Kurír - esti kiadás, 1991. május (3. évfolyam, 84-105. szám)

1991-05-30 / 104. szám

10 ÁJULT ANYA GYERMEKKEL (Folytatás az 1. oldalról) Hiába villog a kék lámpa, hiába sír a sziréna, nehezen engednek el minket. Miután megérke­zünk, vendéglátóim már rohan­nak a balesetben részt vevő­ ko­csikhoz. Három súlyosan sérült hölgy a Marutiban bordatöré­sekkel, egyikőjük nyílt comb­csonttöréssel ül, a kis Polski ve­zetőjének a fején vérnyomok. Mentőt s rendőri segítséget kér Szalai főtörzsőrmester. Kollégá­­ja közben terelőkúpokkal már le is zárta a két sávot. - A mentő'még érthető­, de mi­ért kell a kollégáktól segítség? - Ha tovább tart a dugó, ak­kor a kocsisor vége az M7-es fe­lett húzódó vasúti felüljáróig fog érni, ahol ráadásul kanyar van, akkor pedig sorozatos ka­rambolokhoz mehetünk biztosí­tani. Ilyenkor lehet látni, mennyire elővigyázatlanul ve­zetnek a gépkocsivezetők. Tíz perc elteltével megérke­zik az első mentő, gyorsan első­segélyben részesítik a sérülte­ket. De úgy látszik, nagyobb a baj, kérnek még egy ambulanci­­ás kocsit. Múlik az idő, egyszer­re fut be a második mentő és a baleseti helyszínelő. Mire ellát­ják a sérülteket, a helyszínelő is végez munkájával. Hirtelen a hátunk mögül, a kivezető pá­lyán csattanás hallatszik. Egy mentő­ és egy Barkas karambolo­zott.­­ Hát ez nem igaz! Képes megállni ekkora forgalomban a belső sávban! Hiába „megy” a kék lámpa, nem veszik észre időben, hogy ott áll. Tessék, megvan a baj. Még jó, hogy sen­ki sem sérült meg. A két mentő már sehol. A forgalom megritkult, ami öröm. Vendéglátóim borúlátóbbak.­­ Nem jó ez a kihaltság. Most majd mindenki úgy fog jönni, mint aki megőrült. Az ilyen helyzetekben történnek a nagy koccanások. Ráadásul ha nem tudjuk a roncsoktól hamar megtisztítani a sávot, nagyon nagy gond lesz. Már háromne­gyed órája megrendeltük a szál­­lítósegélyt, de ahogy ön is látja, még mindig nincs itt. - Miért nem rendelnek segélyt az alosztályról? - Sajnos, az egyetlen(!), tele­fonunk két hete rossz, így a központra vagyunk hagyatkoz­va, s hogy ő honnan kér kocsit, ahhoz nekünk semmi közünk. De közben csattannak az au­tók. Az autópályán egyre keve­sebb a jármű, csak két autó s egy kamion látszik a távolból. Hirte­len a kék Lada megperdül az úton, az utána jövő Mercedes pedig belerohan. Szaladunk, hátha segíteni kell. Közben a kamion már a közelben jár, ami­kor váratlanul blokkol, majd egy irtózatos dörej hallatszik. A rend­őrök a hátam mögött, a lezárt területre küldik a két karambo­los autót, miközben rohanok to­vább. A nyerges teherautó men­ne, de hátul csörgés hallatszik. Elképesztő, de a kocsik közöm­bösen araszolnak mellette. A ka­mion hátuljánál megdöbbentő látvány fogad. Egy hord Fiesta csúszott a pótkocsi alá, ég a mo­tortere. A vezetője - egy fiatal nő - ájultan fekszik az ülésen, hátulról gyermeksírás. A két rendőr tépi fel az ajtót, kiveszik a hátsó ülésről a kisfiút, mentik, ami menthető. Az oldalamnál blokkol egy IFA. Türelmetlenül kérdem, van-e tűzoltó készülé­ke. Bólint, kiugrik a fülkéből, kezében a poroltóval, s már sza­lad is oltani a tüzet. A mentők már retúrjegyet váltottak a pá­lyának erre a szakaszára. Sivitva rohan el az egyik a közúti forga­lom újabb áldozatával. Eltelik még fél óra, mire vége a helyszí­nelésnek. Keserűség és öröm keveredik bennem. Rossz a tele­fon, amelyre nagy szükség len­ne. Egy óra kell az autómentő­nek, hogy a helyszínre érjen, s ezért két karambol is történt. Ez a keserűség. Mi az öröm? Hogy nem történt több. BÖSZÖRMÉNYI ZSOLT Ford Fiesta a kamion alatt Az asszonyt elvitték a mentők e M­eghökkentő meghívót kézbesített postásom néhány napja ma estére, fél hatra a Kossuth Klubba Tollas Tibor Hazafelé című verskötetének bemutatójára. A meghívót a Kossuth Klub Ta­nácsa és a Lakitelek Alapítvány bocsátotta útjá­ra, a köszöntőt Hazai György akadémikus, a versmondást Sinkovits Imre színművész, a dalo­kat Faragó Laura népdalénekes vállalta. A költőt Makra Zoltán fogja bemutatni a müncheni Nemzetőrtől, itthonról pedig Kiss Dénes és Le­­zsák Sándor, az előző időszak két reprezentatív költője. A Hazafelé című kötetről, amely Tollas Tibor válogatott verseit tartalmazza, maga a hetvenegy éves költő fog beszélni, és a szeren­csés vásárlók a könyvet vászonkötésben, 230 fo­rintért utánvéttel az Antológia Kiadótól, ismét Lakitelekről vásárolhatják meg. Mivel mostaná­ban Tollas Tibor nem használja Kecskési előne­­vét, életéről beszélvén remélhetően el fogja mondani, hogy hol szolgált a második világhá­borúban csendőrként, miért szenvedett bünte­tést a háború befejeződése után háborús bűnös­ként, rámpás besorozóként, mikor és mit tett a Nemzetőrnél, és kötetének címét úgy kell-e ér­telmeznünk, hogy megértek-e a feltételek végle­ges hazatérésére. Miután e sorok írója más el­foglaltsága miatt nem lesz ott e reprezentatív esten, kérdéseit, Tollas Tiborról szóló ismereteit a Kurír hasábjain szeretné feltenni, elmondani. Kevés, de minden, a tudáshoz elégséges adatunk van Tollas Tibor 1956 előtti életéről. Jó néhány mozzanatot, élettényt Borbándi Gyula A ma­gyar emigráció életrajza 1945-1985 című köny­ve is elénk tárt 1985-ben. Ez a jórészt autenti­kus könyv sok barátságtalan tényt ír le Tollasról, melyek közül Borbándi megfogalmazásában idézünk néhányat. A Nemzetőrt néhány 56-os menekült és régi emigráns hozta létre. Az 56- osokat az a kis kör képviselte, amelynek fiatal tagjai - köztük Tollas Tibor és Kocsis Gábor - hazai börtönökben kezdtek el írni és írásaikat kéziratban terjeszteni. Tollas Tibor ügyszeretete és fáradhatatlan munkabírása következtében a lap hamarosan olyan népszerűségnek és elter­jedtségnek örvendett, amellyel az emigráns saj­tóban senki sem dicsekedhetett. Szemléletében az 56-os szabadságharc „szelleme” és „elvei” ki­emelkedő szerepet játszottak, de ezek értelme­zésében erős konzervativizmus, nacionalizmus, szólamos kommunista- és szocialistaellenesség, olykor a más szemléletűekkel szembeni értet­lenség és türelmetlenség jelentkezett. Tollas Ti­bornak az óhazától való teljes elzárkózása és lapjába írt, izzó hevületű gyűlölködése arra késztette a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságát, hogy törvényes eszközeivel lépjen fel a politikus-költő ellen. A hatvanas években hazánkban a hazai és nemzetközi jelle­gű könyvkiadási ügyekért az említett szerv volt a felelős. Magyarország az évtized közepétől szin­te az egész világra kiterjedő államközi megálla­podásokat kötött irodalmi, művészeti, tudomá­nyos művek kiadására, így történt ez Magyaror­szág és a Belga Királyság között is, s a megálla­podásnak megfelelően 1969-ben az Európa Könyvkiadó Belgium mai francia lírája című kö­tetet, a Magvető pedig Flamand lírai antológiát jelentetett meg. A kölcsönös szuverenitás alap­ján a másik fél nem szólt bele a válogató, szer­kesztő, fordító kiválasztásába, nálunk az első kö­tetet Tímár György, a másodikat Vilmon Gyuláné gondozta. A kötetek elkészülése után világhírű írók, belga kormányférfiak érkeztek hozzánk köszönetüket kifejezendő a szép munkáért. Em­lékezetem szerint Karel Jonckheere világhírű köl­tő a brüsszeli Manteau-nál megjelent Endre Ady e.a. Werk iüt Hongarije/Poezie című versantológi­át hozta magával, amelyet Antal Sivirsky, a hágai egyetem magyar származású professzora szer­kesztett. Ebben az antológiában Tollas Tibor, Benjámin László, Zelk Zoltán, Somlyó György, Pi­linszky János, Rónay György, Faludy György társa­ságában egy verssel jelent meg. A Kiadói Fő­­igazgatóság ezután kínos, az államközi megálla­podást fenyegető tárgyalásokba kezdett, amely Tollas szerepeltetésének elhagyását hozta magá­val. Az antológia második kiadásából már hiány­zott a költő. A tárgyalások izgalmas fordulatait a Kiadói Főigazgatóság illetékes munkatársai re­mélhetően egyszer, legalább emlékirataikban el fogják mondani. Ha tudja, hágai (Hollandia) il­letékességű Sivirsky professzor is beszélhetne a történtekről, lévén ő a Nemzetközi Magyar Fi­lológiai Társaság számvizsgáló bizottságának el­nöke. A költő is beszélhet akkori kudarcairól, mert a vers gyónás is. Igaza van Augustinusnak, azaz Szent Ágostonnak, aki a Vallomások XIX. fejezetének ezt a címet adta: A gyermekkor bű­nei kísérnek minket a későbbi esztendőkben is. K­i kellet hagyni gy antológiából TÓTH GYULA Kyrir ­ * NYÁREGYHÁZI FAMAFFIA Tragikus eseményeket rejte­get a gazdasági romlás és a vidéken tapasztalható ösz­­szefonódás. Szemán Tibor, a MÁV polgári fegyveres őre becsületességének lett ál­dozata saját lakóhelyén. Az erdő melletti lakása, ahol édesanyjával és feleségével él, kiváló megfigyelőpont. A szomszéd erdészeti dolgo­zó, Szemán úrnak pedig fel­tűnt, hogy a favágó rend­szám nélküli tehergépko­­ csikkal és szekerekkel hor­­datja a fát. Természetesen saját zsebére. Az alábbi ügy kirobbanása óta nem, mert kuncsaftjainak bevallotta: „Félek, hogy feljelentenek...” Szemén Tibor, akit megvertek Szemán úr már több esetben megjegyezte, hogy jó lenne, ha befejezné az állam tulaj­donának fosztogatását, ám a jó tanács fe­jében saját fejével kezdett játszani e felszó­lításokkal. Először Szemán kutyája lett a fa­­orzók „martaléka”. Varga úr megmérgezte, mert nem tudta elviselni, hogy a szomszéd kutyája minden éjszaka felhívja a faszállí­tókra a figyelmet. A boncolási jegyzőkönyv - a kutyáé - azt írja, hogy kumarinszár­­mazékok okozták a fiatal állat pusztulását. Később Varga, a faárus légpuskával lövöl­dözte szomszédját. Kisebb-nagyobb ká­romkodások közepette elintézték az ügyet. Feljelentés még mindig nem történt. Varga kuncsaftjai közé tartozik a falu ál­latorvosa is. Ő szintén kimutatta, hogy nem szereti Szemánt, az erdő barátját. Disznó­­herélés ürügyén bementek Szemán portá­jára, s kutyafogóval verte véresre a gazdát, majd orvos létére gépkocsijával továbbállt. A helyszínre érkező polgármestert Varga úr hívta telefonon azzal, hogy verik az állator­vost, majd annak védelmében jól fejbe is taszította Szemán Tibort­­ lapáttal. Az idilli jelenet után a mentők vitték el a polgári fegyveres, ráadásul becsületes em­bert. A fakitermelés ugyan jelenleg szüne­tel, de Szemán úr félti hetvennyolc eszten­dős édesanyját és feleségét, akit szintén megfenyegettek a faluban. Maga az állator­vos is további „megbeszélést” ígért a csa­ládnak arra az esetre, ha továbbvinnék az ügyet. Helyben feljelentést sem tud tenni Szemán Tibor, mert a rendőr is állt egykor Varga portájánál lopott fáért. Az Aradi utcába sietve, bekötözötten és elszántan kereste fel szerkesztőségünket Szemán Tibor, a sértett, aki óvja a magyar állam tulajdonát, hiszen ez a foglalkozása. Nem kért mást, mint azt, hogy vigyük nyil­vánosság elé a maffia történetét, mely már őt is igyekezett „lebeszélni” a felelősségtu­datról. Most vizsgálatot kér az ügyben a Pest Megyei Rendőrkapitányságtól. Talán történik valami érdemi intézkedés. Hiszen a közvagyon mindennél szentebb számára, még ilyen áron is. Nyáregyháza kis telepü­lés, de eszerint veszélyes. A Pest megyei kapitányság intézkedésé­ről s az ügy folytatásáról bizonyára értesül a kedves olvasó. Mi meg fogjuk kérdezni a („többi”) másik felet is. Bízva abban, hogy egyszer valóban megszűnik állami vagyo­nunk fosztogatása­­ Nyáregyházán is. STOFFÁN 1991. május 30.

Next