Kurír - reggeli kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-29 / 28. szám

1992. január 29. Mindig a mában él Egy romantikus kor férfiideáljának lelki nemességét tükrözik ar­cának vonásai. Bármit is énekel - operát, musicalt, örökzöld dallamokat, katalán népdalokat - lejekből szól a hangja. Abból a mélységből, amely csak azok sajátja, akik soha nem elégednek meg a látszattal, a könnyed megoldásokkal. Ez a belső erőtarta­lék hitelesíti José Carreras minden emberi és művészi megnyil­vánulását. Távoli és közeli barátai aggódva kísérték figyelemmel a katalán származású lírai tenor emberfeletti küzdelmét a beteg­ség ellen. 1988 nyarán, visszatérésekor az életbe és az opera­­színpadokra, százezres tömeg köszöntötte szülővárosában, a bar­celonai Diadalív előtt. Ralaf herceg „hangján” vallotta: „Vince­­ro”, hitet téve amellett, hogy soha nem hagyja magát legyőzni...­ ­ Carreras úr,­ mindenekelőtt az egészségi állapota fe­lől érdeklődnék. - Köszönöm, remekül vagyok. - Mennyiben volt kénytelen életformát változtatni, mennyiben változott meg a viszonya az élet dolgai­hoz? - Semennyiben. Nem változtattam hitet, gon­dolkodásmódot, életvitelt. Tudja, annyit beszél­tek, érdeklődtek, foglalkoztak a betegségemmel az elmúlt években, hogy már magam is meguntam a témát. És őszintén szólva, nem gondolok rá. - Az ön szű­kebb hazája Katalónia, Barcelona, a­ város, ahol született, ahol mind a mai napig él a csa­ládjával, ahol először lépett színpadra. Manapság, amikor a világon mindenütt a nemzetiségi problémák kerülnek előtérbe, mit jelent önnek katalán származá­sa, miként formálta jellemét? - Tradíciókat jelent, egyfajta belső tartást, nemzeti büszkeséget, differenciált gondolkodás­­módot. Barcelona földrajzi helyzeténél fogva min­dig nyitott volt Európa, főként Franciaország felé. És nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a katalánok ma már nem számítanak elnyo­mott kisebbségnek. Azt vallom, hogy minél in­kább lehetőségem van katalánnak lenni, annál jobb spanyol vagyok. - Nálunk is megjelent Lélekből énekelni című könyve, amelyben az éneklés folyamatát elemezve a benső­ életre helyezi a hangsúlyt, az örömszerzésre... - Hogy az örömért énekelek, ezt másoknak, a kö­zönségnek, a hallgatóságnak kell érzékelnie. Kétke­dés volna ilyesmit megállapítanom. A lélekkel kap­csolatban csak annyit, hogy minden művészi tevé­kenység motorja a lélek, az agy és a szív kombináció­ja. Az énekhang munkaeszköz, hangszer a lélek meg­szólaltatására. Hogy mit jelent számomra az éneklés? Kifejezési formát, én a hangom segítségével terem­tek kapcsolatot a világgal, az emberekkel.­­ A hangja, az alkata főleg lírai tenor szerepekre predesztinálja. Ugyanakkor időnként, például Kara­jaimal való együttműködése idején, hősi szerepeket is játszott, Radamest, Don Carlost stb. Egyszóval, szeret kockáztatni. - Kockázat nélkül nemcsak egy­ karrier, de ma­ga az élet is unalmas. - Pályafutásának jelenlegi szakaszában mi jelenti a kockázatot? - Minden újabb találkozás a közönséggel egy újabb kockázat. Képes vagyok-e képességeim leg­javát nyújtani, megőrizni az emberek bizalmát, szeretetét, nem okozni csalódást. Azok után, amint keresztülmentem, már a puszta lehetőség­nek is örülök, hogy színpadra lépnetek! - Egy helyütt úgy fogalmazott, hogy a zenei igaz­ság órája inkább a koncerttermekben ül, mint az ope­raszínpadokon. Tehát nagyobb erőpróbát jelent egyedül kiállni a közönség elé? - A különbség nem kizárólag nehézségi fokot jelent, mint inkább más irányú megmérettetést. Egy szólókoncertet összeállítani és előadni frakk­ban, esetenként csak zongorakísérettel, izgalmas feladat. Egy áriában, egy dalban egész történetet kell elmesélni, egész személyiséget formálni. Én hiszek abban, hogy egy dalban ugyanannyi érzel­met lehet tolmácsolni, mint egy háromórás opera­­előadásban. Nagyon szeretek koncertezni és ki­mondottan frissít, ha más zenei műfajban kalan­dozhatok. Szeretek örökzöld melódiákat, musica­leket énekelni. - A budapesti koncerten szintén váltogatja a mű­fajokat? - Természetesen, áriák, zarzuelák, nápolyi da­lok egyaránt szerepelnek a műsorban. És külön örömömre szolgál, hogy kedves és gyakori part­nernőmmel, Tokody Ilonával léphetek fel. - Ön rendkívül szerény ember hírében áll, népsze­rűségét művészi kvalitása mellett ennek is köszönheti. Az úgynevezett sztárszisztémát mintha elutasítaná... -Téved, egyáltalán nem zavar, ha a­ munkám alapján számítok úgymond sztárnak. És igazán jóleső érzéssel tölt el, hogy annak az énekesgárdá­nak az egyik tagja lehetek, amely ma az élvonal­ban áll. Azon belül már teljesen másodrendű kér­dés számomra, hogy az első, a második, a harma­dik helyen szerepelek-e a „ranglistán”.­­ Korunk tenortriászaként emlegetik a Carre­­ras-Domingo-Pavarotti „hármast”, és a sajtó gyak­ran riválisként állítja be önöket... - Mert azok is vagyunk, művészi értelemben vett riválisok. Nagyjából azonos a repertoárunk, azonos helyeken lépünk fel, és a közönség való­sággal igényli, sőt szereti az állandó egybevetést. Ami a többit illeti, szeretetteljes, baráti kapcsolat fűz minket egymáshoz. - Végül arról a kettősségről kérdezném, amelyet könyvében is érint­­ Carreras az ember és Carreras a művész kapcsolatáról... - Nézze, annyi bizonyos, hogy nem tudnám el­képzelni az életet legfontosabb tevékenységem, az éneklés nélkül. Ugyanakkor lehetsz akármilyen nagy művész, végül is az számít, amit emberként cselek­szel. Amikor vége az előadásnak és kilépek a színház kapuján, a jelmezemmel együtt az öltözőben ha­g­yom a szerepemet és Carreras vagyok, az ember e­gy ember, aki mindig a mában él, és annak a társa­dalomnak az előnyeit és hátrányait élv­ezi, amely kö­rülveszi őt. Tudom, hogy manapság minden ellene szól a romantikának, az érzelmességnek, mindazon tulajdonságoknak, amelyekkel a természet felruhá­zott. De én egész életemmel bizonyítani szeretném, hogy lehet valaki egyszerre romantikus, lélekben erős és érzékeny az őt körülvevő világ dolgai iránt! SZENTGYÖRGYI RITA MEGJELENÉS: Budapest (1992. június) Országos (1992. december) Országos angolul (1993. január) BENNE VAN?! A CÉGEK KULCSEMBEREIT MUTATJA BE Az Állami Biztosító Rt.-nél biztosított cégek 20% kedvezményben részesülnek. ADATBANK KFT. (Budapest XIV., Angol u. 13. Tel.: 183-1726 Fax: 183-1773) 9 Elektro Citroen A jövő városi közlekedési eszközeit kétségtelenül áram hajtja majd - állítják a nagy autógyárak... És ez a jövő már itt van, legalábbis a Citroennél. Néhány napja Párizsban a PSA kon­szern szalonjában, a Champs Élysées-n a Kurír is részt vett a Citela névre keresztelt Elektro Citroen nemzetközi premierjén. Egyik ámulatból a másikba esett a tisztelt publikum, de tömegestül csak akkor ugrott talpra, amikor a hófehér ove­­rallba öltözött három Cit­­roen-ember egyszerűen le­kapta a négyszemélyes városi kisautó komplett karosszéri­áját, és feltett a helyére egy áruszállító ka­szín­­t. Az egész metamorfózis nem tartott tovább öt percnél, de kétség­telenül ez volt a premier csúcspontja. Pedig - pestie­sen szólva - az sem volt semmi, amit a Peugeot -Citroen konszern automo­bil-divíziójának vezetője, Je­an-Yves Helmer igazgató ezt megelőzően elmondott. Kezdjük az elején. A kilencvenes évekre vég­leg válaszút elé került a világ autógyártása. El kell dönteni, hogy a nagyvárosokban mi­lyen kocsikkal közlekedhe­tünk majd, hiszen a megvál­tozott társadalmi és környe­zetvédelmi feltételeknek a mai robbanómotor (katalizá­tor ide vagy oda) egyre ke­vésbé felel meg. Sőt! Az iga­zán finnyás nagyvárosokban a belső „magból” drasztiku­san ki is tiltják a négykerekű­eket, vagy kemény büntető­tarifákkal sújtják a mindená­ron autózni akarókat. A Citroen és a Peugeot, a francia autógyártás közös zászló alá tömörült két óriása úgy érezte, hogy halasztha­tatlanul itt az ideje a sorozat­­gyártásra is alkalmas, „sza­lonképes” elektrojármű meg­alkotásának. Szerettek volna túllépni a korábbi részmeg­oldásokon: a villany hajtotta postaautókon, a nehéz ólom­­akkumulátorokat cipelő vá­rosi kommunális járműveken és a futurista álmokat felvá­zoló solar-cellás „napkocsi­kon”. A PSA konszern La Rochelle-i kutatóközpontja ezúttal azt a feladatot kapta, hogy alkossa meg az azonnal gyártható, abszolút környe­zetbarát városi villanyautót, ami nem drágább a mai ben­zin- vagy dízelmotoros mini­kocsiknál, s amellyel lényegi kompromisszumok nélkül közlekedni is lehet, vagyis az akkumulátor nem merül ki az egyik saroktól a másikig. A feladatot több úton pró­bálják megközelíteni. Egy­részt két kis sikerautót „villa­mosítanak”, ezek a Citroen AX és az új Peugeot 106-os. Az első ólom- és nikkel-kad­­mium akkumulátoros válto­zatok már kinn futnak a vá­rosi forgalomban, s jövőre a „flotta” ötvenre növekszik. Az igazi megoldás azonban nagy valószínűséggel nem ez lesz, hanem a párhuzamosan fejlesztett Citela, ami a már említett kutatóközpontban egy harmadik francia közle­kedési óriással, a Generale de Transports et d’Industrie (GTI) közösen készült. En­nek a hangtalanul surranó „autóbuboréknak” az első nyilvános bemutatkozását él­vezhettük végig a Champs Elysées-i PSA-palotában. A Citelát főleg a sűrűn la­kott városrészekben lehet majd kiválóan használni, il­letve az úgynevezett alvó vá­rosrészekből való bejárásra. Kicsi, kényelmes, mozgé­kony és barátságban van az élő környezettel. Nem csu­pán azért, mert 20 kilowattos villanymotorja semmilyen káros anyagot sem bocsát ki, de azért is, mert gyártásához száz százalékban újra felhasz­nálható anyagokat alkalmaz­nak. Ezek legnagyobbrészt természetesen újszerű mű­anyagok, könnyűek és jól formázhatók, de ugyanakkor eleget tesznek az igen szigo­rú biztonsági követelmé­nyeknek is. A Citela teljes felépítmé­nye, a könnyített acél sejt­szerkezetű alvázrész kivételé­vel műanyagból készült, méghozzá nagyon szemreva­­ló, franciás bájjal megformált fazonban. A kétajtós, függő­leges hátuljú, teljes egészé­ben hőszűrő üvegből készült, átlátszó tetejű autócska mindössze 2,96 méter hosszú és 1,55 méter széles, így a legzsúfoltabb városrészekben is könnyű vele parkolni, a vá­rosszéli P+R „dzsungelek­­ben” pedig akár két hagyo­mányos benzinpusztító közé is be lehet rejteni. Természe­tesen menetközben is mini­mális útfelületet vesz igény­be, s ezt nem csupán apró „alapterületének” köszönhe­ti, de rendkívüli mozgékony­ságának is. (Fordulókörének sugara csak 4,30 méter.) A buborékszerű formát külön is kihangsúlyozza a Citela ér­dekes futóműmegoldása. Az első kerekek nyomtára akko­ra, akár egy AX Citroen gép­kocsié, a két hátulsó kerék­pár viszont legalább fél mé­terrel közelebb van egymás­hoz. Belül persze mindebből semmi nem érződik. Öt em­ber viszonylag kényelmesen elfér, persze csomagok nél­kül, no de a Citelát nem is hosszú utazásokra találták ki. Hogy mekkorára? Nos, a nikkel-kadmium akkumulá­ torok egyszeri feltöltésével 210 kilométert mehetünk, ha nem lépjük túl a 40 kilomé­teres óránkénti sebességet, és nem gyorsítunk vagy lassí­tunk lépten-nyomon. Zsúfolt belvárosi araszolások idején persze az áram is ugyanúgy pocsékba megy, mint a ben­zin. Ilyenkor az elektro-Cit­roën csak 110 kilométert bír ki. A váratlan akkukimerülés bosszúságától persze az al­kalmazott „okos” elektroni­kák megóvják a vezetőt: úgy osztják be a mozgásra fogha­tó energiát, hogy némi „mentő­tartalék” mindig marad. Ha ez is kifogyna, ak­kor segít a gyorstöltés. Ez tíz perc alatt 20 kilométeres útra elegendő szuflát nyom bele az akkukba. A teljes feltöltés természete­sen időigényesebb művelet, hiszen 6-7 óráig tart, viszont nem kell hozzá semmilyen különleges szerkezet, a töltő­kábel villásdugóját be kell nyomni a legközelebbi kon­nektorba. A Citelát egyéb­ként akku nélkül árulják majd, jóval olcsóbban, mint a mostani, hasonló kategóriájú kiskocsikat. Végső fokon mégsem lesz olcsóbb, hiszen a tizenöt évig üzemképes „szuper” akkuért, amit külön kell megvenni, pontosan kifizetjük a külön­­bözetet. A boltokba 1995-től kerül, s mint mondták, 50 ezres szériával indítanak. A párizsi bemutatón jelen volt magyar márkaképviselet sze­rint, Budapesten máris lenne rá kereslet. TAR ANDRÁS Képeink a premieren készültek. Egymondatos jellemzés: bizarr kis autó, különösen hátulnézetben

Next