Kurír - reggeli kiadás, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-18 / 48. szám
AMERIKA „LESZERELI" MOSZKVÁT Lényegében minden téren előretörés történt - összegezte Borisz Jelcin az amerikai külügyminiszterrel folytatott háromórás tárgyalásait. Az orosz elnök kiemelte: a két fél hadászati nukleáris fegyverek csökkentésével kapcsolatos álláspontjai közeledtek. Jelcin azonban nem tagadta, hogy bizonyos nézeteltérések még megmaradtak, ám arról nem volt hajlandó nyilatkozni, mely témákban nem ért egyet az amerikai külügyek irányítójával. Az orosz elnök kijelentette: annak ellenére, hogy március elsejéig minden gabonahitelt felhasználtak, Oroszországnak további 600 millió dollárra van szüksége búzavásárlás céljából. James Baker a maga részéről megerősítette, hogy Washington kész műszaki segítséget nyújtani az atomfegyverek leszereléséhez és megsemmisítéséhez. KATOLIKUS VÉRTANÚK Zairében a katonaság tüzet nyitott a katolikus tüntetőkre. A római katolikus egyház által szervezett tüntetés résztvevői közül harmincan meghaltak, és több mint százan megsebesültek. A rózsafüzérekkel és bibliákkal „felfegyverzett” tüntetők azt követelték, hogy hívják újra össze a nemzeti kongresszust. A zairei katonaság figyelmeztetés nélkül lőtt a tömegbe. A helyi tájékoztatási miniszter a katolikus papokat hibáztatja a vérengzésért. Több ország is elítélte a Zairében történteket és Mark Eyskens belga külügyminiszter a lisszaboni külügyminiszteri találkozón megvitatásra javasolja majd a témát. KOREAKÖZI BÉKE Ro Te Vu dél-koreai államfő aláírta az Észak-Koreával kötendő megbékélési megállapodást és a félsziget atomfegyvermentessé tételéről szóló szerződést. Az okmányokat Phenjanban a héten cseréli ki a két ország miniszterelnöke egy újabb kormányközi értekezleten. A megállapodás szerint a két Korea nem gyárt, nem szerez be atomfegyvereket, és közös ellenőrző bizottságot állít fel. Észak-Korea egyébként január végén Bécsben aláírta az atomsorompó-egyezmény biztonsági záradékát is, ami lehetővé teszi, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrizze atom létesítményeit. TERrORLEGÉNYEK HALÁLA Brit katonák tűzharc során agyonlőtték az Ír Köztársasági Hadsereg négy feltételezett tagját. Az IRA terrorlegényei egy észak-írországi rendőrőrsöt támadtak meg. A brit uralom ellen küzdő szervezet legálisan működő politikai szárnya, a Sinn Fein úgy nyilatkozott, hogy a halottak között van a 21 esztendős Kevin Barry O’Donnell is, akit tavaly márciusban mentettek fel Londonban fegyvercsempészés vádja alól. A fiatalember akkoriban tagadta, hogy bármi köze lenne az IRA-hoz. A tűzpárbaj Belfasttól mintegy ötven kilométerre nyugatra, Coalislandben történt, és a halottakon kívül három sebesültje is volt: két feltételezett támadó és egy katona. SZÉLSŐSÉGES HATÁRVISZÁLY A lengyel turistákat rendszeresen bántalmazó német újfasiszták, bőrfejűek és egyéb „kemény legények” akcióira reagálva „méltó válaszként” a lengyel soviniszta szélsőjobboldal pártja, a Lengyel Nemzeti Közösség rémisztgetett német turistákat a két ország határán fekvő Zgorzelec városában. A „békés tüntetés”, amelyen mintegy 300-an vettek részt, a pártvezér, Boleslaw Tajkowski szerint a rendőrség provokációi miatt fajult el. A hatóságok a tüntetést, amelynek központi jelszava „Lengyelország a lengyeleké!” volt, nem engedélyezte. A tüntetők kövekkel verték be a helyi pályaudvar ablakait és összecsaptak a rendőrökkel, akik igyekeztek feloszlatni a tömeget. ÉS B.JÓ AZ ARANYKOR? Teng Hsziao-ping szerint már a közeljövőben megmutatkozik majd a kínai reform hatása, mégpedig elsősorban növekvő jövedelem formájában. A még mindig befolyásos politikus szerint országa húsz éven belül Ázsia ötödik gazdasági „sárkányává” válik. Teng úgy véli, hogy amennyiben sikerül szilárdabbá tenni a nép hitét, akkor a virágzó ország és az erős akaratú lakosság a kommunista párt nélkül is stabil alapot jelenthet a reformok sikeréhez. Kína egyébként 40 milliárd dolláros valutatartalékainak jókora részét korszerű és alapvetően fontos nyugati technológiák importjára kívánja felhasználni. Bankinformációk szerint a jelenlegi kínai valutatartalék elegendő az adósságkezeléshez és az új külkereskedelmi célok megvalósításához. Hijfir Szerelmes színészek A színészek legtöbbje időnként váratlan, bár részletes előadást tart arról, hogy nincs annál undorítóbb, mint egy másik színésszel együtt élni. Mert állítólag egocentrikusak, hisztérikusak, s tagadják bár, de irigykednek egymás sikerére, és ha nem is örülnek a másik bukásának, de azért krokodilkönnyeket sem hullatnak a kollégák kudarca láttán. Ehhez mérten mind Magyarországon, mind a világ más országaiban színpadokon és filmforgatások idején rendületlenül szövődnek a szenvedélyes szerelmek a színészek közt. Kim Basinger és Alec Baldwin viharos kapcsolata szinte állandó témája a nyugati film- és pletykalapoknak. Al Pacino és Michelle Pfeiffer szerelme a mozikban jelenleg is látható Frankie és Johnny című film forgatása alatt lángolt fel. Tom Cruise szép, ausztrál származású feleségét, Nicole Kidmant a Days of Thunder című, az autóversenyzőkről szóló film készítése alatt ismerte meg. S végül Michael J. Fox, akit Magyarországon a Vissza a jövőbe című filmben láttunk, feleségét ■egy évekig tartó sorozatban ismerte meg. Egy szónak is száz a vége, a színészházasságoknak és -szerelmeknek listája hosszú. Erre szokták azt mondani: se vele, se nélküle... M. A. Tracy Pollan és Michael J. Fox Kim Basinger és Alec Baldwin Az International Travel Research független intézet közvéleménykutatása során tizenkét kérdéssel keresték meg a világ repülőterein gyakran megforduló utasokat. Azt firtatták, hogy véleményük szerint melyik az a légitársaság, amely elvárásaiknak a legjobban megfelel. Többek között arról kellett nyilatkozniuk, hogy mennyire pontosak a járatok, igényeiknek megfelelő-e a kiszolgálás a fedélzeten, tiszták és kényelmesek-e a reülőgépek, no és nem utolsósorban mekkora és milyen kedvezményekkel csábítják az utasokat a különböző cégek. Nemcsak az utasoknak kelett nyilatkozniuk, hanem a szakembereknek, a különböző utazási irodák repülőjegy-intézéssel foglalkozó dolgozóinak is. Huszonhat ország negyvenhat városának ezernégyszázötven utasától és utazási szakemberétől kérdezték meg mindezt. Csak olyanok válaszolhattak, akik minimum tíz alkalommal repülnek évente, illetve legalább tíz éve dolgoznak az utazási szakmában, méghozzá a repülés területén. A megkérdezettek hetven légitársaságra voksolhattak hét kategóriában. A legmagasabb szint az átlagon felüli volt, a legalacsonyabb pedig a nagyon gyenge. Átlagon felülinek huszonnégy légitársaság minősíttetett. Ezen belül a legmagasabb pontszámot a Swissair kapta, maga mögé utasítva a Singapore Airlinest, a Lufthansát, a Chatay Pacificet és a Thay Internationale A csoportot a Delta Airlines zárja 108 ponttal. A Malévnek nincs miért szégyenkeznie. Negyvenhárom légitársasággal együtt 106 pontot kapott, ami igen előkelő helynek számít a toplistán. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar légitársaságnál most folyik az arculatváltás. S. N. A József Attila Szabadegyetem gyorsolvasás, gépírás (kezdő és haladó) tanfolyamokat indít. Beiratkozás: minden munkanapon 8-15.30 óráig, a Kossuth Klubban (VIII., Múzeum u. 7.) Felvilágosítás: 138-4087,138-3166/29 1992. február 18. Légből kapott dugó Moszkvában vodkához, borhoz, pezsgőhöz ugyan igen nehéz hozzájutni, dugó viszont van, legalábbis a levegőben. Ez a pezsgősüvegbe való, dugót formázó óriáslufi az orosz főváros szívében, a Blazsennij székesegyház mellett emelkedett a levegőbe, hogy a jó minőségű, márkás külföldi habzó nedűk fogyasztására ösztönözze az embereket. Mindehhez már csak a palackokra és természetesen sok-sok pénzre lenne szükségük a moszkvaiaknak.