Kurír - esti kiadás, 1991. november (2. évfolyam, 213-232. szám)

1991-11-04 / 213. szám

Méreghullatás Ki bombázott Barcson? Keleti György ezredes úr a fenti kérdésre is válaszolt ma reggel. Sikerült-e megállapítani, ki, miért, mivel bombázott Barcson, s igaz-e a tíz, határ menti falu ki­telepítésére való felkészülés? - A kitelepítésről nem hal­lottam, bár az ilyen feladatokat nem is a honvédség végzi. Ha szóba került efféle intézkedés, akkor azt vagy a határőrség, vagy a helyi polgármesterek dönthették el a polgári véde­lemmel közösen. Ami a háború veszélyét illeti, már többször hangsúlyoztam, erről nincs szó. Arra azonban számítani lehet, hogy fegyveres csoportok visszavonulási útként magyar területet vesznek igénybe. Ilyen esetben helyi összecsapásokra lehet számítani. A barcsi táma­dásról a következő napokban tá­jékoztatást fogunk adni. Ma még különböző variációkról be­szélünk, amelyeket fölösleges volna bedobni a köztudatba. Ha biztosat tudunk, elmondjuk. Zubek Jánost, a határőrség szóvivőjét szintén megkérdez­tük: - A határőrség megtette a szükséges összevonásokat a ve­szélyeztetett határszakaszon. A kitelepítési szándékról nem tu­dok. Remélem, nem igaz, hiszen semmi félnivalójuk nem lehet az ott lakóknak. - Mégis, hogyan lehetséges, hogy egy bombázó berepül, bombáz és sértetlenül távozik? - Mi csak ellenséges helikop­terekre tüzelhetünk, és a zöld határ védelme a feladatunk. Kérdése a honvédségre tartozik. - Egyes jugoszláviai források szerint román provokáció is lehe­tett Barcs.­­ Ez kizárt. Legalábbis eddig nem volt gyakorlat, hogy Ju­goszláviából román gép magyar területet bombázzon, majd Ju­goszlávia felé távozzon. Ám amíg nem tudunk biztosat, ad­dig erre sem tudok válaszolni... (STOFFÁN) A pánik túldramatizálta a „veszé­lyes anyaggal borult kamion” ügyét. Való igaz, hogy 11.40-kor az 54-es úton Bocsa határában megbillent egy Németországból Törökországba tartó kamion pótkocsija. A kamion nem borult fel, „csak” a pótkocsin lévő rako­mány egy része - japán hajóal­katrészek, főtengelyek, néhány tűzveszélyes anyagot tartalmazó hordó­­ gurult ki a kocsiból. A kormon vezetője szabályos elő­zésbe kezdett, de elfeledkezett teletömött pótkocsijáról, és így az alkatrészek megbillentették a járművet. A pótkocsiból csaknem egy hektoliternyi festéklakk, egy liter Xilon oldószer - amely na­gyobb mennyiségben belélegez­ve idegrendszert károsító és mér­gező hatású - és öt liter ragasztó ömlött az árokba. A kamionból kigurult hordók nem okoztak katasztrófát. Ám ha kigyulladnak, hatalmas tűz, sőt robbanás is keletkezhetett volna. De a mindenre elszánt, speciá­lis védőruhába öltözött tűzoltók a kifolyt anyagok semlegesítését még tegnap elkezdték. A sárga - Veszélyes! - jelzéssel ellátott tö­rök kamion jelenleg a kecskeméti vámudvaron áll. G. E. CLIPÖRÖKLISTA Kilenc órán keresztül sugározta a Music Tele­vision délutántól éjszakába nyúlóan a százas öröklistáját, amelyen minden idők legjobb klipjei szerepeltek. Az első meglepetés az volt, hogy a Rolling Stones csupán egy clippel (Start Me Up) és sereghajtóként került fel a listára. De nemcsak ők csúsztak az alsóházba, hanem a Who (88.), a Sex Pistols (82.), a ZZ Top (79.) és Bob Marley (76.) is. Madonnától kezdve Peter Gabrielen és a Guns N’ Rosesen át a Kraftwerkig minden ze­nei stílus bemutatkozott. Néhány érdekesség: a Grandmaster Flash „ősrapclipje”, a Message a 91., a U2 legjobb számai közé tartozó New Years Day a 83., Bob Geldof régi zenekarával pedig a 70. lett. A középmezőny - felfelé ha­ladva - már egyre erősebb. Feltünedeztek a rapelőadók (Run-DMC, MC Hammer), meg­mutatták magukat a legnagyobbak is. A negy­venharmadiknál előkelőbb helyet érdemelt volna a Doors „Break On Through” című szá­ma. Ebbe a szakaszba került még a Genesis (56.), Bon Jovi (23.) és Sinead O’Connor (22.). Az egyetlen különlegesség a listán a U2 na­gyon ritkán látható „With Or Without You” című alkotása lett (26.). Az első húsz legjobb előadóinak fele már le­galább másodszor szerepelt a toplistán. A két­­csipesek közé tartozott David Bowie, Sting, George Michael, a Dire Straits, valamint a Queen. Az élen, a könnyűzene krémjéhez mél­tóan, szinte valamennyi helyezett látványos, valóban egyedi munkával szerepelt: az INXS 17. lett a Need You Tonighttal, a Pink Floyd 16. az Another Brick In The Wall-lal. Termé­szetesen az R.E.M. is beállt a sorba a Loosing My Religionnal (14.), amellyel szeptemberben hat Video Music Awards-díjat vihetett haza. Az első helyezett John Lennon dala, az Imagine lett. Meglepetés, hiszen arra lehetett volna számítani, hogy egy klipversenyen első­sorban a látvány, az újító technika számít, s ennek alapján a Thriller túlszárnyalhatatlan. Ha viszont a zenei értéket, az előadó nagysá­gát vették figyelembe a besorolásnál (így vitat­hatatlanul John Lennon az egyik első), akkor hiányzik az első tíz közül a Doors, a Beatles és Elvis (ami szinte hihetetlen, Presley nem is szerepelt a listán). Esetleg az sem ártott volna, ha a Music Television nem öröklistának nevezi el szüleményét. Mert remélhető, készülnek még jó csipek. FEHÉRVÁRY NÓRA John Lennon Részlet a Thrillerből Madonna Vukovár még élt A vukovári harcok lassan véget érnek, a horvát gárdistáknak nincs sok esélyük arra, hogy továbbra is ellenálljanak - jelentette a helyszínről ma hajnalban a belgrádi rádió tudósító­ja. Tegnap nyolc, ma pedig még tíz tank jutott be a belvárosba, ahol már napok óta a nem­zeti gárdisták és a szövetségi hadsereg alakulatai a szó szoros értelmében minden talpalat­nyi földért megküzdenek. A helyzet súlyos, de talán van még arra esély, hogy megérkezzen a kért segítség Zágrábból - mondta kérdésünkre az eszéki rádió éjszakai ügyeletese. A szorult helyzetben lévő vukovári erők tegnap éjjel segélykéréssel fordultak a nemzeti gárda zágrábi főparancsnokságához és magához Tudjman elnökhöz is, de eddig semmilyen ered­ménye nem lett ennek. A vukovári védők talán azért tudják magukat tartani, mert a közép­kori várost szinte átszelik a katakombák és a jó helyismerettel rendelkező, java­részt hely­béli tisztek ezt igyekeznek minél jobban kihasználni. Vinkovciból is aggasztó hírek érkeznek, a szövetségi csapatok ott is kemény ostrom alatt tartják a helyi védőket. Megpróbáltunk ma hajnalban beszélni a város főparancsnokságá­val, de Vukovárral és Vinkovcival lehetetlen telefonkapcsolatot teremteni, mivel a szövet­ségi hadsereg már több hete megszakította a vonalakat. A dalmáciai fronton is forró a helyzet, Dubrovnik óvárosát a szövetségi csapatok - a Sky hírtelevízió szerint - nagy erőkkel támadják. SZABÓ F. FERENC K­izárják T­orgyánt? Kocsenda Antalt, a kisgazdafrakció tagját ma reg­gel arról faggattuk, milyen esély van arra, hogy ki­zárják Torgyán Józsefet. - A frakció mai ülésén sokkal súlyosabb ügyek­kel kell foglalkoznunk. Torgyán úr kizárása jelen pillanatban csak kötekedésnek számít. Bár elkép­zelhető, hogy valaki kellő indokkal meg is szavaz­tatja. - A Viharsarok nem osztja-e meg a pártot? - Sajnos nem csak a Viharsarok ügye ez. Szá­mos más megyénkben is érezhető, hogy Torgyán úr döntései és az elmúlt időszakban történő meg­nyilvánulásai a tagság nemtetszését váltották ki. S.GY. Totónyeremények A 44. játékhéten egy fogadó ért el 13+1 találatot. Nyereménye 3 905 355 forint.. A 13-asokra 1 070 823, a 12-esekre 12 480, a 11 -esekre 874, a 10-esekre 158 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. A Kurir játszótársának, Kerényi Zoltán budapesti olvasónknak hat tippje volt helyes. Reméljük, legközelebb több szerencsénk lesz.

Next