Kurír - reggeli kiadás, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)

1991-06-01 / 148. szám

KIJEV NYUGATRA KACSINT „Ezer esztendős elmaradást kell pótolnunk. Biztos vagyok benne, jó úton járunk ahhoz, hogy utol­érjük magunkat.” A magyar-uk­rán kapcsolatokról vélekedett így tegnap Göncz Árpád. A magyar államfő a kijevi törvényhozás el­nökével közösen tartott sajtótájé­koztatót azután, hogy a parla­mentben Leonyid Kravcsuk láto­gatásának eredményeként kilenc dokumentumot írtak alá. Az együttműködés alaphangját az a nyilatkozat adja meg, amelyet a két elnök látott el kézjegyével. A dokumentum alapul szolgálhat egy kelet-közép-európai nemzeti­ségi chartához, amelyhez más ál­lamok is csatlakozhatnak. A szovjet tagköztársaságok kö­zül Ukrajnával vannak legmaga­sabb szintű kapcsolataink. Ez nem is véletlen, hiszen közvetlen szomszédunkról van szó, ahol a szovjetunióbeli magyarok döntő többsége él. A sajtótájékoztatón megerő­sítették, hogy Magyaror­szágon ukrán, Ungváron pedig magyar konzulátus megnyitását tervezik. A tegnap aláírt konzuli megállapodást egyébként a buda­pesti törvényhozás csak akkor ra­tifikálhatja, ha megváltoztatják az Ukrajna területére is érvényes szovjet-magyar konzuli egyez­ményt. Kravcsuk beszámolt arról, hogy a magyar kormányfő­vel folytatott eszmecserén tájékozta­tást kapott a világkiállításról. A politikus nem tartotta kizártnak Ukrajna részvételét, ha 1996-ban lesz expo Budapesten. Az ukrán elnök külön is köszö­netet mondott vendéglátóinak. Úgy értékelte, hogy Göncz­­Árpád tavalyi látogatása és a mostani szí­vélyes budapesti fogadtatás azt je­lenti: Magyarország szuverén ál­lamként ismeri el Ukrajnát. Krav­csuk utalt arra, hogy Kijevben fontos állomásnak tekintik Ma­gyarországot a Nyugat felé vezető­ úton. „De vajon Göncz Árpád, közismerten jó nyugati kapcsola­tait felhasználva szót emel-e Uk­rajna érdekében, amikor külföldi politikusokkal találkozik” - hangzott egy kérdés. A magyar ál­lamfő elmondta: minden lehetsé­ges alkalommal hangsúlyozza, hogy az európai egység nem lehet teljes addig, amíg a Szovjetunió európai területei nem integrálód­nak a kontinens másik feléhez. ORBÁN GYORSÍTOTT ÜTEMBEN A Szovjetunió a kitűzött határidő - június 30. - előtt befeje­zi Magyarországon állomásozó csapatai teljes kivonását - jelentette be Moszkvában Vlagyimir Zsurbenko vezérőrnagy. A szovjet vezérkari tábornok annak kapcsán adott nyilat­kozatot a TASZSZ hírügynökségnek, hogy a magyarországi és csehszlovákiai szovjet csapatkivonás befejező szakaszá­ba lépett. Közölte, hogy Magyarországon mára mindössze 1500 szovjet katona és összesen öt haditechnikai eszköz maradt. Ez év januárja óta 14 ezer katonát, 214 harckocsit, 189 páncélozott harcjárművet, 683 tüzérségi üteget, 111 ka­tonai repülőgépet vont ki a Szovjetunió magyar területről. ■ Az etiópiai polgárháború veszélybe sodorta az or­szág nyolcmillió éhezőjének szánt élelmiszersegélyeket. A hatalom újsütetű birtokosai felkérték a nemzetközi segély­­szervezetek képviselőit, hogy kezdjék újra a segélyakciókat az éhínség sújtotta országban, mivel azok egy hete, a harcok megélénkülése óta gyakorlati­lag megszakadtak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint hétmillió ember ellátá­sa teljességgel lehetetlen. Az országban uralkodó kaotikus állapotokra jellemző, hogy a szervezet számos raktárát ki­fosztották, járműveiket ellop­ták, az élelmiszer-szállító te­herautókra pedig fegyveres bandák támadnak rá. Az ENSZ felügyeletével működő világélelmezési program fele­lőse szerint a tömeges éhezés és éhhalál valóságos fenyege­téssé vált. A világélelmezési program keretében csaknem másfél millió tonna létfontos­ságú élelmiszert küldtek Etió­piába, de ennek kevesebb mint egyharmada érkezett eddig célba. A belső bizonytalanság mellett a fő gond, hogy to­vábbra is zárva van Asszad ki­kötője, így az emberek milliói­nak szánt élelmiszer jórészt ki­­rakatlanul vesztegel. Tüntetések az utóbbi 24 órában nem voltak, a feszült­ség azonban kézzelfogható. Kiderült, hogy a régi garnitúra számos vezetője időközben külföldi nagykövetségeken ta­lált menedéket. A császári csa­lád tizenkét tagját brit kom­mandós egység menekítette a brit követségre, s közöttük van az 1974-ig uralkodott utolsó császár, a néhai Hailé Sze­­lasszié menye is. Az elűzött etióp elnök közvetlen utóda, Teszfaje Gebre-Kidane alel­­nök, aki az ellenzéki erők hatalomra kerülésekor elme­nekült, az addisz-abebai olasz nagykövetségen talált mene­déket. A volt államfő légiere­jének számos tisztje, köztük három dandártábornok adta meg magát az új hatalom kép­viselőinek. Egyébként tegnap járt le a volt vezetőkhöz inté­zett ultimátum. A régi garni­túra tagjait bíróság elé akarják állítani a korábbi rendszerben elkövetett bűnök és visszaélé­sek miatt. JON AZ EHHALAL Brils A pápalátogatás költségei Egész Lengyelország várja a szentatya, II. Já­nos Pál június elsején kezdődő kilencnapos lá­togatását. E látogatás természetesen nem egy­két millió zlotyba kerül, hanem sokkal többe, s hogy ebből ki mennyit fizet, s a pénzösszege­ket mire adják ki, már nem titok. A kiadások­ról ugyan ironikus hangon („Legdrágább ven­dégünk” címmel), de hitelesen számolt be Jerzy Urban lapja, a Nie. A látogatás anyagi terheit részben a kor­mányzat, részben az egyház viseli, hogy mi­lyen arányban, arról megállapodás is született. Az egyház fedezi például az oltárok építését és díszítését, a misék hangosítását, az egyházi rendfenntartó személyzetet, az ünnepségek ál­tal okozott környezeti károk megtérítését. A szentatya zarándoklatának sajtóirodájá­ban a pápalátogatás költségeit 238 milliárd zlotyra becsülik. A lengyel információs ügynökség, az In­terpress 9 milliárd zlotyt kapott, noha 17-et kért a kormánytól. E pénzen 12 területi sajtói­rodát állítanak fel, Varsóban pedig tatarozták a sajtóközpontot, amit egy lengyel-svéd cég végzett el 700 millióért. A televízió, amely 36 órában közvetíti június 1­9-ig a zarándoklat eseményeit, 35 milliárd zlotyt kapott. E pénz­ből vettek többek között egy műholdas kap­csolat létesítésére alkalmas és két kisebb köz­vetítőkocsit. Maguk a közvetítések 50 milliárd zlotyba kerülnek. A Bell helikopterek, amelyek a pápát szállít­ják, 110 milliárd zlotyba kerültek. A távközlési minisztériumnak 44 milliárd jutott. A belügy­minisztériumnak 60 milliárdot adtak. A fenti adatokon kívül a hetilap szeretett volna választ kapni arra a kérdésre, hogy mennyibe kerülhet a biztonságot és rendet ga­rantáló katonaság és rendőrség szállítása és el­helyezése. Ez ügyben egyetlen biztos adatot szereztek: 15 milliót tesz ki a Sziléziából a ten­gerpartra átirányítottak szállítása, tehát cse­kély összegről van csupán szó. Abból a 21 ezer rendőrből, akik az úgyne­vezett bűnmegelőző munkákat végzik, 19 ezer a pápa zarándoklatának útvonalát és helyszíne­ket­­s biztosítja. A szentatya személyét és közvet­len környezetét 100 fős testőrség védi, ezt kö­zösen állítja fel a lengyel kormányőrség és a vatikáni biztonsági szolgálat. A pápalátogatás kapcsán senki sem kérdője­lezett meg semmilyen kiadást, kivéve egyet: a nemzetvédelmi minisztérium nem elégedett meg a legújabb hazai építésű helikopterrel, ha­nem két amerikai luxus helikoptert vásárolt. A parlamenti képviselők nem a kiadás ellen tilta­koztak, hanem azért, mert véleményük szerint ez a lengyel ipar lejáratása. B. VARGA JÚLIA (Varsó) ÉPÍTŐ GONDOLAT: PITKI :IK? FEJLESZTI KÖZSÉGÉT. VAROSAT? MÁR A VI­LÁG KIÁLLÍTÁSRA KÉSZÜL? Az ido pénz! Időt és pénzt takarít meg, ha FALCO-BETONYP házat épít, mert három hónapon belül tető alá kerülhet, így az állandó áremelkedés kérését érinti enz ÖNKORMÁNYZATOKNAK, VÁLLALATOKNAK, VÁLLALKOZÓKNAK: iskolák,óvodák,torna- ABC-áruházak, vendéglők,motelek, termek,orvosi rendelők üzemcsarnokok, kempingek,pavilonok, bevásárlóközpontok raktárak, ferv.épületek üzletek,diszkontáruházak HÁZÉPÍTŐKNEK: új szerkezetű FALCO-BETONYP családi ház, beépíthető tetőtérrel. Beépített terület: 83,5 m2, a hasznos lakásterület 75 m2. Az elemek ára 1991 első tájévében 999 ezer Ft (+áfa). Kívánságára felépítjük, ennek díja 250 ezer Ft. A tetőtér beépítésével a lakás később 130 m2-re bővíthető. ITr --------------------------F scaiuA- 1 :::IP ^pjlp;':: + f 1_____fJ_ r-VELÜNK KÉTSZER IS NYERHET! mert első megrendelőink ezen a kedvezményes áron kapják meg házukat és évente SORSOLÁST is tartunk, amelyen minden századik épittetőnk VISSZANYERI HÁZA ÁRÁT! Megrendeléseiket várja: FALCO-ÉP KFT. 9400 Sopron, Bánfalvi u. 27. Tel/fax: 99/14-330. NEMZETKÖZI TESTŐR BIZTONSÁGSZOLGÁLATI KFT. A TESTŐR NEM CSAK „TESTŐR” Profi szakemberek az ön szolgálatában, az ország egész területén! Személy-, vagyon-, értékvédelem! Fegyverrel, kutyával, elektronikával. Pénzszállítás és őrzés trezorjainkban. Magánnyomozás törvényes kereteken belül. Ügyvédi szolgáltatások! 24 órás ügyelet. Központ: 1033 Budapest, Szentendrei út 89. Tel.: 188-8735. Fax: 168-6619 Ul * LU h­lU -1 Ul ‡/‡ O · cc o. Ul ›UI b­ * |Békéscsaba (66) 26-966/150 pffiM •• 7 -(36) 11-766/27 Győr (96) 26-154 Kecskemét (76) 28-766/226 Miskolc (46) 79-146 Salgótarján (32) 10-962 Szeged (62) 22-619 Székesfehérvár (22) 21-753 Szolnok (56) 32-763 Pécs (72) 12-125 Tapolca (87) 12-890 Tatabánya (34) 11-465 A Cégkóidex üzletemberek ábécéje! A Magyar Gazdasági Kamara együttműködésével évente, először 1991 második felében, megjelenő kiadvány a vállalatok, intézmények, gazdasági egységek alapinformációi mellett elsősorban a cégek vezetőit, kulcsembereit mutatja be. A Cégkódexben szereplő cégek adatai díjmentesen kerülnek be a Magyar Gazdasági Kamara számítógépes (on­line) nemzetközi partnerközvetítő rendszerébe. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT! Az Állami Biztosító Rt.-nél biztosított cégek 20% kedvezményben részesülnek. Adatbank Kft. (Budapest XIV., Angol u. 13. Tel.: 183-1726, Fx: 183-1773) MAGYAR Gazdasági KMAR/ 1991. június 1. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. felvételre keres német és angol nyelvvizsgával rendelkező munkatársat, idegen nyelvű levelezői munkakörbe. További nyelvtudás (francia) előnyt jelent. ■ A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. személyzeti, munkaügyi és oktatási főosztályára kérjük benyújtani. Cím: Budapest V., Szent I. tér II. (18211. SZARDÍNIA! KÖRUTAZÁS: 10, 8 nap repülővel a Bp.-Cagliari-Bp. útvonalon, a szigeten autóbusszal. ✓ Városnézés Cagliariban, kirándulás Baruminibe és Nerába. Teljes ellátás+ital: VII. 1­5—22. között, ára: 54 500 Ft/fő. KIRÁNDULÁS VELENCÉBE, 3 nap autóbusszal, félpanzióval. Indulás minden héten pénteken. Ára: 4990 Ft/főtől. ÜDÜLÉS RIMINIBEN: 8 nap egyénileg, szombati turnusváltással, VII. 6-tól, önellátással. Ára: 33 290 Ft/4 személyes apartmantól! RENDKÍVÜLI AJÁNLAT! EGY HETET FIZET. KÉT HETET ÜDÜLHET!!! Üdülés Riminiben az utószezonban: 8 nap egyénileg, önellátással. Indulási időpontok: IX. 7., 14., 21. Ára: 13 500 Ft/4 fős apartman/2 héttel!!! EXKLUZÍV AJÁNLAT! SZILVESZTER SZICÍLIÁBAN. 7 nap repülővel Bp.-Catania-Bp. útvonalon. Városnézés: Acirealéban, Siracusában (szilveszteri vacsora itt), Agrigentóban, Cataniában. Kirándulások: Etna, Küklopszok partja, Messina, Taormina.­­XII. 29.—’92.1. 3. Irányára: 50 000 Ft/fő. '1*\­ JELENTKEZNI LEHET: Bp. VII., Rákóczi út 54., A. Debrecen, Piac u. 77. (az udvarban), /Ifv Győr, Széchenyi tér 7., Szeged, Kossuth L. sugárút 10-12. * A

Next