szerint 1992 még nehe­zebb évnek ígérkezik, mint a mostani. A rossz nyelvek sze­rint pedig jövőre a GCCS sorsa is megpecsételődik. - Bizonyára azok jósol­ják ezt, akik irigykednek ránk. Talán van is mire. Nálunk még most is többé­kevésbé minden dolgozó megtalálja számításait. Nem fenyeget - legalábbis egyelőre - a munkanélkü­liség réme, és ha az idei terveket nézzük - 100 millió forint nyereséget tűztünk ki magunk elé akkor nem is ok nélkül irigykedhetnek a vállalatra. Bár azt azonnal hozzáte­szem, az első öt hónap eredményeit ismerve már szinte biztos, hogy annyi nyereséget nem érünk el, mint amennyit elképzel­tünk. Ennek ellenére min­dent megteszünk, hogy 1992-ben is elmondhassuk: tavaly is jó évet zártunk, így például radikálisan csökkentjük készleteinket és költségeinket. - A fizetésképtelen pe­resztrojka mennyire érezteti a hatását? - Azt nem mondom, hogy a keleti piac össze­omlásának nem isszuk meg a levét, de nem annyira, mint azok, akik direkt a KGST-piacra termeltek. A tavalyi nyolcmillió dolláros export idén várhatóan 1,5 millió dollárra esik vissza. Ellenben a tavalyi 40 mil­lió dolláros nyugati kivitelt 50 millióra emeltük fel. Most májusig ebből már 35 millió dollárt teljesítet­tünk. Igaz, jelenleg úgy fest a dolog, hogy negy­vennél többre nem futja. De ha figyelembe vesszük az idei inflációt, a tavalyi eredmény megismétlése igazán jónak mondható. Ami viszont érzékenyen érint bennünket, az a bel­földi piac összeomlása. Nincs fizetőképes kereslet itthon. Ráadásul egy sor hazai vállalat tartozik ne­künk. A Rába adóssága például meghaladja a 300 milliót. - Futnak a pénzük után? - Maga nem ezt tenné?! Egyelőre csak tárgyalunk adósainkkal. Bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb, de valami csurran-cseppen tő­lük. - Ha információim helyt­állóak, a GÖCS az egyetlen magyar cég, amely már évek óta biztosan tartja helyét az amerikai piacon. Gondolom, jóval olcsóbban adják a csap­ágyaikat, mint bármely más nyugati cég.­­ Lehet, hogy olcsób­ban. Az viszont biztos, hogy ugyanolyan minőség­ben, mint a nyugati cégek. Másképpen nem vennének tőlünk. Nekünk minden­esetre megéri. A lehetősé­gek szerint mindent meg­teszünk, hogy megtartsuk pozíciónkat a tengerentú­lon. Jelenleg 6-7 millió dollár értékben szállítunk az amerikaiaknak. Persze az USA mellett Nyugat- Európa is kulcsterületnek számít. Hála Istennek, a gyárnak jó a hírneve. Ausztráliát és Új-Zélandot kivéve mindenütt megta­lálhatóak a GÖCS csapá­gyai. - Talán ennek köszönhe­tő­, hogy a világ legnagyobb csapágygyártói, az SKF és a FÁG is érdeklődik a cég iránt? - Hát jó lenne, ha ér­deklődne. Nyár végén sze­retnénk részvénytársaság­gá alakulni. Bizony, jól jönne a külföldi tőke. A vállalati tanács ennek ér­dekében az ötven százalék fölötti többségű idegen tu­lajdont is megengedte a le­endő rt.-ben. . SZILÁGYI BÉLA A debreceni csapágyak Nyugat felé gurulnak Jánosi András Fotó: RÉVÉSZ GABRIELLA 11 Svájci nyaralás osztrák árakon A kantonok születésnapi utat építettek Tetszettek már hallani a Svájci Kapcsolatról? No nem, ez nem olyas­mi, mint a francia kap­csolat, ez tulajdonkép­pen a helvétek egy speciális idegenforgal­mi szervezete. S azo­kat várja tagjaiul, akik kedvező árak mellett legkevesebb 12 fős csoportokban kíván­ják eltölteni szabad­ságukat Svájcban. Az idők során a Bázel közelében székelő szervezet­hez további 350 csatlakozott egész Svájcból, amelyek kö­zött egyszerű­ mene­dék- és cserkészhá­zak, apartmanszállók, egy-három csillagos ho­telek találhatók, egé­szen az 500 ágyas sportcentrumokig. Gondolnák-e olvasóink, hogy Tell Vilmos hazájában legalább olyan ol­csón nyaralhatnak, mint osztrák sógo­rainknál? Nem hiszik? Nos, kedvcsi­nálóul egy rövid példa a színes kíná­latból: Wallis kantonban­­ mintegy 2500 méterrel a tenger szintje felett - egy rusztikus, 25 ágyas menedékház­ban egy éjszakát már 15 svájci fran­kért, azaz mintegy 120 schillingért kí­nálnak! S ez az ár még magában fog­lalja azt a szolgáltatást is, hogy a poggyászokat teherhordó állatok szál­lítják fel a meredek hegyi ösvényen. Esetleg kedvük lenne üdüléshez egy jellegzetes svájci parasztgazdaság­nál? Erre is van lehetőség, mégpedig olyan svájci tanyákon, ahol a turista kedvéért nem áll meg a mindennapi élet, így a vendégnek módja nyílik közvetlen testközelből szemügyre venni a gazdacsalád munkálkodását, sőt részese lehet életmódjuknak. Akár „be is szállhat” munkálkodni vagy csak egész egyszerűen kikapcsolódhat, élvezve a vidéki környezetet és a nyu­galmat. S ez sem megfizethetetlen. Akit a fenti programok részleteseb­ben érdekelnek, azok érdeklődhetnek a Svájci Idegenforgalmi Irodánál. Egyébként a fennállásának hétszáza­dik születésnapját ünneplő Svájc gaz­dag jubileumi programmal várja az országba látogató turistákat. Erre az alkalomra a kantonok összefogásával készült egy igazán jelentős alkotás, amely bízvást kiállja az ünnep múlan­dóságának próbáját. Egy vándorutat készítettek a svájciak, amelynek hossza 35 kilométer. Ez Svájc Útja, amely a Rüdh mezőn kezdődik, vége pedig Schwyz kantonban, Brunnen­­ben található. Az út maga találkozások csendes színhelye, a sétáló találkozása a természettel, s talán kissé távolabb­ról az ország történelmével is. A tájak elbeszélése - ahogy az utat másként is szokták nevezni mint említet­tük, Svájc 26 kantonjának közös alko­tása. S érdekessége, hogy az út egy­­egy része pontosan olyan hosszú, mint az egyes kantonok lakosainak száma, ha minden egyes állampolgár­ra öt milliméternyi út esik. S az sem mindegy, hogy melyik kanton útja kö­vetkezik a másiké után. Ugyanis sor­rendjük megfelel belépésük sorrend­jének a Svájci Államszövetségbe. Ez az ötletes koncepció az út mentén ta­lálható számos régi helységgel karölt­ve történelmi csatlakozópontokat kí­nál. Egészében véve szerény, ám még­is rendkívül attraktív, maradandó al­kotás készült a hétszáz éves jubileumra. DÉVAI TIg«»»

Next