Kurír - reggeli kiadás, 1992. május (3. évfolyam, 120-148. szám)

1992-05-28 / 146. szám

1992. május 28. A hóhér barátságosan fogadott Egy évig, 1987-88 között a Jur­ta Színház főkomisszárja volt. Amikor azonban egyszer hal­lotta Romhányi telefonbeszél­getését az akkori Fehér Ház MSZMP-s uraival, akik egy de­­monstrációról igyekeztek lebe­szélni Romhányit, gyanússá vált számára a gyülekezet, no meg a sok-sok mozaikot összerakva rájött, ez nem az a társaság, amelyre börtönéveiben gon­dolt, nem azok, akik számára a demokrácia fontosabb, mint a pénz és a hatalom. Budapesti lakásán beszélgettünk. - Úgy hallottam, valóban üldözött volt a Kádár-rendszer­ben. Kémkedésért bebörtönözték. Igaz ez? - Kétszer is bebörtönöztek, de én nem kémkedtem, csak le­veleztem a Nemzetőr című müncheni lappal. Először 1969-ben sajtó útján elkövetett izgatás miatt fogtak perbe. Tol­las Tibor, a Nemzetőr főszer­kesztője rendszeresen megje­lentette cikkeimet névaláírá­sommal. Az írásokban bíráltam a kommunista rendszert. En­gem legfőképpen az 1968-as csehszlovákiai megszállás so­dort a politikába. Azelőtt nem­igen politizáltam, ejtőernyős voltam, de nem pártbizottsági. 1968 végén letartóztattak. Elő­ször egy hetet voltam bent vizs­gálatrn, akkor még nem vertek meg. Aztán a bíróság egy év szigorított börtönre ítélt. A rá­csos akadémián, azaz Kőbá­nyán, a hírhedt kóterban, ahol Mindszenty és Nagy Imre is ra­boskodott, ahol Göncz Árpád és Vásárhelyi Miklós társait meggyilkolták, ott tartottak fogva. 24 éves voltam. Életem legszebb évét rabolták el. Az utolsó percig bent tartottak, mert javíthatatlan voltam. De hát ők még reménykedtek, hogy rendes, szocializmust épí­tő, hasznos tagja leszek társa­dalmuknak. - Miért nem lett az? - Mert alapvető emberi jo­gom, hogy abba a lapba írhas­sak, amibe akarok, és azt, amit gondolok a rendszerről. Már másnap, amikor kijöttem, rend­őri felügyelet alá helyeztek és 1971 októberéig, letartóztatá­somig, az volt a vasárnapi mati­ném, hogy jelentkeztem a XIV. kerületi rendőrségen, lepecsé­telték szabadulólevelemet, majd a pótlapjaimat. Mégsem szakítottam meg nyugati kap­csolataimat, továbbra is írtam Tollas Tibor lapjába, a főszer­kesztő leveleim alapján jelen­tette meg továbbra is teljes ne­vemen cikkeimet. Nem lesz ennek jó vége - mondták -, börtönbe kerülsz! 1971. októ­ber 13-án hajnalban egy kom­mandó körbevette a házat és letartóztatott. Először a BRFK-ba vittek, majd a Gyors­kocsi utcai politikai vizsgáló­osztályra. Többször véresre vert egy nyolcfős szocialista brigád. Velem mosatták ki a vé­res ruhát és sikáltatták fel a vé­res padlót. Egyedül tartottak. Éjjel-nappal járatták a ventilá­tort, amely állandóan, fülsértő­en zúgott. Az ablakon három­szoros rács volt. Nem lehetett látni, még az eget sem. Heten­te egyszer sétálhattam húsz percet egy vashálóval körülvett 20x15,5 méteres kalitkában. Tükrös liftben vittek le. Há­rom őr kísért. Nagyon veszé­lyes lehettem. Amikor kivittek, senki nem lehetett a folyosón, füttyögettek egymásnak. Há­rom és fél hónapot voltam elő­zetesben. A tárgyaláson a kato­nai ügyész halálbüntetést kért. A hadbíró azonban „megelége­dett” 7 év fegyházzal. Igazán büszke lehettem, mert Magyar­­országon én voltam a második elítélt, akit fegyházra ítéltek a törvény meghozatala után. Ugyanis éppen akkor vezették be a fegyházbüntetést. A váci MZ-be, azaz magánzárka épü­letbe kerültem. Itt már orvosi ellátást sem kaptam, ügyvédet, rokonokat, senkit sem enged­tek be hozzám. Egy BM-autó - furcsa véletlen, nem? - elü­tötte a húgomat, aki védelme­met szervezte, majd későibb Szilágyi Istvánt, a tv-s Szilágyi János öccsét, aki védőm volt. Szegény, belehalt sérüléseibe. Lehet ez véletlen?! Ezután Kőbányán kötöttem ki, ahol a hóhér fogadott. Igen kedves ember volt, segítőkész. Csak azt sajnálta, hogy nem let­tem kuncsaftja. Hiába, szimpa­tizált velem. Tabódy István fő­esperessel is ültem, akit szer­vezkedés miatt sitteltek le 19 évre. Ott volt Egely Lehel, aki CIA-kém volt állítólag, ő 15 évet ült. Szerintük én voltam a rendszer kegyeltje, mert csak 7 év fegyházat sóztak rám. Elő­ször orvosasszisztensként dol­goztam, majd kitanultam a suszterájban a cipészmestersé­get. Napi negyven forintot ke­restem, amiből rabtartásra le­vontak 30 forintot. A suszteráj­ban háromnegyedrészt diplo­mások voltak, papok, újságírók, mérnökök, ez volt az én egye­temem. - Mikor szabadult? - 1976-ban. Semmim nem volt, hiszen letartóztatásomkor teljes vagyonelkobzással bün­tettek. Mindenemet elvittek, pitiánerek voltak. Egy ruhát, egy könyvet sem hagytak. Csak azt nem értem, mihez kezdtek a könyveimmel, amikor olyan bunkók voltak, buták, mint a föld. No, ismét rendőri fel­ügyelet alá helyeztek, és az ak­kori politikai­­ elítéltek gyűjtő­helyére, az Állami Könyvter­jesztő Vállalathoz kerültem. Egy vállalatnál dolgoztam Eöry Csabával, Kőszeg Ferenccel, Utassy Józseffel. Raktári segéd­munkás voltam, majd eladó. Az ún. szilencium vagy röghöz kö­tés 1981-ig tartott, addig nem vállalhattam máshol munkát. Aztán a Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalatnál lettem áru­forgalmi előadó, hét megye instruktora. 1987 végén kerül­tem az ellenzék ajánlására a Jurtába főkomisszárnak. - Miért ment Németországba? - Megundorodtam a politi­kától. 1988 végén már láttam, mi készül itt. Nem lesz olyan a rendszerváltás, mint ahogyan reméltem. Még el sem kezdő­dött a demokrácia, és már csa­lódtam. Tapasztaltam ugyanis a „lepacsizásokat”, az elvtelen kártyalap-leosztogatásokat, a megalkuvó megegyezéseket. Mindezt nem tudtam demokra­tikus elveimmel összeegyeztetni.­­ Nem jó ajánlólevél a politi­kai életben manapság, ha valaki Romhányival árult egy gyékényen. Azt nem kell bizonygatnia, hogy összekülönböztek, hiszen tanúja voltam, amikor nemrégiben nem engedték be a Jurtába. Romhányi külön utasítására. Miért rúgták össze a port? - Mert mint a Jurta titkár­ságvezetője, túl sokat tudtam meg a Romhányi-társaságról. Pedig milyen szépen indult. Eleinte valóban a demokrácia egyik legfontosabb központja volt a Jurta. Együtt politizáltak ott reformkommunisták a maj­dani MDF-esekkel, SZDSZ- esekkel. Azt láttam, hogy a dik­tatúrával való ellenállás csak üz­let. Hatalmas üzlet. Az volt a jó párt, amelyik sok pénzt hozott. - Mi igaz abból, hogy azért gyűjtötték ide az ellenzékieket, m­ert így a hatalom jobban tudta őket ellenőrizni? - Közvetett bizonyítékom van csak. Az 1988-as ellenzék is tud erről. A Jurta minden he­lyiségében volt lehallgató - az irodákban, a büfében, a színpa­don, a nézőtéren, mindenütt. Gondolom, egyik példánya a szalagoknak eljutott a rendelte­tési helyére, a másikat eltették maguknak, ki tudja, mire lehet felhasználni később, hiszen a mai parlament képviselői akkor ott gyakran megfordultak. Tu­dok arról, hogy a BM 1988-ban leszereltette a lehallgatókat, de egy hónap múlva visszaszerelte. Ez a sajtóban is megjelent. - Hogyan lett Romhányi mégis hirtelen üzletemberből politikus? - Igen gyakori vendége volt az MSZMP székházának, Be­­recz pártfogolta őt. De hát mi­ért nem kérdezte meg tőle, mi lett a Jurta megmentésére kül­dött adományok sorsa? Mi lett az 1988 végéig összegyűjtött kétmillió-négyszázezer forint­tal? Mi lett a sok ezer márkával, dollárral és egyéb valutával? A Szószék című kiadvány 1989-es évkönyvében megtalálható az adakozók névsora. Mennyi pénzt küldtek a nyugati emig­ránsok az Amerikában működő Jurta Fundation alapítvány számlájára? Mennyit a Jurta Theater alapítványnak, amely Frankfurt am Mainban, a Beth­­mann Bankban gyűjti az ado­mányokat? Hogy létezik, azt egyik nagy napilapunk német tudósítója nyomozta ki. Azt magyarázzák be Nyugaton, hogy a Jurta még mindig a de­mokrácia háza, ha nincs Jurta, nincs demokrácia. Ezzel igye­keznek ámítani a nyugati ma­gyarságot. - Ott kint nem tudják, hogy a Jurta ma már a szélsőjobb gyüle­kezőhelye? - Sajnos nem tudják. Nincs jó ellenpropaganda. A kikerülő magyar újságok nemigen írnak a Jurtáról, mintha nem is létez­ne. Néhány politikus, Göncz Árpád és Deutsch Tamás tilta­koztak ugyan, hogy Romhányi­­ék az ő nevüket írják plakátjaik­ra, de ez kevés. Romhányi sok­sok parlamenti politikus nevé­vel hitelesíti így magát Nyuga­ton. Ráadásul Szent Koronája több helyre eljut, mint a Ma­gyarok Világszövetségének volt lapja, az Új Magyar Hírek. Az USA-ban és Kanadában pavilo­nokat állítottak fel, ahol együtt árusítják az ún. nemzeti lapo­kat, többek között a Szent Ko­ronát, a Szittyakürtöt és a Ma­gyar Fórumot. Romhányit Ka­nadában egy református temp­lomban mutatták be az ott élő magyaroknak, úgy lépett fel, mint a magyarság apostola, megmentője. A jó magyarok pedig elhitték, mert tájékozat­lanok az itthoni ügyekben. - Mit lehetne tenni ez ellen? - Nem hasznos, ha elhall­gatják a Jurta káros hatásait a magyar lapok. Itt nem az anti­szemitizmus a lényeg. A kutya ott van elásva, ahol a pénz. Ki kellene vizsgálni a Jurta pénz­ügyeit. De hát nem tudom, mi­ért nem teszik? Talán mert túl sokat tudnak ott? Régebben megegyezett az MSZMP-vel, most az a gyanúm, hogy a je­lenlegi hatalommal is. Valóban harmincmilliós adóssága van? Lehet, hogy ezt is tudják az il­letékesek? Tenni kellene vala­mit, hogy ne erősödjenek meg, mert abból tragédia lehet. - Most hogy él? - Szo-szo, elég jól. Persze vagyont nem gyűjtöttem. Na­gyon hiányzik a családom és a Gellérthegy, a Margitsziget, a Nagykörút, a hatos villamos, ahol sokszor összetapostak vagy megloptak... Hiányzik Magyar­­ország. - Miért nem jön haza? - Ez még nem demokrácia. Csak egy új-régi hatalmi elit ju­tott uralomra. Még nem érzem itthon magam. Itt csak annyit változott a világ, hogy most már hazajöhetünk. A kapu nyit­va van, de nem hívnak. Ez rosszulesik, nemcsak nekem, hanem többi emigráns társaim­nak is. Nem kellünk, csak a pénzünk. Amikor hazajövök, nem érzem magam otthon. Is­merős és mégis idegen nekem ez a világ.­ ­ Most elmesélem egy emigráns magyar történetét, aki akkor hagyta el Magyarországot, amikor mások visszajöttek. 1988 végén egy rend ruhával, kis bőröndjével nekivágott a nagyvilág­nak, és meg sem állt Düsseldorfig. Ott hamarosan munkatársa lett a Komet című német nyelvű irodalmi, művelődéstörténeti, olykor-olykor politikai havi folyóiratnak, amely főleg Kelet-Euró­­pa és Magyarország gondjait tárja az olvasó elé. Egyedül él kint, távol családjától. Abban egyeztek meg feleségével, míg a gye­rek el nem végzi iskoláit, külön él a család. Neve: Kiss Tamás. J . ¡ 7 PRESTO v. J¡ Hangszeralkatrész-szaküzlet J', r““1 A KÜLÖNLEGES LEHETŐSÉG! ^ J \ ' Hangszeralkatrészek, hangszertartozékok (elsősor­ban vonós), metronómok, kottatartók, egyéb kiegé­szítők széles skálája várja a kedves vásárlókat. AZ ÜZLETI KÉSZLETBŐL UTÁNVÉTRE IS SZÁLLÍTUNK. Márkás, klasszikus hangszerek beszerzése meg­rendelésre. Cím: Bp., Vili., Somogyi Béla u. 21. Tel.: 138-3536 Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10-18 óráig. LUXUSAUTÓBUSSZAL LONDONBA! Június 6-tól kéthetente szombatonként menetrendszerű járatunk oda-vissza 16 900 Ft. 25 órás út. Az autóbuszon WC, hideg-meleg minibár, video, tv található. Rövid tengeri átkelés. Jelentkezés: Great Tours Kft. 1086 Budapest VIII., Karácsony S. utca 7-11. Telefon: 134-1030 Telefon/fax: 113-9905

Next