Kurír - esti kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-22. szám)

1992-01-02 / 1. szám

Abszolút peches ember az, aki valahol Dél-Budán lakik, és a belvárosban, vagy a belvároson keresztül megközelíthető pesti kerületekben dolgozik. Kötélidegek kellenek ahhoz, hogy a szerencsétlenek ne kapjanak gutaütést már a reggeli csúcsforgalomban. Hát még a délutáni tortúra hazafelé! A városterve­zők tudatosan, a budapestiek tudat alatt, de már legalább két évtizede ábrándoznak a Dél-Budát a pesti kerületekkel összekötő föld alatti közlekedésről. Mindeddig hiába, ám úgy tűnik, idén - ebben a két nappal ezelőtt nyakunkba szakadt új esztendőben - történik majd némi előrelépés a negyedik metró­vonal ügyében. A Fővárosi Közgyűlés 1991 májusában előírta a Dél-Buda-Rákospalota között építendő metró nyomvonalának pontosítását. A tervek szerint az első ütemben a Kosztolányi Dezső tér-Budafo­­ki út-Kálvin tér közötti szakasz készülne el, ami 4,3 kilométeres alagutat és hét állomást jelentene. Ez­zel a Szabadság és a Petőfi híd terhelése jelentősen csökkenne, s a nagy forgalmat már igen nehezen bí­ró Szabadság hídon a villamosjáratokat is meg lehetne szüntetni. (Folytatás a 3. oldalon) PAPÍRKOPORSÓ A BKV ÚSZIK AZ ÁRRAL Mától kezdve - bár nyolcadikéig még érvényesek a tavaly vásárolt BKV-bérletek és jegyek - nem árusítják a legutóbbi tarifa szerinti „olcsóbbakat". Még egy hét, és végképp búcsút mondhatunk a tizenkét forintos villamos- és a tizenöt forintos buszje­gyeknek. Mostantól valamennyi fővárosi járműre érvényes egységes vonatjegyeket árusít a BKV, tizennyolc forint az ára. (Folytatás a 3. oldalon) Egy svájci csomagolásszakértő, bizonyos Ale­xandre Haas feltalálta a kartonból készült ko­porsót. Haas úr ötlete forradalmasíthatná a temetkezési szokásokat (már amennyiben el­nyerné bárkinek a tetszését), mivel percek alatt összeállítható a papír­láda, amelyben utolsó út­jára vinnék a sze­rencsétlen el­it a­­­á­­­o­zottat. Haas úr nyilván megszállottja a fog­lalkozásának, s nem képes megfeledkezni a csomagolás művészetéről még akkor sem, amikor véresen komoly, tragikus dolgokkal találkozik. Bizonyíték erre, hogy az otthon összeállítható kartonkoporsó ötlete akkor pattant ki a fejéből, amikor az öbölháborúról szóló képes beszámolókat nézte a tévében. „Megláttam azokat az elmés kis cipzáras mű­anyag zsákokat, és arra gondoltam: ennél én jobbat, szebbet, erősebbet tudnék előállíta­ni” - emlékszik vissza. A papírkopor­só, amelyet megálmodója Békedo­boznak keresztelt el, 210 kilogramm „hasznos terhe­lést” bír ki, rendkívüli hő­­mérsékleti viszonyok között is ellenálló (-180 és +250 Celsius-fok között), és Haas úr szerint az ára is egészen elfogadható, ugyanis mind­össze négyezer forintnak meg­felelő összegbe kerül. D. R. Három özvegy Senki se gondolta volna a komoly kaliforniai orvosról, az 52 éves Norman Lewins­­tonról, hogy hallatlanul fele­lősségteljes és időigényes munkája, hivatása mellett jut ilyesmire is energiája. Le­­winston doktor rendkívüli fér­fiú lehetett: három asszonyt tett boldoggá, s a hölgyek egyike sem tudott semmit a másik kettőről, de még csak nem is sejtettek semmit. Gyanútlanok voltak, és fel­hőtlenül boldogok. (Folytatás a 2. oldalon) EGY SÍRBAN Csészék Gyöngyi riportja a 7. oldalon KEDVENCEINK Kutya a karácsonyfa alatt... III. (9. oldal)

Next